Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mobius

0 bejegyzést írt és 23 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Lángoló Gitárokon debütál a Kéknyúl Hammond Band videoklipje, amely felvezetésképpen is szolgál a jövőre megjelenő első stúdióalbumukhoz. Az együttes 2008-ban alakult, eredetileg instrumentális formációként, de később beszállt hozzájuk Andy Hefler Magyarországon élő…..
Mobius 2012.12.02 05:39:24
A ma esti műsor az egyik kedvencem. Igaz, nem szerepelek benne, az is lehet, hogy éppen azért. Papp Tibi és Omm elég szórakoztatóan hasonlítanak össze egy hibrid Audit egy hibrid Lexussal, ritka igényes munka, különös tekintettel Pista disdasára, melyet a felesége varrt, de annyira…..
Már mától a Digisporton folytatja Szántó Dávid, a Magyar Televízió Telesportjának műsorvezetőke. A Digisport által kiadott sajtóközlemény szerint Szántó azért távozott a köztévétől, mert az MTV “korábbi lendülete megtört és nem maradt lehetőség a szakmai…..
Az iPad óta tudjuk, csínján kell bánni a jóslatokkal, mert ha nagyon elszalad a fantáziánk, akkor is csalódottak leszünk, ha racionális keretek között a lehető legjobb terméket mutatja be az Apple. Ugyanakkor javíthatatlan pletykagépek is vagyunk, akik képtelenek tartani a…..
Mobius 2010.02.14 21:59:22
December 12-en egyszer már becsukták korán este a Magyar Televízió adását, a nézők meg menjenek aludni, vagy nézzenek pornót közszolgálatilag az XXL-en. Ahogy december közepén, a múlt szombaton is fél tizenegykor elsötétült az m1 és az m2 adása, ezért már-már arra…..
Mobius 2010.02.13 18:11:13
@Spiritualiqus: Azért azt megnézném, amikor 4 adást nyomsz párhuzamosan mondjuk 1 napig egy automatikán, élőkkel, logózva, reklámidőket számolva SD, HD kimettel, stb...

Szerintem ezt te sem gondolod komolyan.
Mobius 2010.02.13 20:48:15
@Marr:

Hidd el, az adáslebonyolitók elég komplex feladatot látnak el. Nem azokról a csatornákról beszélek, akik 90-100%-ban felvett anyagból dolgoznak. Abból nyilván el lehet vinni egy csomót egyszerre.
Az M1 most pld kb 50-60% élőt ad naponta..... Bizony... Hihetetlen szám, igaz?
Az M2 is érdekesen alakul e tekintetben, ha parlamenti közvetités is van...

Ami a logozást illeti: Nem azt mondtam, hogy az egy nagy feladat.
Csak egy kis része az egésznek. De igen fontos része.
Logo alatt értjük a csatorna logót, korhatár logót, élő logót, ismétlés logót, stb, stb.... Kezelni kell, sok esetben manuálisan.
Ha már meguntak azon röhögni, hogy hetedszerre sem sikerült elnököt választani a köztévé élére, meghogy Medveczky Balázs a létező összes műsorba meghívatta már magát, hogy elsírja az 1600 embert foglalkoztató „állami vállalat” siralmait, mondunk még egy poént.…..
2010-ben Pécs Essennel és Isztambullal közösen viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet, ami úgy vág médiablogunk témájába, hogy a pécsi Európa Kulturális Fővárosa programsorozat megnyitóját az MTV élőben közvetítette vasárnap este. Ráadásul ez volt az első HD…..
Mobius 2010.01.11 13:42:14
@Gasztonyi_Ádám:
Nem lehet, hogy nálad van a hiba?
Nálam minden része megvan a képnek.
De a minap voltam egy digitévés haveromnál, nála a kép jobb fele hiányzott. Szóval soféle hiba lehet, a szolgáltatótól kezdve készülék beállitásáig.
Nem is képzeltük volna, hogy ilyen sok embernek hiányzik az Önök kérték hajnali ismétlése, vagy a Magyar bulizene címen futó nosztalgiaválogatás. Merthogy egy raklapnyi, de legalábbis egy kisebb pendrive-nyi olvasói levelet kaptunk, amiben minden arról érdeklődik, hogy mégis…..
A Népszabadság ma a harmadik oldalon kérte számon, hogy a Magyar Televízió mégis miért nem tudósított a Táncsics Alapítvány díjátadójáról, és azért zárójelek közé préselve megjegyezték, hogy a Táncsics Alapítvány egyébként az MSZP pártalapítványa. Bezzeg tavaly, meg…..
Mobius 2009.12.08 19:09:37
@El Curros: Igazad van a péz nem minden. A kiégett versenyzőkkel is egyetértünk, bár 1-2 jó igazolása is volt az MTVnek.
De lássuk be, egy falak közé szorított intézmény soha nem lesz teljesen objektív.
A gazdálkodásukat nem tudom megítélni, bár az utóbbi időben állítólag szerény nyereséggel zártak.
A tehetségtelen alakok meg szerintem nem tehetségtelen alakok. Csak ennyire van lehetőségük.
Tessék elhinni, nem hobbiból rugdossuk a királyi tévét, mert ugye a grundon a hülyegyereket sem illik állandóan cseszegetni, jobb híján beállítjuk a kapuba, legfeljebb jobban odafigyelünk a védekezésre, és imádkozunk, hogy ne rúgjon öngólt. Az U20-as VB-vel kapcsolatban a…..
Mobius 2009.10.21 05:49:04
@halihalo: Ebben tévedsz.
Ha az mtv 16:9-es jelet kap, akkor az is megy ki.
Az, hogy a kábelszolgáltatók melyik formátumot viszik el (16:9 vagy 4:3-ban 16:9 ), az egy másik kérdés.
Hármat aludtam a történtekre, hátha megszépülnek a dolgok, vagy a srácok szenzációs teljesítménye elhomályosítja produkciójuk prezentálását, de nem. Nagyon nem. Elmondom, hogy ennek egy kicsit is normális televízióban hogyan kellett volna kinéznie.16.35 – Jó napot…..
Már egy hónappal ezelőtt előre megírhattuk volna ezt a hírt, és most csak elő kéne szedni az íróasztalfiókból, vagyis semmi meglepetés nincs benne: Juszt László átigazolt az ATV-hez, Magánbeszélgetés című műsora ezentúl ott lesz nézhető. Aki azt gondolná, hogy csak a…..
Mobius 2009.10.15 14:13:33
Tulajdonképpen hiányozni fog Verebes István, ahogy két tuja mögül szuszogva kérdez valamit, hogy aztán meg is válaszolja. Vagy Lakat T Károly, ahogy gyöngyöző homlokkal szerelmet vall Szekeres Imrének egy irdatlan méretű plazmatévé árnyékában. A Napkelte a rendszerváltás…..
Mobius 2009.09.25 22:19:04
Vannak olyan élethelyzetek, amikor a gyorsaság nagyon fontos. Ilyen például az, amikor kanyarban előzöl (nem szabad), amikor anyuka lépteit hallod közeledni a folyosón, miközben épp a lányán végzel oszcillálva divergens mozgássorozatot, vagy amikor gyorsan le kell fényképezni egy…..
autózz! Hülyeség az egész M0? 2009.01.02 15:46:00
Gondolom, Olds mobil valahol Észak-Buda környékén lakik, mert kicsit egyoldalúnak érzem a levelét, mintha úgy jellemezné a fővárost elkerülő körgyűrű elkészült részét, hogy annak van egy bejárata, meg egy kijárata a másik végén és az egész csak egy bazinagy fölösleges…..
Lakást keresünk, ezért rendszeresen találkozunk ingatlanosokkal (vagy ahogy magukat nevezik: ingatlanreferens). Nem jó szántunkból találkozunk e foglalkozás képviselőivel, hanem azért, mert a vásárlás menetébe mintegy kötelező láncszemként ők is igyekeznek bekapcsolódni.…..
M1, ma este, kívánságműsor, benne Kaszás Attila, akit kértek, és ami rendben is van, énekel ABBA-nótát, és operettet, de az már kurvára nincs rendben, hogy közben a jobb felsőben villog az ÉLŐ felirat. Mert ezt így nagyon szar volt nézni, azért...