Adatok
LaLinea
0 bejegyzést írt és 46 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
A K.u.K. Kriegsmarine tengeralattjárói
2019.01.24 13:52:56
A hadtörténelem iránt érdeklődő szakmai sokaságon belül egy markáns kisebbség kifejezetten a haditengerészet rajongója. Ők azok, akik csuklóból megmondják, mi a különbség egy cirkáló és egy romboló között, mi az a zászlóshajó és tán még azt is, hogy miért magasabb rendfokozat az altengernagy az…..
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Tűzfegyverek - A Második Világháború III.
2018.12.04 09:38:12
A Japán Császárság, természeti erőforrások, főleg ásványkincsek híján, nagyhatalmi álmokkal megáldva, a közeli Mandzsúria gyarmatosításába kezdett az 1920-as évek végétől (pár száz éves tradíciót folytatva). Kezdeti sikereiket helytelenítve, több nagyhatalom, elsősorban régi szövetségesük, a Brit…..
Azt hinné az ember, hogy aki szakértőnek vallja magát, az konyít is valamit a dolgokhoz. (nem, én nem tartom magam annak) Azt meg aztán főleg, hogy ha valaki egy médiumban nyilvánul meg szakértőként, akkor tényleg naprakész. Erre mit olvasok valamelyik nap egy fekvő alkalmatosságról elnevezett…..
LaLinea
2018.11.08 15:45:01
Még egy szempont: beteg, idős, túlsúlyos embereknél (és talán másoknál is) az is nagyon fontos, hogy ne menjen el az ember kedve az edzéstől. A beteg és/vagy edzetlen egyed baromi gyorsan túlterheli a szívét, ha túl erősen hajt - persze azért, mert nem szakszerűen csinálja, nyilván.
Szóval az óvatos, fokozatos hozzászoktatás rengeteg embernél szinte a legfontosabb kérdés és ehhez passzol az itt kritizált cikkben javasolt módszer. Nyilván más a szabály egy edzésben lévő akárhány évesnél. Nekem ez masszív tapasztalat, régen sokat futottam, most COPD-s vagyok és sokat mozgok relatíve, de nagyon meg kellett küzdenem a magamat túlterheléssel, hogy ne hagyjam abba.
A mozgás-adagolásról írtam egy szösszenetet:
szuszogoblog.hu/2016/10/09/ham/
örülnék minden visszajelzésnek. Szapulni is szabad. :)

Az elmúlt héten több olyan cikket olvashattunk a hazai sajtóban, amelyek azzal a hírrel foglalkoztak, mely szerint a rendőrök túlóráit a jövőben kizárólag csúsztatással (körülményesebben megfogalmazva: szabadidőben történő megváltással) lehet ellentételezni, vagyis kifizetéssel nem. Mivel ahogy…..
LaLinea
2018.10.31 23:50:38
Sokan távolról elkerülik az eléjük tornyosuló lépcsősorokat és bőszen nyomogatják a lift hívógombját, akkor is, ha csak pár emeletnyi távolságot kellene megtenniük. Pedig a lépcsőzésnek számos jótékony egészségügyi hatása van: amellett, hogy növeli az állóképességünket és erőnlétünket, akár a…..
LaLinea
2017.10.30 14:06:18
Én is szeretek lépcsőzni, írtam is róla bőven:
szuszogoblog.hu/2016/10/09/lepcso-samli-karosszek/
Megértem persze, ha valaki monotonnak találja és az is tény, hogy vigyázni kell a térdekre, főleg lefelé. Vigyázni úgy lehet, hogy mereven tartjuk a térdet a lelépés pillanatában, a derék veszi át (oldalirányban) a rugó szerepét.

The Outsider
10 perces, mindenki számára kivitelezhető, szuperpörgős otthoni edzés!
2017.04.13 09:23:44
A mai rohanó világban tényleg nem mindig jut idő/energia elmenni az edzőterembe. De ki mondta, hogy otthon 10 perc alatt nem lehet keményet edzeni?
Ha tényleg csak ennyi fér bele a napodba, próbáld ki az alábbi feladatsort! Na jó, hazudtunk, ha még hozzáadjuk a bemelegítést és a nyújtást, akkor 20…..
LaLinea
2017.08.03 14:20:44
Ez a bőrön át légzés új trükk, kösz. :) Ha nem haragszol, ajánlok pár más módszert:
szuszogoblog.hu/2016/10/09/a-helyes-legzes-edzes-kozben/
Kíváncsi vagyok (tényleg), hogy tetszenek-e.
szuszogoblog.hu/2016/10/09/a-helyes-legzes-edzes-kozben/
Kíváncsi vagyok (tényleg), hogy tetszenek-e.
Összegyűjtöttünk 10+1 aprócska és nagyobb hibát, melyet majdnem minden kezdő elkövet, mikor lekeveredik egy edzőterembe. Senki ne vegye magára, hisz mindenki jön valahonnan, mindenki kezdte valahol, de vannak, melyekre mindenképp érdemes odafigyelni, ha nem akarsz AZ A BIZONYOS idegesítő személy…..
LaLinea
2017.08.03 08:25:59
Hajrá légzéstechnika! Írtam róla és is:
szuszogoblog.hu/2016/10/09/a-helyes-legzes-edzes-kozben/
meg arról is, hogy a konditerem mindenféle embereknek való:
szuszogoblog.hu/2016/10/09/szegeny-konditerem/
és nagyon jó, hogy itt fel vannak sorolva a kezdők bakijai.
Kíváncsi vagyok a szerző véleményére azokról, amiket írtam.
Éljen a gyúrás!

Rékámmal ezt az edzést a visszaszámlálásra és a törzs erősítésre alapoztam.
Van egy nagyon trükkös, igazán embert próbáló szériaszám, amivel gondoltam ideje megismerkednie jó közelről!
Az edzést 3x2 perc tartással kezdtük: 1 perc falnál(mintha egy széken ülnél, lábad 90 fokot zár be, a hátadat…..
LaLinea
2017.01.27 08:44:45
Jók a kis magyarázatok, hogy mit miért csinálunk! Egy kérdés: nem akarnátok a légzéstechnikáról is írni egyszer? Nekem ez a mániám, le is írtam a tapasztalataimat:
szuszogoblog.hu/2016/10/09/a-helyes-legzes-edzes-kozben/
Kíváncsi lennék, mit szóltok hozzá. Jelenleg ugyan tüdőbeteg vagyok és ebből a szempontból is nézem a világot, de szerintem amiket összelapátoltam, azok fiatalabb és egészséges embereknek is hasznosak lehetnek. Mert szerintem a légzéstechnika cefetül el van hanyagolva.
Üdv
Nemes Mihály

A csatahajók végzete általában ugyanaz, hosszabb-rövidebb, és az esetek többségében eseménytelen pályafutás után rendszerint mind a hajóbontókban végzik, néhány ritka szerencsés példánytól eltekintve, melyek hajómúzeumként élnek tovább. Néhányan harcban vesztek oda, mások balesetekben. Végzetük…..
LaLinea
2017.01.10 12:58:48
LaLinea
2017.01.10 15:34:38
@Hallja Menjeninnen_: Igazad lehet - bár viharban, akkora távolságból, amikor már nem látszik a másik hajó, talán nem hallják. És különben is, milyen jó kis elmélet, nem? :)
LaLinea
2017.01.10 16:29:09
@savanyújóska: Igazad van - dehát a valószínű megoldásokat már kimerítették.
Mondhatjuk, hogy itthon a futás az egyik legtöbb embert megmozgató sport. Népszerűségének oka bújhat az egyszerűségében, a testünkre gyakorolt hatásában, vagy mert jókedvűek, könnyebbek, mosolygósak leszünk a végére. Az se biztos, hogy tudatosan tudjuk, hogy miért futunk. Ha bringa közben nagyon…..
LaLinea
2017.01.10 14:31:31
Én is informatikus vagyok, hobbi sportoló voltam, aztán COPD beteg lettem és ettől újra kellett tanulnom a sportolást, többek között az intervallum-edzést is, amit kitaláltam magamnak, aztán nagy örömmel láttam, hogy más is felfedezte. És ez működik (nagyon) beteg embereknél is; erről is meg főleg a légzéstechnikáról indítottam egy blogot:
szuszogoblog.hu/
és most mániákusan keresek partnereket, akikkel népszerűsíthetnénk a légzéstechnikát. Kíváncsi vagyok, hogy fiatal és futni szerető emberek találnak-e valami használható gondolatot a blogomban. Kritikus hozzászólásokkal ne kíméljetek. Na jó, dícsérni is szabad...

2017.01.10 15:27:48
@Budácsik Attila: Szívesen. A légzésgyakorlatok összefoglalásáról tervezek egy ideje egy posztot meg az újrakezdés művészetéről. Az utóbbi szerintem talán még fontosabb, mint mindenféle technikai tanácsok. És mindkettő hasznos lehet egészségeseknek is. Az email címem ott megvan, ahol hozzászóltál, a tiédet itt nem találtam, lehet, hogy béna vagyok, de ne szólj senkinek, maradjon ez titok :).
FITmind
Otthon is végezhető köredzés, amivel az összes izomcsoportodat megdolgoztathatod
2017.01.07 09:04:47
Te is megfogadtad, hogy idén rendszeresen eljársz edzeni? Máris lelkiismeret-furdalásod van, mert az állandó rohanás miatt egy-két edzés kimaradt? Ne legyen! Helyette az ilyen napokon végezz el egy hatékony köredzést otthon. ..
LaLinea
2017.01.07 20:16:30
Nagyon tetszenek a praktikus, részletekbe menő tanácsok és hogy annyi ábra van, amennyi kell - na meg az, hogy a légzésre való odafigyelés is szóbajön. Ez fixa ideám az utóbbi időben; COPD-s betegként indítottam egy blogot:
szuszogoblog.hu/
ahol elsősorban a légzőtornákat, helyes légzéstechnikát, gyógytornát igyekszem népszerűsíteni betegeknek, egészségeseknek, mindenkinek, aki nem tud elmenekülni. :)
Remélem, nem nagy szemtelenség, hogy itt is próbálom terjeszteni.

Ha gyakran krákogunk, köhögünk, vagy egyre nehezebben bírjuk a lépcsők megmászását, legtöbbünkben gyorsan felmerül a gyanú, hogy baj van a tüdőnkkel. A tüdőnk teherbírása sajnos nem végtelen, és bizony, nem ritkán alaposan vissza is élünk vele. Összegyűjtöttük tippjeinket, hogy hogyan tudjuk a…..
LaLinea
2017.01.03 15:06:25
COPD-s betegként indítottam egy blogot:
szuszogoblog.hu/
Szeretném, ha minél több betegtársamhoz eljutna.
Remélem, nem veszik tolakodásnak, hogy itt próbálom terjeszteni.
Elsősorban a légzőtornákat, helyes légzéstechnikát, gyógytornát igyekszem népszerűsíteni és azt terjeszteni, hogy a tüdőbetegek tudnak javítani az állapotukon.
Nagyon érdekelne, hogy szakemberek és sorstársak mennyire tartják hasznosnak, mit hiányolnak belőle!

Nem fogadható el, ha valaki ötvenéves kora felett köhög, korábbi tevékenységeit nem képes ellátni, s azt gondolja, hogy ez csak az öregedés jele. A COPD szakmai és társadalmi megítélése is változni fog, mondhatom, hogy a COPD a következő évtized betegsége lesz – mondta a többi közt a Medical…..
LaLinea
2016.11.12 04:05:15
COPD-s betegként indítottam egy blogot: szuszogoblog.hu/ - remélem, nem veszik szemtelenségnek, hogy itt ajánlom az olvasóknak.
Nemes Mihály
Nemes Mihály
Szegedi Zsuzsika gyulai úrilány szerelmes képeslapjait jó húsz éve találtam egy pesti antikváriumban. A négy szerelmes üzenet írója Szekeres András hadi tengerész volt. A lapokat az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészeti bázisán, Pólában adták fel 1913–1914 között.…..
LaLinea
2012.03.19 23:24:05
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Tűzfegyverek - különleges tűzfegyverek
2011.11.03 08:00:00
Egy különszám erejéig megszakítjuk a tűzfegyverek fejlődésével foglalkozó poszt-sorozatot. Ez a különszám azokkal a tűzfegyverekkel (meg pár rokon kategóriába sorolható fegyverrel) foglalkozik, amik valahogy kilógnak a sorból, megelőzték a korukat, esetleg igéretes jövőnek…..
Kedves Olvasók!
Alant olvashattok arról, hogy mi is az a lemilbuli, mire jó és mire nem jó, kinek érdemes jönni és kinek nem, továbbá távgyógyítok és sorselemzek is, de a töredezett hajvégekre is megoldást nyújt ez a poszt. Hajtás után.
A Lemil immár sok éves blog;…..
Még hogy a katonák marconák...
Ma törzskommentelőnk, kitűnő kollégánk, Molnibalage szeretné pár percig igénybe venni a nevetőizmotokat (és a cégnél a kollégák türelmét...). Övé a szó és a hang.
A Lemilbolgon már számtalan különleges csapat került bemutatásra, de…..
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Ajánló - Légi harcászat 1.0 - újratöltve
2011.08.04 08:00:00
Majd egy évvel ezelőtt ajánlottuk először Molnibalage vendégszerzőnk és törzsolvasónk légi hadviselésről szóló dolgozatának első részét azok számára, akik például a Discovery Channel® kisfilmjeinél kicsit jobban szeretnének elmélyedni a témában. Nos, az amúgy sem egy…..
LaLinea
2011.08.09 14:02:46
@molnibalage: A vietnami háborút mindenhol kisbetűvel írják (és a-val); a százévest vegyesen. Gyerekkoromban még egyértelműen kisbetűvel írták, dehát az rég volt. :)
Mindegy, ki szedi le újra, szerintem javítsd, mert megérdemli ez a szöveg. Másrészt meg lehetnek (lesznek) még olyanok, akik csak ezután töltik le.
Meg egy kérdés: mi az a légifölény-vadász?
És még mindig ácsingóznék a régebbi (2.vh.) légiharc-technikákkal kapcsolatos leírásra...

2011.08.10 00:29:56
@teddybear01: Még nem egészen értem, buta vagyok, lassú vagyok.
Úgy tudtam, hogy a vadászok MINDIG az ellenség csapásmérőit támadják és persze közben az azokat védő vadászokat. A 'Gondolatok a légi harcászatról...' 14. oldalán azt olvasom, hogy 'Ez ekkor még csak egyfeladatos légifölény-vadász
volt...' és ezért azt gondoltam, hogy van egy olyan spéci vadászgép-kategória, amelyet légifölény-vadásznak hívnak (például gyorsabb vagy erősebben felfegyverzett az átlagnál).

2011.08.10 22:02:54
@teddybear01: Köszönöm. De azért ilyen könnyen nem szabadulsz, jönnek a további kérdések. :)
Miért nem jó, ha csak légifölény-vadászt gyártunk? Ha le tud győzni egy vadászgépet, akkor egy bombázót is - gondolom.
Nyilván a specializált fajtáknak vannak előnyei, de úgy vélem, hátrányai is. Ha elhúzódó és nagykiterjedésű hadműveletekről van szó, akkor nyilván gyakran nem lehet tudni, mikor, hol melyik fajta lenne optimális. Ilyenkor az egyetlen 'svájci bicska' típus előnyös lehet.
Továbbá kevesebb típus -> kevesebb fajta alkatrész -> könnyebb utánpótlás. Pláne, ha a gyárak egy része megsemmisül.
Nem jól gondolom?
Egyébként ez már fölmerült bennem molnibalage enciklopédiáit olvasgatva is - nem szenvedtek időnként a fejesek a 'túlspecializálás' nevű betegségben?

Vendégposzt - Kalózok 2.0: Henry Morgan
2010.05.10 08:00:00
Kismy barátunk (aki igen határozott léptekkel közeledik a blogszerkesztői státuszt jelentő második csillag felé) folytatja a tengeri rablókról elkezdett sorozatát, melynek mai részében arról a fazonról ír, akit nemes egyszerűséggel már azok a kortársai is Kalózkirálynak…..
LaLinea
2011.08.08 20:29:43
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
A moldvai kitörés és a székely Thermopülai
2011.08.01 06:00:00
Augusztus elseje lévén Titus barátunk egy nem túl ismert hadjáratra és évfordulóra hívja fel a figyelmet, íme olvassátok három felvonásban az 1849-es moldvai kitörés (igen, jól olvastátok, külországi hadjárat 1849-ben!) és a székely Thermopülai…..
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Vendégposzt - A szarajevói merénylet
2011.01.12 12:00:00
Amikor a középiskolások a casus belli fogalmával ismerkednek, tanáruk az esetek 99%-ában az első világháború kitörésének klasszikus példájával szokta illusztrálni az új fogalmat. Aehrenthal kolléga bemutatkozó posztját olvashatjátok a szarajevói merényletről (amelynek komoly konteó-irodalma is van,…..
A Fidesz azokat a tényezőket hagyta figyelmen kívül vagy iktatta ki idehaza, melyek megvédhették volna a sokkal keményebb nemzetközi csapásoktól. Súlyos mulasztások történtek a kormányoldal részéről, mégis elmaradni látszik a felelősségre vonás. (Kép: [origo])…..
„Gyerekek vagytok és Darth Vader-hez imádkoztok” - Interjú a mindennapi.hu-n ..
Professor Pizka lendületből folytatja a kivégzésekről írt posztsorozatát az első rész után, s immáron a huszadik század kapuján kopogtat, amikor is eljutottunk odáig, hogy (legalábbis a nyugati világban) mindenütt arra törekedtek, hogy az elítéltnek gyorsan, minél kevesebb…..
LaLinea
2010.11.02 15:35:14
LaLinea
2010.11.02 20:41:45
Még egy:
www.hir24.hu/baleset-bunugy/163613/kivegzesek-magyarorszagon-idezetek-a-hoher-szolgalati-szabalyzatabol.html
Nagyon felfutóban van ez a hóhérbiznisz.
www.hir24.hu/baleset-bunugy/163613/kivegzesek-magyarorszagon-idezetek-a-hoher-szolgalati-szabalyzatabol.html
Nagyon felfutóban van ez a hóhérbiznisz.
Öt hónapja alakult meg az Orbán-kormány. Májusban még megmosolyogtuk a „nemzeti együttműködés” suta szókapcsolatát, ma már benne vagyunk. Öt hónappal ezelőtt, május 29-én alakult meg a második Orbán-kormány, és azóta az úthenger megállíthatatlanul robog előre.…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
www.youtube.com/watch?v=YThv9pmtuXo
És a végén Panzerlied is van. :)