Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Andie

8 bejegyzést írt és 1846 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A németek 1941 nyarán a Szovjetunió ellen végrehajtott támadását követően a szovjet vezetésnek minden erőforrását mozgósítania kellett, hogy szembe tudjon szállni az országot elárasztó Wehrmachtal. Az emberhiány miatt sok nőt is besoroztak a hadseregükbe: a források szerint mintegy nyolcszázezer nő…..
Andie 2015.12.17 10:51:22
@kopasz barmok országa: @cardiobascuralis: + még "ágytűz alá vették", és "huszöt"... Bár az ágytűz jelen esetben még akár poén is lehetne, már amennyiben az ember lányára naponta 8-10 kiéhezett orosz katona nyitott ágytüzet :)
Ezektől függetlenül nekem tetszett a cikk, részletes és humoros is volt. Nem hallottam még a hölgyről, méltó párja a finn fószernak - bárhogyan is ítéljük meg a tettüket.
Azt mondjuk nem tudom, hogy több hónap fagyott talajon csúszkálás után hogy született gyereke, hisz ma meg annak se sikerül, aki mindent megtesz érte. Bár ez már lehet genetika :)
A hatvanas évek NAGY frizurái A múltkor már górcső alá vettük a viktoriánus kori, majd a 80-as évek hajzatait, most ideje, hogy megnézzük a 60-as évek vadhajtását, amikor a mottó így szólt: Bigger is better! ..
Hogy teljesen megértsük a minket körülvevő univerzumot, fárasztó feladatnak tűnik. Bár sok kérdésre választ találtunk már – miért esik le az alma a fáról? hogyan keringenek a bolygók a Nap körül? miért látjuk kéknek az eget? – mégis ahhoz, hogy megismerjük a világegyetem összes titkát, garantáltan…..
Andie 2015.12.01 21:58:59
Több támadás érte mostanában a horvát főváros tömegközlekedési eszközein dolgozó ellenőröket. Kollégái életének és testi épségének védelmében az egyik szakszervezeti vezetőjük, Ante Jelić felvetette, hogy kezdetben fegyveres biztonsági őrök kísérjék a buszokon és…..
  Kicsi ez a szakma, kérem szépen, a Got Talentben fellépő és zsűriző zenészemberek nem idegenek egymásnak. Ezzel nem árulunk el nagy titkot, a nagyrészt direct casting, azaz közvetlen megkeresés útján a tehetségkutatóba került zenekarok/zenészek/előadók között vérprofik…..
Andie 2015.11.25 10:31:56
@Ancilla: Ott a pont. Én már Király Viktornál sem értettem, mit keres az offshore Voice-ban, de az nem a mi ügyünk kvázi. Itt viszont nagyon kellemetlen, hogy 5-10 éve zenélő, elismert, rendszeres fellépésekre hívott profikkal kell összemérnie a tudását a valódi tálentumoknak. Szerintem legközelebb menjen el Ákos, meg Pataky Attila, meg még 4-5 elismert hazai énekes, és tegyenek közé pár jóhangú roma kislányt, és induljon a verseny...
Oroszország a találékonyság Mekkája: a spórolásban meg egyenesen csúcsprofik. Megreped egy cső az utcán, folyik ki belőle a meleg víz, szép erős sugárban. Mit csinálnak a ruszki Spurmanok ilyenkor? Hát nekiállnak kocsit mosni: Először csak egy Ladás jön, aztán szép sorban…..
Nem annyira álláskeresős téma, de mindenképpen fontos, mert rászorultak, elesettek segítéséről van szó. Márpedig erre manapság mindennél nagyobb szükség van. Közeleg a karácsony, egyre többen gyűjtenek adományokat, nehéz sorsú gyerekeknek, hajléktalanoknak, időseknek, és…..
Andie 2015.11.13 12:29:15
Fent mindent elmondtatok már. A parkolóban mappával kéregetőktől számlaszámot kérek. Általában nincs nekik, de tele a mappa 5 és 10.000-es tétellel. Persze.
Az utcán kéregető csövesnek azért nem adok, mert láttam, mikor 2 kopasz cigány nap végén beszedte tőle a bevételt.

Életem első ilyen jellegű pofonja azonban akkor ért, mikor frissen Budapestre érve (szegedi vagyok) a Moszkva téren egy velem egykorú fiatal srác kétségbeesetten odajött, hogy ellopták mindenét, és nem tud hazamenni Miskolcra. 3000 ft a vonatjegy, szánjam már meg! (ez kb 2000ben volt). Tök őszinte és meggyőző volt, én meg naív. Megadja a báttya mobilszámát, ezen rá is tudok kérdezni! Még ma este visszautalja a pénzt a számlámra! oké.
Elmentem az automatáig, kivettem a 3000 ftot, és átadtam. Szerintetek mikor másnap hívtam a számot, felvette valaki? Megjött a pénz?

A legújabb - számomra legalábbis - bosszantó hadjárat az Osan/Tesco előterében a biztosítós ügynökök. Gyanútlanul mész, tolod a kocsit, próbálod a gyereket nem elhagyni, erre odalép, széles porszívóügynök vigyorral, hogy feltehet e 3 kérdést? Először nagy naívan belementem, amiből aztán 15 perc után már az volt, hogy 3 féle bizotsítás, meg lakáskassza, meg előtakarékosság, meg nyugdíj. Na itt állítottam le.
És azóta is - pedig ez már jó 1 éve volt - akárhányszor arra mentem, mindig odalibben egy vigyorgós hölgy, hogy kérdezhet-e 3-at? De már sportot űzök belőle, milyen frappáns válasszal hajtsam el? (ha csinos, akkor pl : "és én kívánhatok tőled 3-at cserébe?" :) )
A Megasztár negyedik szériájának győztese most éppen a The Voice című tehetségkutatóban vitézkedik, és a magyar idő szerint kedd hajnalban befejeződött párbajkört is túlélte, mit túlélte, simán továbbjutott. Egy Cassandra Robertson nevű nővel közösen énekelték a Nobody…..
Andie 2015.10.20 11:31:09
@Vizilabda: Bennem is ez a kérdés merül fel időről időre, mikor Viktorunk sikereiről olvasok. Szerintem indítsák a következő adásban a Elton Johnt, Rod Stewit, Stinget, Beyoncét, Adele-t, stb, az lesz aztán az igazi, authentikus TEHETSÉGKUTATÓ!!!
Egyszerűen tisztességtelennek és inkorrektnek érzem ezt, hogy minden egyes ilyen műsorban fellép 8-10 PROFI tehetség, több éves múlttal, komplett csapattal és díjakkal a hátamögött, és lesöpri az igazi feltörekvő tehetségeket. Ez olyan, mintha egy profi grafikus indulna az óvodás rajzversenyen. Gratulálok...
Andie 2015.10.20 12:46:13
@AlbaZen: @Baszki, nincs már mit ellopni...: Értem én, bár távol vagyok a showbiztől, ennyit még énis felfogtam a kis kocka agyammal. De akkor miért nem hívjuk ezt előadók versenyének? Legyen egy Sztárban-Sztár Competition, és akkor híres, már így-úgy befutott előadók még följebb mászhatnak, figyeljenek fel rá mégnagyobb lemezkiadók, stb stb.
Ez így, ebben a formában néphüjítés. Beteszik a sok szerencsétlen Bikicsunáj közé ezeket a félprofi - sőt, ugye ontopicunk profi - előadók közé, megalázzák ezzel őket, és végül hurrá, örülhetünk, hogy a már évek óta működő és sikereket elérő nagyok továbbjutnak, és megnyerik a versenyt. Nagyon szuper, csak ettől ők még nembiztos, hogy jobban feltörnek, nembiztos,h ogy több lemezt adnak majd el, a már meglévő hírnevüket csiszolják egy egész kicsit tovább.
Én azt nem értem, miért nincs egy előszűrő, hogy már lemezt kiadott, befutott, működő előadókat kizárják? Ja, hogy ez nem cél, írod Albazen... Hát így már világos, csak így nekem ez a műsor átverés show. :(
Már borzasztóan sok ideje hallani Nothart Éva és a párkányi szomszédjai sztoriját, hol a tévéből, hol interneten keresztül és több órányi cikkolvasás-riportnézés után már én is kijelenthetem, hogy egy igazi tragikomédiával van dolgunk. A leggroteszkebb, legabszurdabb komédiában csak legyintene és…..
Mennyi kínai él Budapesten? Miért nem látunk öreg kínaiakat az utcán? Tényleg üzemelnek titkos madzsongbarlangok a józsefvárosi éjszakában? Szeretnek egyáltalán a kínaiak a magyarországi kínai büfékben enni vagy máshová járnak? Fizetnek adót vagy ügyeskednek? És kik azok a…..
Andie 2015.10.13 10:27:39
@chrisred: Csak én kettőről tudok, pedig nem jártam utána. Gondolom van több is. De mindenesetre már ez is több, mint amennyi magyar iskola van gondolom Pekingben...
Jack Nicholson ma már fogalom, színészlegenda, pop ikon, akit tényleg bárki felismer. Persze nem volt ez mindig így, hiszen valahol el kell kezdeni a legendává válást és szerencsére általában vannak ezekről a pillanatokról remek fotósorozatok. Most is volt, belefutottam, és mivel…..
Gál Kati Hiába van rengeteg USA-ellenes Magyarországon és a világon, még mindig rengetegen vágynak az amerikai álomra. Sajnos Amerika viszont nem az EU. Földrajzilag ezzel nyilván mindenki tisztában van, ám mégis, amikor a bevándorlásra kerül a sor, annál inkább megnő a csodálkozó arcok száma,…..
Családunk számára a Tapolcai-tavasbarlang afféle kultikus hely. Szeretjük, na.  Kissé eklektikusan látogatjuk, van, hogy 1-2 évig kimarad, máskor egy évben 4-5 alkalommal is benézünk. Mivel jól ismerjük, tudjuk, mikor kell menni ahhoz, hogy ne kelljen kiállni a kétszáz…..
Andie 2015.09.17 11:24:47
Pont most voltunk ott, 1 hónapja. Asszonnyal már voltunk kb 10 éve, még a régi rendszerben, de gyerekkel (6 éves) még most először. Gondoltam mennyire fog neki tetszeni!
Aztán első meglepetésembe oda sem találtam. GPS segített, leparkolni persze csak 500 méterrel odébb, valami tér közepén sikerült.
Aztán a bejáratnál már gyanús volt, hogy nem jó helyen járok. Beléptető, csillivilli aula, tolongó emberek (vagy 20, ebből 5 babakocsi), stb.
Negyed óra alatt kb sorra is kerültünk, kifizettük a jegyeket (kártyával nem lehet fizetni), aztán be. Merre kell menni? Nézek tanácstalanul. Ja, menni nem lehet semerre, mondják az infópultnál (nem állt ki senki a tanácstalan tömeg közepére tájékoztatni, egyesével mentünk oda kérdezősködni) - majd mindjárt jön az idegenvezető!
De mondom engem nem kell egy idegennek vezetni, majd én csónakázok magamtól! Ja, azt nem lehet, erre tessék, jöjjenek, Látogató központot látogatni!
Vonulunk a srác után, vagy harmincan, 15 gyerek, visongva, kergetőzve, és 4-5 német fiatal, tanácstalanul, semmit nem értve.
Képeket nézünk, müanyag modelleket, 3D -s tévét!!! (szemüveggel), srác próbálja hangerővel felülmúlni az unatkozó, visongó apróságot, akit érthető módon nem igazán érdekel a földtani előadás, talajrétegek, karsztok, stb. Németek tanácstalanul nézelődnek, mire a srác észbe kap, és az 5 perces előadását 2 mondatban összefoglalja.
És ez ment még 3 termen keresztül, a németeket már előreküldte, hogy majd a csónakázáskor találkozunk, minket meg hol üvöltve, hol csöndben maradva, hátha észbekapnak a 3-4 évesek - próbált tájékoztatni a fontos dolgokról.
Aztán végre 3D mozi, melynek 90%-a a Plitvicei tavaknál készült felvételekből állt. Na itt néhány apróság sirva fakadt a sötétségtől és a hangerőtől, velük kimentek, mi meg néztük a filmet. Szerencsére rövid volt.
Aztán végül leömlöttünk csónakázni, tülekedve, kapaszkodva a gyerekekbe, hogy azok ne a hátukon csúszdázzanak le a nedves lépcsőkön, majd végre negyed órát sorbaállhattunk, hogy élvezhessük amiért valóban idejöttünk.
Hát, szerintem, mostanában nem megyünk.
Andie 2015.09.17 11:46:53
@vittore: Asszem terminál volt, de valamiért nem működött. Nem tudom, hogy tényleg, csak ideiglenes hiba volt-e, vagy csak ezzel szórakoznak, mint a Nagyvillám étteremben (ahol konstansan hónapok óta ki van írva, hogy sajnáljuk, MA(!) nem tudunk elfogadni kártyát)
A csónakázás úgy jó, ahogy van, azon legalább nem változtattak. Bár mögöttünk majdnem beborult egy idősebb pár az unokával, mert addig várakoztattak kiszállásnál is minket, hogy azok besodródtak egy szűk boltív alá. A német nagydarab srác meg kiszálláskor megcsúszott, és fürdött egyet, a többiek nem kis derültségére.
De amúgy az evezés, és a nézelődés, a varázslatos környezet tökre izgi és érdekes volt a gyereknek is, azon nem is kell változtatni semmit.
Dinamó Műhely A húsevés vége 2015.09.15 11:20:15
Az ember addig tud húst enni, amíg nem érti meg és érzi át, honnan jön és milyen következményekkel jár amíg az állatból húst gyártanak. Én túlestem rajta, vegetáriánus lettem. Elmondom, miért és hogyan. Elöljáróban: én is szeretem a sült kolbászt, a füstölt sonkát. Csak nem eszem.  Azt is tudtam…..
Andie 2015.09.16 09:17:45
Ez mind nagyon szép törekvés, és nyilván a Nirvánába fogsz kerülni, majd mikor egyenleget vonnak a végén. De az a baj, hogy ettől, és még pár db ilyen "tudatos" vegától nem fog megváltozni semmi. A húsipar gyorsan és sokat akar kaszálni, ezért 3 hónap alatt robbantanak 2 kilós csirkéket, amik amúgy 1 év alatt nőnének ekkorára. És nálunk még nem is annyira dúrva a helyzet, mint pl ázsiában (a múltkor olvastam valami cikket, milyen spec gyógyszerekkel, szteroidokkal lehet rávenni az állatot ekkora növekedési ütemre, persze a végén már a saját lábán sem tud megállni, mert azok nem tartják az ütemet).
Szóval ha csak az motivál, hogy ne szenvedjenek szegény malackák, akkor kár sanyargatni magad, mer azok attól ugyanúgy fognak, csak nem te eszed meg őket, hanem mi. Cserébe sóvárogva nézed a hústermékeket, és nagyokat nyelsz a nyers répát rágcsálva - közben önámítod magad, hogy nem is kívánod annyira.

És miért is ne kívánnád? Legyünk tisztában az evolúcióval: az ember MINDENEVŐ. Elég, ha a fogunkat megnézzük. Tehát innentől kezdve a szervezetünk számára szükséges és alapvető táplálék-tipust megvonni, minimum önveszélyes dolog. Lehet persze bohóckodni, megpróbálni pótolni, helyettesíteni, de minden részletre kiterjedően, rendszeresen, tökéletesen szerintem képtelenség. Aztán jönnek a hiánybetegségek, meg legyengülés, egyebek, "fene tudja mitől"... Miből pótolod pl az izmok építéséhez szükséges állati fehérjét?

Én sem vagyok a mértéktelen húsfogyasztás híve, sőt, disznóhúst már évek óta nem eszek. Nem kerülöm, és nem fintorgok, ha megkínálnak egy jó rántott bordával, betolom Bendegúz a szarvasbogaras levest. De magamtól pl nem veszek, csak marhát, csirkét és halat. Ezeket sem a tescóból, és egyéb ellenőrízetlen helyről, hanem egy farmról, ahol meggyőződtem, hogyan élnek az állatok és mit kapnak enni. Persze igy nem 1200 a csirkemell, hanem 1990, néha 2300, ha igazán szép, de ennyit megér az egészségem.
1981.01.01 - Karen Elaina Price 1981.02.01 - Vicki Lynn Lasseter 1981.03.01 - Kymberly Herrin 1981.04.01 - Lorraine Michaels 1981.05.01 - Gina Goldberg 1981.06.01 - Cathy Larmouth 1981.07.01 - Heidi Sorenson 1981.08.01 - Debbie Boostrom 1981.09.01 - Susan Smith 1981.10.01 - Kelly…..
42. Ez a válasz a kérdések kérdésére. Ami mi is? Nos, ennek a kérdésnek jár utána ez a film, amelyet egy olyan könyvből készítettek, amelyről az az általános vélemény, hogy megfilmesíthetetlen. Nem olvastam a könyvet (eddig, de viharsebesen begyűjtöttem, amilyen gyorsan lehet, pótolom), de az…..
Andie 2015.09.09 15:34:59
Még az eredeti TVfilm sorozat (amit nekem csak angolul sikerült beszereznem) elmegy, elég jól nyomják ott is a szereplők, és gyakorlatilag követi a könyv cselekményét - már amennyire ez a 80-as technikával lehetséges volt egy kisköltségvetésű sorozatnál. De ez az új verzió olyan "megnézem, mer kötelező" jellegű, felejthető alkotás. Egy csomó mindent megváltoztattak (pl Zaphod nem "így" kétfejű!! könyörgöm, kinek jutott eszébe egymás ALÁ rakni a fejeket???), Marvin sem így néz ki valójában, és nem is pont ilyen a viselkedése. Ford meg néger? Már ezerbocsánat, nem rasszizmus, meg ilyesmi, dehát... na mindegy.

A könyv viszont csillagos 5ös. Mit ötös, tizes! Mondom ezt úgy, hogy főleg fiatal koromban ezer könyvet olvastam, orosz klasszikusoktól Rejtőn át minden hírességig. Nekem ennél már csak Rejtő jön be jobban. Az első két könyv egy olyan mestermű, amit én kötelezővé tennék (a pálutca meg goriot anyó helyett). Szeretni nem muszáj, mert nem jöhet be mindenkinek ez a fanyar angol humor - bár nem szorítkozik csak erre az eszköztárra, mindenféle poén, vicc, humor van benne. (én pl nem bírtam végignézni a Monty Python filmeket, egyszerűen fél óra után kikapcsoltam. Sikítva kellett volna röhögnöm a kollegák szerint a fekete lovagos jeleneten, meg a nyúlon túlos poénon, de én csak néztem, és kerestem, mit nem vettem észre, amin röhögni kéne.
Nem vagyunk egyformák, no.
Adams viszont számomra egy íróisten, áldozok is az emlékének minden Towel-day alkalmával! :)
Viszlát, és kösz a halakat!
Andie 2015.09.10 08:05:53
@Terézágyú: Arra határozottan emlékszem, hogy volt egy ilyen jelenet, amiben Adams azt írja: "...a 2 fej tanácstalanul(?) EGYMÁSRA nézett..."
Namost ez képtelenség, ha a fejek így egymás tetején vannak. De egyébként is, szerintem irreális ez az elhelyezkedés (jó, azon túl, hogy a 2 fej amúgy is számunkra nem természetesen, de ha már) - egymás mellett, külön nyakon sokkal elfogadhatóbb, szerintem :)

Pálutca: Én is elolvastam felnőtt fejjel is mégegyszer, és nemrég megnéztem a filmet is. Nekem továbbra sem tetszik, de ez kevésbé érdekes, hanem ezt ráeröltetni egy 6-7 éves gyerekre, szeirntem nem szabadna. Szomorú és "kellemetlen" a téma, Nemecsek halála szerintem nem ilyen kis lelkeknek való. Elég nekik szembesülni az elmúlással majd később. Ilyenkor vidám, kedves, tanúlságos történetek kellenek, mint a Lassie, és társai.
A kincskereső kisködmön is pont ide tartozik. Az egész történet egy szenvedés, kinlódás, éhezés, halálhörgés. Nem kell ez ilyen kisgyerekeknek, szerintem legalábbis.
Remélem vártátok már a blog visszatérését! Sok minden történt mióta nem találkoztunk - legalábbis velem, meg úgy a világban általában -, és ne felejtsük ezek sokaságából máris történelmi fotók lettek, amiket néhány év múlva már be is lehet mutatni a blogon ;). A forróságnak is vége, úgyhogy vágjunk…..
Andie 2015.09.07 08:28:43
@wraith42: Köszi az extra infót, nemsemmi történet! Volt delej a komában.
És most tegye fel a kezét, aki google nélkül tudta, mi az a "stupor" :D (Harry Potter varázslat nem ér)
Dehogy is. Pillanatok alatt bejárta ma az internetet ez a fotó, amit Balogh László készített a bicskei vasútállomáson. Az eredeti képaláírás szerint rendőrök állnak egy menekült család mellett, akik el akartak szaladni az állomás területéről. - Hungarian policemen stand by the family of migrants as…..
Andie 2015.09.04 09:01:19
Ez a kép, és annak körülményei a tipikus iskolapéldája a média hatalmának, egy szituáció tökéletes elferdíthetőségének. Hisz ha kiragadjuk a videóból ezt az 1 képet, akkor mit látunk? A szerencsétlen menekült fekszik a sinek között, rendőrök fölötte (urambocsá gumibottal, fegyverrel!!!), az arab arcán a teljes fájdalom, félelem, kiszolgáltatottság - ajjajjajj, szegények, ütik verik őket, ezek a szemét magyar rendőrök, szemét magyarok, hát hogy bánnak velük, mindjárt koncentrációs táborokba is viszik őket!
És közben mi történt valójában? A hüje arabja bekattant, lerántotta a 3-4 hónapos terhes feleségét, a kezében lévő pár hónapos csecsemővel együtt, csapkodja a terhes hasát, birkózik, aztán kővel veri a saját fejét (vajon miért? Hogy aztán jó hatásvadász képek születhessenek a vérző fejű szegény szerencsétlen menekültről?) De ez csak a komplett videó megtekintésekor válik egyértelművé, és le a kalappal a rendőreink előtt, ahogy kezelték az esetet. Én - bár nem szimpatizálok a nővel sem - lehet úgy rugdostam volna arrébb a hüje arabját.
Csakhogy a komplett videót nem lehet újságok hasábjain megjeleníteni, és a videós médiák is vagy bemutatják, vagy nem - úgyhogy biztos vagyok benne, a világ 90%-a most meg van arról győződve, hogy ezeket a rendőrök teperték le, és lincselték meg.

De végső soron nem is ez a legnagyobb baj a jelen helyzetben. Hanem az, hogy mit is fog csinálni ez a többmillió, nyelvtudás nélküli, nagyrészt képzetlen, sokgyerekes menekült itt Európában?...
Hamarosan megnyílik Magyarország harmadik IKEA áruháza, azonban vannak olyan országok, ahol még egy boltot sem nyitott a svéd cég. A térképen egyébként az is látszik, hogy több európai…..
#516: 12 hülye állat sorozat! Valójában ezek közül egyik állat sem hülye, mert nem elvárás velük szemben, hogy a városi önálló életre való alkalmasságban, és problémamegoldó skillekben felvegyék a versenyt velünk. Mi viszont nagyon hülyének érezzük magunkat, ha rájuk…..