Regisztráció Blogot indítok
Adatok
_kp_

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Modorosblog A tornaóra - 1991 2010.03.10 07:00:00
 A Kádár-rendszerben is vasszigorúnak, vonalasnak számító, de talán ezért is elismert lakótelepi sporttagozatos iskola tornaterme melletti folyosón a vitrinekben számtalan érem, kupa - a falon az Úttörőolimpiáról származó oklevelek sokasága, fekete-fehér képeken pedig…..
_kp_ 2010.03.21 19:17:42
Az általánosbeli tesiórákból nem sokra emlékszem. De a déeská! Az volt a valami! Akkoriban volt egy Ügyesség-Bátorság nevű sorverseny sorozat. Gondolom tudjátok: 10 gyerek, mindegyik végigfutja/mássza/labdapattogtatja a szekrény/pad/karika/stb. akadályokat és amelyik csapat előbb végez az nyer. Iszonyat nagy hagyománya volt a sulinkban (vidéki) 91-92 körül.

Jöttek a felkészítő tanárok (a Menő Jenő, meg a Gacsné) a korcsoportba beleeső osztályok tesióráira, hogy válogassanak. Nagyon menő volt bekerülni a csapatba, ismétlem, nagyon. Főleg, mikor még tojáshéjjal a seggemen bekerültem az iskola "A" csapatába, a királyok közé. Aztán egy versenyen, ahol "kegyelemből" megengedték a "B" csapatnak is, hogy induljon, nemcsak a "B" csapat vert minket szarrá, hanem az egész mezőny. :)

Voltak kis, központilag nyomott füzeteik arról, hogy a versenyeken milyen feladatok lesznek, milyen akadályok és hogy poüntosan mit kell csinálni. Esküszöm, a felkészülés egy Forma 1-es csapat precízitásával zajlott. Minden mozdulatot eszméletlenségig gyakoroltattak, és közben kiskaput keresve minden szabályt végignéztek, hogy hol lehetne pár másodpercet nyerni. Sosem felejtem el, hogy a Jenő hogyan küldte el híres stílusában az anyjába az egyik versenybírót, aki az ugrószekrény mellett állt és az egész csapatot diszkvalifikálta, mert nem lemásztunk, hanem leugrottunk (a begyakoroltak szerint). "Baszd meg, miért van a bátorság a verseny nevében, ha le sem lehet ugrani??!!" Vagy amikor a sulinkban volt az egyik területi döntő és a Jenő meg a Gacsné kitalálta, hogy kenjük le Opti bútorfénnyel a mi padjainkat, amiken hason kellett csúszni. De persze csak a miénket. Kemény volt: rávetődtél és mintha jégen csúsztál volna. :)

Komoly konspirációval (hazai pálya előnye) sikerült megoldani, hogy a pályamunkásként csicskáztatott másodikosok a kezelt padokat hozzák a mi sávunkba. De némi szar került a palacsintába, mert a második optizott pad már nem hozzánk került, hanem az egyik rivális csapathoz. Hát nem csak mi lepődtünk meg, mikor a második pad inkább tapadt. :)

Asszem Győrben megnyertük a megyei döntőt. Nagy mellénnyel mentünk utána Kisbérre, ahol országost rendezték, de ott a Derkósok (Derkovits Gyula Általános Iskola) jól leszopattak minket, semmi trükk nem segített. A történethez hozzá tartozik, hogy pont velük kerültünk szomszédos öltözőbe és persze volt megfelelő ráhangolódás is. Semmi komoly, 9-10 éves volt mindenki. Volt egy ajtó a két öltöző között, és mindegyik csapat nyomta, dacból persze, mindegyik át akart menni "verekedni". A nagy igyekezetben sikerült leemelni az ajtót a zsanérokról és akkor a bajtársiasság (meg a félelem a tuskó gondnokoktól) felülkerekedett egymás hirigelni vágyásán és kb. fél óra alatt sikerült visszakinlódni az ajtót a helyére.

Negyedik után nyolcosztályos gimnáziumba mentem és - esküszöm - a tesiórák voltak a legjobbak. Laza tanárokkal, akik hagytak minket kosarazni, kézizni, focizni. Csak február tájékán volt egy hónap, mikor idióta bukfenceket meg talajtornát kellett csinálni, de az hamar lement és visszajött a játék. Éppen ezért utáltuk a kistanárokat, mert ha voltak, akkor mindig kibaszott talajtorna volt. Na, de vissza a játékra.

A gimi első éveiben (93-tól) a kosár volt a királyság, a 90es.blog.hu is megírta, hogy akkor tombolt az NBA láz. Nos, ez minket sem került el, mindenki 23-as Chicago Bulls trikót, alá meg Champion pólót próbált becsempészni az előírásos kék trikó helyett. Fontos volt a trikó alá pólót venni (ezt a csajoknak vezették be, de aztán mi is rákaptunk), főleg mikor a csapatok kialakultak és voltak a "meztelenek" meg a "mezesek" egymás ellen. Ui. senki sem akart a tyúkmellével villogni a kiszemelt lány előtt. Így meg trikósok és pólósok lettek. Akkoriban kapott a suli fehér Adidas kosárlabdákat a régi kopott narancssárgák helyett. Két tulajdonságuk is nagyon közkedveltté tették ezeket, annyira, hogy óra előtt szabályos versenyfutás volt a "jó" lasztikért (meg hogy a jó csajoknak foglaljunk :). Egyrészt rendesen pattogtak, másrészt elektrosztatikusan kajakra töltődtek és pompás szikrákat lehetett kipattintani a gyanútlan hülyékből. Persze ez csípte az elkövetőt is, rendesen.

Zsákolás volt az isten! Annyira akartunk és annyira kicsik voltunk a palánkhoz, hogy képesek voltunk a délutáni edzéseken (hetente háromszor, imádtam) akár három, zöld szőnyeggel borított dobbantót egymásrarakni és úgy zsákolni. Persze szivacsra érkezéssel. nem kicsit lepődtünk meg, hogy milyen magasra lehetett úgy ugrani.

Volt még tűzharc is, ez egyfajta kidobós, állat jó szabályrendszerrel, istentelen szivatásokkal, mennyiségi röhögésekkel, jó csajokat nem kidobással. ;)

Az öltözékre visszatérve: a már leírt módon próbáltuk mi is szabotálni a formaruhát, ment is a dolog, mondom laza tanárok voltak. Annyira számított, hogy mi van rajtad tesiórán, hogy jó pár embernek jobb cuccai voltak focihoz például, mint amit napközben hordott. Nekem is. ;) Az első négy évben együtt voltunk a csajokkal, akkor ők a bringásnadrágot, fehér Adidas cipőt, meg a fehér (sajnos bő) pólókat nyomatták. A futócipős/kosárcipős korszak kitartott a kézis korszak végéig, ami a kosaras után jött. Istenem, mekkora meccseket nyomattunk "fiúk a lányok ellen" meg vegyes felállásban is! Főleg a decemberi női kézi vébék és ebék alatt jött meg ehhez a kollektív kedv. Deli Rita, Takács Gabi és Németh Helga voltak akkor a serdülő vágyaink netovábbjai.

Aztán jött a 14.-ik életév, a csajtesi külön lett és berakták mellénk a négyosztályos változat fiú évfolyamát. Akkor váltottunk kemény focista macsó imázsra. Először még csak fekete Adidas focicsuka, de a határokat az érettségi felé már nagyon tologattuk a sárga Joma, a piros Kappa és a kék Umbro irányába. Habkönnyű röplabdával focizás, olyan trükköket megcsinálás, ami rendessel soha? Alap. Tesiórán is sportszár és sípcsontvédő viselés? Naná. Sportszár sípcsontvédő nélkül letűrve? Atommenő! Kinti betonpályára magunkat folyton kikönyörgés hóban is? Mindig! Karl-Heinz Riedle-féle átlátszó fehér tornagatya? Csakis! A saját el classiconk az "a a bé ellen" volt ("palánkon nincs kint, de a bordásfalon igen!"), gólzáporos győzelmek, bunyók egy-egy kétes tisztaságú szerelés után.

Utolsó években (gondolom a hormonok meg a többi hatására) megpróbáltuk visszaállítani a koedukált tesit, az akkori überlaza tesitanár, a Füzijózsi, partner is lett volna ebben. Mi már a közös kosármeccsekről álmodtunk (szoros emberfogás), ezt aztán egy amúgy nem túl népszerű, ámde nagy befolyással bíró, a a sorainkból való barom megtorpedózta. Tehette, gyémántkemény hátszele vol. :(
  A modoros nosztalgiahullám ihlette első, de nem utolsó olvasói posztja következik most kp-tól. A szokásostól ellentétben csak 10 évet megyünk vissza az időben, de azért már ez is távoli múltnak tűnik. Karácsony Kupa - első rész   1999. december 18., hétfő. Az Y2K…..