Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lúdtalp

0 bejegyzést írt és 431 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vendégszerzőnk, Himer Csilla pénzpedagógus korábbi cikkében már írt a zsebpénz evolúciójáról. Megtudhattuk, hogy a zsebpénz milyen átalakuláson megy át, amíg a gyerekünk felnő. Sok esetben nem is azzal van a baj, hogy ezeket a válfajokat nem alkalmazzák a szülők, hanem azzal, hogy nem jól. A…..
Mint a a Pécsi Városi Tanács gyámügyi előadója és osztályvezetője nagyon elégedett az rendszerrel, be is lép 1983-ban az MSZMP-be. Tesz-vesz, "dolgozik", nem lázad. Mint a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság jogtanácsosa majd hatósági osztályvezetője 1985 és…..
A tegnapi választások eredményeképpen Budapest új főpolgármestere Tarlós István lesz. Személye  - politikai hovatartozástól függetlenül - megosztja az állattartók véleményét, hiszen egyik oldalról Tarlós nagy állatbarát hírében áll: tavaly karácsony előtt kampányolt…..
A korhatárkarika az alant olvasható levél néhány trágár kiszólásának köszönhető, a történet nem horroros vagy szexes, hanem nagyszámos. Viszont parádés. Levélírónk egy középvállalat egykori vezetője, aki regnálása alatt 50 millió forintért eladott egy ingatlant. Most…..
Lúdtalp 2010.10.05 09:58:22
@eznemisénvagyok: Ja, egy inkasszó viccesebb lett volna :)
Lúdtalp 2010.10.05 12:22:32
@milike47: attól még az övé a felelősség.
Végképp leáldozóban a hagyományos mobiltelefonok csillaga, legalábbis ami a felhasználóknak gyártott tartalmat illeti, az Egyesült Államokban ugyanis idén augusztusban a történelem során először a használt alkalmazások számát és a böngészőforgalmat tekintve is túlsúlyba…..
Ami az Indexen a figyelemfelkeltő cím, és a mindent tisztázó líd a kattintás után, na pont ugyanez a Blikknél a címlap felső fele, és az alsó, amit csak akkor látunk, amikor már megvettük az újságot, és kényelmesen kihajtogattuk. A Blikk eddig is tartogatott meglepetéseket, de a…..
A jobboldali blogok és kommentelők által - eléggé ízléstelenül - félkarú rabló gúnynéven emlegetett (lásd ITT, ITT, ITT, ITT és ITT stb.) Szili Katalin lett most a fenti véleményformálók hőse. Kati megmutatta tudása legjavát: kilépett az MSZP-ből. Sokat köszönhet neki a…..
Èpp annyira tisztában vagyok az országunkban ezzel a témával kapcsolatban uralkodó viszonyokkal, mint ahogy azzal is, hogy nem én fogom megváltoztatni ezt az egyébként szomorú helyzetet. Abban is biztos vagyok, hogy bőven lesznek, akik hasonló tapasztalatokkal rendelkeznek, és lesz…..
A www.penissizedebate.com oldal felméréséből készült a következő táblázat, mely a nők preferenciája alapján osztályozza a pénisz méreteket. A ideális (tökéletes)B nagyon kielégítő, de nem ideálisC kielégítőD élvezetesE nem megfelelő: túl kicsi, túl nagy, vastag…..
Lúdtalp 2010.10.03 19:10:33
Nehéz dolga lehet annak, aki Rolexet szeretne ma Magyarországon vásárolni - szűrtük le a tanulságot Warrennel a váci utcai üzlet előtt álldogálva. A Rolex ugyanis nem csak nem akart válaszolni egyetlen kérdésünkre, de egyenesen rémesen éreztük magunkat abban a nagyjából 40…..
Lúdtalp 2010.10.02 18:31:22
Piroslap Magyarország 2011? 2010.10.01 06:30:00
Az új kormány mindenhová a saját embereit állítja: - a Köztársaság elnöke egy báb, aki minden rendszert kiszolgál  (ha kell, még lecsót is főzne),- a Számvevőszék élén pártpoiitikus áll, itt már a látszat sem volt fontos  (Domokos László, megyei Fidesz-elnök),-…..
 A jó szülőnek nincs kedvenc gyereke: "ha itt harapom, ott fáj, ha ott harapom, amott fáj". Ám Éterfy Robi egy félisten A Belvárosi fiatal és az Underground zenekar után. Tőle jön a legújabb - Facebook-témában.   50 mondat, amit a barátaid írnak a…..
Lúdtalp 2010.10.01 14:19:39
  Földönkívüli nagykövetet nevez ki az ENSZ. Nem, nem a Hírcsárdán olvastam, a hír igaz, tök komolyan gondolják. A diplomata az ENSZ űrügyi hivatalának vezetője, Mazlan Othman lesz, aki keblére ölelné az alieneket, ha kapcsolatba tudna velük lépni.…..
Lúdtalp 2010.09.29 09:01:18
@Gunther: :) létrehoznának egy Borg-bizottságot.
Az Auchan nem bírta a nyilvánosságot, a számonkérést, az "igazságot" és letiltotta az Auchan Magyarország facebook oldal üzenőfalát. Dél-délután óta folyamatos a cenzúra, de a cég környezetpolitikájával elégedetlen facebook használók bírják a strapát és ha nem…..
Számos milliárdossal ellentétben Roman Ambramovics egy pillanatig sem szerénykedik, ha pénzszórásról van szó. A világ majdnem legnagyobb jachtjának tulajdonosa ezúttal sem hazudtolta meg magát: most éppen egy saját nightclubot épített a csajának és annak barátnőinek, hiszen kell…..
Lúdtalp 2010.09.28 12:03:33
07:00 Kicsit menjél arrébb, megint elfoglaltad az ágy háromnegyedét, egész éjszaka alig bírtam tőled aludni, és már megint horkoltál, hát nem igaz, hogy nem tudsz elmenni vele orvoshoz, vagymittudomén, mit csinálj, de szétrobban a fejem. Különben meg csipás a szemed, mossad…..
 A Crossover után újabb Crossover Styxxtől - szintén belső használatra javaslom, rajongóknak mindenképpen! - Mi a picsa van, odaragadtál, bazmeg? Itt hugyozom össze magam, vagy még jobbat mondok, elfakad a húgyhólyagom és megdöglök. Szép halál, mi? Na, nyisd már ki azt a…..
Zsuzsa nem érti, hogyan jelenhetett meg a TV kéthetes című műsorújságban a Parapszichológiai Centenáriumi Központ hirdetése Elisa Braun, az ismert varázslónő gazdaggá tévő Rózsakereszt Pentákulumáról. Olvasónk éles szemmel vette észre, hogy az egész sima adatgyűjtés és…..
Lúdtalp 2010.09.28 07:15:51
Befejezik működésüket Szlovákiában a legendás Ikarus autóbuszok. Az utolsó ilyen jármű Kassán gurult be a garázsba idén szeptemberben. A világhíres járművek évtizedeken keresztül szolgálták a szlovák és a cseh utazóközönséget több tucat városban. Napjainkban már csak a…..
  A cigány közösségekkel szemben hatósági eljárások határokat feszegetnek, amelyekre a gondolkodó Európa félelemmel reagál. Egyre több tagországban okoz gondot a cigányság és a többségi társadalom együttélése, amelyre a kormányok nagyon eltérő válaszokat…..
Sárdobáló Kiegyensúlyozottság 2010.09.25 15:00:00
Az RTL parlamenti pártokat kérdezett a dugódíjról. Kihagyta a Legeslegjobbikot. Erre egy magánszemély az OVB-hez fordult, amely megállapította az esélyegyenlőség megsértését. A következő hírblokkban már a Jobbik is benne volt. Nem akarok esélyegyenlőséget! A magántévé…..
Proszektúra Baszki Biszku! 2010.09.23 18:22:00
Biszku Béla úgy néz ki, csak nem úszta meg. Úgy kellett már ez a Biszku a jobboldalnak, mint egy falat kenyér. Hiszen lassan már csak ő maradt, a többiek nem átallottak szép sorban mind meghalni.Szilágyi György jelentette fel, No nem az a libsi Karinthy-gyűrűs humorista szaladt a…..
Még öt óra van hátra a hivatalos startig, az első iPhone 4-eseket Budapesten, az Aréna Plazában kezdik el osztani éjféltől. A sor azonban máris hatalmas, körülbelül 150-200 embert számoltam össze, akik szeretnének kapni a kezdő készletből. A sor elején a VIP helyeken…..
Az ENSZ-testület jelentése megállapította, hogy a tavaszi flottilla-megtámadás brutális volt. Mi annak idején kimondtuk a támadásról, hogy jogsértő, és fölöslegesen keménykezű volt. Ugyanakkor az is belátható, hogy a flottilla valószínűleg tovább haladt volna a nemzetközi…..
Egyre kevesebb az esélye, hogy Magyarországon már jövőre 16%-os egykulcsos adó legyen: mást mond a miniszterelnök, a gazdasági miniszter és államtitkára. (Fotó: fidesz.hu) Teljes a káosz a 16%-os egykulcsos adó ígérete körül: mást mond a miniszterelnök, a gazdasági miniszter…..