Regisztráció Blogot indítok
Adatok
eustace77

0 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Közel húsz éve, a világon elsőként Nyugat-Ausztráliában tették kötelezővé a kerékpárosok számára a sisak viselését. A közlekedők biztonságára hivatkozva elfogadott törvény 1992 nyarán még forradalmi újítás volt, mostanra azonban a kerékpáros közösség első számú…..
A biciklizés hamarosan annyira elterjedt lesz Budapesten, hogy a városvezetőknek és az infrastruktúra tervezőinek ugyanolyan komolyan kell foglalkozni a témával, mint az autós közlekedéssel. Erre szeretné felhívni a figyelmet a szeptember 22-i kerékpáros felvonulás, amelynek csak a…..
Az RTL tegnap esti Híradójának szerkesztője vagy beteges vonzalmat érez a bűnügyek és tragédiák iránt, vagy annyira nem történt semmi az országban/világban, hogy nem tudta mással kitölteni a 35 perces műsor első 20 percét, mint ártatlan vidékire törő kommandósokkal,…..
Tavaly nyár óta kering makacsul az a Fidesz-ötlet, hogy ők bizony bevezetik a "hamburgeradót". A javaslat úgy néz ki, hogy bekerül a "nagy kora tavaszi reformcsomagba", bár lehet, hogy március 15-ig sem sikerül bejelentenie a részleteket Orbánnak... A múlt heti…..
A kisvárdai kórházzal kapcsolatos "élményemet" írnám le. Nem rég megjelentem a nőgyógyászati szakrendelésen. Arra voltam kíváncsi, valóban terhes vagyok-e. A teszt pozitív volt. Riadt voltam, de azért boldog is. Férjnél vagyok,pedagógusként dolgozó, tisztességesen…..
Geekblog 127 óra 2011.02.14 08:13:00
Vigyázat! Az írás spoileres. A 127 óra tipikusan egy olyan történetet mesél el, amely kifejtéséhez sokkal jobban illik a könyv, mint a film. Majdnem monodráma egy adrenalin-hajhász srácról, aki több mint négy napot töltött beszorulva egy szűk kanyon alján, és aki végső…..
  Gyomorforgató, nyugtalanító tragédia. – Már korán reggel szétvetett az ideg, amikor lassan tisztult a kép, hogy nagyjából mi történhetett. Persze a legtöbb súlyos megállapítás és ítélet előtt nem megkerülhető, hogy várjunk bizonyos részletekre. Ám érdemes…..
Levélírónk egy személyes konfliktus áldozata lett. Kolléganője bemószerolta a főnöknél, mondván munkaidőben pókerezik és a neten lóg, holott csak az ebédidőben tette mindezt. Nem lett volna egyszerűbb korlátozni a munkahelyi internet hozzáférést, ahogy a legtöbb helyen…..
Magyarországon körülbelül 160 pókerklub működik (működött), a tagok száma 40 ezerre tehető, az online-játékosokkal együtt 200-300 ezren pókereznek rendszeresen. Az MSZP úgy gondolta, hogy ez egy olyan terület, amit meg kell rendszabályozni, így egy csodálatos szakértői…..
-Bandesz, odass. Most mutatják a Hírekben a Nagy Lacit. Khááá, de karcos ez a szatmári. Olyan háromemberes-guggolós, mint a körömlakklemosó. Na ide még vagy ötöt.-Te már megkaptad a jussodat! Egi. Hát ez nem a költő Nagy Laci, annyi százas. Ott lakott az öreg az Árpád Fejedelem…..
Üdv!Láttam, hogy született már alkotás „a modoros pókeres” témában, de az online alfajról méltatlan módon még nem (találtam). Ha megüti a szintet, akkor „haccójon” a közösbe, ha nem, akkor meg a levesbe. Csatoltam.Huácsá!  Az online pókeres…..
eustace77 2010.11.01 12:41:49
@Birca Maxval: "Na, ez a LEGNAGYOBB LEGENDA. A rendszergazda SOSEM nyúl bele a rendszerbe, ugyanis az égvilágon semmilyen oka nincs erre."

Tanúsítom, hogy ez így van. Nem érdekli őket, hogy a sok pénznél is van több. Megaztán mindenki tudhatja, hogy 1000évig lesz online poker, szóval nem kell kapkodniuk.

Igaza van mindenkinek aki azt mondja, minek okosítanának a legálisnál is többet? Még a végén úgy járnak mint a lebukott AbsolutePoker, vagy a UltimateBet...
eustace77 2010.11.01 12:58:52
@Birca Maxval: " rendszerbe való benyulásból nem lesz több pénz. Maximum kevesebb. "

Ahogy mondod, olyan ez mint amikor a közpénzbe belenyúlnak az "adminok" így nem lesz a rendszerben több pénz, csak kevesebb.

"Mert egy profi játékos aki lejátszik milliónyi leosztást egy év alatt, bizony maga is ellenőrzi tudja már, hogy van-e csalás, s egy csaló helyről azonnal közölni a statisztikáját."

Nem lehet kimutatni.

"Az általad említett lebukásokban SEM VOLT belenyúlás a rendszerbe.

Még egyetlen olyan eset sem volt, ahol a rng-t manipulálták volna. Miért? Mert nincs értelme megcsinálni. Ha lenne értelme, akkor - hidd el - mindenki manipulálná."

Az lett volna a hab a tortán, ha a SUPERUSER látja mindenki lapját, de ez nemelég mert még ezen felül az rngt is manipulálja. (igen-igen, olyan kód volt a szoftverben szerveroldalon ami elküldte mások lapjait a party befejezése előtt.)
eustace77 2010.11.01 15:06:22
@Birca Maxval: "De, ki lehet mutatni. Ha egy millós adatbázisban gyanús eltéresek vannak a matematikai valószínűségtől, akkor ott manipuláció van. Ha feldobsz négyszer egy érmét, s háromszor fej lesz, az semmi. De ha milliószor dobsz fel egy érmét, s 750 ezerszer fej, akkor ott biztos, hogy valami nincs rendben, mert ez matematikai képtelenség."

Ha egy terem manipulálja a játékot, akkor úgy képzelem egy fokkal cizelláltabb technológiát alkalmaz annál, mintsemhogy ekkora eltérés legyen az elméleti és tényleges eredmény között. Sok játékos van, ezért a sok kicsi sokra megy.
A hosszútáv meg baromi hosszú, a játékosok 99%-a nem játszik le 1M+ partyt egy évben, hanem max. 2-300k-t. Mindent meg lehet magyarázni a "rövidtáv" meséjével.

Másrészről az ilyen direktbe pénzlopó csalás inkább a kisebb termekre lehet jellemző, a legtöbb kisebb teremnél eleve nem is láthatod a muckolt lapokat így allin-ev-t sem tudsz számolni.
A nagyobb termek meg úgy manipulálhatnak, hogy a gyorsan bukó depozitorokat segítik a nyerő játékosokkal szemben, de csak annyira, hogy lassabban bukják el a pénzüket. Így ugye több rake termelődhet a "rendszerben".

Egyébként én nem tudom, hogy csalnak-e vagy nem csalnak a termek, csak végtelenül naívnak tartom azokat akik nagy bizonyossággal állítják hogy itt kérem minden hófehér.
Azt gondolnánk, hogy a biciklitolvajlásnak két iránya van, a trükkös és a brutális. A trükkös az, amikor például filctoll házával nyitnak ki lakatot, a brutális, amikor flexszel esnek neki a láncnak. Most a két iskolát ötvöző, igazán piszkos trükk jelent meg Budapesten. A…..
Piroslap Pofánvertek egy nácit! 2010.03.15 22:24:00
A Mandiner blog nem mindennapi fogása az alábbi videó. Bár a Piroslap is kint volt a Jobbik rendezvényén, de ők ügyesebbek voltak. Végre. Végre, valaki pofán vert egy nagypofájú nácit. Az enyhén fasisztoid fószer az Andrássy út sarkáról üvöltötte, hogy zsidó gyere át a…..