Adatok
Tiborfalvi Tibor
0 bejegyzést írt és 258 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Nem lehet könnyű most az ellenzék dolga Debrecenben (sem). A kormány korlátlan felhatalmazást adott magának, és a polgármesterek is lényegében teljhatalommal bírnak a rendkívüli jogrend alapján. Egy válság kezelése határozott kormányzati intézkedéseket kíván, és a vészhelyzeti korlátozások miatt…..
A 2010-es évek kétségtelenül hoztak fejlődést Debrecen városának. Megépült a 2-es villamos, fejlődtek és új cégekkel bővültek az ipari parkok, felújítottak több nagy forgalmú városi útszakaszt. És bár a stadionépítések országszerte felháborító mennyiségű közpénzt kötöttek le az elmúlt 10 év során, a…..
Tékozló Homár
A Spuri trilógia harmadik részében a költöztetők képéről ismét nem sül le a bőr
2019.06.11 08:48:38
Ismét itt van régi jó ismerősünk, a Spurifuvar! A költöztető cég 2015-ben többek között félrekalkulálásért és ügyeskedésért járt nálunk, idén tavasszal pedig tönkretett búrotok és eltűnt holmi is szerepelt a panaszban. De hogy ne unjuk meg a sztorikat, a harmadik rész egy óriási csattanóval fog…..
A sztoriban olvasónk sem hibátlan, hiszen nem csekkolta az előre megváltott vonatjegyen a dátumot, és ebből kerekedett ki az egész kalamajka, de azért az a rész, ahol a kalauzzal való tárgyalás hullámzását követve 150 forintról 12500-ig nő a fizetendő összeg, elég elképesztő.
A debreceni…..
Tiborfalvi Tibor
2016.05.30 18:50:30
@Ádám: Mozijegy, ja
Moziban nem engedték volna be és helló...
de itt most ki is fizette az amúgy sem olcsó jegyet ÉS még meg is büntették.
Moziban nem engedték volna be és helló...
de itt most ki is fizette az amúgy sem olcsó jegyet ÉS még meg is büntették.
A Totalcar Használtautó-vásárlási kiskátéja nyilván nem egyedülálló anyukáknak készült. Nekik és minden nem műszaki zseninek biztos, hogy nem érdemes spórolnia egy megbízható autószerelőn, aki csekkolja a kiszemelt járművet a fizetés előtt. És még ez sem életbiztosítás, ahogy az alábbi levélből…..
Tiborfalvi Tibor
2016.05.11 09:09:34
Hát nem csodálom, hogy olvasónk szomorú, csalódott és becsapdázva érzi magát. Azt megkérdezhetjük, hogy miért van különbség aközött, ha ő vagy a gyereke töri össze a tabletet, de az biztos, hogy a kötvény lapozgatása nem megúszható, bármilyen rémes feldat is.…..
Tiborfalvi Tibor
2016.03.11 14:09:08
A poszter abban hibázott csak, hogy nem olvasta el a biztosítási feltételeket. Igen, hosszú, unalmas anyag, de ezt csak akkor kell elolvasni, ha már megvan a baj. Egy kis néma értő olvasás után meg baromira rá lehet jönni, hogy mit kell írni/mondani a biztosítónak.
Tavaly év végén én is így jártam, egyik ismerősöm eltörte a tabletemet, kb 1 hónappal a biztosítás lejárta előtt. Persze sokat segítettek az üzletben is, ahol vettem, de miután ezt elolvastam, muszáj voltam bekamuzni azt, hogy én törtem el és nem pénteken, hanem kedden, mert akkor meg kicsúsztam volna a határidőből (3 munkanapon belül jelezni kellett nekem). Oké, hát hazudni kell, de a biztosító is el fogja utasítani a picsába, ha nem felelsz meg mindennek.
Ezeket a kütyüket nem éri meg javítani, úgyhogy bevizsgálják jó pénzért (5 rongy alsóhangon), aztán pedig kapsz egy újat/levásárolhatod a tablet árát. Ez rohadtul nagy bukó a biztosítónak, szóval ezen próbál nyerészkedni.
Meg is írhattam volna a homárnak ezt az esetet, mivel ahhoz képest, hogy pl nem volt meg az eredeti kötvény, az eredeti doboz és a töltőjét is kidobtam már, gond nélkül levásárolhattam az árát, abszolúte nem szívóztak velem.
@atpijkamo100: Miért ne? Biztosítási díjtól függ persze minden, saját esetemben egy 30 ezres tabletre vettem 1300 forintért egy évre. Szerintem baromira belefér. 10000 forintért nem kötöttem volna meg, de azért a cucc árának 5-10%-át még melléteszem szívesen, mert jól tud jönni, ha beüt a baj.

2016.03.11 15:08:42
@nagybalfasz: "30 ezres tablet pótlása annyira erőn felüli lenne neked?"
Igen. Munkaeszköz sokszor, na meg ki a franc szeret kidobni az ablakon több tízezer forintot egy rossz mozdulat miatt. Ezek az újabb ketyerék bizony hamar törnek, leejted egyszer és heló, meg lehet javítani a készülék árának háromnegyedéért. Naná, hogy újat veszel. Ha rászánom magam arra, hogy vegyek egy nagyobb értékű dolgot, akkor belövöm az árat, meg azt, hogy mennyi ideig tudom reálisan használni, ebbe belefér pár ezer forint pluszban. Alapvetően én is vigyázok a dolgaimra (nem is én törtem el), ha lejár az 1-2-3 év garancia, akkor is azt mondom, hogy használtam a cuccot x évig, kiszolgálta az árát. Egyébként is, de x év távlatából meg pláne nem fogod sajnálni azt a néhány ezrest.
@atpijkamo100: Telefon ügyében én is így vagyok, minél olcsóbb, minél strapabíróbb, annál jobb.

A BestByte is régi barátunk, ezúttal viszont a nem a disznóság a lényeg a posztban, hanem az, ahogy levélírónk végigvitte az ügyet.
Kedves Homár Blog!
Szeretném megosztani veletek a happy enddel végződő kis történetem, még pedig azért, hogy bátorságot adjon azoknak az…..
Tiborfalvi Tibor
2015.07.17 18:42:33
@Majmász Gedeon: neked is sikeres életed lehet, ha ezzel töltötted az idődet...
M.D. érettségiző fiatalember és szülinapi telefonjának hónapok óta húzódó története klasszik elátkozott találkozás. Nem is ezért került be, mert annyira különleges, hanem mert annyira hasznos. M.D. ugyanis nem hagyta magát: tájékozódik, konzultál, levelet…..
Tiborfalvi Tibor
2015.06.11 04:02:34
@faszópo: egy évig bennhagyták még az óvodában, meg egy nyelvi előkészítős osztályba járt és ott is van a 20 év.
..
Tiborfalvi Tibor
2015.05.17 19:16:30
"Nagy valasztekban talalhatoak minoseges szabadidok,cipok stb!Top markak,Bomba aron" - hülye, akit ez nem győz meg arról, hogy itt kell Nike és Adidas cuccokat vásárolni! Laciék bedőltek, de talán jobb egy cipővel bukni most, mint egy akciós elektromos fűrésszel évek múlva. Az okos…..
Tiborfalvi Tibor
2015.05.07 07:17:25
@Krisztina Topa: Ha ilyen gecire nem tud itt írni sok ember, akkor ennyi erővel a párodnak is adhatnál néhány leckét. Ő meg cserébe a felelősségteljes pénzköltésről :D
Na, Éjszaka Hercegei és Bulik Királynői elő a farbával: egyedi eset vagy általános a benti dohányzás az Ankerben?
Buli, jó zenék és egy masszív szépséghiba! Jutyub diszko az Anker klubban és bűz.
Épp átadtam magam a zenének és a jó hangulatnak, amikor erőteljes…..
Tiborfalvi Tibor
2015.04.18 17:37:20
Furcsa dolgok kajákban sorozatunk mai versenyzője.
Kedves Homár!
Egy csavaros történetet szeretnék megosztani a szerkesztőséggel. Ma rendeltem az Istanbul Kebabs Expressztől ételt, mert bokros teendőim miatt nem volt kedvem kimenni a happy hourra valami menüt vadászni.…..
Tiborfalvi Tibor
2015.01.29 09:14:57
Az alábbi levelet kaptuk egy kedves, embertársaiért tenniakaró olvasónktól. Ezúton is köszönjük a gondoskodást, hiszen legalább bemutathatjuk, hogy mik azok a jegyek egy körlevélben, amik alapján reflexszerűen a HOAX feliratnak kell elkezdenie villogni a fejünkben -…..
Tiborfalvi Tibor
2015.01.29 00:38:22
@atpijkamo: Nem is értem, miért nem írtak még erről homár-cikket azóta...
Oké, nem fogyasztóvédelem, de itt vajon mi lehetett az elgondolás?
Szia,2014.12.21.-én lőttem a székesfehehérvári Palotavárosban, a Bátki Zsigmond utcában (a DIGI ügyfélszolgálata mellett) ahogy a tahó a járdán parkol. Az úton sem lenne tilos megállni, de így frappáns.…..
Tiborfalvi Tibor
2015.01.11 19:19:27
@t.lala: Az előtted lévő két kommentet végigolvasva nem tartom indokoltnak a csillagozást :D
Tapsoljuk meg együtt Trunkel anyukáját, és vigyázzunk a sajátunkra meg a barátnőire.
Szia Hilda,
sok olvasgatás után úgy döntöttem most én is írok. Bár x+1 alkalommal már volt hasonló történet, de jó lehet időről időre felrázni az emlékeket.
Ma munkából hazaérve…..
Tiborfalvi Tibor
2014.12.06 21:41:00
Tékozló Homár
A Ring Nyelvstúdiót kerülje el messze, aki tovább akar jutni a májnémiznél
2014.12.04 15:00:00
A ki nem fizetett rendszergazdák és nyelvtanárok ügye nem kimondottan fogyasztóvédelmi kérdés, de levélírónk gyönyörűen vezeti le, hogy a kisemmizett, idegbajos és a cégtől menekülő tanárok ügye hogyan csapódik le végül úgyis a tanfolyamokra beiratkozókon.
Tavaly…..
Tiborfalvi Tibor
2014.12.04 22:47:02
@Artech: Attól még, hogy nincsen (tanári) diplomája, még lehet lelkiismeretes és kötelességtudó.
Ennek semmi köze nincsen a diplomához, hogy egy ilyen nemfizetős esetben beleszarsz-e a további munkába avagy sem...
Ennek semmi köze nincsen a diplomához, hogy egy ilyen nemfizetős esetben beleszarsz-e a további munkába avagy sem...
Tiborfalvi Tibor
2014.12.05 12:29:10
@szamaritánus: Ezt nem is vitatom.
Szegény Zs. júindulatúan azt hitte, hogy az első panaszosunk lesz Black Friday ügyben. Abban mondjuk valószínűleg nem téved, hogy nem az utolsó.
Én leszek az első Black Friday reklamáló, gondolom, nem az utolsó.
Gyermekem már régóta cincálja az anyam egy saját laptop miatt.…..
Olvasónk szerint a fuvarozáson túl extra bűvészmutatvánnyal kedveskedik utasainak egy taxis Pesten. Ő érthető módon, boldogabb lett volna csak az alapszolgáltatással. (Kedves kommentelők, mielőtt szédszednétek a posztert, hogy mért ült egy hétig a sztorin, szeretném jelezni,…..
Tiborfalvi Tibor
2014.11.25 09:34:34
Akció van, csak nem nem úgy és nem annyiért, de holnapra már jól lesz kiírva! Hát ez hol a vevő problémája? Azon túl, hogy kötelesek lennének annyiért adni a bort, amennyiért hirdetik, az is kínzó kérdés, hogy vajon mért tart 1 napig, hogy javítsák a feliratokat?
Kedves…..
Tiborfalvi Tibor
2014.11.20 17:14:31
Tékozló Homár
Kicsit zörög, kicsit horpadt, ja, meg kicsit másik típus, mint amit rendelt, de Önnek hoztuk!
2014.11.07 09:57:00
Márk több lépésben döbbent rá, hogy nem azt és nem olyan állapotban kapta, ahogy kérte, erre csatába indult. Innen a meleg szobából a bánatos sarki macska döntse el, hogy mi történt, mikor és hogyan érte inzultus a szerencsétlen mikrót, valaki tényleg megpróbálta-e bénán…..
Az étel-házhozszállítós helyek a kajákat nyilván éjjel csinálják, de, hogy hajnali 4-kor meg 5-kor akarják átadni, én még ilyet nem hallottam. Sőt, szerintem tönkre is menne az, amelyik ezt rendszeresen műveli. Vagy lehet, hogy az Egészségkonyha titokban valami komplex spártai…..
Tiborfalvi Tibor
2014.10.31 00:58:08
@atpijkamo: Ha neked ez így nem ein hundert procent hiteles, akkor egy idióta vagy! megmondta nyugatnépe!!!44négy
Tiborfalvi Tibor
2014.10.31 01:05:44
@Orszag: jajvárjá, akkor én is írok így homárposztot
Kedves Homár!
Az Egészségkonyha ételfutárral kapcsolatos nagyon rossz tapasztalatunkról szeretnék beszámolni.
Több száz hónapja kitaláltuk, hogy apámnak, aki éppen kétszáz hétig egyedül volt otthon, mivel anyám kórházba került, naponta ötször ételt fogunk rendelni (én nem lakom ott). Az Egészségkonyhát választottam, és megrendeltem az első háromszáznegyvennégy napra az ebédet. Felhívtam őket előtte, hogy tisztázzam, minden nap délelőtt hány órakor fogják kiszállítani az aznapi ebédet, mire azt mondták, hogy reggel 3 óra körül. Ebbe bele is egyeztünk, bár már ezt is furcsállottuk.
Másnap tényleg jött is az ételfutár reggel 3 körül, persze nem vitte fel az ételt a lakásajtóhoz, hanem 782 éves apámnak kellett a nem létező térdével le- és felmenni a körülbelül 225235200 lépcsőfokon, hogy átvehesse az utcán az ételt. Az ételfutár lusta volt lemenni, és felvinni a társasház 1. emeletére az ételt.
Ezen kívül bejelentette apámnak, hogy már tegnapelőtt hajnali 2 órakor szeretné kihozni az ételt, és apám akkor fogadja őt. Apám jóhiszeműen, a maga jámbor és segítőkész hozzáállásával bele is ment ebbe, bár kissé furcsállotta az egészet., pláne, hogy az ételfutár kész tények elé állította. Én pedig mondtam apámnak ezután telefonon, hogy másnap tisztázza, hogy ez nem fog így menni tovább.
Az ételfutár a két héttel ezelőtti hétfői napon hajnali 1-kor csengetett be apámhoz, és megkérte, hogy jöjjön le az utcára, és ott vegye át saját maga az ételt (kb. 225235200 lépcsőfok oda-vissza porckopással és 782 évesen). Erre megkérdezte apám a futárt, hogy nem lehetne-e ezt másképp intézni. A válasz az volt, hogy adja meg az ételfutárnak a ház belépési kapukódját, és ő akkor majd felviszi minden nap az ételt hajnali 1-kor, és leteszi az ajtó elé a lábtörlőre, Ennek fejében pedig az apám tegye mindig az ebédpénzt a lábtörlő alá, és a futár azt majd onnan elviszi. Apám teljesen jóhiszeműen ebbe is belement, és megadta a társasház belépési kapukódját neki.
Amikor apámtól ezeket meghallottam, annyira felháborodtam ettől a horror-bánásmódtól, attól, ahogyan egy idős embert hülyének próbálnak nézni, és kihasználni, és még a társasház kapukódját is kicsalják tőle, hogy reklamáltam az Egészségkonyhánál, ahol csak védték a futárjukat. Azóta a társasházi kapukódot is meg kellett változtatnunk, mert ki tudja, kikhez jutott el azóta az ételfutáron keresztül...
Ennyi elég is volt nekem, soha többet nem rendelünk tőlük. Úgy látszik, az Egészségkonyha megengedheti magának, hogy ennyire rosszul bánjon az ügyfeleivel, és ennyire nem professzionális, simlis módon kezelje az ételkiszállítást!!!
Azt gondolják, hogy az ügyfél van értük, és nem ők az ügyfélért???
Üdvözlettel
Judit/Tibi
Akinek ez nem hiteles, hát nyugatnépét tudom idézni, csak egy idióta lehet

2014.10.31 01:07:28
Miafasz.
..
Tiborfalvi Tibor
2014.10.21 10:54:19
2012-ig, ha valaki megsérült békávézás közben és volt érvényes jegye vagy bérlete, akkor a BKV utasbiztosítása terhére mindenképp járt neki kártérítés. Ennek a rendszernek lőttek aztán spórolási okokból, amivel azóta és elvileg 150 milliót takarított meg a BKV. A…..
Ősszel slágertéma a nyílászáró-csere. Még nem fagy meg az emberben a lélek a gondolatra, hogy kiszedik az ablakait, de már érezhető közelségben van a fűtési szezon, a maga sok nullával járó költségeivel. Nem Gábor az egyetlen, aki bele akart vágni a projektbe, és sajnos…..
Tiborfalvi Tibor
2014.10.14 17:50:53
@FDToth: a Kádár-érában micsoda remek elvtárs lehettél, ott örültek, ha mindenkit felnyomtál :)
Az AAA Autó az egyik legnagyobb használtautó-kereskedés Közép-Európában, mely láthatóan a Monty Pythontól kapta a nevét, de Sándor nem ezért nem bizniszel velük többet. Viszont irgalmatlan hosszú levélben fortyogta ki magából a bánatát. Figyelem, 14 bekezdéses betűhalmaz!…..
Tiborfalvi Tibor
2014.10.10 10:43:07
@Trunkel: Igazán semmitmondó válasz, de legalább mondtak valamit :) Szerintem megegyeznek a posztolóval, hogy visszafizetik a benzint, csak írjon pár szép szót az érdekükben...
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Ne értsetek félre, szimpatizálok velük én, de az ilyen jellegű cikkek körülbelül a közmédia szintjén vannak, amikor ennyire részrehajlóan lefikáztok mindenkit és felszopjátok az egyet. Ezen gondolkodjatok el szerintem, nem én vagyok az egyetlen, aki ezt megjegyzi.