Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Edie20

199 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
N ANIM MASC Terápia 2020.07.08 18:24:39
Mintha egy szanatóriumban élnék. Ülök a szilvafa alatt egy padon, kezemben egy könyvvel és olvasok. Közben ezer meg ezer gondolat száguld át az agyamon, mély és fájdalmas érzések szántják fel a lelkem, én meg csak ülök, bámulok ki a fejemből egyenesen a betűrengetegbe és tulajdonképpen nem is értem…..
Október 13-án önkormányzati választások voltak. Az eredmények ismertek, amik nem feltétlen a várakozásoknak megfelelően alakultak. Ez a hét arról szól, hogy ki-ki megmagyarázza az okát a vereségnek, illetve a győzelemnek, megtalálja a felelőst, felelősöket, továbbá, hogy a „vétkes” mentse a…..
Szépen lassan, de minden ország, állam feladja önmagát, elveit, mindazt amiért eddig kiállt ( pl. emberi jogok) és belesimul a diktátorok, autoriter rezsimek, hibrid rezsimek, irányított demokráciák, nevezzük bárhogy, öles karjaiba, hiszen a pénz az Úr! A demokrácia, annak fenntartása, működtetése…..
  Szerény véleményem továbbra is az, hogy a Fidesz egy középszerű párt. Messze van a profizmustól, a kormányzásra való alkalmatosságtól, attól, hogy hatékonyan, eredményesen és professzionálisan vezessen egy országot. A Fidesz- nek és benne Orbán Viktornak a politikai értelemben vett létezése…..
N ANIM MASC Szomorú vasárnap 2018.10.08 08:56:01
Válság van. Minek a válsága? Az individuum válsága. A magam feletti hatalomé, azé, ami alapját képezi az önmagam meghatározására szolgáló definíciónak. Jelen állapotom illusztrálására egy sivatag képét tudom lerajzolni. Eszerint: állok a homokos vidék kellős közepén, körülöttem se élő, se halott.…..
N ANIM MASC Vidéki élet idillje 2018.09.29 10:33:39
Sokakban él az a talán nem feltétlen alaptalan képzet, hogy vidéken az élet maga a paradicsomi idill. A magyar történelmet végig kíséri ennek a képnek a rögzítése, mind szebb és sok színű ábrázolása, azonban a falukutatások során rendre kiderül, ez még sincs így. A politika azonban hűen kiállt,…..
Már maga a cím is meglehetősen dehonesztáló, feltéve ha azt a jelenlegi magyar külpolitikát meghatározó gondolkodásmód alapján értelmezzük. E tekintetben valóban értelmezhető úgy, hogy Magyarország és a magyar kormány nem a súlyának megfelelő helyen foglal helyet, nem annak megillető szinten…..
Tegnap (09.21.) Gyurcsány Ferenc és a DK Szegeden tartott tömegrendezvényt / tüntetést. Mint ismert, Gyurcsány hosszan elnyúló tüntetés sorozatot hirdetett meg, amely most Budapestről indulva a vidéket célozza meg és tesz kísérletet arra, hogy a nem fővárosi, a centrumtól némileg távoli és kevésbé…..
Számolunk. Mindig csak számolunk. Minden döntés előtt spekulálunk. Ha így döntök, mi lesz, ha úgy akkor mi lesz. Melyik döntés, melyik lépés lenne a leghasznosabb vagy épp az, amelyik a legkisebb rosszat, fájdalmat okozza. Melyikkel járok a legjobban vagy épp a legkevésbé rosszul. Lamentálunk a…..
N ANIM MASC Nesze neked Egyetem! 2018.01.07 08:23:45
  Tegnap este, tőlem szokatlan módon, elég sokáig lent voltam a lányokkal a büfében. (Kollégiumban lakom 5 másik lánnyal egy szobában, büfé a koli alagsorában található, itt zajlik a kulturális élet, igaz elég lajtosan, de azért zajlik.) Lánkák- én csak így hívom őket en bloc- ittak egy-egy…..
 Bevezető Szoktuk mondani, hogy „kisebbségben vagyok a véleményemmel” ami azt jelenti, hogy egy olyan nézetet, gondolatot képviselek, amely nem illeszkedik a többség szemléletével, ami elüt az általános norma rendszertől, vagy éppen más értékeket hangsúlyoz, mint a társadalmi átlag. A kissebség…..
  A tizennyolcadik születésnapomnak többé-kevésbé örültem, nem repestem, de elfogadtam. A húszadikat egyenesen tragédiaként éltem meg. Azóta sem ünneplem meg eme évfordulót, sőt, óhatatlanul is fáj minden egyes felköszöntés. Olyan, mint ha apró picike késecskékkel szurkálnák a testem minden…..
N ANIM MASC Puzzle 2017.09.25 19:48:26
Ide-oda pakolom a könyveimet, egyik polcról a másikra a ruháimat, más más rendszer szerint rakom sorba. Hol a szín, hol az évszak, hol pedig a hordozási gyakoriság alapján. Vagy amit épp kitalálok. A könyveket sem rakom mindig ugyan oda. Azokat is rendre más szisztéma szerint rakom egymás mellé,…..
N ANIM MASC Orbán víziója 2017.06.29 09:22:19
  Egykoron Lenin Marx téziseire alapozta meg azt a választ, amelyet Oroszország válságának megoldásaként fogalmazott meg. Ezt később Sztálin merőben átformálva, ideológiai köntösbe újracsomagolva, az eredeti szándékkal élesen szembemenve valósított meg létrehozva egy új-más még is ugyanazt az…..
A jövő évi választásnak vitathatatlanul nagy tétje lesz, van. Tulajdonképpen minden választás, döntés nagy horderejű független attól, hogy azt egyénileg vagy kollektíven tesszük meg. 2018-as választásnak is annyi jelentése, lehetséges okozata van, ahány ember, beállítódás, szemlélet, érdek és érték.…..
Ma-holnap harminc éve, hogy rendszert váltottunk/ változtattunk, pontosabban, nekünk, helyettünk tették ezt meg. 28 éve annak, hogy kaptunk egy nyugaton, a liberálisoknál oly’ népszerű jogot: szabadságot. Az évtizedekig tartó elnyomást, diktatúrát, korlátozásokat, és mindazt, ami a szocializmus…..
N ANIM MASC Élek még? 2017.03.02 17:52:29
A száj hazudik, de az arc soha! Hogy jól vagyok-e? Hát pont nem! Hiába mondom azt, hogy minden rendben van velem, boldog vagyok, és azt csinálom, amit szeretek, nem így van! Az igazság az, hogy nem, nem vagyok jól! Kövérnek érzem magam, csúnyának, elesettnek, elhagyottnak, magányosnak. Évek óta…..
  Napirendet ma a Momentum Mozgalom uralja, az, hogy általuk összegyűjtött 138 ezer aláírás aláásta egy nemzet álmát, elvette tőle a lehetőséget, hogy olimpiát rendezhessen. A szomorú, csalódott hangok, elsősorban a kormánypárt és a hozzá hű követők a baloldalt teszik felelőssé, a sportolok pedig…..
N ANIM MASC Politikus, mint szerep 2017.02.14 17:28:06
  „Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő”   Shakespeare, Ahogy tetszik című művében hangzik el ez a mondat, amely nagyon jól jeleníti meg a világot. Reggelente perceket töltünk a szekrény előtt azon gondolkodva, mit vegyünk fel. Melyik az a ruhadarab, amely kiemeli az…..
N ANIM MASC Alternatíva 2017.02.09 19:03:20
Egy év múlva választások lesznek Magyarországon. A pártok már a kampányra készülve mocorognak, bár a nagy harc még csak ezután fog kezdődni. Jelenleg a közvélemény kutatások szerint – ha lehet hinni a felmérések eredményeinek – a Fidesz nagy többséggel felülmúlja az ellenzéket. Ami- ismerve a…..
N ANIM MASC Bukás 2017.01.19 15:07:24
Álmatlan éjszakán forgolódom az ágyban gondolkozva azon, nappal van-e vagy éjszaka?! A hold a tiszta égbolton úgy ragyog, mintha az utolsó pillanatai lennének, és soha többé nem uralná majd az eget. Fénye átvilágítja a szobát, árnyak kusza halmazát adva, melyekkel próbál rám ijeszteni, én is féljek…..
Sétálok az utcán, leszegett fejjel, komoran. Ballagok lassan, óvatosan, mintha tudnám előre, hogy a következő lépésem végzetes következménnyel járhat. Rettegek, hogy megcsúszom és kitöröm a nyakam. Szemem félig lesütve, gondolataim a messzi távolba révednek, de figyelmem a járdán, a cipőmön, a…..
N ANIM MASC Szél 2016.12.04 16:15:05
Mint a nap forró sugarai egy hűvös délutánon, úgy öleltél át és tartottál az öledben szorosan, mintha nem volna holnap, de a következő pillanat is halálra lett volna ítélve. Kezed lágyan követi derekam vonalát, ajkad finoman érinti ajkamat, mialatt a fejünk felett a fa levelei halkan susognak.…..
N ANIM MASC Puszi 2016.11.25 19:33:14
1989. Kedd. Átlagos hétköznapi nap. Semmi rendkívüli esemény nem történt, mégis különleges nap volt. Hogy mi adta az egyediségét? Azt most leírom. November. Szeles, kissé hűvös, de napos idő. Hősünk a reggelélt a szokásos menetrendben kezdte. Felkelt, elintézte a bevásárlást, megetette, megitatta…..
  Rohanó világ, globalizáció, információ dömping/verseny. A tájékozottság naggyá tesz? Az ismeretek elsajátítása, a lépés tartása a fejlődéssel meg tud védeni bennünket az új kihívásoktól? Létezik még egyenlőség a társadalmakon belül? A régi, jobb- bal felosztás érvényes még? Mi zajlik…..