Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gerry.

0 bejegyzést írt és 348 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A bázisunk mellett a mali hadsereg egyik egysége állomásozott, nem voltunk tőlük elragadtatva. Még egységes egyenruhájuk sem volt, úgy néztek ki, mint akik egy katonai turkálóból öltöztek fel. A lábbelik még ennél is változatosabbak voltak, volt ott a különböző bakancsoktól kezdev a sportcipőn át a…..
Gerry. 2018.01.30 03:05:43
@Dobri: Mondjuk ez meglehetosen ertheto is, tekintve hogy a gyarmatok fuggetlenne valasaval es egyes allamok (SZU, Jugoszlavia, stb) szetesesevel erosen megugrott az orszagok szama az elmult 55 evben
Az Egyesült Államokban ismét fellángolt a vita, mely szerint mennyire etikus halálra ítélni valakit, meg ha már egyszer ez elkerülhetetlen, akkor mivel lehet „humánusan” kinyírni egy embert. Fura, hogy már inkább csak ez utóbbiról van főként szó, miután az utóbbi időszakban…..
MaNDA Hollywoodi betűmitológia 2013.07.13 10:00:00
1923. július 13-án, azaz 90 évvel ezelőtt állították fel Los Angeles egyik kopár hegyecskéjének, a Mount Lee-nek a tetején azokat a hatalmas betűket, melyekből összeállt a HOLLYWOOD felirat. Az azóta eltelt évtizedekben a hollywoodi filmgyártás lényegéből eredően virtuális…..
A mai poszt alighanem kavar majd némi vihart, de a történet érdekes, és a belőle következő morális kérdéseket majd alighanem alaposan kivesézitek. Noha Angliában és Norvégiában játszódik, szerintem ez a legkevésbé érdekes része. Jöjjön tehát Zoltán története! „Most…..
Gerry. 2013.06.14 11:10:21
Erdekes, mindenki a diploman kattog, holott az a legkissebb problema a tortenetben. Mar az erosen furcsa, hogy nem akar tovabbtanulni, de a jelek szerint dolgozni se, hiszen azert hamisit hogy tovabb diakmunkazhasson. De ez meg hiheto. Ami utanna jon az mar nem, es bar nem tartozok azok koze akiknek minden szerencses fordulat gyanus, bizonyos hatarok azert leteznek. Pl jo kereso allasa van Mo-on, es nem utazuk kulfoldre - ezt meg elhiszem, azt mar kevesbe, hogy ossze kellett 'szednie' 500 fontot. Es hogy az IT-s szaki nyaralaskeppen megy mosogatni harom hetig, (mert tobb ev jol meno IT-s munka utan ez az egyetlen kulfoldi talasztalatszerzesi lehetosege) es hogy angolul nem birja magat megertetni (IT-s, konyorgom, IT-s). Meg jo, hogy csak ugy kiment Londonba, bele a vilagba, mint azok akikek ez az utilso eselyuk. Majd a kesobbieken ujra 'ossze kell szednie' osszesen 2,000 fontot, mikozben elvileg evekig remekul keresett. Majd a berlet hianya miatt lemondja az allast, es. nekilat mosogatni. Tok jo, hogy Norvegia legalabb 'gyonyoru'.

Az elet vicces es sokszor teljesen hihetetlen dolgokat produkal, de ennek ellenere is van egy sanda gyanum, hogy a poszt par filmbol es foleg par korabbi posztbol van nem tul ugyesen osszeollozva.

(Btw, az nagy' kulfoldon', bar valoban nem olyan rigid modon kerik a diplomat mint Mo-on, es valoban sokkal jobban ertekeluk a tapasztalatot mint Mo-on, az mese habbal, hogy nem is erdekel szinte senkit, meg ha van, akkor se nezik honnan. Pusztan arrol van szo, hogy a kimenok jelentekeny reszenek nincs diplomaja/azt meg nem kovetelo munkakorben dolgozik/van magyar diplomaja, de a magyar diplomak elsopro, iszonyatos tobbseget kulfildon le sem bojszintjak, es a fenti okok miatt jutnak sokan arra a bolcs megallapitasra, hogy nagy kulfoldon a diploma nem erdekel senkit.
Félmeztelenül lovagol, vadak közt jár, óceánok mélyére ereszkedik. Vlagyimir Putyin az utóbbi évtizedben kialakított szuperhős- apropó: emlékszünk még a róla készült képregényre?- imázs egy szemvillanás alatt porlad szét, ha valaki megtekinti azt a videót, melyen az orosz…..
Gerry. 2013.06.14 09:17:37
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Soros es az 'enyhe' akcentusa? Ketsekivul lehetne sokkal-sokal rosszabb is, a la Lugosi Bela fela magyar akcentus, de enyhenek semmi esetre sem neveznem, meglehetosen erosecske.

BTW nem tudom mi baj van Putyinnal (trillionyi, de az angol kiejtesevel) - a vilag szamos kormanyfoje, sot, europai kormanyfoje ezerszer rosszabb kiejtessel operal ha angolra kerul a sor.
Miközben Európában egyre több helyen egyre nehezebben tudják kezelni a bevándorlók eltérő kultúrája okozta feszültségeket (a legutóbbi, nem túl szívderítő példát a svédországi zavargások jelentik), eközben a világ túlsó felén, Új-Zélandon teljesen más a helyzet –…..
Gerry. 2013.05.27 15:26:49
@Tökfőzelék: Nem. Az LSE kozgaz es meg par szempontbol kituno egyetem, bar inkabb europai, mint amerikai szemmel. Vilagranglistakon nem szerepel tul jol, ti. rendkivul fokuszalt (es a kozgaz + tarsai nem realiak, amkkel hihetetlenul fokuszaltan is be lehet kerulni a top 10-be vilagszinten, lasd CalTech.) Azonban kepzeseket, szakagakat vizsgalo (resz)ranglistakon mar igen.

Az, hogy ki mivel jutott be, nagyon relativ - aki bejutottt, az altalaban azt nyilatkozza, hogy konnyu volt, teszt, jelentkezes, meg is voltunk. De hogy mellette mit csinalt (OTDK, publikaciok, stb) az nem derul ki. BA-ra is ugyan ez igaz, az illeto jelentkezik, teszt, netan interju, felveszik, meg penzt is adnak neki. Tok konnyu. Ja, mellette nyert harom diakolimpiat, ez igaz...(Ettol meg termeszetesen lehetseges, hogy az ismerosod ezek egyikevel sem volt felvertezve, minden jelentkezes mas es mas, de altalanossagban ez jellemzo az esetek 95%-ban.)
Gerry. 2013.05.27 18:05:18
@Mirjam2: De, a nemet oktatas (legalabbis a felsooktatas) sokkal kevesbe elismert mint a brit. A harom nagy vilagranglistan a legjobb brit helyezes a 2. hely (Cambridge a QS-en - az ARWU-n 5. a TIMES listajan 7-ik), a legjobb nemet helyzes az 50-ik hely kornyeken van, ez Munchen. Ennnek szamos oka van, az egyik hogy egeszen a kozelmultig, Nemetorszagban az a koncepcio uralkodott, hogy legyen sok "jo" egyetem, kiemelt, magasan tamogatott kozpontok nelkul - par eve valtoztattak ezen gyokeresen, tizenpar egyetemet kiemelve, amikbe elkezdtek nagymertekben nyomatni a penzt. A masik, hogy penzugyileg az europai egyetemek, Cambridge-t es Oxfordto leszamitva labdaba sem tudnak rugni az amerikaiak mellett; az eves operativ koltseguk is joval kissebb, es az egyetemi alapitvanyok a kontientalis egyetemeknel gyakorlatilag teljesen hianyoznak; ez meg nemileg olyan mintha csak a fizetesedbol elnel, megtakaritasod a szamladon nulla lenne, es kulon ingosagaid sem lennenek. harmadreszt, es ez az elozoektol nem fuggetlen, sztarprofesszorokat is nehezebb nemet egyetemekhez csabitani, ti ugye fizetes, plussz szolgaltatasok a fizetesen felul (lakhatas, stb) nem jonnek ki jol egy amerikai osszehasonlitasbol. Tovabba Europaban maganegyetemek alig vannak - a legendarium szerint Tocqueville amikor 1830 korul meglatogata Oxfordot elhult amikor elmondtak neki mi hatalmas vagyona van az egyetemnek es az egyetemi collegeknek, attol meg plane sokkot kapott amikor megtudta, hogy mindezek nem allami, hanem maganintezmenyek; nem sok minden valtozott az elmult 180 evben e teren.

tildy:) : En ezt ertem is, pusztan arra utaltam, hogy azert aggaszto jelensegek es hasonlo tendenciak megfigyelhetoek Uj Zelandon is - amire a valasz az volt, hogy nem, hasonlosagok sincsenek....ennek kijelentese eros szemeszeti problemarol tanuskodik.
Gerry. 2013.05.27 21:58:13
@Mirjam2: Inkabb ugy fogalmaznek, hogy valoban nem feltetlenul jelent elonyt ha kevesbe csucs kulfoldi egyetemre jartal, azonban a vilagszinten top 10-20 egyetemmel ilyen problema nincs, sot. Eleve, a vilag csucsintezmenyeiben igen tekintelyes szamu nemet diak tanul, akiknek jo resze diplomazas utan hazater, es finoman szolva is hatalmas versenyelonyben van a mondjuk Munchenben vegzett diakokkal szemben - meg magaban Munchenben is. (Erre szemelyes peldakat tudok, nem is egyet - mondjuk ebben sok meglepo nincs, ahhol valami egbekialtoan melldongeto es elvakult nacionalistanak kell lenni, hogy valaki mondjuk a TU Munchen-es diplomat preferalja mondjuk az MIT-val szemben.)
Férjcserélő Párkeresés 1. 2013.05.03 20:10:26
(Egy poszt, amitől blogella sírva kirohan a szobából és elégeti a laptopját.) Amennyire megdöbben(hetet)t a férjem, amikor először szóba került a többes szexszel kapcsolatos fantáziavilágom, annyira belelendült újabban a témába. Lényegében nincs olyan szeretkezésünk, ami…..
Gerry. 2013.05.08 19:29:16
@BlogElla: "de mondjuk én se szopás se análpárti nem vagyok, azaz a másik addig tévét néz?" Ilyen megkotesek es a nyilvan egyeb teren is fantasztikus repertoar tukreben alighanem igen, a masodik kan onkent es dalolva fog meccset nezni (csak, hogy legyunk sztereotipek), pusztan azert, hogy vegre valami izgalmas is tortenjen vele.
Gerry. 2013.05.09 00:31:48
@BlogElla: Hasonloan kulturalt es velos valaszra szamitottam - ha igy lenne otosom a lotton...

(PS: Nem akarok trollkodni, de a labda magas volt. A valasz meg magasabb, de ugye nem akarok trollkodni, igy maradok a blog olvasgatasanal semmint a kommentelesnel.)
Kevés nehezebb helyzet akad annál az ember életében, mint ha öt év után kényszerből el kell hagynia azt az országot, ahol már berendezkedett és otthon érzi magát. Így járt mai szerzőnk, Zsófi is, aki a jelek szerint egyre csökkenő reménnyel próbálja a diákvízumát…..
Gerry. 2013.05.08 17:22:25
@twiga: Ezt en is eszrevettem, azonban ha beutod google-ban a kepeknel, hogy California State University, az ominozus kepet a harmadik sorban dobja ki.

Persze nem egy kozponti kerdes mindez, azonban a munkavallalashoz szervesen hozzatartozik - az USA ket legerosebb allami egyeteme, a Cal (Berkeley) es a UCLA egyarant ott talalhatoak, de ahogy irtam, bar a UC rendszer kampuszai nagyon erosek (meg a ket leggyengebb Santa Cruz es Riverside is mindig bennevan vilagszinten a top 150-200-ban, az osszes tobbi meg a top 50-ben, leszamitva a Merced-et, de egy kemeny nyolc eves egyetemrol kar iteletet mondani), a Cal State azert mas kategoria, meg a legerosebb kampuszai is - es ezt a munkaltatok is tudjak. (Plane, hogy a Cal State legjobb diakjai 1-2 ev utan transferelnek a UC rendszerbe)
Gerry. 2013.05.08 18:13:45
@aleb19: A kormany, mint ahogy az elozoek is, a nyugdijas valasztokra szamit - hiaba, ez mar csak demografiai szempontbol is roppant elonyos - az mas kerdes, hogy totalisan finanszirozhatatlan.

Azonban az rem vicces felvetes, hogy aki nem kezd el 15 evesen dolgozni, avagy csupan 73 evesen megy nyugdija, az 80%-o kapjon. Mert az 50 eveddel kb ez jon ki...
A Hősök nemrég mutatta be ötödik stúdióalbumát, az Érintést, ami a Lángoló Gitárokon volt hallható teljes egészében először. A magyar hiphop fejlődéséről, a diszkós fellépésekről és a hazai könnyűzene átalakulásáról beszélgettünk a népszerű rapcsapat három…..
Gerry. 2013.04.13 21:25:42
@markmadi: Azert azt, hogy valaki nem pusztan egy zenei iranyzatra kattan ra, hanem a paletta szamos reszebol szemezget, be ne allitsuk mar generacios kerdesnek, es novumnak :D

"nagyon sok együttes kezdett angolul énekelni, miközben a hiphop nyelve mindig is a magyar volt itthon"

Mondjuk a magyar eloadok elsopro tobbsege magyarul ad elo..

"Egyre inkább feltűnő, hogy a mostani tinédzserek számára a rap jelenti azt a zenét, ami mondjuk egy évtizeddel ezelőtt a rockzene volt nekik"

A rap vilaghoditasat es totalis dominanciajat elorevetitettek mar a 90-es evekben is, es kozepesen se meglepo modon nem kovetkezett be - es szinten kozepesen meglepo modon soha nem is fog; zeneileg a paletta sokszinubb mint valaha.
Meglehetősen kalandosra sikeredett Folkstone angliai élete. Ő sem kerülhette el a kultúrsokkot, ami vissza is kergette Magyarországra, ám pár munka nélkül töltött hónap után mégis visszament. „Leérettségiztem, elmentem egyetemre, de ott elvitt az újonnan jött szabadság…..
Gerry. 2013.04.04 23:19:48
@hagyma: Ez valamilyen szinten erheto, a feher amerikaiakat oseik miatt jobban erdekli Ajropa, mint fekete honfitarsaikat. Egyebkent szerintem ketfele *feher* amerikai van: aki mar volt Europaban, es el van ajulva, milyen szep, jo, kulturalt, stb, es az amerikai, aki meg nem volt, de hallotta, hogy milyen szep jo es kulturalt. Kivetelek akadnak, de nem surun, aki meg is jegyzi, hogy az europai gazdasag hogyan szarik be, a kulturat es a tortenelmet ertekeli.

Es igen, ez egy ketelu dolog. Amerikai szemmel Europa kul, es bar Kelet-Europa kevesbe, azert az is. Ellenben ugyan azok, akik lelkesen kerdezgetnek Budapestrol, nem biztos, hogy ennyire lelkesen kerdezgetnenek Ho Si Minh-városrol, Limarol vagy eppen Lusakarol.
Gerry. 2013.04.04 23:26:35
@Grafogirl: Ez is igaz, reszben. Es mint minden nepi mitosz, ennek is van alapja, a hispanok szinte minden egyeb etnikumnal alacsonyabban iskolazottak. Azonban hidd el, nem ugralnak korbe egy indiait vagy egy kinait sem (nyilan egyeneket lehet, de altalanossagban) ugy, mint egy europait. Ahogy irtam, a feher amerikaiak reszerol ennek van erzelmi oka (az oseik Europabol jottek, sokaknak az elozo szazadfordulo kornyeken), van egy iszonyatosan pozitiv imazsa Europanak, a kultura azert csak kozos, illeve nem konkurencia. Egyszer egy Houston felsokozeposztalybeli hazaspar fejtette ki, hogy egen, az o iskolakeruletukben minden tele van vietnami, meg kissebb reszben kinai diakokkal, akik iszonyatosan tanulnak. Ez nem degradalas, sot, azonban hasonlokeppen nyilvan egy fokkal kevesbe ugralnanak annak, ha minden tele lenne nerd holland diakokkal, pl.
Gerry. 2013.04.04 23:28:38
@Grafogirl: Egyebkent halgass egy fel oraig indiai akcentussal gagyogni valakit, es rajossz: de, az akcentust magat is lehet ruhelleni :D Mig peldaul az olasz akcentus nem kevesbe lehet eros, de egyszeruen nem bantja az emeber fulet, sot, alapvetoen szorakoztato.
Az Egyesült Államok az utóbbi évszázadban szinte folyamatosan az ígéret földje volt emberek millióinak, és ma is az, csak ma jóval nehezebb letelepedni ott, mint akár pár évtizeddel ezelőtt. A lehetőségekről és a szabályokról Sándor írt részletes és érdekes…..
Az angol és a magyar kulturális különbségekről esett már szó a blogon, arról azonban, hogy miként óvja a civil társadalom értékeit előbbi és hogyan kezeli ugyanazt utóbbi, jóval kevesebb. Ahogyan Sámán írja, Angliában az erőszak nem ott kezdődik, hogy valaki átvágja…..
Létezik egy vakmerő, kortárs irodalmi alapokon nyugvó műfaj, amely új muzulmán ifjúsági kultúrát teremtett. Fegyvere a punk, erejét Allah tanításaiból nyeri, határai és körülményei pedig éppoly zavarosak, mint a fundamentalizmus és a punk devianciájának összehangolása.…..
Külföldre költözni még akkor is macerás lehet, ha a létező legtöbb segítséget kapjuk meg régi-új munkahelyünktől. Az ügyintézés, lakáskeresés ebben az esetben is sokáig eltarthat – derül ki egyebek mellett ez is Gergely Egyesült Államokból érkezett írásából. (A kép…..
Gerry. 2013.02.18 16:19:45
"Állítólag az átlagbér évi bruttó 50000$. Ami nem tudom, hogy elég hogy elég a megélhetéshez."

Talan ugy, hogy az orszag cirka 315 millios lakossaganak zome nem Manhattan vagy a Bay Area kornyeken lakik? Upstate New York allamb fele haladva, azaz NYC-tol egyre messzebb az arak szignifikansan zuhannak (jo, vannak kivetelek, pl. college town-ok, lasd Ithaca) Meg mMgyarorszagon is nagyon jelentos regionalis kulonbsegek vannak, az annal bo szazszor akkora USA-ban meg foleg. Hatalmasak, oriasiak tudnak lenni az elteresek regionkent, es allamonkent, nem puztan a kornyezeti viszonyokban hanem minden masban is, legyen szo arrol, hoy mennyibe kerul a megelhetes, milyen emberek laknak ott addig, hogy mennyire kedvesek - ez utobbinal a listan New England es NYC tulzottan nincs magasan.. De ujfent, ez egy kontinensnyi orszag.

Az kicsit megmosolyogtato, hogy a posztiro szamara NY az marha messze van Mo-tol, hiszen konkretan az USA legkozelebb, es legegyszerubben megkozelitheto resze Europabol szemlelve. A Northeast-nal tenyleg csak tavolabb lehet lakni :) Bar vannak akik visszakoltoznek, a tobbseg marad, legyen barni is az elhatarozasa. Mert beleszokik a kenyelmes, nyugis eletbe, hogy a MO-on otpercenkent felmerulo agyverzesfaktorok kozul szinte semmi sincs jelen, es abba, hogy osszehasonlithatatlanul jobban keres, amibol osszehasonlithatatlanul tobbet tud sporolni, es magara kotleni. Netan beleszeret a kornyezetbe, ti. az USA-nal jobb es szebb kornyezeti adottsagu orszag aligha van a foldon, es tenyleg mindenki, de mindenki megtalalhatja azt amit szeret.

Masreszt, a gyermekeik is ott fognak felnoni, es mivel kicsik, Mo-ot gyorsan elfelejtik, (nem kell a nyelvet elfelejteniuk, nyilvan, de milyen elmenyeik legyenek egy orszagrol amire nem is nagyon emlekeznek), barataik az USA-ban lesznek, es ahhoz a kulturahoz fognak kotodni. Ami egy vegtelenul termeszetes folyamat, ettol meg rettenetesen elvehetik mondjuk a nyarakat a nagyszuloknel. Es jozan szulo sem fog visszakoltozni amikor a gyereke mondjuk 14 eves, mert arra gondol mar, hogy akkor jarjon tobb, mint megkerdojelezheto szinvonalu magyar egyetemre, amiket meg a gyengebb amerikai allami egyetemek is tonkrevernek? (Az erossebbekrol es jobb maganegyetemekrol nem is beszelve) Nyilvan nem... Persze bele lehet valakibe verni Mo mindenen feluli szeretetet, de ezen a teren meg nagyon sokan atesnek a ko totalis tuloldalara, es egy sohanemvolt orszagot, es az az iranti rajongast verik gyerekeik fejebe...
Gerry. 2013.02.18 17:04:30
@XTaki: Sokan Pennsylvaniabol jarnak at, illetve a Philly-be es NYC-be ingazokra egy komplett allam is epult, a Garden State, New Yersey :)

A 8 oras ut Mo-rol tudom, hogy sok, nyilvan gyerekekkel meg plane az, pusztan arra akartam utalni, hogy ezzel egyutt is, foldrajzilag kozelebb nehezen lakhatnatok a regi kontinenshez - gondolj bele micsoda orom es tulelotabor egy Seattle, vagy LA ut...

Barhogyan is, sok sikert!
Mai szerzőnk Amerikában született magyar szülőktől, immár hatodik éve él Magyarországon. Arra gondoltam, nem minden tanulság nélkül való végigolvasni (és megbeszélni) Chris írását. „Pár blogbejegyzést már olvastam, és tudom, hogy az én esetem más, de szeretném…..
Gerry. 2013.02.06 18:01:38
Valoban udito poszt. Ami erdekes, hogy mennyire tokeletesen es totalisan bele lehet verni valakibe valaminek a szeretete, ha nem eppen imadatat ugy, hogy az illetonek semmifele tapasztalata nincs az adott dologgal kapcsolatban. "Miközben cseperedtem, meséket hallgattam, arról a szegény, de csodálatos világról, és arról a városról, ahol édesapám és édesanyám felnőtt".

Ebbe az olyan, erzelmileg biztosan ertheto, de egyebkent a vilagtol elrugaszkodott mondatok is belefernek, minthogy "miközben apukám az emigráció keserű kenyerét ette....
Mikor megszülettem, jó anyagi körülmények közé kerültem, lévén apukám megbecsült értelmiségi volt már." Ertem en, hogy ugrottunk az idoben, de azert talan megsem volt annyira keseru az a kenyer....megha remek magyar szofordulat is ez.

Es nem, a kommunizmus bar rengeteget artott az orszagnak, onmagaban nem felelos azert, ahol az most van; a mentalitas meg ugyan ez volt Mo-on 100 es 200 eve is, ez viszi megkapoan hatekonyan sirba Mo-ot. Mo nem tulzottan lelkesen bo 40 evig epitette a szocializmust. Most pedig, szinten nem tulzottan lelkesen, de mar 23 eve epiti a demokraciat es a kapitalizmust - es valahogy erosen ketlem, hogy 17 ev mulva, amikor 40 evnyi demokracia all majd a 40 evnyi szocializmus utan, szignifikansan jobb lenne Mo, es kulonosebben valtozna a mentalitas. Elvegre az emlegetett Szechenyi koraban az orszag elmaradottsagaert mindenki a torokoket okolta. Akiket akkor mar 140 eve eltakaritottak az orszagbol. Magyarorszag amerikai szemmel nem volt ertelmezheto 80 eve es 20 eve se, es nem lesz az 20 ev mulva se. Pefig a baj nem az amerikai fejekben van...
Gerry. 2013.02.06 18:04:47
@lisandra: Sot, az igazi, hithu magyar az aki elmegy Laoszba, Szomaliaba, vagy netan Eszak Koreaba elni, hogy meg jobban aterezze a magyar nep szenvedeseit.Mindenki mas csak jottment retoroman olahfajzat.
Kanadáról sok ok miatt idealizált kép él bennünk itt, Európában. A nyugalom, a társadalmi béke országának tűnik, de a leegyszerűsített kép ebben az esetben sem igaz. Hogy mi igaz és mi nem, az azonnal kiderül. „Kanadában tényleg olyan érzés, mintha kicsit otthon lennél. A…..
Mivel próbálják félrevezetni a közvéleményt és a felvételizőket? Mit produkál valójában az egyetem? Máté András, az ELTE BTK Logika Tanszékének vezetője arra is kitér előadásában, hogy a felsőoktatás a diplomák kibocsátása mellett a kulturális színvonalat, a társadalmi…..
Gerry. 2013.01.28 14:10:21
@Távmunkás: Ize, Szent-Gyorgyiert Kleinenberg Kuno szemelyesen ment ki, hogy visszacsabista a Cambridge Egyetemrol, ahol 30-ban Szent-Gyorgyi doktoralt. Namost Cambridge meglepoen csekely mertekben talalhato Kanadaban :)

(A cambridge-i elmenyei miatt is beszel egyebkent a neveles, es a testneveles fontossagarol sokszor, sok helyen - Oxford es Cambridge mint a mai napig, igaz lathatatlanul, de nevel is, bizonyos mertekben jobban, mint pl. a Harvard vagy a Yale.)

Egyebkent nem az a tragikus Mo-on, hogy nincs uj a nap alatt. hanem az, hogy nem is lesz.
Tegnap mondtuk, hogy majd ma derül ki, mit vállal és mennyiért VV Veronika, az egykori villalakóból lett botcsinálta prosti, aki a Blikk szakállas nője lett, az az elem a cirkuszban, amin elborzad az ember egy picit, de azért megnézi, mert csak kíváncsi a produkcióra. A tegnapi cikk…..
Gerry. 2013.01.23 15:44:40
Meghökkentő sztárfelhozatallal érkezik Budapestre február 16-án a magyar származású zenész és producer, Leslie Mandoki, akit választott hazájában már nem csupán a Dschinghis Khan című 1979-es diszkósláger túlmozgásos énekeseként, hanem többek között Angela Merkel…..
Gerry. 2013.01.18 00:52:27
@Démonmac1: Mivel a cikkhez kapcsolodo videoban emliti is, hogy az evi 1-2 nap pesti tartozkodas nyilvan nem eleg ahhoz, hogy tudja, mi folyik Mo-on, tovabba ugyan ezen video vegen azt mondja, nem tudja ki az a Kover Laszlo, ezert zsenialisan ratrafaltal: goze nincs mi megy MO-on. Es persze, vicces, amikor azt mondja, hogy nem szenvedhet semmilyen olyan jobboldali befolyast, ami a "magyar kultúra egysége és az összetartás ellen van" , a kovetkezo mondatban pedig azt mondja, hogy minden tisztelete a ketharmade. Holott ugye ki is duborogteti a kulturkampfot...

manapsag nyilvan sokkal egyszerubb figyelemmel kovetni a hireket, van net, azonban vegyuk figyelembe, hogy majd' negyven eve diszidalt - igaz nem a demokraciaert hanem sajat magaert.
IDDQD Heti retro: Doom 2013.01.07 16:15:13
Feléled retrorovatunk, méghozzá fanfárral és dobpergéssel, mert számunkra igen fontos játékról lesz szó, az idén decemberben húszéves Doomról. Hogy a játék fontos nekünk, arra apró jelek utaltak már a blogban. Például a blog nevét is a játék egyik cheatje adta, de vallottunk…..
Gerry. 2013.01.07 20:42:23
@asd123321dsa: A Quake 4-et a Raven fejlesztette.

A Rage eladasairol teljesen ellentmondasos adatokat talaltam, van ahol mindossze 300 ezer eladott peldanyrol beszelnek (ez iszonyatosan, hihetetlenul keves) mashol 2.5 millio korulirol, ez teljesen hiheto. De az id folott eljart az ido, ez teny. Avagy a kis fejlesztostudiok felett jart el, nezopont kerdese: a Rage fejlesztesehez tobb tucat uj embert vettek fel, de az id igy is rendkivul keves emberrel dolgozik akkor, amikor mar jo ideje a tobb szaz fos fejlesztostudiok teljesen altalanosnak szamitanak. Persze indie jatekot lehet fejleszteni ketten is, de az mas kategoria...
Noha pár napja már elkezdődött az új év, most egy poszt erejéig térjünk még vissza a szilveszterhez, annál is inkább, mert nem akárhová megyünk, hanem Törökországba. Petra írásából kiderül, hogy a törököknél ehhez az ünnephez ugyanis egy külföldi szemével nézve…..
Gerry. 2013.01.04 16:35:51
@MajanBaken: "úgy tudom nem igazán alkoholizálnak, szóval ez érdekes" Eppen ugy ahogy minden katolikus szuzen hazasodik, ugye? :) Ezzel nem kell Ataturkig visszamenni, a pl. Mo-on is jol ismert II. Szulejman nem volt egy szent ezen a teren (sem), mielott kicsit ajtatosabbra vette a figurat. De ez persze igaz a nagy szultanjaik elsopro tobbsegere.

A poszt egyebkent erdekes, kar, hogy ilyen rovidke lett..