Regisztráció Blogot indítok
Adatok
fotózós

0 bejegyzést írt és 43 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Magyar cég-e ez a Wizzair fapados légitársaság, amely hamarosan a londoni tőzsdére léphet? Szeretjük-e mi magyarok a Wizzairt, vagy árulónak tartjuk? Nem könnyű kérdés, két erősen eltérő álláspontot képviselnek azok, akiknek egyáltalán bármi eszébe jut e kérdésről, akik…..
fotózós 2014.05.31 23:40:46
@Steppenwolf:
Na látod magad is megírtad hogy mi ebben a szemétség
Lehet, hogy valaki lazára veszi, a másik elfelejti, vaghy legyen más oak, de ez nem kerülhet 9200 forintba, mert csak egy gombnyomás és az útlevél száma alapján mindent tudnak rólad. Ha kifizeted a 9200 forintot, akkor mennyivel több információjuk van rólad, mintha semmi nem történne?
Itt Londonban sohasem foglalkoztak vele a reptéren, hogy mi van kinyomtatva, vagy akármilyen előkészületet ha nem tettél meg. Én egy kis cetkire szoktam felírni a lajstromszámot és részemről kész volt, soha senki nem kifogásolta.
A másik szemétség volt a részükről amikor azt mondtam, hogy nincs nálam 9200 forint, azt mondta a szerencsétlen odaállított kölyök, akinek ez volt a feladata, hogy 30 font is jó lesz a 9200 helyett. Akkor dühömben majdnem leordítottam a fejét 500 ember előtt, pedig rám nem jellemző, hogy bunkósjkodok. Csak mások figyelmét szerettem volna felhívni, hogy ez így nem jól van. Minden negyedik ember ki volt állítva a sorból, hogy fizessen. Mondtam a srácnak, hogy 30 font az nem 9200 forint, mert előző napon nekem 362 forintér váltották a fontomat. Egyszerű szorzással ellenőruzhető, hogy nem stimmel.
Erre szegény kölyök csak a papírjára hivatkozott, hogy a főnöke ezt az átszámítást adta a kezébe. Ami a pofátlanság teteje, hogy itt Londonban vettem észre, hogy a 9200 forint befizetésre kaptam 6000 forintról nyugtát. Na ennél nagyobb cigánykodást sem tudott volna csinálni a Wizzair. El lehet rajta gondolkodni....
fotózós 2014.06.01 01:16:45
@P12_dCi:
Ezt miből állapítottad meg?
A tényekből, amit leírtam?
Bekaphatsz :)))))
Te úgyis azt szereted
fotózós 2014.06.01 01:22:48
@kacsa666:
Látod, ezt rajtad és rajtam kívül nem sokan értik
Ugyanez a módszer van amikor komppal utazok át a csatornán
Egyik alkalommal éjfél körül siettem a kompra és az autópályán menet közben dübörgést hallottam. Leengedtem az ablakot, hogy vajon kívülről jön-e ez a zaj. Mint rájöttem, valószínű, hogy javítás előtt maratták az aszfaltot
A leengedett ablaknál a huzat egy pillanat alatt kivitte a papíromat a szél.
Gondoltam, most ebből gond lesz. De amikor a kikötőbe értem és elmondtam, hogy mi történt , csak nevettek és semmilyen megrovásban nem részesültem. Persze a kompot nem a Wizzair működteti
disrupt Ajtónyitogató fecskék 2014.05.28 14:41:54
Probléma megoldva! Hihetetlen intelligenciáról és alkalmazkodókészségről tettek tanúságot ezek fecskék: maguktól rájöttek arra, hogyan működik az automata ajtó. A fenti képen és az alábbi videón azt láthatjuk, amint a fecskék a mozgásérzékelő elé repülnek, majd…..
És tényleg az!!! Vazze, a kínaiak tudnak valamit! Csak azt nem tudom a tetején a kijelző képernyő mire való? Lehet, hogy ott felnőtt filmet lehet sasolni és ezáltal az automata eredményességét fokozni?         ..
fotózós 2014.05.18 02:55:52
fotózós 2014.05.18 02:58:33
@gizmo26:
,,A katolikus papoknak lehet maszturbálni? "
Igen, lehet, de nem kell nekik, mert mindnek van ,,szakácsnője".
Eszem megáll ezen az országon, és a képmutatás magasiskoláját jelentő közmédián. Miután az Eurovíziós Dalversenyt egy Conchita Wurst művésznevű, szakállas, de női ruhában fellépő osztrák induló nyerte meg, az lenne a minimum, hogy ha az eseményről beszámol egy magára…..
disrupt A törvény nevében! 2014.04.22 17:39:59
Figyelem, a képen látható nő egy amerikai bűnöző! Sokszor szidjuk a magyar törvényeket és törvényhozókat, de a világ más részein is vannak gondok. Túlhaladott, értelmetlen, hülye törvényekért az amerikaiaknak sem kell a szomszédba menniük, és tele van velük az internet.…..
fotózós 2014.04.23 22:29:24
@alte trottel:
Lehet, de jobban szeretném, ha otthon is olyan hülye törvények és politikusok lennének, mint itt Angliában. :((((
A Schiffer András-Kálmán Olga csörte egészen elképesztő indulatokat keltett. Az apropó, a 44. március 19-ei emlékmű, önmagában felháborító, mert történelemhamisítás, nemzeti önfelmentés, olyan gyalázat, ami a holokauszt túlélőinek, illetve az áldozatok leszármazottjainak…..
fotózós 2014.04.12 19:43:57
@Orbán Mutyin:
,,Sokszor feltettem ezt a kérdést, de soha nem válaszolnak rá. Miben jobb egy magyar bármelyik zsidónál? Nyilván semmiben, na ezért nem vállalja be egyik okos tojás sem a választ. Ilyen egyszerű. "

Ezt én bevállalom, mert itt London szélén egy Lord család alkalmazottja vagyok, otthoni 23 éves vállalkozói tapasztalattal. Sok műszaki, technikai ismeret, nem csak könyvből, hanem a gyakorlatban is. Amikor kikerültem ide, ugyanitt dolgoztam és zsidó főnököm volt, akivel ma is nagyon jó a viszonyom. Ő azonnal kiemelt egyedi munkákra és a mai napig ha találkozunk is, ,,Professzornak " szólít. Nem érzem magam annak, csak ő tudta, hogy sok feladatot elvégeztem, amit másokra nem bízhatott rá. Lendület, akarat is volt bennem, ezért a titulus. Mivel kemény fizikai munkákat is veszélyes körülmények közt bevállaltam, ezért lettem ennek a Lord családnak a kiválasztottja.
Mivel ez nem banki, kereskedői munka, amit ma is végzek, hanem kőkemény gyakorlati, ezt nem hiszem, hogy bármelyik zsidó elvégezné.
Ennek az öreg zsidónak 16 magyar alkalmazottja volt, rajtunk kívül nem alkalmazott más országból származókat.
Ha már ezt kérdezted, ebben magam és jó néhány társam jobb bármelyik zsidónál, aki kerüli a gyakorlati munkát. Ezzel nem akarom azt kifejezni, hogy zsidó ellenes lennék, csak a kérdésre válaszoltam.
fotózós 2014.04.12 20:05:43
@Holle anyó: Isten éltesse sokáig! :)
Csak nem ez a jellemző.
Olyan ismerős benyomását kelted, valami fórumról.
Móni? Vagy tévedek?
Nagy a felháborodás Szegeden. Egy helyi óvoda ugyanis változtatott eddigi gyakorlatán és a gyerekek új, merőben meglepő jeleket kaptak, az eddigi vödör, lombos fa, maci helyett a most kezdődő óvodai tanévben. Az egyik középső csoportos kislány új jele például az eddigi mókus helyett „pina” lett. Egy…..
fotózós 2014.03.19 20:32:20
@maricska: Igen, ezt azonnal felismertem, ez a magyar népmesék rajzfilm sorozat egyik része.
Szabó Gyula kellemes hangja volt alatta a szöveg és arra is emlékszem, úgy nevezte hogy a ,,csúnyája".
Nem használta azt a csúnya pina szót :))))
Sexy Asian Girls Asuka Kirara 2013.11.26 06:42:59
..
fotózós 2013.11.26 21:11:27
@Quattroman: A kopaszpuncis nő olyan , mint egy óvodás nagy cicikkel :)
Így szép, ahogy van.
Vidékisrácnak: Szerintem a csajon nincs photodhopos munka. Ha lenne, akkor van rajta egyéb, ahol alkalmazták volna. Nagyon sokat retusálok, tudom, mit kellett volna vele tenni, ha az az elvárás, de nagyon nyers a kép. Ez így jó, természetes
Az USA-ban szinte államonként eltér a Rezesováéhoz hasonló törvénysértések büntetőjogi értelmezése. Az alábbi ítélet november 12-én, az arkansasi Hope városában született. John David Coe részegen hajtott bele a Nevil család autójába, ami az ütközés következtében…..
Imádjuk ütni a bulvárlapokat, amikor olyan nagy horderejű kérdésekben, minthogy tartós lesz-e Orbán Ráhel házassága, vagy kiállja-e az idő próbáját az MSZP-Együtt-PM választási megállapodása, asztrológusokat hívnak segítségül. A Blikk által megkeresett Bakonyi János…..
Nőként 30 alatt néhány dolgot mindenképpen ki kellene hagynod. Itt egy harmincas lista, amit próbálj elkerülni, mielőtt 30 leszel (sokat utána sem kellene megtenned): Vakrandira menni "menekülési" terv nélkül Védekezés nélkül szexelni, kivéve ha komoly párkapcsolatban…..
fotózós 2013.10.22 21:32:13
@tubisrác: Akinek csak ötezre van :)))
A miniszterelnök kedden "hivatalos közösségi oldalán" posztolta a "dohányipar taktikái" ellen folytatott harcának elismeréseként kapott WHO-elismerés fotóját. Így írtok ti.A képhez írt szöveg korrekt, tükrözi miniszterelnök urunk ilyen esetekben tanúsított szerénységét (nem…..
fotózós 2013.10.10 08:45:12
@toportyánzsóti:
Cigány szokás a gyerekekre való hivatkozás. Amikor sorba kell állni, amikor segélyt kell kérni
még amikor verekedés tör ki, akkor is magukkal cipelik a gyereket, mint egy pajzsot
fotózós 2013.10.10 15:07:43
@Fekete Dália:
Mielőtt miniszterelnök lett, évekig a nagynénémék közelében laktak. A szomszédok elmondása szerint verte a feleségét.
Az elmúlt választáskor, amikor győzelmi beszédét elmondta, nem volt a topon, mert feleségét kutakodó tekintettel kereste, akkor is rossz volt a viszony köztük. Mivel mi hallottuk ezeket a híreket, így a felvételeket más szemszögből néztük és valóban látszott, hogy nem volt jó a hangulata annak ellenére, hogy élete álma volt ez a választási ,,győzelem".
Lelki - és egyben testi - fejlődésem egyik fontos állomása a testedzés. Körülbelül 25 évig éltem rendszeres sportolás nélkül..... Számomra ennek egyik kimerítő formája a futás. Margitsziget, 5350 méter, ugyan nem egy 800 km-es zarándokút, de fejlődés szempontjából…..
fotózós 2012.07.27 00:12:32
@titokmacsek: Először is magamat kell felébreszteni, hogy ne álmodozzak :)))
fotózós 2012.07.27 09:32:44
@ColT: Hasonló helyzetben volt egy ismerősöm. A diszkó félhomályában a szokásos lazaságával odaült a csaj mellé, rácsapott a combjára, mint jó ismerősnek és vigyorogva megkérdezte: Mikor dugunk Kata?
Ezután vette észre, hogy egy idegen lány volt és nem a Kata....
Annak ellenére, hogy mindent könnyedén vesz, ekkor nagyon szégyelte magát és elhúzott sunnyogva :)))
autózz! Messze van még Európa! 2010.09.13 19:22:00
Így estére már nem akarom kitenni nagyon stressznek a drága olvasóimat, úgyhogy István levelét láttam a legalkalmasabbnak, hogy megfeleljek ennek az önnön magam által felállított kritériumnak. És bár ő azt írja, Európa még nagyon messze van tőlünk, kérdés, hogy melyik…..
fotózós 2010.09.14 11:03:03
@Knorr: Nem vagyok gyökér, csak nem ehhez vagyok szokva. Angliában élek, ezért utaltam az udvariasságra. Olvasd el az előző hozzászólásomat kicsit feljebb. Azért rugtam volna bele, mert nem véletlenül hajtott át, mert nem sietve léptem le. Tudatosan volt bunkó és kb negyven centire húzott át a térdem előtt. Egy nagyképü majom Audis volt