Regisztráció Blogot indítok
Adatok
halihalo

0 bejegyzést írt és 2104 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Számhordozás delux. Egészen hihetetlen történet Évitől, aki megírta a T-nek, hogy elégedetlen, váltani akar és írják meg a számhordozás menetét. Erre kikapcsoltál a telefonját. Kedves Homár! Nekem egy T-Mobile-lal kapcsolatos érdekes tapasztalatom volt, nem tudom, mennyire…..
Jelenlegi kormányunk egykoron belengette a pedagógusoknak a nagy fizetésemelést - egyelőre azonban úgy néz ki, még a matekszakosok sem tudják, valójában mennyi lesz a borítékban (pardon, a számlán) a NAGY emelés után. Mert ugyebár nemcsak azt kell nézni, mennyivel lesz több a…..
halihalo 2013.07.11 12:53:21
@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Nem erről volt szó, és nem értem, miből olvastad ki, amire válaszoltál (a mások fölé helyezést). A kormánypárti politikusok ugyanezt teszik. Halalnak egy kérdést, egy érvet, tényt, és válaszolnak valamit, aminek semmi köze az előzményekhez. De biztosan megvan az okod erre a "dögöljön meg a szomszéd tehene" mentalitásra.
halihalo 2013.07.11 13:19:32
@Tomasz_a_gozmozdony: 2007-08-ban bevezettek az iskolákban egy teljesítmény-nyilvántartó lapot, amin vezetni kellett mnden tanárnak, hogy a tanítási órákon kívül met és mennyi időt tölt iskolai munkával. A célja az volt, hogy bebizonyítsák, hogy nem kell béremelés, mert senki nem dolgozik 40 órát. Nos, átlagban 48 óra feletti terhelés jött ki, és egy év után meg s szüntették a nyilvántartást, mert nem tetszett nekik, amit láttak. Arra viszont jó volt, hogy sok kolléga rájöjjön, hogy mennyi is a tényleges terhelés. Erről esetleg olvastál a sajtóban a vezető hírek között? Aki meg azt hiszi, hogy a tanár munkája a terembe való belépéskor kezdődik, és a kilépéskor ér véget, az valószínűleg a kommentjeit is csak diktálja valakinek...
  Túl könnyű az angol, ezért nem ezzel kellene kezdeni a nyelvtanulást – áll egy oktatási államtitkárság által elkészített stratégiatervezetben, amely az Origo birtokába került. Hüledezve állunk a nyelvtanulást érintő kormányzati tervek előtt, amelyek mintha…..
halihalo 2011.08.17 20:00:08
@commando: És még mennyi minden más Dániában! Nem csak a nyelvtudás...
halihalo 2011.08.17 20:06:25
@kés, villa, olló: "A legtöbb neves hírportál is angol nyelvű...stb. "
Rátapintottál a lényegre. EZ A BAJ! AZ angolszász gondolkodásmód és életszemlélet fényévekre van az áporodott, naftalinszagú kdnp-fidesz világtól. Ezt nem akarják, hogy megismerjék az emberek...
halihalo 2011.08.17 20:17:58
@XEP: Hűha... Ez komoly, vagy csak trollkodni szeretnél?
Varánusz Pofon a szarnak 2011.08.16 06:02:00
Szép lassan megérik a helyzet arra, hogy a gazdaságpolitikai lufi úgy durranjon el, mint képviselőfing a kormányszaunában: recsegősen, féknyomot rajzolva a ülőkére. Lassan de biztosan "útelágazódáshoz" érkezik az ország, ahol dönteni kell: fideszes terminológiával…..
halihalo 2011.08.16 14:31:54
@Fabius: Azért az LMP-n lenne még mit alakítani...
halihalo 2011.08.16 14:46:25
@Fabius: Arra gondoltam én is, hogy ugyan gazdaságilag nem jobbak a Fidesznél, de a "demokráciaérzet" és az "emberszámba vesznek" megléte is javítani tudja az emberek közérzetét.
halihalo 2011.08.16 17:31:12
@Joooe: Már be is jelentették a csiszolást.. :)

És az is érdekes, hogy az eddigiektől eltérően valahogy nem siettek kommentálni a negyedéves GDP adatokat a népkormány magyarázói. Mi történt? Csak nem szerintük is nem jók az eredmények?
 „Fegyver csörög, haló hörög, A nap vértóba száll, Vérszagra gyűl az éji vad: Te tetted ezt, király! Levágva népünk ezrei, Halomba, mint kereszt, Hogy sírva tallóz aki él: Király, te tetted ezt!” Nahát, nahát, lehet, hogy a duna tévések a legtökösebb…..
halihalo 2011.07.08 20:05:54
@Blogger Géza: Azt, hogy nincsenek érinthetetlen emberek, majd akkor mondhatjuk el, ha az Ezüsthajó és szám,talan mostani kormányzati pénznyelő/mosó emberei, Pintér és az ember aki sosem hazudott is bíróság elé áll majd hasonló, az országnak hatalmas károkat okozó tetteikért. De valahogy az a gyanúm, hogy polt házi ügyész nem fogja forszírozni ezeket a vizsgálatokat. Vagy szerinted igen?
halihalo 2011.07.08 20:08:06
@Rosszindulatú Vászka: És szerinted ezt a ma itt élők még megélik?
Kémkedéssel gyanúsítják az egyebek mellett a kémelhárításért is felelős Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját. A katonai bíróság végül nem helyezte előzetes letartóztatásba a nyugállományú titkosszolga tábornokot, de elrendelte a háziőrizetét. Egyelőre nincs…..
A mai poszt kapcsán nehéz eldönteni, vajon a lehúzás volt-e a közterület-felügyelet szándéka vagy szimplán rosszul értelmezik a KRESZ-t. Esetleg a kettő együtt. Sokan talán nem is tudják, hogy jogtalanul büntették meg őket, így pénzüket szépen benyeli a hatóság. Zsolt…..
Mindig is filmnagyhatalom voltunk. Ez onnan is látszik, hogy Budapestnek szerves része egy olyan díszletkomplexum, mint a KÖKI, ahol csak azért nem forgathattak volna atomháború utáni sci-fiket tucatszámra, mert a nézők nevetségesen valószerűtlennek találták volna az egészet.…..
halihalo 2011.05.24 18:22:13
@hagyma: Igen, szerencsés országokban...
Egy példa.
Csoporttal utaztam Angliába. kifelé menet egy Győr melletti helyen lementünk az autópályáról "technikai" szünetet tartani. Volt ott egy körforgalom. háborús állapotok, minden feltúrva, buszok, teherautók alig tudtak rajta átmenni, aszfalt sehol, csak szálló por. A sofőr azt mondta, kb. 6 hónapja ugyanúgy nézett ki. El is felejtettem volna az egészet, ha nem történt volna a következő Londonban. Egyik este már este fél 10 felé mentünk a szállásra, amikor egy közeli körforgalomnál azt láttuk, hogy munkagépek érkeznek, pakolnak. Furcsa volt, hogy éjjel ilyesmit láttunk, de az igazi meglepetés a reggel fél kilences találkozónál ért, amikorra már a teljes körforgalmat újraaszfaltozták, és sem a munkásoknak, sem a munkagépeknek nyoma sem volt. Nos, így is lehet...
Csipp... csepp... akkor nekikezdek.Az őszi indulásra tervezett struktúránk teljes egészében készen van.Elsőként azt mutatom meg, a terveink szerint hogyan fog festeni egy hétköznap a majdani gyermek-, ifjúsági és családi csatornán. Amit a táblázatról…..
törökgáborelemez 309. Zsákutca 2011.01.04 18:01:00
Bár úgy tűnik, hogy a kormány a médiatörvény kapcsán tartja magát a „naésakkormivan” irányhoz, sorok között olvasva és háttérbeszélgetéseket folytatva nem olyan nehéz észrevenni, hogy a példátlan nemzetközi kritikák komoly hatást gyakorolnak a Fidesz több…..
halihalo 2011.01.05 00:19:15
@török gábor: Szerintem ez attól függ, ki van kormányon... :)
halihalo 2011.01.05 00:20:39
@ökörpöröly: A VV minőségéről nincs vitánk, de nem kötelező nézni, azt hiszem... Vagy már igen? :)
halihalo 2011.01.05 00:24:56
@parttalan: ehhez csak annyit, hogy fontos ügyről (ami itt gazdasági és strukturális reformot jelentene - szerintem) sajnos még nem született törvény. Vagy inkább úgy mondom, hogy csak elkenő, semmin nem változtató, többször inkább rontó...
A frissen hatályba lépett, új médiatörvény elleni tiltakozásul hírek helyett a "Magyarországon megszűnt a sajtószabadság" mondat virít a hétfői Népszabadság címlapján magyarul, és kisebb betűkkel az összes EU-tagország nyelvén is. A Népszava mai címlapján pedig…..
halihalo 2011.01.03 20:02:06
@akkor most mi van?: "Gyakran áll fel orbán és követeli az ellenfelei felnégyelését?"
Eddig nem tett az európai normákkal összeegyeztethető lépést kormányra kerülése óta. Miért pont itt változna meg? Lop, cal, hazudik. Mi is a következő lépés??
halihalo 2011.01.03 20:07:03
@Neo07: "Tetszettek volna a szemkilövetésekor, meg Őszöd idején tiltakozni"

Aki egy főváros belső részét szétveri, felgyújtja és az ott lakókat terrorizálja, felborogatja a kocsijaikat, azzal szemben mindenhol ennél sokkal keményebben lépnek fel. Sőt, még jóval kevesebbért is.
halihalo 2011.01.03 20:28:38
@Nyugi Palika: A magyar válság az itt3ni viszonyoknak köszönhető. Az elmúlt 4-8 évben kezdetben az MSZP felelőssége 70, a fideszé 30 százalék volt kialakulásában. Ma már pozíciója révén 100% a fidesz felelőssége, mert BÁRMIT megtehet. Ezt a bármit viszont csak arra használja, hogy a vele egyet nem értőket a földbe döngölje, ellehetetlenítse, és az embereket hülyítse. Konkrét, a jövőt jobbító lépést még nem tettek. Ezért van, és még jó ideig lesz is válság. Ha szerencsénk van, rájönnek, hogy nem ez az út, ha nincs szerencsénk, akkor lesznek itt még sokkal nagyobb balhék a négy évvel ezelőttinél. Elég csak március 15 és a sajtószabadság elég erős összefonódására gondolni.
Az előző bejegyzésben amellett érveltem, hogy nagy valószínűséggel „a sokak által várt megújulás helyett a magyar politika elmúlt egy évtizedének logikája, tematikája és szembenállása határozza meg az eljövendő éveket is”. A Fidesz-MSZP világot, abban a…..
halihalo 2011.01.01 21:21:20
@heima_: Van más oka is annak, hogy valaki valahol dolgozik. Pl. szeretek tanítani. Lehet, ez ma naiv és ódivatú, de ez van. Meg ehhez jobban értek, mint a nyugdíjhoz, ezt be kell vallanom.
halihalo 2011.01.01 21:27:29
@heima_: MÉG EGYSZER: NEM sírtam, csak arra próbáltam rámutatni, hogy nem mondtak igazat. És nem először, csak egyelőre még sokaknál tart a hit, és ezt még nem látják. De ez változni fog, aminek máris vannak jelei.
Amíg a gyerekeim iskolások, addig szeretném látni, hová is járnak. Amikor befejezték, akkor meg el innen, de minél messzebbre, hacsak valami nagy változás nem történik a néplélekben. De sajnos kevés a remény rá.
A közmédia Szalai Annamária lábánál hever, szájában biliárdgolyó, fején bőrmaszk, a fekete lakkon a médiatanács elnökének ujjai dobolnak kéjesen. Csend van, vagy inkább csak kuss. Igen az MSZP sajtóközleményei, és az egyre hisztérikusabb baloldali média cikkei alapján a…..
halihalo 2010.12.31 16:41:09
@Balt: "Tölgyessy önkéntes visszalépését"

Hát, az minden volt, csak nem önkéntes... Kb. annyira volt önkéntes, mint a nyugdíjpénztári átlépések.
halihalo 2010.12.31 16:44:23
@Balt: Tényekkel lehet, de sikeresen nehéz vitatkozni. A CHF 180-185 között volt stabilan április előtt egy évig. Áprilistól mostanáig 180-ról 229-re ment fel. Ez közel 25 százalékos emelkedés. És ugye, nem a zembrek fizetik meg a terheket...????
halihalo 2011.01.01 13:04:22
@Balt: Ez nem közgazdasági topic, szóval nem várom, hogy a pártközpont által kiadott propagandán túlláss, de azért nézd már meg, hogy a cseh korona az elmúlt egy évben a CHF-hez képest 17,4879 egy éve és 20,2176 most) 15,6 százalékot változott , a lengyel zloty meg (2,81 egy éve és 3,189 most)13,4 százalékot, a jó magyar forint a kormány áldásos (semmit)tevékenysége nyomán viszont (185,0030 egy éve és 224,6683 tegnap)21,44 százalékot esett. Magyarán: van más, és járhatóbb út, nem csak a hagymázas "majd mi megmutatjuk, hogy milyen tökös fickók vagyunk, még ha bele is pusztulnak a zemberek" megközelítés. Hogy mi várható a következő időszakban a szakértők szerint az meg teljesen mindegy az elmúlt időszak TÉNYEIHEZ képest... Mert én arról beszéltem. Egyébként ha már a jövő: a forint sokkal erősebben fog gyengülni minden más valutához képest, mint a CZK vagy a PLN. Erre nem is lehetne fogadni egy magát valamire is adó fogadóirodánál, legfeljebb 1:1-es odsszal.
Évösszefoglaló? – ezt a tömör, de kétségtelenül egyértelmű, mindössze egy szóból álló levelet kaptam a minap az egyik olvasótól. A blog műfaja szerintem nem alkalmas arra, hogy egy teljességre törekvő politikai elemzést adjon 2010-ről, ezért erre majd a hagyományos…..
halihalo 2010.12.30 20:29:18
@oldrock: Az M Telekom nemrég jelentette be, hogy sajnos a különadóra befizetendő pár milliárdot nem tudja munkahelyteremtésre fordítani, nem tud megrendelést adni belőle jövőre a magyar ki- és középvállalkozóknak. Ez a családtagokkal együtt kb. 25-30.000 ember életét fogja jövőre komolyan érinteni. Akik a nagy számok törvénye alapján jórészt a fideszre szavaztak. Gondolom, örültek is, amiikor kivetették az adókat. Hát, gondolom, jövőre is fülig fog érni a szájuk, amikor nem lesz munkája a családfőnek... Persze az összefüggést nem fogják látni, odáig előtte sem, most sem, és jövőben sem terjednek.
halihalo 2010.12.30 20:33:05
@Balt: Pedig azt mondták, javult a magyarok szövegértése a PISA teszt szerint. Látom, nálad nem.
halihalo 2010.12.30 23:48:29
@a-kis-herceg: De a látszatra adni kell, vagy nem??
Nem értem, most akkor ő nem olyan, mint a mi politikusaink – mondja és kérdezi az egyik nyugati nagykövetség munkatársa, amikor Orbán Viktor politikájáról beszélünk. Az Economist legújabb számában harcias, összeférhetetlen („pugnacious”) embernek írja le a magyar…..
halihalo 2010.12.18 20:49:49
@a-kis-herceg: Sok példa van, a kordonbontástól a csalózásig... És mind egy irányba mutat. Esztergom valóban jó példa arra, mi van, ha a zemberek nem azt akarják, amit a diktátor.
halihalo 2010.12.18 21:00:19
@nyünyüge: Jelenleg bármit elvehet, ami valaki tulajdona, mert azt már nem védi semmi. Csak ráfogják a házadra, hogy magántulajdon, és már vihetik is a politikusok, ha épp olyan kedvük van.
„Gratulálni jöttem, mert ön rendkívül ügyesen hiteti el a magyarokkal, hogy fontos az, amit gondol és tesz. Hogy múlik azon bármi! Nagyon tehetségesen csinálja.” Frei Tamás új könyvében az orosz Gazprom elnöke ezekkel a szavakkal kezdi ultimátumszerű mondandóját,…..
halihalo 2010.12.10 21:04:42
@kodó tamás: "itt tízezer emberről van szó"
Ez nem igaz!! Annyi emberről van szó, amennyi ezt jóváhagyta, és szótlanul tűri. Jelenleg Mo-on több millióról. Ez a szomorú igazság.
A János kórházról olvashattunk már rosszat és jót is itt a blogon. Ezúttal sajnos ismét egy szomorú esetről szól az aktuális poszt. Levélírónk édesanyja majdnem két hétig nem kapott infúziót, melynek következtében veseelégtelenség lépett fel nála és ez végzetesnek…..
halihalo 2010.11.27 17:19:45
@Dr.laikus PhD: Kivezető út? Nos, nézz körül: hát, Hegyeshalom felé van. Mert ebben az országban, ahol a bármit meg lehet tenni a hatalom birtokában, és még tapsolnak is hozzá, nem érdemes maradni 30-40 év alatt, mert akkor még van esély máshol normális életet kezdeni.
halihalo 2010.11.27 17:31:40
@Dr.laikus PhD: Egyéni okok miatt én nem, de a gyerekeimnek nem fogom megengedni, hogy itt maradjanak. És ha már nem kell itt maradnom, én is megyek utánuk.
Sajnos nincs szó, amivel az itteni igény-és gondolkodászintet le lehetne írni.
Na, akasztják a hóhért, ráadásul több lába is van, mint kettő. Az RTL Klubon éppen most is zajló Való világ 4 műsorvezetője ugyanis az a Stohl András lett, akitől a csatorna korábban elhatárolódott, kihajította minden műsorából, ha lehetett volna, azt is letagadják, hogy…..
halihalo 2010.11.22 20:51:14
@ubu1: Azért abban a kereszteződésben elég nehéz nem észrevenni a táblákat. Aki meg először jár valahol, annak még jobban kellene figyelni a mindenre.
@utcai_arcos: Abba igazad van, hogy ami ebben az országban az utóbbi időben történik, az kiöli az emberből a szolidaritást. Szinte mindenki szótlanul nézi, hogy kilopják az emberek zsebéből a pénzt. Nos, aki erre szavazott, az ne is várjon szolidaritást mástól, hanem örüljön...
halihalo 2010.11.22 20:53:30
@utcai_arcos: Abban igazad van, hogy ami itt most történik az utóbbi időben, az megöli a szolidaritást. A többség szótlanul nézi, hogy ellopják 3 millió ember megtakarítását. Aki erre szavazott, az ne várjon szolidaritást.
@ubu1: Azért abban a kereszteződésben nehéz nem észrevenni a táblát, aki meg először jár valahol, annak meg kétszeresen kell figyelnie, főleg, ha így teleakta a kocsiját.
halihalo 2010.11.22 20:54:11
Megtörtént, amire kevesen számítottak – ha nem is úgy, ahogy esetleg erre néhányan gondoltak. A ma délelőtti szavazáson egy szavazat hiányzott a szükséges kétharmados többséghez az Alkotmánybíróság jogkörét szűkítő Lázár-féle alkotmánymódosításhoz benyújtott…..
halihalo 2010.11.10 16:02:35
@Második Szóló: Itt arról van szó elég világosan, hogy aki nincs az emberrel, aki még sosem hazudott, az a "magyar nép" a zemberek ellen van, és jobb, ha elmegy innen. Nekik infóként: már készülnek sokan, sok fiatal. Nem lesz majd kérdés, ki fizesse a nyugdíjakat, mert nem marad fiatal, aki megtegye!
Több mint egy hete van napirenden az Alkotmánybíróság jogköreinek korlátozása kapcsán kirobbant vita. Sokan magabiztosan állítják, hogy az embereket úgysem érdekli ez az ügy, mert a közjogi-alkotmányos kérdések iránt érzéketlen a kizárólag a pénztárca alapján voksoló…..
halihalo 2010.11.04 20:10:14
@agentT: Bocs, de most olvastam, mert nem tartottam virrasztást... :)
A vizitdíjnak meg a NYP-nak nem biztos, hogy van közvetlen köze egymáshoz. Attól, mert 300 Ft a vizitdíj, még kell(ene) TB-t fizetni, az a díj, mint próbáltam magyarázni, csak szimbolikus, azt igyekszik megakadályozni, hogy ne ész nélkül legyen, meg azt, amit fentebb már valaki említett, hogy az orvosok részéről nehezíti a csalást valamennyire.De akkor erről ennyit.
halihalo 2010.11.04 20:15:39
@aszekelyek: Hát, a kettőnek nincs köze egymáshoz. Azért, mert van aki nem fizet, még nem veszti el jogosságát egy olyan díj, ami ésszerű és takarékos használatra nevel. És ha jól belegondolsz, épp a vizitdíjjal kapcsolatban (ha jól emlékszem, de lehet, az már előtte volt) indult el egy olyan rendszer, ami ott helyben ellenőrizte az illető TAJ számát, és ha nem volt befizetése, akkor megtagadhatták a nem életmentő kezelést.
halihalo 2010.11.04 20:18:15
@aszekelyek: Hú, ha ezt olvasom előbb, akkor nem írom az előzőt, nem is válaszolok. Te tényleg beteg vagy, és ezért viseled ennyire szíveden a dolgot... Ha nem haragszol, hozzád többet nem szólok.
Végighallgattam az Alkotmánybíróság jogköreinek korlátozásáról szóló ma esti  általános vita első két óráját. Különös parlamenti esemény volt, nagy kár, hogy feltehetően csak néhány száz, esetleg néhány ezer választópolgár követhette. Ha valaki kizárólag ezt…..
halihalo 2010.11.03 20:31:51
@Letícia: Persze, lecsukják őket, mert magukra haragították a nagyvezért...
halihalo 2010.11.03 20:32:44
@panelburzsuj: Most, hogy mondod... :)
De ez nem (csak) neked szólt.
halihalo 2010.11.03 20:42:35
@Letícia: Persze, nem is ő d9ntött el, hogy le kell csukni őket, hanem a főnöke... :)
Az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozása kapcsán elindult vitában szinte minden érvet ismerünk már. Tegnap hosszabb hallgatás után megszólalt a kormányfő is, és egyértelművé tette az álláspontját: támogatja a Lázár János által jegyzett módosítási javaslatot. Este a…..
halihalo 2010.10.31 15:40:48
@Húsleves: "Társadalmi vitákra viszont szerintem is szükség van, főleg szakmaiakra"
No de épp ezt mondom, ÉPP EZT akarják kikerülni az egyéni képviselői indítványokkal, mert azok esetében nem kell egyeztetni a szakmai szervezetekkel. Ez nagyon nem elegáns.

"Nem csak emiatt kell átírni az alkotmányt, hanem ez egy dolog, ami rávilágít arra, hogy vagy az alkotmány ellentétes az emberek igazságérzetével, vagy az alkotmánybíróság hatásköre."
Ez azért veszélyes érvelés, mert egy konkrét dolgot előretolva akarnak olyasmit korlátozni, ami sokkal messzebbre mutat. Az emberek igazságérzetére hivatkozni ebben az esetben álszentség. Már többen is rámutattak, hogy számos más módja lenne a problémamegoldásának, csak épen azok mögöttes politikai és gazdasági érdekek miatt nem felelnek meg a Fidesznek. Ha ezt nem látod, akkor sok mindent nem látsz a jelenlegi helyzetből.

"Orbán is beleírhatná, de ő sem teszi."
No, erre az eddigiek alapján nem vennék mérget... :) Sajnos jópár más megérzésem bejött eddig, és egyik sem túl jó hír.
halihalo 2010.10.31 15:47:18
@panelburzsuj: Találtam egy nagyon pragmatikus átfogalmazást George W. Bushtól. Talán ide illik a mai magyar helyzetre:
"“You can fool some of the people all the time, and those are the ones you want to concentrate on.” Mégis követik valamiben az amcsikat... :)
halihalo 2010.10.31 16:01:38
@simonmondja.: Ha már fordítás, akkor inkább azt mondanám, hogy "és ezekre kell koncentrálni" mert magyarosabb, de a lényegen nem sokat változtat.
  Először is, egy jóízű ásítás.   Aztán: megszámlálhatatlan alkalommal foglalkoztunk mi már Magyarország nemzetközi megítélésével, sajtójával, különös tekintettel a két évtized alatt szépen kicsiszolódott riadóláncra a budapesti intellektuálisoktól a berlini…..
halihalo 2010.10.16 20:55:24
@bóbitás lótetűfing: bóbitás lótetűfing, de most tényleg, mi a fasznak élsz te Magyarországon? Mi a fasznak rontod itt a levegőt? Mi a gecinek égeted le, ahányszor csak tudod, ezt az országot? Húzz el a picsába innen, de gyorsan...
halihalo 2010.10.16 22:11:47
@bóbitás lótetűfing: nem szívesen, de ha az ember, aki sosem hazudott megszavaztatja kétharmaddal, akkor majd igen. Nem baj, hogy érdes??