Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tóth "LN" László

0 bejegyzést írt és 53 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Magyar Néphadseregben majd a Magyar Honvédségben is felderítő málhazsák volt a felderítő szakcsapatok számára rendszeresítve. Ahogy látható ez már inkább egy zsák, a köztudatban is élő honvédségi “málhagyíkkal” szemben. A zsák kizárólag rába terepszínben készült…..
Nem is olyan rég sikerült egy olyan filmet megnéznem, amely több szempontból lesokkolt. Kezdve ott az egész, hogy életemben nem gondoltam volna, hogy Kirk Douglas és Arnold Schwarzenegger 1979-ben egy közös filmben szerepelt. Douglasnek is voltak persze rosszabb filmjei, de azért mégis…..
Munka után irány a metró. Látom, hogy épp beérkezik az állomásra, sietve futok feléje. Fenn a lépcsőnél álló BKV Ellenőr bérletre bólogató biztonsági őr manusnak mutatom a bérletemet és mennék is tovább. Erre ő: Várjon egy pillanatra. Oké, mutatom szép lassan az…..
Tóth "LN" László 2012.02.22 19:50:33
Utóbbi két rendelésemet láthatjátok, amelyek között van olyan, amit nagyon rég láttam már (pl Tökéletes Világ, AI), van amit mindig is látni akartam (Szellemíró, Nincs Bocsánat, Kelly Hősei), vannak amelyeket láttam és meggyőztek (Guardista, Piranha), valamint vannak,…..
Tóth "LN" László 2012.02.18 11:44:59
AI? Na az nekem nagyon nem tetszett.

@IceMaN: Pl a Doom milyen fantasztikus remekmű! ;)
Nem álszentség, hogy az ország #1 bulvár toxikológusa mérgekről szóló könyvének borítóján pipázik?Nem hinném, hogy iróniából, mert akkor talált volna meghökkentőbbet a pipánál...
Nem mondanám, hogy az év legjobban várt filmje volna a Legsötétebb óra, de az első trailere óta (ami még a nyáron volt emlékeim szerint) felkeltette az érdeklődésem, mert egyrészt imádom az inváziós filmeket és tetszett, hogy nem a megszokott lények támadnak. Szóval vártam…..
Tóth "LN" László 2011.12.27 20:17:07
Ami még kimaradt: Marhára unom, hogy a videóknál a kommentek fele válaszolgatós, de mindig csak az egyik oldalt látom és fogalmam sincs, hogy miről is szól az egész. Jó volna, ha előhívható volna a másik oldal is...  Az a baj, hogy hiába vannak jóval…..
Tóth "LN" László 2011.12.02 21:11:07
@gorre126: Én is csak a feliratkozásaim miatt járok fel. Azok most háromszor akkorák, mint a random videók a jobb oldalon, ergo kevesebb fér a képernyőmre. Plusz az előző design-ban feltöltő szerint voltak csoportosítva, most meg csak elémbasszák egy listába. ;)
Román rendőrséggel valaki nagyon kiszúrt. Jackass csengőhang 1:55-nél :P  Román embertől kaptam a linket, úgyhogy ha másutt is látjátok ezt a videót, tuti, hogy innen csente ;)..
Mindig megdöbbenek, hogy Uwe Boll milyen közutálatnak örvend, az meg már dühítő is, hogy az emberek harmada (akár szóban, akár imdb szavazáson) lefikázza, holott nem is látott tőle semmit, vagy legalábbis azt a filmet nem. Ne értsetek félre, Uwe Boll nem rendezőzseni. Sőt,…..
Tóth "LN" László 2011.06.18 13:05:40
@freddyD: Akkor sem érthető, ha valaki látta az egyet, mert a vadnyugaton játszódik! xD De nézd meg az egyet is, Kristanna Loken-nek jó mellei vannak. :P
Nagy megvetéssel néztem eddig ezekre az igénytelen papírtasakos DVD-kre, mert részben ezek is felelősek azért, hogy a magyar DVD piac mára vegetál és a lassú halál felé tart. De úgy voltam vele, hogy a fene egye meg, most már érdekel is, miféle kiadványok lehetnek ezek, ahol…..
Megkeresett a PTE könyvtárának online tartalmáért felelős embere, hogy feltenné a digitális tartalmakhoz a Gyilok Gépet (mindez az olvasásnépszerűsítés jegyében). Természetesen nagyon örültem ennek és már kinn is van az oldalon, más hanganyagokkal együtt. Sőt még egy nagyon…..
Tóth "LN" László 2011.03.13 17:24:53
Rossz PC Játékok Sorozat 2007 április 16 - 2011 február 16 Ezzel az összeállítással búcsúzik ez a sorozat. A videók továbbra is elérhetőek itt A Youtube csatornámon fenn vannak a legutolsó videóim és egyéb kiegészítők, trailerek. Ide továbbra is fel fogok tölteni…..
Amennyire nincs kultúrája itthon a kritikusi véleménynek, annyira igaz ennek az ellenkezője nyugaton, de főleg az Egyesült Államokban. A klasszikus véleménynyilvánítás ugyan kimerült abban, hogy először írásban, majd tévéműsorokban kritizáltak, aztán az internet…..
Tóth "LN" László 2011.01.23 15:09:58
Azt hittem ezt az abszurdumot végleg elvetették, de tessék...  Lehetnek blogok, amiket regisztrálni kellBár a kormány a médiatörvény angol nyelvű magyarázatában még azt állította, hogy nem kell a…..
2004-es holland játék a DAVILEX jóvoltából. 2005-ben csődbe mentek. Véletlen?     UI: A játékot köszönöm Tucco-nak. Ez kimaradt..
Tóth "LN" László 2010.12.07 21:43:00
@MonsterRipper: Ilyen brutális sértéssel illetni a Vice City-t azért nem kéne! :D

Amúgy meg: "Chuck Norris"! xD
Mivel sokan kérték, megosztom veletek a nagy büszkeségemet. Kb 330 körül van, igaz ha nagyon pontos akarnék lenni több volna, mert a gyűjteményeket is 1-nek számoltam. Most mondja meg valaki, hogy nem szebb ez a látvány, mint egy 100-as guriga?Szerencsére hely még van :) ..
Blogolkodom, tehát vagyok Iwiw 2010.09.07 12:14:26
Rég nem néztem meg a RPCJS IWIW profilomat, aztán eszembe jutott, hogy miért... Nem tudom, hogy mi gázabb. Hogy emberek elhiszik ezeket a bődületes szarságokat, vagy annyira nem becsülik "ismerősüket", hogy megkímélik őket ezektől?  ..
Múltkor elgondolkodtam, milyen ez a több mint 3 év, amit úgymond webes létemmel produkáltam. Tiszta fura visszagondolni, hogy 4 éve még semmi ilyen elfoglaltságom, hobbim, "kötelezettségem" nem volt. Pár rossz emlék mellett rengeteg a jó, egy-egy elkészített…..
László megint összehozott egy jó kis dalt :) Nagyon köszönöm! Nagyon megtisztelő az ilyen.  Emlékeztetőül itt a korábbi dala is, amelyet az 1 éves szülinapkor raktam ki  ..
Tóth "LN" László 2010.05.02 21:34:35
Köszönöm mindenkinek a dícséretet. Mint az hallható, annyit aazért nem dolgoztam vele, hogy jobb legyen az előzőnél. :)

@Capowne: A te meglátásod olyannyira téves, hogy RPcJ sorozat-rajongó lányok jelentkezését várom 20 év felett. Jelentkezni lehet youtube-on! :D
Tóth "LN" László 2010.05.09 17:20:01
@cowy: Én elégedett vagyok vele, a demó verzió elsősorban a hangminőségnek szól. Bár egy szóló esetleg beleférne a végére. :)
Na tessék, már megint eltelt egy év? Durva. :) Az utóbbi egy év alatt 18 hivatalos videó jelent meg, de ezek mellett még csomó más dolog, gondolok itt pl a pár "Ingyenes, de jó/rossz" bejegyzésre, a hol rövidebb, hol hosszabb kiegészítőkre, trailerekre stb...…..
Nos, jobb későn, mint soha. :)   Végre valahára itt vannak a pólók, amelyekre (legalábbis reakciók alapján) oly sokan vártatok. A Legend (L&C) webshoppal közreműködve csak erre a bazi nagy ronda GIF-re kell kattintanotok és már rendelhettek is. A GIF-ért elnézést,…..
Tóth "LN" László 2010.04.01 14:42:03
Tóth "LN" László 2010.04.01 15:15:30
@Eltorro: Végül is igaza van: Freddy, anyukádnak nem adsz egyet ajándékba? :D
Tóth "LN" László 2010.04.01 15:51:18
@freddyD: A női fazonút lehet sok más színben is kapni :P
Egy vámpíros játék zombikkalA videó végén lévő elírásért így utólag is jár nekem az ejnye-bejnye Játékot köszönöm Tony-nak és Rekettyelovag-nak  ..
Átélhetjük milyen jó buszt vezetni, hisztis utasokkal, betarthatatlan menetrenddel, idétlenül beállított közlekedési lámpákkal és akkor a fékről még nem is beszéltem Soundtrack: George Thorogood - Bad to the Bone  ..
Újra elővettem a régi klasszikust, hogy kitérjek az eddig be nem mutatott dolgokra. Csak úgy nézd meg, ha már láttad a régi Mesterlövész videókat!  ..
Itt a befejező rész, teljesen bizarr fordulatokkal, ez a játék nem komplett, minden tekintetben. A héten még sok Lulás bejegyzés lesz, aztán örökre elég volt belőle.Index olvasóknak: 1. rész & 2. rész  Soundtrack: Psycho filmzene ++ Bobby Darin: Splish…..