Adatok
fűszer
0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az utóbbi hónapban, személyes tapasztalat következtében sokat törtem a fejem:mit tegyünk a fekete báránnyal? Nem ígérem, hogy egy blogbejegyzéssel megoldatik a probléma. A kérdést viszont szívesen felvetem, és meglátjuk, mi sül ki belőle. A kérdés…..
fűszer
2010.03.25 20:43:53
@zzzsuzsa: Mindenkinek más a jó....:-)))
Mindkettő katolikus. És mindkettő gimnázium.
Mi leültünk az iskolák vezetőivel beszélgetni ( már az is sokat elárult a nyitottságról, hogy ezt megtehettük ) és néhány tanárral is találkoztunk.
Már megint a párbeszéd:-)
Mindkét helyen azt tapasztaltuk, hogy az iskola a gyerekekért van.
Nem is túl nagy iskolák, így jut idő mindenkire.
Előtte vagy tíz másikat is megnéztünk, nekünk több is szóba jöhetett volna, de összevetettük a gyerekeink képességeivel, adottságaival, ezután néhányat meglátogattunk a gyerekekkel együtt. Így találtunk rá a megfelelőkre ( nem minden gyerek jár egy helyre, mert nem egyformák ).
Elnézést, tudom nem ez volt a téma, de azt is tudom, milyen fontos a megfelelő iskola megtalálása egy szülőnek.
Mindkettő katolikus. És mindkettő gimnázium.
Mi leültünk az iskolák vezetőivel beszélgetni ( már az is sokat elárult a nyitottságról, hogy ezt megtehettük ) és néhány tanárral is találkoztunk.
Már megint a párbeszéd:-)
Mindkét helyen azt tapasztaltuk, hogy az iskola a gyerekekért van.
Nem is túl nagy iskolák, így jut idő mindenkire.
Előtte vagy tíz másikat is megnéztünk, nekünk több is szóba jöhetett volna, de összevetettük a gyerekeink képességeivel, adottságaival, ezután néhányat meglátogattunk a gyerekekkel együtt. Így találtunk rá a megfelelőkre ( nem minden gyerek jár egy helyre, mert nem egyformák ).
Elnézést, tudom nem ez volt a téma, de azt is tudom, milyen fontos a megfelelő iskola megtalálása egy szülőnek.
fűszer
2010.03.26 18:00:59
@zzzsuzsa: Szívből kívánom, hogy sok örömetek legyen és a gyermeketek még gyerek maradhasson.
Eléggé megbolygatta az egyházat mostanság a sokfelé megjelenő visszaélések híre. Beszélgetések, találgatások, az egyház jövőjét fürkésző tekintetek, becsődölő Vatikánról és egyházmegyékről szóló hírek keltek szárnyra, és mindezt erkölcsi csődre vezetik vissza, és…..
fűszer
2010.03.26 08:18:12
@Felicitasz: Mélyen megrendített, amit írtál.
Értem is az okokat. Mégis az a legmegdöbbentőbb számomra, hogy egyetlen gyerek sem szólt a szüleinek.
Egy olyan átlagos középosztálybeli családban nőttem fel, ahol az apám a család feje volt, anyám pedig a társa. Bár apám volt a fej, mindig kikérte anyám véleményét egy-egy döntés előtt, vagyis együtt hozták meg azokat. Nálunk is voltak problémák, viták, veszekedések, sőt néha el is fenekeltek.
De abban mindig biztos lehettem, hogy ha bárki bántani merészel akár csak egy szóval is, az megjárja.
Ezért, ha igazságtalanság ért felnőtt részéről, simán szembeszálltam vele, mert tudtam, hogy a szüleim ott állnak a hátam mögött.
Ma, amikor saját gyerekeim vannak, az első és legfontosabb, hogy a férjemmel egymás mellett álljunk.
Amit leginkább igyekeztünk a gyerekeinknek átadni az az, hogy bármilyen hibát követnek is el, bármi is történik velük, jöjjenek, álljanak elénk és mondják el.
Először is azért, mert a tetteiket vállalniuk kell, másodsorban pedig azért, mert csak úgy tudjuk megvédeni őket, ha ismerjük az eseményeket és az érzéseiket is persze. Amíg magukat nem tudják megvédeni, addig nekünk kell.
És előfordult már, hogy sérelem érte őket : ha gyerek részről ( nem a homokozóbeli add ide a lapátomat mértékűre gondolok ), akkor a megfelelő felnőtt személyeknek jeleztük a problémát, ha felnőtt részről akkor megkértük az adott felnőttet, hogy velünk intézze az ügyet, mert mi vagyunk egy súlycsoportban.
És nagyon remélem, hogy az őszinte kapcsolat még sokáig megmarad a gyerekekkel.
@saintlouisdefrance: "a család szerepének változása és a civilizáció által követett irány miatt"
Ezt inkább úgy látom, hogy a családok helyzete megváltozhatott, de a szerepük nem.
Sokmindennel megcsúfolhatják a családot és feltüntethetik idejétmúlt kövületnek, de jómagam nem szeretnék olyan világban élni, ahol nincs férfi-nő szeretetkapcsolat, elkötelezettség, szex, nevetés, bánat, gyereknevelés, stb....
Ha nem ragaszkodunk ahhoz, hogy a család hagyományos értelemben vett család legyen (akár számtalan problémától hemzsegő), akkor hamar egy olyan világban találhatjuk magunkat, ahol a gyerekeket gyárban gyártják és adják el olyan felnőtteknek, akik tetszésük szerint hol ezzel élnek, hol azzal a legújabb divat szerint; esetleg az új "családmodell a négy apás" lesz nők nélkül, avagy egy nő két kecske?
Sokan egyetértünk abban, hogy ez így nem jó. Ugyanakkor valamilyen furcsa oknál fogva a legtöbb ember reakciója az, hogy ha már így van, menjünk tovább, bár nem tudjuk merre.
Rendkívül frappáns megfogalmazásnak tartom a következőt:
A modern nézet " ...azt vallja, hogy ha zavarba kerültünk, akkor helyzetünkhöz az illik, hogy a zavart tovább növeljük, s ha valahol eltévesztettük az irányt, mostmár tovább kell mennünk, nem pedig vissza. Ha egyszer elvesztettük az utat, akkor el kell dobnunk a térképet is. Ha pedig eltértünk egy eszménytől, akkor hamar el kell felejtenünk." ( G.K. Chesterton )
Szóval én inkább visszanézek - vagy inkább fel - és ragaszkodom az ideáimhoz, a dogmákhoz, a kereszténységhez ( és itt nem vallási, hanem az európaiságot meghatározó kulturális értelemben említem), mert ezeket emberinek tartom.
Ragaszkodom a kereszténységhez vallási értelemben, mert örök boldogságot ígér. Isten az ígéretét azzal pecsételte meg, hogy a számára legkedvesebbet is odaadta. És Isten ígéretét nem teszi semmissé a szolgáinak bűne. ( Az enyém sem.)
Ha nem veszem nyilvánvalónak, hogy a pap bűntelen, akkor nem ér meglepetés, amikor kiderül, hogy nem az.
Ezért tehát meg kell ismernem azt, akire a gyermekemet bízom, vagy a saját lelki problémáimat.
Értem is az okokat. Mégis az a legmegdöbbentőbb számomra, hogy egyetlen gyerek sem szólt a szüleinek.
Egy olyan átlagos középosztálybeli családban nőttem fel, ahol az apám a család feje volt, anyám pedig a társa. Bár apám volt a fej, mindig kikérte anyám véleményét egy-egy döntés előtt, vagyis együtt hozták meg azokat. Nálunk is voltak problémák, viták, veszekedések, sőt néha el is fenekeltek.
De abban mindig biztos lehettem, hogy ha bárki bántani merészel akár csak egy szóval is, az megjárja.
Ezért, ha igazságtalanság ért felnőtt részéről, simán szembeszálltam vele, mert tudtam, hogy a szüleim ott állnak a hátam mögött.
Ma, amikor saját gyerekeim vannak, az első és legfontosabb, hogy a férjemmel egymás mellett álljunk.
Amit leginkább igyekeztünk a gyerekeinknek átadni az az, hogy bármilyen hibát követnek is el, bármi is történik velük, jöjjenek, álljanak elénk és mondják el.
Először is azért, mert a tetteiket vállalniuk kell, másodsorban pedig azért, mert csak úgy tudjuk megvédeni őket, ha ismerjük az eseményeket és az érzéseiket is persze. Amíg magukat nem tudják megvédeni, addig nekünk kell.
És előfordult már, hogy sérelem érte őket : ha gyerek részről ( nem a homokozóbeli add ide a lapátomat mértékűre gondolok ), akkor a megfelelő felnőtt személyeknek jeleztük a problémát, ha felnőtt részről akkor megkértük az adott felnőttet, hogy velünk intézze az ügyet, mert mi vagyunk egy súlycsoportban.
És nagyon remélem, hogy az őszinte kapcsolat még sokáig megmarad a gyerekekkel.
@saintlouisdefrance: "a család szerepének változása és a civilizáció által követett irány miatt"
Ezt inkább úgy látom, hogy a családok helyzete megváltozhatott, de a szerepük nem.
Sokmindennel megcsúfolhatják a családot és feltüntethetik idejétmúlt kövületnek, de jómagam nem szeretnék olyan világban élni, ahol nincs férfi-nő szeretetkapcsolat, elkötelezettség, szex, nevetés, bánat, gyereknevelés, stb....
Ha nem ragaszkodunk ahhoz, hogy a család hagyományos értelemben vett család legyen (akár számtalan problémától hemzsegő), akkor hamar egy olyan világban találhatjuk magunkat, ahol a gyerekeket gyárban gyártják és adják el olyan felnőtteknek, akik tetszésük szerint hol ezzel élnek, hol azzal a legújabb divat szerint; esetleg az új "családmodell a négy apás" lesz nők nélkül, avagy egy nő két kecske?
Sokan egyetértünk abban, hogy ez így nem jó. Ugyanakkor valamilyen furcsa oknál fogva a legtöbb ember reakciója az, hogy ha már így van, menjünk tovább, bár nem tudjuk merre.
Rendkívül frappáns megfogalmazásnak tartom a következőt:
A modern nézet " ...azt vallja, hogy ha zavarba kerültünk, akkor helyzetünkhöz az illik, hogy a zavart tovább növeljük, s ha valahol eltévesztettük az irányt, mostmár tovább kell mennünk, nem pedig vissza. Ha egyszer elvesztettük az utat, akkor el kell dobnunk a térképet is. Ha pedig eltértünk egy eszménytől, akkor hamar el kell felejtenünk." ( G.K. Chesterton )
Szóval én inkább visszanézek - vagy inkább fel - és ragaszkodom az ideáimhoz, a dogmákhoz, a kereszténységhez ( és itt nem vallási, hanem az európaiságot meghatározó kulturális értelemben említem), mert ezeket emberinek tartom.
Ragaszkodom a kereszténységhez vallási értelemben, mert örök boldogságot ígér. Isten az ígéretét azzal pecsételte meg, hogy a számára legkedvesebbet is odaadta. És Isten ígéretét nem teszi semmissé a szolgáinak bűne. ( Az enyém sem.)
Ha nem veszem nyilvánvalónak, hogy a pap bűntelen, akkor nem ér meglepetés, amikor kiderül, hogy nem az.
Ezért tehát meg kell ismernem azt, akire a gyermekemet bízom, vagy a saját lelki problémáimat.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Ezt pont azért írtam, mert megosztottam egy személyes tapasztalatomat és félreérthető volt.
A példa amit kibontottál, éppen azt mutatja, hogy bárki önhibáján kívül ( álomfejtő felvetése szerint )kilóghat a sorból és ehhez egy csoportnak és a csoportvezetőnek is viszonyulnia kell valahogy.
A felvetett témát, tapasztalataim szerint megpróbáltam körüljárni.
És az eddigiekhez képest még annyit tennék hozzá, hogy a kilógónak is sok tanulnivalója van.
- Először is tudatosítani kell, hogy kilóg. Szerintem ez nem baj, nem vagyunk egyformák.
- Fel kell mérnie a környezetét (csoportot).
- Ki kell nyílnia ( ezzel sebezhetővé válik, különösen, ha ő az egyedüli kilógó egy csoporton belül) és kommunikációt kell folytatnia neki is.
- Az alapvető szabályokat be kell tartani, még ha nehéz is. De ezt csak akkor tudja megtenni, hogyha ismeri azokat és segítséget kap hozzá.
- És még így is kiderülhet, hogy valaki nem a számára legmegfelelőbb csoportban van.
Ez megintcsak egy általánosítás részemről. Nyilván egy gyereknek sokkal nehezebb helyzete van, hiszen a világgal éppen csak ismerkedik és leginkább érzelmileg éli meg a dolgokat.
Teljesen értem a helyzetet, amit az iskola választással kapcsolatban írtál.
Ezért jó, hogy a gyerekeknek vannak szüleik, akik tapasztaltabbak és tudnak segíteni eligazodni a világ dolgaiban:)
És szerencsére vannak olyan tanárok, akik szeretik a gyerekeket és a szülőkkel együttműködve terelgetik őket. Erről egyébként nagyon jó tapasztalataim vannak gyermekeim jelenlegi iskoláiban.
És, látod mindig oda térünk vissza, hogy a párbeszéd és az együttműködés, egymás elfogadása mennyire fontos.