Adatok
easy mango
0 bejegyzést írt és 446 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az airbnb-k megrendszabályozása a Bulinegyed egyik slágertémája. A bulituristával nem csak az utcán van gond, hanem akkor is, amikor hazamegy – a legtöbbjük szállása ugyanis a környékbeli házakban van.
(2:30-tól érdemes nézni, akkor pörög fel igazán)
Erzsébetváros…..
Mátéék történetében szerintem sokan magukra ismerhetnek. Kis pénzgyűjtés céljából költöztek ki Angliába, aztán hazatértek, ahol hamar világossá vált, hogy az élet meglehetősen bonyolult tud lenni… így aztán megint elmentek. Hogy miért, az kiderül az alábbiakból.
Három legnagyobb sikerem…..
easy mango
2018.11.28 12:31:35
@morph on dear: azért jobb biznisz, mert egy stadionberuházás lényegesen nagyobb összeg, mint egy társasház/kultúrház/kilátó projekt. Ebből adódóan nagyobb “haszonra” is lehet szert tenni.
Továbbá a foci kiemelt látványsport, ami mentén becsatornázhatóak a tao pénzek. Szóval az állami-, kormányközeli-, seggnyaló cég az adóját letudja oda, majd meglehetősen ellenőrizhetetlen módon azt a klub, szövetség, stb. elkölti.
Business as usual....megéri. Csak nem neked, meg nekem.

B1 BLOGCSALÁD
Schmidt Márinak elmentek otthonról: uszít és felolvassa a legsötéttebb orbánista propagandát
2018.08.05 08:14:29
Széles nyelvcsapásokkal ismét bizonyította hűségét Orbánhoz a Terror Háza igazgatója, a Figyelő tulajdonosa a le Monde hasábjain. ..
easy mango
2018.08.06 20:48:02
@morph on deer: most már ezt is 2dom...
easy mango
2018.08.06 20:56:12
@6. Ienin: a kinézetéről nem tehet, ezt ne rója fel neki senki. De remélem a neves francia napilap fotót nem közölt azért. Így is van már egy nem túl szerencsés, kialakult kép a magyarokról.
Biztos szemenköpi magát reggelente aki ennyit hazudozik.
Biztos szemenköpi magát reggelente aki ennyit hazudozik.
easy mango
2018.08.06 21:13:10
@chrisred: ez lenne a népi demokrácia? MNDK? Magyar Népi Demokratikus Köztársaság?
B1 BLOGCSALÁD
Mindössze egyetlen ábra, de az tönkrezúzza, elpusztítja és porig rombolja Orbán és a Fidesz alternatív univerzumát
2018.08.02 18:11:39
easy mango
2018.08.04 19:56:40
@pina noir: nem tudom mi az arány, 10%-nál magasabb.
Kétségtelen, ennek a kivitelezése, ellenőrzése bonyolult feladat.
Kétségtelen, ennek a kivitelezése, ellenőrzése bonyolult feladat.
Tegnap este azt mondta L. Simon László Fidesz-politikus az ATV-ben, hogy „A magyar választók többsége nekünk szavazott bizalmat.” Jócskán akadnak ezzel ellentétes vélemények is, a társadalmi többséget hangsúlyozó ellenzéki politikusokat azonban nem sorolom fel. Túl sokan vannak. A politikusok…..
easy mango
2018.08.03 10:18:15
@TSandor Toth: igen, a gyakorlatban a számonkérhetőség, az elszámoltathatóság intézménye nem igazán gyakorolható a mindennapokban. Csak négyévente. Ezért értelmezem én úgy, hogy az egyéniben leadott 30-40% az nem egyértelmű felhatalmazás. Egyértelmű az, ha a körzeti választók többsége (50% +) szavaz rá. Akkor azt mondhatja, hogy a többség valóban őt akarta. Persze így az ellenzék sem mondhatja, hogy neki lenne többsége, mert ehhez meg kellett volna egyezni, visszalépni, közös jelöltet indítani stb.
Egyébként egyéniben érdekesek a győztes vs. második arányok:
www.valasztas.hu/1.-es-2.-helyen-allo-jeloltek-kozotti-szavazatkulonbseg
Egyébként egyéniben érdekesek a győztes vs. második arányok:
www.valasztas.hu/1.-es-2.-helyen-allo-jeloltek-kozotti-szavazatkulonbseg
easy mango
2018.08.03 12:38:39
@TSandor Toth: értem az álláspontodat, mégha nem is értek minden pontjával egyet.
Boztos komoly felfordulás lett volna, ha nem a fidesz nyer. A szivárvány (nemolyan) kormányok nálunknál fejlettebb, politikailag korrekt rendszerekben is nehezen működik.
Vagy a kisebbségi kormányzás sem ideális. Láttunk erre példát nemrég Szlovákiában is.
Állításom az, hogy a cikkben idézet mondat téves. Továbbá: a választási rendszer rossz, az eredmény pedig nem arányos.
Hovatovább, ha arányos lenne, talán kifejlődhetne egy értelmes ellenzék is. Ha egyáltalán a kihívó politikai oldalról érkezik, nem társadalmi oldalról. Ahogyan a jobbik is szépen megerősödött. Először eu választáson szereztek mandátumot, majd egyre többet helyhatóságin, majd országgyűlésin is. A bejutás arányában jön az állami támogatás is.
Ma úgy, hogy se fóruma, se pénze, se erős, befolyásos, gazdasági/tudományos/stb. Potenciállal rendelkező támogatói sincsenek, egyetlen politikai formáció sem képes felépíteni magát. Sajnos. Az erős kihívok talán versenyre ösztönöznék a mindenkori hatalom képviselőit is.
Vagy nem mondhatnának ilyen sületlenségeket, mint L. Simon.

A kerékpáros forgalom csúcsidőszakában különösen fontos lenne, hogy karban tartsák a fővárosban sok helyütt megtalálható (na jó, egyre nehezebben) kerékpáros nyomvonalakat...
easy mango
2018.07.29 14:31:45
@feketehun: valóban az ilyen nem egyértelmű helyzetekben a bírók is a korábbi eljárások kimenetelét figyelembe veszik. Én azt sajnos nem tudom, hogy van-e már precedens értékű ítélet a közelmúltból. Szerencsére, vagy sem, ki-ki döntse el, ezt most nem veszik olyan szigorúan, mint a jogszabály is mutatja. Talán jó is így. Baromság lenne, és túlzó is, az ítélethozást leterhelni piszlicsáré járdán bringázások miatt. Meg nem is életszerű, hogy a kisgyerekem a járdán tekerhet csak, én meg kövessem az útról, vigyázz jön a néni, itt kell jobbra kanyarodni, stb. Vagy azért büntetne meg a rendőr, mert nem a Rákóczi út buszsávjában kászálódok le a keróról, mert megérkeztem a fagyizóhoz, hanem pont felgurulok a járdára az előző zebránál és ott szállok le a bolt előtt.
A törvényhozó belátta valószínűleg, hogy mindenki jobban jár, ha némi forgalmat felterel a járdára a nagyon necces utakról. Egy gyalogos-kerékpáros ütközésnek egyértelműen kisebb a sérülési kockázata, mint egy kerékpáros-csuklósbusz balesetnek.
Kb öt éve volt a Blahán egy ilyen vicces sztori. Kb. 15 feketéző árult virágot a járdán anyák napján, két nyeszlett rendőr meg egy 60 éves nénit vegzált, mert a járdán gurult a bringájával.
Egyébként magam továbbra is autósnak tartom elsősorban. Bringázni terepen szoktam, járdán évente félszer megyek max.

2018.07.29 20:47:28
@Alick: ugyanerre az eredményre jutottam én is, az érvek-ellenérvek ütköztetése során.
Egyébként pont az álltalad linkelt cikknek van pár jó kulcsmondata, miszerint a kresz évekkel késve követi a megváltozó társadalmi, közlekedési szokásokat, és nagyon sok olyan többrétegű kérdés van, aminek a szabályozása felesleges és egzaktul lehetetlen is.
Ha valaki rutinos, kellően gyors és ismeri az autósok mozgását, és együtt tud táncolni a körülőtte alakuló forgalommal, tekerjen az úton bárhol, nem lesz zavaró. Aki meg bizonytalan, lassú, ismeretlen a terepen, ha lehet kerülje el. Ha a járdán megy vigyázzon a gyalogosokra. Menjen távol a kapuktól, ne rongyoljon bele egy kereszteződésbe, mert ott nem számítanak rá, stb.
Szóval itt megint az egyéni felelőség jönne elő, mint tényező, de hát itt, nálatok, Magyarországon ugye...

2018.07.29 20:48:38
Beindult a nagy szívószál para! A műanyag szívószálak elleni háború egyre intenzívebb, főleg, hogy olyan nagyvállalatok mint a McDonald’s, és nagyvárosok mint New York üzentek hadat a vékony műanyag csövecskék ellen. A cél, hogy olyan alternatív megoldást találjanak a koktélok és üdítők…..
easy mango
2018.06.30 19:17:04
@midnightcoder2: az Atlanti-óceánban tonnaszámra találni kelet-európai műanyag szatyrokat. Kihúzod a Bem rakparton a kukát. Egy hajléktalan kicsit áttúrja, mellérakja a nejlonszatyrot picit. Azt ez a mai északi szél belefújja a Dunába 2 perc alatt. Az végül hol köt ki?
easy mango
2018.06.30 20:35:36
@midnightcoder2: mi, itt egy landlocked országban elássuk a szemetünket, meg elégetjük. Sok -főleg fejletlen- ország egyszerűen beleszórja a tengereibe. De ennek a szemétnek a nagyrésze nem ott termelődik. Mi küldjük oda. Szóval nem megoldjuk a problémát, csak kiszervezzük.
Egyébként ez is elemzések következtetése, hogy a szívószálakkal kezdik. Megvizsgáltak többféle tengerparti és nyíltvizi hulladékot, és a szívószál volt a leggyakoribb, majd az evőeszközök és a poharak, tányérok. Ezek is felkerültek a “kezdjünk vele valamit” listára. Szóval nem csak a szívószálakat akarja korlátozni az EU, hanem a többi egyperces vackot is.
Pár éve találtak egy azóceánon úszó, egybefüggő szeméthalmot. A jelenlegi mérete huszonhétszerese Magyarország területének. Szerintem ez riasztó.

2018.06.30 20:42:35
@Kovacs Nocraft Jozsefne: igen sajnos a pörköltes műanyagtányér nem szelektív. Nem tiszta műanyag. Hogy ki a hibás? Hm, biztos nem szenvedne vele senki, ha nem lenne rá igény. Nem kötelező kólát szürcsölni take away pohárból. Csak milyen egyszerű nem?
És az alternatív megoldások sem mindig jó megoldások. Macerás a gyártása, sok szállítást igényel a forgalomba hozatala. Vagy azoknak sem megoldott a reciklálása.
És az alternatív megoldások sem mindig jó megoldások. Macerás a gyártása, sok szállítást igényel a forgalomba hozatala. Vagy azoknak sem megoldott a reciklálása.
Annyian kérdezik mindig tőlem, hogy Szicíliában mi a helyzet a bevándorlók ügyében, hogy annak ellenére, hogy ez ugyebár igen kényes téma, és sokakból vált ki sokféle indulatot, mégis úgy döntöttem, hogy írok erről. Annál is inkább, mert a tengeren érkező migránsok többnyire épp Szicíliában…..
easy mango
2018.05.11 17:09:04
@sognomignon: kissé epés megjegyzésem a buta kommentelő tömeg felé ment, nem a bejegyzés kritikája, egyáltalán. Beleolvastam a többi blogbejegyzésbe és kommentjeibe is. Na persze láttam a válaszom után, hogy ez egy régebbi kommentfolyam (aka döglött), de mostmár mindegy.
Nagyon durva, amikor azt látod, hogy üresszemű 5-6 éves gyerekek egy darab ronggyal játszanak egy poros sátorváros szélén a szemétben, utána meg azt nézed a tévében, hogy szíjjártó tyutyu mondja a nagyigazságot a sorostervről, és hogy a migráció az rossz. Persze a rák is rossz, de azt sem lehet betiltani.

A Homeland nyolcadik évadának utolsó két része tele van Magyarországon forgatott jelenetekkel, mert Budapest már megint Moszkvát játssza el: benne van a Vár, Claire Danes parókában szaladgál a belvárosban meg a Keleti pályaudvaron, és feltűnik az Óbudai-sziget K-hídja is. Az első részben feltűnő…..
easy mango
2018.05.03 20:32:28
easy mango
2018.05.03 21:24:16
@easy mango: ja és nincs bajom a teológusokkal, tanárokkal, jogászokkal. És bocsánat, a félreértések elkerülése végett: bizony vannak olyan intézkedések amik jók, innovatívak, változást, egyszerűsítést, kedvezményeket hoztak az életünkbe. Azt sajnálom kicsit, hogy ezek többnyire rövidtávú haszonnal kecsegtető intézkedések, vagy olyan dolgok korszerűsítése ami már rég megérett arra, hogy lecseréljék. Nem látni a valós, közép- és hosszútávon jelentkező kihívásokra a választ. Úgymint nyugdíj, oktatás, környezetvédelem és változások, kutatás, demográfia. Kár.
Miszticizmust és mélyről jövő indulatokat egyaránt hordoz a Fidesz aurája. Abban azonban nagyban hasonlítanak a jelenlegi kormánypárt ellenfelei és hívei, hogy olyan tulajdonságokkal ruházzák fel vezetőjét, melyek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. A pártot övező tévhiteket igen jól…..
easy mango
2018.05.01 12:34:06
@SpiSi: nem mondom, szívesen keresném hetekig a Csele-patkaban....
easy mango
2018.05.01 12:51:27
@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: felnőttes vitastílus! nem ellenzem a demokráciát. ezt kommentem melyik részéből vontad le?
easy mango
2018.05.01 12:53:57
@Larry Silverstein: idézet tőled:
"Ökörség. Most ugyanúgy a többség döntött, mint mindig 1990 óta."
majd idézet tőled:
"En ne allitottam semmi olzat hogy a tobbseg a Fideszt tamogatta."
"Ökörség. Most ugyanúgy a többség döntött, mint mindig 1990 óta."
majd idézet tőled:
"En ne allitottam semmi olzat hogy a tobbseg a Fideszt tamogatta."
Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a magyar géniusz újra kivívta a világ őszinte csodálatát, s jó esély nyílt arra, hogy tehetséges, ám balsorstól oly gyakran tépett népünk méltán híres fia, Dr. Kásler Miklós onkológus professzor sebész az idén megkaphassa az orvosi-élettani Nobel-díjat...
easy mango
2018.04.30 01:06:33
@aleksz róz: a jó szervező egy személyes tulajdonság, a végrehajtó meg inkább egy szerep, titulus, vagy feladatkör. A fingós poénjaidat szerintem tartogasd azoknak akik vevők rá, van belőlük nemkevés, láttuk nyolcadikán.
Ha a 2018-as, katasztrofális választási vereség okait keressük, nem elégedhetünk meg részigazságok felsorolásával. Ha ezt tesszük – továbbra is –, akkor a 2022-es választás eredményét már most garantáljuk...
easy mango
2018.04.27 16:32:43
@dukeekud: azért, mert jól alakul a hiány, az nem jelenti azt, hogy nem lopnak. Bár ez hivatalos álláspont a kormány részéről, de ez matematice hülyeség. Kálmán olga önmagabparódiája (bár a lakájmédia újságíróinak tükreit sem irigylem reggelente, amikor belenéznek...) de talán ezt nem neki kéne elsősorban feszegetnie. Habár a független oknyomozó média a demokrácia egyik pillére, de mondjuk az állami számvevőszéknek, meg a nav-nak, meg a rendőrségnek/ügyészségnek kéne ezt firtatnia. Nem? Miért nem teszik?
easy mango
2018.04.27 17:10:31
@Armatúra: nyílván a kérdés, hogy hol az a bizonyos határ. Hol sok, hol kevés. De gazdasági előnyökért feladni a szabadságunk? A 21. században? Európa közepén? Normális?
easy mango
2018.04.27 17:15:51
@Armatúra: a költségvetés bevételi oldala 18.751 mrd. A kiadási 20.112 mrd forint. A tervezett hiány 1.360 mrd. Szóval van mozgástér a lopásra. Régen egy nokiásdoboz is előzetessel járt, ma néhány milliárdot meg sem ír egy netes portál se szinte. Normális?
A norvég igazságügy-miniszter meg nemrég mondott le egy -nálunk átlagos- fb bejegyzés miatt.
A norvég igazságügy-miniszter meg nemrég mondott le egy -nálunk átlagos- fb bejegyzés miatt.
Az országgyűlési választás óta eltelt 2 hétben sokan a “miért?”-eket keresték az újbóli kétharmad kapcsán, melynek eredményeként 2 fő következtetést olvashattunk:
A Fidesz a szegények, aluliskolázottak pártja.
Sok cikk és kutatás jelent meg azzal kapcsolatban, miszerint negatív összefüggés van…..
easy mango
2018.04.24 21:53:29
@Kovacs Nocraft Jozsefne: kovácsné kérem, olvasson vissza!
Felháborodásom és illedelmes kérésem jogos! Aki lehazugoz és valami szervezet bérencének hív, azt megkérem, hogy ne tegye, vagy tartsa távol magát a témától.
Főleg, hogy szerintem egy pártállástól független felmérés eredményén lamentáltam!

2018.04.24 22:02:52
@Kovacs Nocraft Jozsefne: szerintem itt az elején szögezzük le, hogy zsidómigránscigánysorosbérencballibhippitudjukik vagyok, és akkor sok felesleges faszságot megspórolunk most!
easy mango
2018.04.24 22:11:00
@Kovacs Nocraft Jozsefne: ja és drogosbuzirománcelebbölcsészbolsevik
Április 22-én ment le a Homeland hetedik évadának utolsó előtti része, az All In, és igen, ez az amit Magyarországon forgattak még márciusban, Claire Danes végig is fotózta Budapest nevezetességeit, de most végre meg tudjuk nézni, hogyan fest a magyar főváros Moszkvaként...
easy mango
2018.04.24 16:57:59
@Important roll: rakd föl a kis színes kartonjaidat, meg szedd le. Ja és előtte beszéld meg az egyébként magyar táblák tulajdonosaival, boltokkal, éttermekkel, JC decaux óriásplakátosokkal, laptop.hu-val, coca cola-val. Easy, persze.
easy mango
2018.04.24 16:59:21
@Innovált kutyák: a pakisztáni epizódokban hány bakit vettél észre? hány nem pakisztáni rendszám volt?
B1 BLOGCSALÁD
Orbán Európa legveszélyesebb politikusa, mert a félelemre játszik, nyílt rasszizmust hirdet és a demokráciát támadja
2018.04.23 06:55:22
• Főhet Orbán és Kaczynski feje, mert két év múlva várhatóan elvész a kohéziós támogatások jó része, ha a két ország továbbra is szembemegy az uniós alapértékekkel
• Magyarország egypártrendszert épít, vazallushálózatot alakít ki és eltávolodik a jogállamtól, valamint az emberi jogoktól, miközben…..
easy mango
2018.04.23 21:03:33
@Ménár Atya: figyelj szerintem abban a kérdésben, hogy a társadalom úgy szerintem cakumpakk nem akar migránsország lenni, ebben nincs vita. Gyanítom ez talán pont az egyik olyan kérdés, amiben egyazon állásponton van ellenzék, kormánypárt. A megvalósítás módja az amiben nincs egyetértés. Sőt, nemhogy nincs egyetértés, a kormány nem hallgat meg igszán semmilyen érvet a témával kapcsolatban, erős médiavisszhanggal elnyom minden más álláspontot, és ebben a kakofóniában dogmatikusan, saját álláspontját mereven tartja.
A bezárkózó társadalmak egy valamire nem képesek, reagálni a kívülről jövő kihívásokra. Az egyik legrosszabb válasz, amit a kormány csinál arra, ami történik európában.
Van az a sztori, amikor farkast kiállt a pásztorfiú, na de egyszer végül mégis megeszi a farkas.

2018.04.23 22:33:32
@Ménár Atya: hát rossz hírem van. Most pont nem ez van. Kb. erről írtam az előbb, de sajnos nem jön át. Mindegy. Kezd kontraproduktív lenni.
easy mango
2018.04.23 22:46:02
@Ménár Atya: figyelj, szóval nem az van, hogy a gonosz brüsszel, meg a soros az összekacsint és megszabja, hogy márpedig titeket elárasztunk migránssal. És akkor parancsra szíriából meg afrikából itt terem egymillió ember. Az a rossz hírem van, hogy a menekültek jönnek. Folyamatosan. Most is amikor ezt olvasod. És most is. Najó. Horvátország, macedónia, szerbia mind felhúzta már a kerítését. Milyen érdekes, amikor a berlini fal leomlott, 11 országban volt fizikai határvédelem. Ma 70 ilyen ország van. Nem a hőn szeretett orbánod védi meg európát. Viszont az olasz partokra, görögország szigetére nem lehet kerítést építeni. A spanyolokhoz is áramlanak az úton lévők. És ez nem fog csökkenni. Afrika számos országa elérte azt a gazdasági szintet, amikor egy rétegnek már van elég tőkéje és indíttatása, hogy elvándoroljon. És még nagyon sok év, mire ezek az államok elérik azt a szintet, hogy már ne induljanak el az emberek.
Viszont az eu tagjaként kötelességünk betartani a játékszabályokat, és felelősséget és részt vállalni a probléma kezelésében. Orbán nem tesz semmit, csak paráztat, meg rottyra keresi magát az egészen.

A kettészakadt társadalom jómódúbb felének tudatában megszületett a Soros-ügynök és idegen kultúrájú betelepülő legfrisebb ellenpéldánya: a vidéki szegény-magyarországi félanalfabéta, agymosott fasiszta falusi, aki nem tiszteli a kultúránkat, képtelen domesztikálódni liberális demokrácia…..
easy mango
2018.04.14 11:28:11
@eßemfaßom meg áll: és ez egyenesen azt jelenti, hogy akkor a 2018-as választási rendszer jó? És arányos? Szerintem ez nem ellenérv arra, hogy kisebbségi támogatottsággal lehessen kétharmados többségben alkotmányos szinten leépíteni a demokráciát. Ez nem, hogy logikai bakugrás az okfejtésedben, hanem egyszerűen irreleváns kérdés a jelen vitában.
easy mango
2018.04.14 11:30:10
@eßemfaßom meg áll: és feltennék egy kérdést: a magyarok többsége szavazott a fideszre?
(Vigyázat, beugratós, mert eldöntendő kérdés! Igennel, vagy nemmel lehet rá válaszolni csak.)
(Vigyázat, beugratós, mert eldöntendő kérdés! Igennel, vagy nemmel lehet rá válaszolni csak.)
EXTRA MUROS
Egy parlamenti jegyzőkönyv a közeljövőből [forrás: Magyar Fasizálódáskutató Intézet, Brüsszel, leltári szám: 2014-173e/lmp]
2010.12.03 02:00:00
T. Legalsóház! /Pörzse Sándor közbeszólása: Adjon az Isten!/ /Nevetés, az elnök csenget/A Lehet Más a Politika nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy a munkaszolgálatos fejadagok disznózsiradékot is tartalmaznak /fütty a jobboldalon/, ami nem illeszkedik egyes vallási…..
A két napja közölt fotó készítőjével időközben sikerült személyesen is találkoznunk, így az eset további részleteiről is kérdezhettük. Megtudtuk többek között azt, hogy a házaspár végül szóba állt vele az eset után egy órával. ..
easy mango
2018.04.12 21:47:31
@theGentlemanus: meg az arányok is el vannak tolódva egy-két nullával, és az sok. Na, szó sincs arról: kicsit lopni is lopás, mindkettő elítélendő. A gyurcsány-kormány meg is kapta a büntetését, lecserélték a választók. Pont. Nem értem miért relativizálja valaki az elios ügyet azzal, hogy mert más is lopott. Ez szerecsenmosdatás, tipikus taktika, vagy súlyos hiba egy vitában. Ez sosem ellenérv, maximum arra törekvés, hogy álláspontod “bűnös” eredetét kiemelni próbálja, így degradálva érveid és hitelességed. Ócska analfabéta magatartás felnőttkorban. Óvoda végére többnyire a gyerekek is kinövik.
easy mango
2018.04.13 07:53:00
@GYURIBÁCSI MENJEN HAZA !!!:
Nem akar a baloldal sem iszlámot, persze. Miért akarna? Ebben szerintem nincs különbség.
Milyen üzleti modell profitálna ebből, milyen módon tud üzleti érdeket szolgálni a nemzetállamok szétverése? Vagy európa iszlamizációja? Ezt sosem értem!

2018.04.13 07:57:50
@Ménár Atya: ok. Értem, így érzed, így élted meg. Azért a statisztikákat, egzakt számokat ne kerüljük meg majd.
2010 után jött a kétharmad. Teljhatalom, nem nyíg a koalíciós partner, nulla az ellenzék befolyása, teljes a választói legitimáció. Mehet a gőzhenger.
Hol az eredmény? Én azt sem látom sajnos, és az ígéretes jövőt sem.
A várkertbazár az nem eredmény, az egy lefestett fal csak.

Schiffer áll a Fidesz kétharmada mögött – mindenkit megfenyegetett, aki az ellenzéket segítette volna
2018.04.09 12:31:43
Hadházy Ákos, az LMP vasárnap éjjel lemondott társelnöke kellően kiborúlt ahhoz, hogy őszinte legyen. Elárulta: Schiffer András és Sallai Róbert Benedek sokmilliós perrel fenyegette azokat a képviselő-jelölteket, akik vissza akartak volna lépni az ellenzék javára. Szél Bernadettől pedig lemondást…..
easy mango
2018.04.09 20:39:58
@CM2131: a magyar nép áll. Nem az igazság fáj. Az fáj, hogy ez a szegény nép nem tud kilépni a saját árnyékából. Mert elvakult vezetők középtávú célja nem más, mint hatalomszerzés, a totális cél pedig ennek megtartása mindenáron. Ez önös érdek, nem tudja szolgálni a haza érdekét, mégha nemzetiszín pántlikába burkoljuk is és a bayerzsolt mond felette áldást az m1-en. Sajnálom, hogy nem tudunk felzárkózni a fejlett országokhoz, hogy fiatal gyerekek nem álmodhatnak nagyot, csak kiskapukat. Hogy idős emberek éhkoppon nézik a migránsokat a tévében, de örüljön, hogy van egyáltalán nyugdíj, ilyen harci helyzetben. Sajnálom, hogy az iskolában senki nem tanul szkepszist, hogy egy kicsit mögélásson a dolgoknak. Sajnálom, hogy az adott szónak nincs tétje, még a szerződéseknek sincs, mert visszamenőleg módosítjuk. Sajnálom, hogy nemzetközi szinten szarul teljesítünk fociban, a matekversenyen a pisa teszteken, sajnálom, hogy a takarítónőm elmegy németországba, a tízévesforma gyerekeivel, pedig olyan aranyosak, a nagyobbik sokra vihette volna itthon.
De legjobban azt sajnálom, hogy ez nem tűnik úgy, hogy változik bármerre is, csak egymást utáljuk egyre inkább.
De legjobban azt sajnálom, hogy ez nem tűnik úgy, hogy változik bármerre is, csak egymást utáljuk egyre inkább.
easy mango
2018.04.09 20:41:11
@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Ennél sokkal közelebb voltunk a Századforduló környékén nézd vissza a gazdasági adatokat. Nagyon érdekes. Alig voltunk lemaradva Nagy-Britanniától, Németországtól, Franciaországtól. Pedig az ipari forradalom miatt ott is szaladt a szekér.
B1 BLOGCSALÁD
Ez lesz, ha az ellenzék győz – nem káosz, hanem a demokrácia ünnepe
2018.04.05 17:05:02
A hódmezővásárhelyi polgármester-választás forradalma nem abban állt, hogy egyik fellegvárában győzték le a Fideszt, hanem abban: egy általánosan lefutottnak gondolt választásnak valódi tétet adott. De mi lesz, ha a vásárhelyi taktika országos sikert ér el?..
easy mango
2018.04.06 17:45:12
@ogli dzsí: az, hogy az az 1.3 millió iq50 magyar választó, aki a mérleg nyelvét billenti minden választáson, elégedett a mai kormánnyal, és így a fidesz a legnépszerűbb, az valóban nagy érdem. Igazán nagyszabású politikai teljesítmény magad mellé állítani őket. Pár kiló krumpli, 4-5.000 forint rezsicsökkentés és kész. A tenyeredből esznek. Ha még be is paráztatod ezeket a szegényembereket, hogy jönnek a migránsok, beköltöznek a házaikba, és akkor már nem ők lesznek Magyarország szegényei, mert elveszik tőlük ezt a pozíciót az afgánok, na akkor még úgy is a tenyeredből fognak enni, ha az a tenyér néha pofoncsapja őket.
Egyértelműen látszik, hogy orbán mekkora óriási politikus. Kicsik közt a legnagyobb.
Egyértelműen látszik, hogy orbán mekkora óriási politikus. Kicsik közt a legnagyobb.
easy mango
2018.04.06 18:02:16
@ogli dzsí: kiskakas a szemétdombon.
A stílusod meg még most fogd vissza, mielőtt újra lejáratod magad, ahogy szoktad!
Hidd el, nagyobb balfaszság aprópénzre váltani az egyetemi villamosmérnök diplomád, amit koleszosként, annyi sok piálás után valahogy megszereztél, és utána bértrollként teleszarni a netet. Meg aztán viselni azt a sok savazást amit kapsz, kiscsipesz

Nem lett időben kész, de legalább drága és tájidegen a szilvásváradi stadion
2018.04.02 10:10:39
Mészáros Lőrinc lovasstadionja még mindig épül, de cserébe a patakmedret is lebetonoztatja ugyanazon a természetvédelmi területen...
B1 BLOGCSALÁD
Az egyik legnevesebb szélsőségkutató összefogást tanácsol a baloldalnak a Jobbikkal, hogy meg lehessen menteni a demokráciát
2018.03.29 06:22:34
• A taktikai koalíció nem legitimálná a Jobbik ideológiáját, viszont ha nincs együttműködés, akkor végképp tort ül az illiberális állam - mondja Cas Mudde
• Orbán Viktor már négy éve azt közölte bizalmasan, hogy megszabadul a civil szervezetektől
• Ráfizethet a Fidesz, ha sokan járulnak az…..
easy mango
2018.03.30 12:48:33
easy mango
2018.03.30 15:51:35
@aquaticus: mi köze van a besorolásnak és a kamat mértékének egymáshoz?
Mekkora a kamatkockázati felár?
Főleg egy olyan országban, ahol a jegybankelnök (alelnök, igazgató, meg az összes tanácstag) a kormány talpnyalója. És kiszolgáltatottja. Ja nem is, mert a magyar érdekeket szem előtt tartó munkájukért mindenki gyereke kap egy szép lakást. Vagy egy kereskedelmi bankot. Vagy egy jó állást egy alapítványnál.

Korábban nagy fideszes voltam, rajongtam Orbánért, ott voltam minden nagyobb felvonuláson, szórólapoztam, aláírásokat gyűjtögettem a pártnak. Ez viszont szépen lassan elmúlt, ami nem annak köszönhető, hogy változott volna az értékrendem, hanem pont ellenkezőleg: a Fidesz lett teljesen más, mint ami…..
easy mango
2018.03.29 14:08:46
@GyMasa:
ezt írtad:
"Tranzakcios adot csak akkor fizetsz, ha hozanyulsz a penzhez.
Ha hagyod kamatozni bekesen, akkor azt nem kell fizetni.
foleg nem evente."
Kérlek sorold fel azon pénzügyi termékeket és szolgáltatásokat amik kamatot fizetnek! Köszi!

2018.03.29 14:18:27
Teljesen természetes, hogy egy kormány munkája hagy némi kívánni valót maga után. Egy országot vezetni nem könnyű, tengernyi ügy, probléma, óriási felelősség. Arról nem is beszélve, hogy az igazán ragyogó elmék inkább a piacon értékesítik magukat, jobban megéri, mint a köz szolgálatába állni, így…..
easy mango
2018.03.24 21:46:58
@2bk: azt hiszem igazad lehet...
easy mango
2018.03.24 23:38:26
easy mango
2018.03.25 09:28:56
Fapados tippek, trükkök, élmények
Így harcol a bunkók ellen a ferihegyi burzsujváró
2018.03.14 10:17:40
Amikor a MasterCard megnyitotta a reptéri burzsujváró kapuit a fapados horda előtt - vagyis nemcsak a prémiumkártyásokat, hanem a mezítlábas Wizz hitelkártyásokat is beengedték - várható volt, hogy nem kis számban tűnnek majd fel az ingyen kajára és vodkára éhező, szomjazó ócsójánosok. Íme hogyan…..
easy mango
2018.03.15 21:43:38
@Etniez: vajas zsömlén zöldpaprikával...
Az angolok tényleg kemények tudnak lenni, főleg ha utaznak. A fantáziadús öltözetű, többnyire disztingvált, vonulós legénybúcsúzás, mint angolszász hagyományt, sok budapesti ismerheti már például. De Korfun mentem át valami déli városkán, ahol a főút mindkét oldalán csak bárok és diszkók voltak. Kizárólag angolokkal tele. Délután négykor már mindenki csábosan lejtett a kricsmik között, megmagyarázhatatlan koreográfia szerint. Az utcán százméterenként a szórakozóhelyek között, meg volt egy csomó elsősegélyhely. Angolul beszélő személyzettel, neonreklámokkal, vagy 30 a településen. Mindenesetre konkrét!
Egy topikot megérne a síhütték teraszán, a svédasztalos reggeliből barkácsolt, becsomagolt szendvicsek, és csapból utántöltött víz, pet palackból elfogyasztása, űzött vadként habitus is.

2018.03.15 23:26:32
@jjoey: persze, értem én, hogy ezzel a lounge veszít a színvonalából, meg az eredeti funkcióiból, erről szól a poszt.
Ezért baj, ha tudomisén, húszezer ügyfél helyett megemelik ezt a számot, mondjuk nyolcvanezerre. Nagyobb a merítés.
Ezért baj, ha tudomisén, húszezer ügyfél helyett megemelik ezt a számot, mondjuk nyolcvanezerre. Nagyobb a merítés.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Felhívnám mindenki figyelmét, hogy elmúlt a kommunizmus. Rég. Nsgyon rég. Tudom hogy szeretted -titkon, valdd be- de ideje lenne végre felnőttként szembenézni a hűvös ám kristálytiszta valósággal: piacgazdaság van.
Semmi okoskodás nincs abban, hogy tízezrével szállnak ki turisták a fapados gépekből Ferihegyen. Szerintem két éjszakánál többet eltölteni egy szállodában, ahol egy flakon ásványvíz elfogyasztása közel ezer forint, kellően deprimáló. A megváltozott fogyasztási szokások, a kisebb költségvetéssel érkező külföldiek (akik még így is többet költenek átlagosan, mint az egy négyzetméter kiterjedésű belföldi utazó) szeret lakásban nyaralni. Egyszerűen szeret. Ráadasul jelentősen olcsóbb. Nem kell fenttartani egy hatemeletes épületet 60 fős személyzettel, 80 állásos parkolóval azokon a napokon sem, amikor félház van. Olcsóbban piacra lehet dobni a “terméket” amit ha van kereslet, a piac meg is “vesz”. Kereslet-kínálat.
Sokan hamar felismerték, hogy két gyerekkel, utcafronti, elsőemeleti 60 négyzetméteren nem olyan jó élni. Főleg abban a kerületrészben, amit gyerekkoromban csak csikágónak hívtunk. Őszinte környék volt, senki nem rejtette véka alá az italozási és szociális problémáit. Konkrétan bebaszva kurvaanyázott mindenki az utcán, úton útfélen. Na most ezt az idilli polgári Erzsébetvárost siratod.
Szóval kis 60 négyzetméteres családunk kapcsolt és kiszámolta, hogy ha heti négy napra kiadja turisztoknak, akkor abból egy 80 négyzetméteres csendes budai lakást tud bérelni. Aztán ha mégis valami nosztalgia beütne élete vége felé, törli a hirdetést és visszamegy meghalni az Akácfába.
De volt olyan is, aki a hitelbőség idején nem lcd tv-t, suzuku swiftet, vagy lakóparki neopanelt vett (a piaci ár sokszorosáért végül) hanem meghúzta magát kicsit, félrerakta azt a kis pénzt és a 2008-as válság után, amikor konkrétan 43 hirdetés volt a klauzál tér és környékén, 50-100 nm között mind 12 millió alatt akkor vett egyet. De akinek több pénze volt vett kettőt, hármat. Ebben sincs semmi bűnös. Tudom, felfoghatatlan magasság, hogy valaki mondjuk fűtől fától szerez pénzt, azt magas kockázattal befekteti, irodát nyit, alkalmazottakra, hirdetésre, látványtervekre költ és kialakít egy durvánledurrant emeletből egy hatállásos airbnb-t, de hajrá, meg lehet próbálni. Sokan buknak bele. Ja, hogy nincs elegáns öltönyöd meg statikus haverod, hogy ilyet gründolj...bocs. Sajnos nem mindenki van jókor jó helyen. Már születésekor sem.
Nagyon fontos szempont, hogy azok a Mari nénik akik most verik a blattor, hogy most milyen rossz a buli negyedben azok évtizedekig ezt hallgatták, ugyanezt a dajdajt, akkor sem a magyaroktól, csak az még más világ volt. Ellenben az egészen összetett piac jelenség miatt, az ő lakásaik árát is felnyomta a sokszorosára ez az elmúlt pár év. Nyugodtan adja el, költözzön máshová, négyzetméteráron sokkal jobban jár egy csendesebb kerületben kicsit arrébb.