Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zizi77

0 bejegyzést írt és 1878 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az egyesületünk (Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület) hivatása a fogyasztóvédelem, ezen belül a tesztelés. Amikor vásárolni járunk, mintha a munkahelyünkre járnánk be. Az elmúlt hetekben minimalizáltuk a vásárlásokat, nem csak egyesületi szinten, hanem magánemberként is. De azért lenne pár…..
zizi77 2020.03.24 15:45:26
@Leylandi: átérzem a problémát. Igyekeztem mindent még időben beszerezni, azóta csak pótolok. De a kamra ajtaját be kellett zárni, mert a 3 gyerek folyton bent volt valamiért. És ezek még vékony, nem non-stop evők, persze most valahogy mégis. Irgalmatlan mit el nem tudnak pusztítani. Most 2 nap igyekszem boltba menni hetente, mert +3 helyre is vásárolok, nekünk a heti 1 is elég lenne, de púpos a bevásárlókocsi. Nálunk kizárt, hogy 1/2 évre be tudnánk tárazni, pedig 2 hűtővel, kamrával, pincével gazdálkodunk.
Valakit muszáj utálni! Lehetőleg mindenkit, de kultúrember ilyet nem mond, hanem apránként rávezet: már utáltuk sokak mellett a másik pártot, a pirézeket, zsidókat, cigányokat, homoszexuálisokat, és persze Sorost meg a migránsokat – ezúttal úgy tűnik: az öregeken a sor! És remekül…..
Ezt kiabálta egy  kiskamasz a társainak tegnap a Balaton-parti strandon, és azonnal értelmet nyertek az elmúlt évek itt szerzett fertőzései. A férjem évek óta minden Balatonban töltött nyár után jellegzetes bőrkiütéseket növeszt magán mellkas-szerte, amire a bőrgyógyász első alkalommal csak annyit…..
Bizonyára sokan elgondolkodtál már azon, hogy vajon mit csinálhatnak a pedagógusok a nyári szünetben. Na jó, tudom, hogy igazából nem sok mindenkit érdekel, de hadd mutassam be egy átlagos általános iskolai tanár tipikus nyarát.   A hírhedt három hónapos nyári szabadság… Ha minden áron ki akarsz…..
zizi77 2019.07.19 18:41:29
@türüp: pont ezt akartam kérdezni, hogy mennyire oldja meg a problémát, ha délben vége a tanításnak, miközben a szülő minimum 4- ig dolgozik? :)
Na, ez most rendhagyó lesz. Az Indexen ma megjelent epizódkritikámat toszom be klasszikus hogyvolt helyett, de kicsit felturbózva, hogy legyen valami extra kontent is. Ha a fogadtatás pozitív, lehet róla szó, hogy bizonyos sorozatoknál a hogyvoltokat kritikával ötvöző hibridposztokká…..
zizi77 2019.05.20 17:14:01
@nota19: most kezdődnek majd csak igazán a hatalmi harcok!
zizi77 2019.05.21 14:51:04
@Cérnahuszár: coca-cola kikeverve belőle a bubi. Lehetőleg hideg, kicsi kortyokban, egyszerre nem sok!
zizi77 2019.05.21 14:54:32
@zizi77: daedalon se receptes egyébként.
Mindjárt véget ér a Trónok harca, a tét pedig soha nem volt ilyen óriási. Kár, hogy ez a nyomás a legrosszabbat hozta ki a készítőkből, akik nem tudtak felnőni az egekbe tornázott elvárásokhoz. Részben maguknak köszönhetik, hogy ide jutottak...
zizi77 2019.05.15 20:08:58
@japapapapa: nem értem az Arya-s fekvetésed. Arya nem tudja bárki alakját felvenni, csak azokét, akik már meghaltak, és lepreparálták az arcukat. Így nem tudja hipphopp felvenni Dany alakját , míg Ő vígan pusztítja le a várost.
zizi77 2019.05.16 22:02:11
@DrSWAG_InstaProfessorOfYolo: pont így történt. Nézd meg újra!
Egyetlen dolgot tudok szeretni a kormány "világhírű" családvédelmi intézkedéssorozatában, hogy nem nevezték el Orbán valamelyik nagy példaképéről, ahogy a kormány eddigi összes tervét Szélltől Wekerléig. Pedig milyen jól mutatna Gömbös Gyula akciótervként a program, aki háromszor nősült, gyermekei…..
zizi77 2019.04.02 16:35:23
@Willkommenskultur: tenyésztik? :)
zizi77 2019.04.02 16:46:50
@felucca02: a gond az, hogy itt most a kicsit kevesebben vagy a sokkal kevesebben a kérdés. Az indiai vagy afrikai szaporulat nekünk nem segítség.
Végre érdemi problémát vetett fel Orbán Viktor idei évértékelőjén, ám a kormánya által nyújtott segítség aligha állítja meg népességfogyást. A hét pontban összefoglalt akcióterv azonban arra mindenképpen jó lesz a Fidesznek, hogy közpénzből kampányolhasson vele a közelgő uniós választás előtt. Orbán…..
zizi77 2019.02.12 22:28:33
@Exploiter: a probléma jelenleg úgy áll, hogy nemhogy egy nyuggerre kell majd egyre több aktív, hanem 1 aktívnak kell majd egyre több nyuggert eltartani.
A kormány veretes, szülést promótáló akciótervvel csekkolt be a minap. A Terv kapcsán azonban beszélni kell pár alapvetésről. Gyermekvállaláskor köztudomásúan hosszú távú döntést hozunk, ezért mielőtt szülünk, sok mindent komplexen mérlegünk — például azt, hogyan tudja a gyermeket eltartani a…..
zizi77 2019.02.12 22:15:31
@Thierr: persze, igazad van, a stabilitás kell. De azért nézd meg Nyugat-Európát! Ott is irdatlan mértékben fogy a lakosság, mert a jobb és stabilabb gazdaság és életszínvonal ellenére sem vállalnak be annyi gyereket, mint kellene. Okot mindig lehet találni, hogy miért nem akar valaki szülni. Be kell látni, hogy egyszerűen elkényelmesedett a világ. Lehet mondani azt is, hogy mert átgondoltabbak vagyunk, de az igazság az, hogy a kényelem egyre inkább nagy úr, és a gyereknevelés minden, csak nem pihenés.
A szomszédunkban élő, az Index.hu által "terrorcsaládnak" nevezett emberek viselkedése miatt a három kislányunkat éveken át állandó rémálmok gyötörték. Szinte napi rendszerességgel álmodtak saját vagy testvéreik életének kioltásáról, súlyos sérüléséről. Szülőként elviselhetetlen volt, amikor reggel…..
zizi77 2019.01.25 15:06:51
@kmera: ha 10 éven belül eladod az ingatlant, de drágábba forgatod be a pénzt, akkor nem kell a Csok-ot visszafizetni. Sőt, ha közben született még egy gyerek, akkor a két támogatás közti részt újra felveheted az újabb lakás vásárlásához.
Nem akarom ezt bő lére ereszteni. A petárdázás lényegében be van tiltva. Mindenki nyugodjon meg. Szilveszterkor is. A kispolgári mindenen nyavalygás nincs. Újévkor se'. Miután minden évben ellepi a social mediát a házi kedvenceink iránt érzett túlcsorduló szentimentalizmus és embercsecsemők iránt…..
zizi77 2019.01.02 09:16:29
@Zabalint: abban tökéletesen igazad van, hogy büntessenek is érte.
A drogprvenció szükséges, de sajnos gazdag országokban is ugyanúgy sok a drogos. Ettől még hasznosnak tartom, hogy legalább néhány gyerek azt tudja mondani, hogy kössz, nem! Szerintem sajnos máshol sem működik nagyobb hatékonysággal.
Az alábbiakban felsorolok öt dolgot ami engem nagyon idegesít a "szeretet ünnepében". Sok dolog amit írok általánosítás és nyilván nem mindenkire vonatkozik. Ezáltal ne is vegye mindenki magára. Ha valaki esetleg nem ért velem egyet, egy kommentben megírhatja, hogy mit gondol másképp. 1. Együtt a…..
Az alábbiakban a teológus és egyháztörténész Walter Brandmüller bíboros, a Pápai Történelemtudományi Bizottság nyugalmazott elnökének írását adjuk közre magyarul, teljes terjedelmében, amely eredetileg november 7-én jelent meg német nyelven az osztrák kath.net oldalon. *** A papság körében, sőt,…..
zizi77 2018.11.20 22:32:57
@math0: ezerlampasejszakaja.hu/gyermekek-ellen-elkovetett-szexualis-eroszak-es-visszaeles/
Nem a cölibátus miatt lesznek pedofilok. A legtöbb szexuális visszaélés családon belül történik, ahol ez fel sem merül.
Köszi -klánnal értek nagyjából egyet, hogy inkább azért lesznek papok valószínű, mert eleve nem stimmel valami. Szerencsére eddig én is csak jó papokkal találkoztam, akiket a hitük és az elhivatottságuk vezérel. :)
zizi77 2018.11.21 06:22:46
@math0: eleve lényeges több katolikus pap vagy szerzetes van, mint protestáns lelkész. Az ok-okozati összefûggést látod fordítva. Nem azért lesz pedofil, mert cölibátus van, hanem azért megy papnak, mert eleve bűnös gondolatai vannak, és elsősorban azt gondolja, hogy a tiszta élettel ezt majd kontrollálni tudja, aztán persze megbukik, mert embernek született.
Ezzel együtt, azért a katolikus papok által elkövetett szexuális visszaélések aránya a teljes lakossággal szemben a média által erősen fel van tupírozva. Míg papot egyet sem ismerek/pedig többel is összehozott már a sors/, akitől félteném a gyerekeimet, addig sajnos tanárt igen, aki mellesleg családos. Csakhogy a papoktól azt várja mindenki, hogy feddhetetlen legyen, ezért ekkora szenzáció. Az persze nem okos dolog, hogy eddig az egyház védelmében próbálták eltussolni ezeket az ügyeket, amik azért viszonylag egyszerre robbantak a médiának köszönhetően. Ezek zömében 20-30-40 évvel ezelőtt elkövetett ügyek, míg havi szinten több világi esetről is ír a média, amik most történtek, de azok nem kapnak akkora visszhangot.
Ne a paptól féltsd elsősorban a gyerekedet, akivel leginkább nem is találkozik a kommented hangvételéből ítélve, hanem nagyon nézd meg a környezetedet, mert lényegesen több potenciális veszélyforrás lehet benne olyan emberek személyében, akikről nem is gondolnád!
A következő cikket egy vendégszerző írta, aki történetesen a húgom és egy elég aktuális témát feszeget: minden megváltozik egy gyermek születésével. Nem ugyanazok az emberek leszünk mint előtte voltunk, hiszen szülővé válunk és a gyermek igényei kerülnek az első helyre. Íme az írás: A…..
zizi77 2018.10.05 16:54:33
@protézisesh: de nem is tart átlag 8-10 órát. :)
Egyébként a természet nagyon ügyes ezzel kapcsolatban, mert szülés közben olyan hormonok termelődnek, amitől az fájdalom emléke lecsökken idővel. Ha nem így lenne, elég gyorsan kihaltunk volna.
zizi77 2018.10.05 17:14:25
@protézisesh: ezért felesleges ebből azt a következtetést levonni, hogy a nők eltartatják magukat. Persze én is ismerek olyan családot, ahol a nő nem dolgozik. A férj orvos, sokszor ügyel, és 100km-re dolgozik az otthonuktól. A gyerekeket max 4 órás munka mellett tudná intézni az anyukájuk, de ilyen eleve kevés van, és szerencsére nincsenek rászorulva, hogy polcokat töltsön fel a sparban. Persze van ilyen is, de ez nem általános.
zizi77 2018.10.07 13:02:16
@protézisesh: kár, hogy mindent általánosítotok. Én pl 20 éve tartom a 170/56-os arányt 3 gyerek után is. Nyilván alkati kérdés is, de figyelek is magamra. Sajnálom, ha ilyen negatív tapasztalataid vannak, de nem minden fehér vagy fekete.
Blogadó Kötelező ünnepségek 2018.09.23 22:39:48
Ismét egy történetet szeretnék elmesélni a nagyérdeműnek. Sosem voltam híve az ilyen kötelező ünnepségeknek, de az általános iskolában 1-2 kötelező volt. Az Október 23 és a Március 15-én tartandót még szerettem, mert általában meglepően jó előadásokat hoztak össze a mindenkori 8 osztályosok.  A…..
zizi77 2018.09.25 08:51:54
@Ekrü: én elképzelhetőnek tartom, hogy templomba szervezzenek karácsonyi ünnepséget. Főleg kisebb településeken fordulhat ilyesmi elő, ahol nem hisztiznek minden sz@rért a szülők meg a kölkök, és viszonylag kevés az ilyen antiszociális, egoista, kihaénnem barom. Gondolom, ha egy osztálykirándulás alkalmával néztek volna meg egy műemlék templomot akkor is hasonló kirohanás lenne a vége.
Kedves blogger!
A 12 éves kislányom szokott hasonló kirohanásokat rendezni baromságok miatt. Tőle még vicces, azon túl, hogy némileg idegesítő, de Te lehetnék már kicsit érettebb, mert ezzel csak égeted magad.
Tombol a nyár. A hőmérő higanyszála az egekben, aki csak teheti valamilyen vízpartra menekül. Nincs is ezzel semmi baj, de ha gyerkőccel indulsz neki, nem árt néhány dologra odafigyelned, hogy valóban problémamentes legyen a pihenés...
zizi77 2018.08.12 09:20:07
@retkeslaci: az én nagyobbjaim pl szólnak, ha pisilni kell, és megyünk a wc-re. Olyan helyre nem megyünk, ahol nem tudom valahogy megoldani a budi letakarását. A legkisebb még úszópelusos, így lényegében nála kicsit problémásabb a dolog, mert az leginkább csak a nagydolgot tartja bent, persze ott is időben ki kell kapni a gyereket a vízből.

A gyerek a strandra azért megy, hogy jól érezze magát. Persze azért nem szabad ettől még mindent engedni neki, de azt várni, hogy majd áll csöndben a vízben, naív elképzelés. Részemről valahol SarahConnor és Judot között érzem az igszságot.
zizi77 2018.08.12 09:53:07
@SarahConnor:
"A dolog általános, és nem, nem túlzok. "
Alapvetően szerintem ezzel a mondattal volt többünknek problémája. Amit előtte írtál, abban tök igazad van, és lehet, hogy Te ezt nem így érzékeled, de a legtöbb szülő neveli is a gyerekeit.
Persze, ha van a strandon 50 család 100 gyerekkel, akkor nem azt a 90 gyereket fogod észre venni, akik "viszonylag" normálisan viselkednek, hanem azt a 10-et, akik némileg túltolják a lazulást, és a szülők vagy pont a másik gyerek után rohannak, vagy biztosan van ilyen is, bevették a lesz@rom tablettát, mert némileg túlterheltek.

De, mint írtam, alapvetően a többivel egyet tudok érteni 3 gyerek anyjaként is.
zizi77 2018.08.12 10:19:17
@maxval balcán bircaman: jobb helyeken este összeszedik a napágyakat meg napernyőket, így eleve nem lehet foglalni, és persze a jobb helyeken van elég napernyő, hogy ne kelljen törpékkel a tűző napon "pihenni". Speciel mi nem vagyunk foglalós fajták, de azért olyan volt már, hogy valamelyikünk előre ment a sok cuccal, míg a gyerekeket öltöztette a másik.
Ha megkérdeznék az embereket, hogy melyik a család büdzséjét legjobban megterhelő hónap, a gyerekesek valószínűleg a szeptembert raknák az első helyre az iskolakezdés miatt, a nagy átlag pedig a karácsonyi felkészülés okán a decembert jelölné meg. A nyári hónapok valahogy el tudnak sunnyogni, a…..
zizi77 2018.08.09 08:02:21
@Jankove: azt teljesen megértem, hogy rossz érzést vált ki, hogy jól keresőként rengeteg bőrt akarnak lehúzni rólad. Ha ez megnyugtat, velünk is ez volt évekig. Mi is átlag felett keresünk, és 20 év munkaviszony után most jutottunk el oda, hogy ebből valamit mérsékelhetünk, mert 3 gyerekünk lett. Persze így se az állam neveli fel őket, mert csp meg adókedvezmény ide vagy oda, valóban az egy fizu+gyes párossal hosszútávon mi sem gyözzük 5 főre. Néha azért nekem is furcsa, hogy pl az oviban már nem kell kaját fizetnünk, de ez már az én gyerekkoromban is így volt. Emlékszem, hogy pl a barátnőmék voltak talán a legjómódúbbak az osztályból, de mégis kedvezményes menzás volt, mert 3-an voltak tesók. :)
És most jöhet a kövezés, én szeretnék is dolgozni. A nagyobbakkal másfél éves korukban már dolgoztam/igaz, akkor hívtak/, most a kicsi két és fél, és már nagyon várom a munkát/most éppen nem hívnak, de azért megyek/. Mondjuk a 3 gyereket logisztikázni különórástól, szülőiértekezletestül komoly kihívás/nagyszülők 50km-re/, de valamit valamiért.
Én a 120-130-at tök reálisnak érzem. Itt 80+ kajáért olyan van, ami 8-16-ig van kizárólag nyitva és az önkormi támogatásával tud ennyiért max 10 főt felvenni/1db intézmény/. Amikor a legnagyobb járt magánba, mert novemberben kellett visszamennem, és esély sem volt sima bölcsire, akkor 50+kaja volt még 11 évvel ezelőtt. A napi kaja akkor 800,- volt, most simán fizethetsz rá 1500-at, szóval simán kijön, hidd el. Nyilván ahol több a férőhely, kisebb a kereslet a magánra, ott esetleg olcsóbb, de itt a magánért is tülekedés van, vicc nélkül.
Szerencsére azért az önkormányzati nem olyan drága mint nálatok, de az biztos, hogy töredéke a magánbölcsiknek.
Mindenesetre, kívánok sok türelmet és boldogságot a gyerekhez, talán még többhöz is. :)
zizi77 2018.08.09 09:21:56
@blasiusii: igen a promóció sokszor csalóka. Ami viszont érdekes, hogy Németország és Ausztria között mekkora különbség van. Aki csak tud, átjár a németekhez, mert lényegesen olcsóbb. Pedig mindkét helyen kolbászból van a kerítés.
zizi77 2018.08.10 08:56:26
@Jankove: a CSOK-nál azért, ha bevállalod előre, hogy lesz 3 gyerek, akkor le lehet szerződni a 10+10-re/persze a habokra nem érdemes/. Hogy ez ma már mennyire segítség, az más kérdés. Most tervezik egyébként a 2 gyerekre járó összeg megemelését is, viszont sajnos bukta lesz az 5%-os áfa. Sajnos az egy gyerekes családmodellt nemigen fogják támogatni, legalábbis amíg ilyen ütemben fogyunk. Persze tudom, hogy nem könnyű az embernek elszánni magát a következőre, és mire odajut anyagilag vagy lelkileg, addig elrepül az idő. Mi sem a magyarok megmentéséért vállaltunk 3-at, hanem a kettő után nagyon akart jönni a következő. Szerencsére nem volt olyan komoly indok, ami miatt ne tudtuk volna vállalni, így lettünk nagycsalád.
A120-130e-res csanákat nem úgy érzem reálisnak/ezt lehet, rosszul fogalmaztam/, hogy simán kifizethető, hanem, hogy konkrétan ennyi. De egyébként, ha kicsit utánaszámolsz, mondjuk 10 gyerek havonta 100e+kaja, kevesebbért nem is nagyon éri meg csinálni, mert ez ugye brutto, ezen kívül min 1 alkalmazott, helység, mindenféle költségek, saját járulékok. Szóval azért ennyiért se feltétlen nagy biznisz ilyet nyitni. Sok helyen valamennyit támogat az önkormányzat, mert még mindig olcsóbb neki, mint saját újabb bölcsit nyitni.
Nem mondom, hogy az én pénztárcámnak való, de ha valaki ennek hiányában elveszítené az állását, akkor sokszor kénytelen akár a fizuja felét is inkább kifizetni 1 évig, amíg ovis nem lesz a gyerek. Hát ez van felénk. Nálatok szerencsére több az önkormis férőhely, így ha valaki fel akarja tölteni a csoportot, akkor olcsóbban kell adja a szolgáltatást. Gondolom ezt megspórolják ezen-azon.
Nekünk ettől függetlenül nagyon jó időszak volt a csanás 10 hónap, mert egy olyan nevelőt ismertünk meg, akit imádott a gyerek, rengeteget fejlődött, és még évekig tartottuk vele a kapcsolatot. Aztán bekerült az önkormis bölcsibe, na az volt nálunk a gyerekmegörző. Persze ez a pedagógustól függ a leginkább.
A lényeg, hogy úgy tűnik a helyi lehetőségekből kell az embernek kihozni a legjobbat, mert ebben nincs egységes rendszer.
Miért kell par@sztnak lenni? Történt ugyanis, hogy ma reggel, szokásomtól és lehetőségeimtől eltérően a reggeli gyermekfuvarozás után haza vettem az irányt. Elgondolkodva azon, hogy miként fogok gyorsan sok mindent beleszuszakolni a rám szakadt másfél órába, éppen…..
zizi77 2018.08.08 16:16:15
@Lady Ann: pár utcára kezdődik az erdő tőlünk/Bp/. Autóval elhozzák a kutyákat sétáltatni az erdőbe, amivel persze semmi gond/persze se póráz, se szájkosár, én meg a kicsi gyerekeimmel sétálok ugyanott/. Viszont a tele zacskókat/már aki összeszedi/ az erdő szélén otthagyják. Értem én, hogy lehetne ott esetleg egy szemetes is, de amíg nincs, mégis mit gondolnak mi lesz a zacsis sorsa?
Új német feladvány született a nős papság bevezetésének vitájában: a nős és háromgyermekes evangélikus lelkész, aki 2014-ben katolikusnak áttérve most katolikus pap akar lenni. Ahogy a 43 éves egykori lelkész, Hartmut Constien (a képen) elmondta, Ferenc pápától a pappá szentelésére különengedélyt…..
zizi77 2018.06.26 23:24:11
@Mária Őrzői: a feneküket kitörölhetik egyébként, a pisilésről nem is beszélve?
Vallásos katolikus vagyok, de speciel én szemet tudnék hunyni a házas papok felett, ha ez megoldaná a paphiányt, ami miatt nálunk is egyre rosszabb a helyzet. Ha a Pápa ezt jónak találja, akkor mégis hogy jövünk mi ahhoz, hogy ezt felülbíráljuk?
zizi77 2018.06.26 23:25:10
Novák Katalin szerint a növekedés és a családok költségvetése a 2019-es. Valami biztos, hogy növekedni fog. A kérdés csak az, hogy mi...
zizi77 2018.06.26 14:46:32
@boom2: 80 után születetteket Ratkó unokának venni, elég nagy hülyeség. 74-75- ben volt egy csúcs, majd komoly zuhanórepülés. Pont itt a lényeg, hogy a szülőképes korú nők száma jelentősen csökken, és ennek ellenére emelkedett a születési ráta.
retro gastro Gumi cumi 2010.03.01 06:27:00
A gumi cumi a ’70-es ’80-as évek magyar édességiparának egyik markáns terméke volt; a Limo népszerűségét talán nem érte el, de hasonlóan meghatározó volt azokban az években. Hogy ki volt a vásárlói célcsoport, nem volt teljesen világos, mi mindenesetre a felső…..
A héten történt állítólag, hogy egy gyerekes anyukát kiraktak az egyik belvárosi étteremből. Az anyuka először a Pesten Hallottam csoportban krákogott egy picit, de posztja alatti véres komment háborúból ő jött ki vesztesen. A tiszavirágéletű sírás, alig egy órát volt ott míg valaki nem törölte. Az…..
zizi77 2018.06.11 10:55:51
@Dikusz: régebben ezt valóban máshogy kommunikálták, anyukám is mesélte, hogy volt. Manapság nem adnak vizet szoptatás mellett, mert arra való a tej, amit nem 3 óránként kínálnak, hanem amikor a gyerek kéri. Néha 1/2, néha 4 óránként. Ezzel együtt nem szoptattam nyilvánossan, csak orvosra órákig várva, ott is elvonulva.
zizi77 2018.06.11 10:59:11
@Dikusz: addig, amíg ez megmarad egy haveri beszélgetésnek, nincs is gond, de ilyen stílusban nem szabadott volna megjelentetni, mert rossz fényt vet az étteremre. Ha én lennék a tulajdonos, biztos nem örülnék.
zizi77 2018.06.11 17:17:08
@Nogaf: Hát tudod, ha én nyilvánosan megírnám egy vevőnkről, hogy milyen bunkó volt ilyen alpári stílusban, és egyértelműen beazonosítható lenne a cég/a cégnek meg a személyem/, engem úgy kiraknának, mint macskát .... Egyszerűen az étterem hírnevét rombolja a stílus, még akkor is ha többeknek ez tetszik. A sztoriban egyértelműen igaza van a pincérnek, de a stílus megengedhetetlen egy nyilvános fórumon.