Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kedvenc Otthon

50 bejegyzést írt és 23 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Judit - régi kolléganőm és barátném - gasztronómiai addikciója évekkel ezelőtt feltűnt, már a nagy hazai gasztroforradalom előtt bújta a külföldi szakirodalmat, hogy a  háromgyerekes család ne csak élelemhez, hanem élményekhez is jusson a napi táplálkozás alkalmaival.…..
A haj már csak ilyen, nő, növekszik, meg sem áll a kezelhetetlen szuperhosszig. A jelenség a gyereket sem kíméli. Mi meg a gyereket nem kíméljük, betoljuk a fodrászhoz, és ha épp rossz pillanatot kaptunk el, csak egyet tehetünk: mérsékeljük az ellenállással járó járulékos…..
Amikor rátaláltam ennek a dán lakásnak a képeire, az első gondolatom az volt, hogy A. a tulajok beszabadultak egy tapétaüzletbe, ahol egyszerűen nem tudtak választani, és mindet hazahozták; B. ezek tapétában utaznak. Ahogy gyorsan utánaolvastam, a B. verzió jött be. Ráadásul a…..
 Az Európa Pont februári, ingyenesen látogatható programjai között találunk rajzkiállítást, XYZ Generáció címmel beszélgetést Tari Annamáriával, a Lumiere Filmklubban újabb vetítést, az Európa Szalonban egy találkozást Alexander Brodyval, és egy Bródy János…..
    Úgy terveztem, ahogy a legtöbben a szilveszteri posztban, én majd a háztáji első szülinapján foglalom össze a blog elmúlt évét. Mondjuk beteszek egy top akárhányat a legolvasottabb és legolvasatlanabb posztokból. Összefoglalom a nulláról…..
Vigvári Judit munkáira teljesen véletlenül bukkantam a neten. A fiatal tervező célja, hogy a régi örökségek, mai formába öntve, ismét a mindennapjaink részévé válhassanak. A 26 éves lány alapvetően ruhatervező (tavaly végzett), de lakásdekorációkat is szívesen készít. Az…..
Biciklis téli divatbemutató, lego sarok, rendhagyó EU-tanóra, dán gyermeknap és ismerkedés új ökoszociális lehetőségekkel. Az újév alkalmával ismét megnyitja kapuit az immáron egy esztendős Európa Pont a Millenárison. Januárban a dán kultúrával ismerkedhetnek a látogatók,…..
A Millenárison az ősz utolsó hónapjában is zajlik az élet, a fókuszban a Mozgásban az ifjúság program és a LUX Díj áll. Válogassatok kedvetekre az Európa Pont ingyenes novemberi programjai közül! November 4 – 2011. november 30. Budapest Szubjektív Atlasza…..
2011. október végén nyitja meg kapuit az  Üvegfény Műhely, amely egy fiatal üvegtervező iparművész, Nagypál Dorottya, és egy élethossznyi szakmai tapasztalattal rendelkező üvegtechnikus, Pataky Attila összefogása nyomán jön létre. Az üvegtechnika, vagyis az asztali…..
A MÖBELKUNST (amelynek kínálatát az ’50-’80-as évek design bútor- és tárgy gyűjteménye alkotja) a Design Hét Budapest programjaihoz felsorakozva a hétvégén egy különleges kiállítással és árveréssel készül. A 2500 WATT  elnevezésű esemény 25 ipari lámpa…..
A Printa Galéria és a Bródy Ház közösen mutatja be a This is Rude kiállítást. Rupert Meats brit grafikus művész, külön erre az alkalomra készítette kis példányszámú szitanyomatait. A kiállítás mellett lehetőség lesz egy beszélgetésre is a művész életpályájáról a…..
Hamarosan formabontó showroom nyitja meg kapuit a CET-ben. A lélegzetelállító panorámával rendelkező üzlet egyszerre concept store és design-laboratórium, szakmai műhely és izgalmas események helyszíne, amely a nemzetközi tervezők és a designvilág Magyarországon eddig még nem…..
Idén nyolcadik alkalommal kerül sor a Design Hét Budapest fesztiválra. A hazai és a nemzetközi design szakma és a nagyközönség körében egyaránt nagy népszerűségnek örvendő programsorozat 2011. szeptember 30. és október 9. között zajlik a főváros egész területén. A Magyar…..
Űrtechnológia és műholdprogram, kerékpárral is élhető környezet megtervezése és biofejlesztések. Az Európa Pont szeptemberben bemutatja a magyar közönségnek az Unió törekvéseit arra, hogy az Egyesült Államok és Japán mellett a tudományos világ élvonalához tartozzon. A…..
Káoszos az életed? Ursus Wehrli szerint egy kis rendrakás sosem árt... Ezt a különös svájci művészt Tidying Up Art könyvei tették híressé, amelyekben közismert műalkotásokat bontott szét elemeire, majd a festmény különböző komponenseit, színeit egymás mellé helyezte. Van…..
A re- és upcycling  folyamatában születő tárgyakra mindig érdemes odafigyelni, pláne, ha az újrahasznosítás valamilyen szokatlan kontextusban történik. Kerékpár alkatrészek felhasználásából készülő kiegészítővel találkozhattunk már, gondoljunk csak azokra a hazai…..
A hazai és a nemzetközi design élvonalába tartozó alkotásokat bemutató design ABC sorozatunkban Tom Dixon Wingback széke biztosan figyelmet érdemel. A munkásságának kezdetét 1983-ra datáló, bútor- és lámpa tervezéssel foglalkozó brit designer rövid idő alatt lett a…..
Ha azt gondolod, hogy faldekoráció témában már mindent láttál, akkor nézd meg Genevieve Bennett brit designer bőrből készült munkáit! A londoni Royal College of Art neves intézményében végzett fiatal designer kollekciója egyszerre elegáns és modern, néhol plasztikusan…..
Privát luxus, exkluzív, mégsem hivalkodó mediterrán környezet, személyre szabott figyelem. Ez vár minket ebben a spanyol villában. Indulhatunk? El Carligto  - a félreeső, 3,5 hektáros magánbirtokon elterülő hotel lokalitása is figyelemre méltó: az autentikus hangulatot az…..
Ünnepi hétvége ide vagy oda, a szerkesztőség most is dolgozik, hogy friss hírekkel, érdekességekkel, szépségekkel szolgáljon a kedves olvasóknak! Hogy telt az év 33. hete? Az időjárás végre összhangba került az évszaknak megfelelő hagyományokkal, aki nem utazott el, az a…..
Egy virágkompozíció összeállítása, a színek és különböző virágfajták harmonikus egységbe szervezése művészet. Csak a mulandó fajtából. Hol van már az az idő, amikor egy-egy jeles alkalom kellékeként a virágostól pár szottyadt aszparágusszal és hullámosra tupírozott…..
Két hét múlva buli lesz nálunk. Írnám én, hogy kerti party, de mit lehet tudni, lehet hogy megint beüt a tundra, és előveszem a szánkókat, meg a rénszarvasos zoknikat és azzal dekorálom  a kertet. Vagy még az is lehet, hogy nézem ezeket a képeket tovább, és…..
Kedvenc Otthon 2011.08.13 13:51:33
Egy nyári teraszbuli nem múlhat el koktélozás nélkül, kivéve, ha a házigazda antitalentum a mixelésben és/vagy a szakkönyvek tanulmányozásában. Itt a megoldás! Konstantin Datz, német grafikus posztere a legfontosabb információkat gyűjti csokorba, amit egy önjelölt…..
A babakorszak bölcsőjét ugyan hamar kinőjük, de semmi baj, itt egy felnőtt változat. Miért ne élvezhetnénk felnőttként is a bölcsők békéjét, kényelmét?  - ez volt a Cradle-t tervező  Richard Clarkson  alapkérdése, amelyre válaszul megalkotta a maximális nyugalmi…..
Az újrahasznosítás szép és hasznos dolog, nem árt újra és újra felhívni erre a figyelmet. Néha a kirakatból tolják az arcunkba. A jövő évben 20 éves fennállását ünneplő Anhtropologie áruházlánc néhány üzlete kreatív kirakatokkal jelentkezett az újrahasznosítás…..