Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Érték Elek

22 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Azokat az iraki fiatalokat, akik "melegnek látszanak", akár az öltözetük, akár az általuk hallgatott zene alapján, szélsőséges milíciák megkínozzák és megölik.  Az „All Out” nevű emberjogi szervezet egyik tagja, aki Bissam álnéven vesz részt a…..
Jackpot 5 csillagos úszó hotel 2012.03.08 19:24:00
Ha már unod a szárazföldet és szívesen hajókáznál luxus körülmények között mondjuk az Amazonason, akkor eljött a te időd. A limai illetőségű Jordi Puig építész, ugyanis egy gyönyörű luxushajót álmodott vízre, amely nem mellesleg 5 csillagos hotelként is üzemel. A…..
Röviden: dr. Schmitt Pál megcáfolta a plágium vádját, elmondta, hogy a kisdoktori 20 évvel ezelőtt, írógéppel készült. Vagyis a neki felrótt copy-paste kizárva.Hosszabban:Azt hittem - de tényleg - hogy legközelebb már csak a köztársasági elnök politikai nekrológja kapcsán…..
A nyugat-horvátországi Karlovac (Károlyváros) hegymászó egyesületének klubhelyiségébe ismeretlen tettesek törtek be és onnan fémtárgyakat tulajdonítottak el. A hegymászók az internetes honlapjukon a roma kisebbséget sértő, xenofób és gyűlölködő felhívást tettek közzé.…..
Modorosblog A erősember 2012.02.23 06:00:00
Csíragyerek! A sok nyavalygásod után most már tényleg itt az ideje, hogy helyre legyél rakva a kurva anyádat! Unlak már! Folyamatosan pofázol, ugatsz, pedig ÉN meg a többi haverom gecire nem kíváncsi a siralmaidra. Állandóan elsírod, hogy a politikusok átbasznak, pedig…..
Néhány hete mutattuk be azt a listát, melyet egy külföldi divatoldal szerkesztői gyűjtöttek össze azokról a divatbakikról, melyeket sokan a leggyakrabban követnek el és melyeket tanácsos mellőzni az öltözködés során, most pedig bővül a lista! Az akkori felsorolásban szerepelt…..
Fővárosi Blog Ferihegy jövője 2012.02.04 07:00:00
Ferihegy cikksorozat  Megjegyzés: E cikk írásakor a MALÉV már nehéz anyagi helyzetben volt, de még a csőd február 3-iki bejelentése előtt voltunk. Ezért az alábbiakban a korábbi tervekről olvashat a Nyájas, amely terveket a MALÉV csődje nyilván át fog rajzolni -…..
Kedves Munkahelyi (T)error,   Nem mindennapi történetet szeretnék megosztani a plebsszel. Időm hiányában sajnos nem lesz teljesen részletes, csak egy gyors flashback a sérelmeimmel. Jelentkeztem anno egy álláshirdetésre, ahol hálózati mérnököt kerestek, és mivel ez tökéletes…..
FASZKIVAN! blog Kampánycsend 2010.04.10 16:44:00
Hosszú idők óta először fordult elő, hogy a déli híradó gerincét nem a politikai pártok acsarkodása adta. Nehezen is sikerült kitöltenie az RTL Klubnak a rendelkezésére álló műsoridőt... Pedig annyi érdekes dolog történik a világban, ha pedig nincs fél órára elegendő…..
Érték Elek 2010.04.11 10:39:30
@csef: anyukámtól kértem engedélyt.
  Az értékelő adatlap kitöltése körülbelül 3 percet vesz igénybe...
Ország / város: Horvátország (Brela, Makarska Riviera) Időpont: 2009. szeptember 4-szeptember 8 Utazási iroda: egyénileg Ajánlom: IGEN Értékelésem (1-10 között): 8 Leírás: 2009-ben az utószezonban laktam ebben az apartmanban pár napig. Négyen voltunk, de egy önálló lakást…..
Tegnap este fél nyolc előtt valamivel egy csomó tévén elindult egy háromperces reklámfilm, amiben a Djuice igazgatója, Bíró Balázs, a Pannon székház egyik tárgyalójának az asztaláról elindult, bejárta az országot, majd megállt a Nyugati pályaudvar melletti irodaház tetején,…..
Érték Elek 2010.04.09 23:41:16
@EvilHedgehog: pontosan erről van szó.
Magyar idő szerint csütörtök este az Apple bemutatta az iPhone OS 4.0-át. A rendszer a Flasht leszámítva már szinte mindent tud, amit a kritikusok elvártak tőle. És mivel a Flasht egyik mobil sem tudja normálisan megjeleníteni, szinte támadhatatlanná vált a rendszer. De vegyük…..
Érték Elek 2010.04.09 09:58:47
Utazási iroda plüssállatoknak - néhány hete kezdte meg működését Prágában.Újabb őrültség! Ez az ötlet kivételesen nem a pihent agyú amerikaiak agyából pattant ki, hanem a Prágában élő Tomio Okamura ötlete volt, aki a filmbéli Amelie kerti törpéjét megirigyelve alkotta…..
Érték Elek 2010.04.08 23:31:33
Ország / város: Görögország/ KrétaIdőpont: 2008. július 1-október 22Utazási iroda: TUI, NeckermannAjánlom: NEMÉrtékelésem (1-10 között): 1Leírás:Kritikán aluli elszállásolás, kritikán aluli kiszolgálás, értékelhetetlen ellátással. A szálloda családi…..
Ország / város: Horvátország / MakarskaIdőpont: 2006. június - októberUtazási iroda: NeckermannAjánlom: FENNTARTÁSOKKALÉrtékelésem (1-10 között): 6Leírás:A szálloda Makarska központjában fekszik, a tengerparttól kb. 20 méterre. Kívülről nem látszik olyan szépnek az…..
5 csillagPilot Beach Resort ***** (Kréta)4 csillag 3 csillagHotel Fereniki *** (Kréta)Apartman..
Ország / város: Görögország / KrétaIdőpont: 2008. július 1-október 22Utazási iroda:NeckermannAjánlom: IGENÉrtékelésem (1-10 között): 8Leírás:A szálloda gyönyörű, igazán nem spóroltak semmin. A szobák gyönyörűen vannak berendezve, az étterem hatalmas és rengeteg fajta…..
A három vulkánból kialakult kis sziget a Csendes-óceán déli részén Chile partjaitól 3600 kilométerre található. A szigetet számos névvel illetik, a bennszülött lakosok nyelvén Rapa Nui-nak (Nagy Evezőnek) hívják, de elterjedt megnevezés "A világ köldöke" is, mely a legenda szerint az egykor bőséges…..
Érték Elek 2010.04.05 01:16:33
Ország / város: Horvátország / TrogirIdőpont: 2006. augusztus 15-augusztus 22Utazási iroda: egyénilegAjánlom: IGENÉrtékelésem (1-10 között): 8Leírás:Barátaim laktak a Vukovic apartman egyik lakásában, mikor meglátogattak engem Horvátországban. A ház elég jó…..
Szálláshely értékelő Hollandia 2010.04.05 00:44:00
5 csillag 4 csillag 3 csillag Apartman HostelHotel Hortus (Amszterdam) ..
Ország / város: Hollandia / AmszterdamIdőpont: 2007. február 11-február 15Utazási iroda: egyénilegAjánlom: IGENÉrtékelésem (1-10 között): 5Leírás:Február közepén egy barátommal látogattunk el Amszterdamba. Tipikus hátizsákos turistaként az volt a lényeg, hogy minél…..
5 csillag 4 csillag 3 csillag ApartmanVila Montenegro (Čanj) Kemping..
Ország / város: Montenegro / Čanj (Csány)Időpont: 2004. június 15-július 1Utazási iroda: egyénilegAjánlom: NEMÉrtékelésem (1-10 között): 2Leírás:A montenegrói tengerpart egy meseszép szegletében, Čanj városában töltöttem pár évvel ezelőtt két…..
Ország / város: Bulgária / NapospartIdőpont: 2008. június 15-szeptember 1Utazási iroda: egyénilegAjánlom: NEMÉrtékelésem (1-10 között): 2Leírás:A szálloda Napospart tengerpartjának központi részén fekszik, kb. 30 méterre a homokos tengerparttól. Az ellátás…..