Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gyurika_

7 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Létezik a Földön egy maroknyi ember, aki erre csak annyit mond: hajózene.   ..
Ha van zenegép egy kocsmában és rajta van ez a muzsika, akkor olyan nem történhet meg, hogy nem rakom be akár többször is. Ez az a szám, amit annyit emlegettem az utóbbi 1 évben, hogy emiatt az összes ismerősöm, a Volt fesztivál közönségének tagjai és tulajdonképpen mindenki…..
Ezt az oldalamat még nem nagyon mutattam be itt a blogon, de ha elektronikus zenéről van szó, így jó pár év után szeretek úgy gondolni magamra, kicsit szerénytelenül, mint egy tapasztalt vén rókára, aki felismeri a minőséget és nem lehet csak úgy megvezetni mindenféle lakodalmas…..
Az én comingoutom (is) gyerekkoromból eredeztethető. A PRO7 nevű német adó egyfajta őrült misztikum volt számomra - annyit tudtam róla, hogy ott aztán nagyon jó filmek mennek, nem ám olyanok, mint az itthoni csatornákon, úgyhogy ha egy ünnepnapon véletlenül sikerült befogni a…..
Tegnap este volt az idei Oscar-gála, mely esemény arra sarkalt, hogy előszedjem a youtube poros polcairól ezt a kitűnő dolgozatot, ami a mozi gyakorlati problémáiról és azok megoldásának lehetőségeiről értekezik. Mindenre kiterjedő, alapos elemzés ez, mely nem mulasztja el…..
Néhány hónappal ezelőtt hívott nosztalgiára az egyik legnagyobb hazai internetes portál, Budapest legjobb, mára már bezárt szórakozóhelyét keresvén. Innen jött az ötlet, hogy összegyűjtsük a magunk kis kedvenc szórakozóhelyeit országszerte, melyek ma már nem üzemelnek.…..
[szombat hajnal] Durcás vagyok, mitagadás. Miután az összes használható teafüvem elfogyott, Assamtól Senchán át Darjeelingig, és kénytelen vagyok a Lipton wc-illatosító ízű, ún. citromos zöld teáját kortyolgatni, azt kell látnom kora reggel a világhálón, hogy a Queens of the…..
Sex, drugs (or/and alcohol), rock & roll. Ezzel, azt hiszem, le is írtuk a zenekar filozófiájának gerincét képező gondolatsort, és azt kell hogy mondjam, hogy ez így jól is van, hisz pontosan az egyszerűségében rejlik a banda nagyszerűsége. Semmi komolykodás, semmi…..
Gyorsan kihasználom, hogy a születésnapunk miatt ilyen késői/korai órában kerül ki poszt, és egy óra múlva már felül is íródik, épphogy fellebbentve a fátylat a női lélek zegzugainak egy részéről. Tehát: mielőtt azt hinnénk, hogy nem, itt egy bizonyíték - bizony a…..
Tavaly elutaztam Edinburghba az akkor még kint élő barátaimat meglátogatni és kicsit körülnézni. Valamelyik nap, a szokásos esti pub túránk közepén egy Whistle Binkies nevű rock pubban kortyolgattuk a kiváló skót ale-t, miközben hallgattuk valamelyik helyi hard rock bandát,…..
Ha valaki meghallgatja külön csak az általam posztolt zenéket március óta, tökéletesen tudja követni hogyan kezdődtek a heteim anélkül, hogy beleolvasna a mellékelt szövegbe. Igen, jól látjátok, ez a hétfő oly csodásra sikerült, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül dobok be egy…..
2002 tavaszán Eger várának vajpuha riolittufába vájt kazamatarendszerét elfogta az önfeledt nosztalgia. Dobó barátjára gondolt és a maréknyi védőre, akik pontosan 450 évvel azelőtt dicsőséggel verték vissza a hatványozott létszámmal bíró oszmán ostromot. Aztán régi nagy…..
Le sem tagadhatnám, hatalmas megtiszteltetésként ért, amikor október tájékán megkaptam a lehetőséget, hogy posztoljak az egyzene blogba. Első bejegyzésként mindenképpen valami különlegessel akartam meglepni a blog kedves olvasóit, éppen ezért - bár szabadidőm nagy részét…..
Gyurika_ 2010.12.30 16:43:26
@Gadling: itt is szintén utókarácsonyi-előszilveszteri móka volt tegnap:D

De ennek a számnak és az algoflex kombinációjának köszönhetően most az elmúlt 10 perc fejfájás nélkül telt el...köszönöm!:))
Most kicsit súlyosbítom a körülményeket. Ha máshogy nem is, a riffek terén mindenképp! Manapság annyit hallgatom a „ringyóviasz” első két albumát, hogy ha még mindig a kazetta lenne a menő, akkor már rég a hajam tépném, próbálnám ráolvasással, imádságokkal…..
Ma olyan zúzás van, amiből megtudjuk, hogy Jerry Lee Lewis maga az ördög, Jézus pedig prófétakarrierje előtt építészmérnökként fungált. Ő építette pölö a csávókám spéci kocsiját is. Amúgy meg ding a ding dang my dang a long ling long Ui.: Az eredeti Ministryt…..
Mikor kitaláltam, hogy az egyik kedvenc kiadómról írok 20. születésnapja alkalmából, rögtön rájöttem, hogy egyetlen posztban képtelenség lenne összesűríteni akár csak a legfontosabb információkat ennyi évről, több alkiadóról, az aktuális zene készítőiről, illetve a…..
Gyurika_ 2010.12.12 12:47:15
65(!) éves volt, mikor felfedezték a country blues egyik legendás alakját, éppen ezért túl sokat nem is lehet arról tudni, hogy mit csinált ezt megelőzően, azon túl, hogy gyakorlatilag egész életében földművesként dolgozott (egy felszabadított rabszolga fiaként körülbelül…..
Mikor a blogot annak idején elindítottuk, és arról beszélgettünk, miféle darabok kerülnek majd az oldalra, a Queens of The Stone Age neve rögtön az elsők között hangzott el. Ennek ellenére az elmúlt, több mint 9 hónap alatt mégsem sikerült helyet találni nekik. Persze a banda…..
Az alternatív zene 90-es évekbeli gráciái közül kettő már feltűnt itt, a harmadik, PJ Harvey kicsit váratott magára. Miután azonban Gyurikával, Desert Sessions-ös posztja alkalmából megalapítottuk a harveizmust ennek az oldalnak a hasábjain, itt az ideje, hogy Polly Jean is…..
Gyurika_ 2010.12.07 14:11:10
Az egész egy baráti összereffönéssel indult. Josh Homme fogta magát, és az akkori bandáját, a The Acquitted Felons-t (ami nem más, mint a Kyuss, álnéven), és befészkelték magukat a Joshua Tree (California) városkabéli Rancho De La Luna stúdióvá alakított farmjára, és 3 napon…..
Gyurika_ 2010.10.04 13:23:12
@leveletkaptamlájf: ok, leszel akkor te PJ földi helytartója?:D

@Tengereczki Pál: jaja, legnagyobb kedvencek között vannak!:D állandó lakói az mp3 lejátszómnak. :)
A CocoRosie kétszer is mély hatással volt rám: először, amikor az interneten bolyongva véletlenül rájuk leltem (már akkor örök helyet kaptak a kedvenceim között), másodszor pedig a koncertjükön a Trafóban 2008-ban – olyan különleges atmoszférát teremtettek, hogy azóta is…..
Gyermekkorom vasárnap délutánjait juttatja eszembe a soron következő zenekar. A szokásos húsleves – rántott hús menü után apu mindig feltett egy bakelitet, hogy aztán tollasütővel gitározva, fejrázva tomboljunk a nappali közepén.  Így hát nosztalgikus hangulat és…..
Bizsergetően gyönyörű, kristálytiszta női hang és durván kicsavart drum'n'bass ritmusok megbabonázó elegye, melybe időnként dzsesszes és triphopos elemek, fúvós és vonós hangok is vegyülnek - ez a Lamb. A zenekar két alapítója Lou Rhodes és Andrew Barlow különbözőségük…..
A már sokat bizonyított előadók helyett most jöjjön egy fiatal tehetség, akire valószínűleg érdemes lesz figyelni a jövőben. Bevallom én is csak pár hónapja hallottam felőle először, de azóta is tart a lelkesedésem az ifjú house titán iránt. Culoe De Song, polgári nevén…..