Regisztráció Blogot indítok
Adatok
4lln4m3zw3r374k3n

0 bejegyzést írt és 34 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Július végén otthon voltam egy hetet, és Grathtel kihasználtuk a lehetőséget: négy adást is felvettünk, még utoljára az Index stúdiójában. A következő hetekben ezek jönnek, aztán nagyon remélem, hogy a második hullám megengedi, hogy az őszi szünetben is hazajussak. Addig is fogadjátok szeretettel az…..
Drága hallgatóink, Nagy nap a mai, kis podcastünk, a Checkpoint elérte a kerek egymillió lejátszást. Délelőtt még 999,800 körül állt a számláló, aztán ebédeltem egyet, elmentem megnézni az új Tarantino-filmet, és mire visszaértem, Emilio Estevez beköszönt: Vagyis indulásunk óta több mint…..
Az előző Checkpointban elkezdtük a PC Guru (leánykori nevén: Guru) történetét, és most befejezzük - vagy legalábbis eljutunk addig a pontig, amíg nekünk retrós szemszögből érdekes volt a sztori. Az újság ugye nagy túlélő, ma is létezik, sőt PC Guru show-k is vannak időről időre - de minket főleg a…..
4lln4m3zw3r374k3n 2019.08.08 21:24:41
@natS: De aki nem vállalja azzal nem lehet adást csinálni.
Régóta levelezünk mostani vendégünkkel, aki nagyon kedvesen válaszolgatott nekünk, de a személyes találkozót folyton halogattuk, ugyanis ő nem Magyarországon él. Végül úgy döntöttünk, távinterjút csinálunk, úgyhogy köszöntsétek szeretettel Nagymáthé Dénest, egyenesen Londonból (illetve…..
Jövő héten karácsony (vááá, még nem vettem senkinek semmit), jönnek az ilyenkor szokásos évizéi-listák, értékelések, besztofok. Mi is hozzátesszük a magunkét, a retróságot időszakosan megszakító kurrensebb Checkpointok közül jön egy újabb, ezúttal az idei játékfelhozatalt csócsáljuk, illetve…..
4lln4m3zw3r374k3n 2018.01.05 22:38:38
IDDQD Légy átkozott, GOG.com 2015.12.12 21:36:54
Felmentem megnézni, milyen a winter sale, azzal a határozott szándékkal, hogy egy fillért nem költök. Kb. tíz perccel később: De hát 136 dollárt megspórolok! A hülyének is megéri! És csupa olyan játék, amit a közeljövőben ki akarok próbálni vagy újrajátszani, és eddig…..
4lln4m3zw3r374k3n 2015.12.13 21:42:08
@scal: Jobb felül bal klikk a névre --> account details / fiók adatai --> View purchase history / Vásárláselőzmény megnézése.
IDDQD Így robban darabokra egy PS4 2013.11.19 11:50:14
Talán ismeritek itt páran Richard Ryan YouTube-csatornáját, a RatedRR-t. Elég népszerű műsor, 277 ezer lájkolója van a Facebook-oldalának, a műsor témája pedig a fegyver. Sőt, ez már fegyverpornó: Ryan nagy élvezettel mutatja be 50 ezer fps-re lassítva a különféle…..
4lln4m3zw3r374k3n 2013.11.20 21:37:12
@Komojtalan:
@bbocs2:
Naphosszat lehetne sorolni egyéb dolgokat is amiknek ugyanennyire nincs értelme. Csak egy példa: Forma 1, elégetnek egy valag gumit/benzint csak a futamokon, megsaccolni se merem még mennyit mindennek az utaztatásával meg a tesztekkel. Az ebbe ölt pénzekből, energiából hány ember életkörülményeit lehetne emberibbé tenni? Kár is ezen a gondolatmeneten elindulni, sajnos nem így működik a világ.
(Azt mondják, a sajtó ne foglalkozzon saját magával, és mi eddig példásan megálltuk, hogy egy bizonyos kolléga ügyes-bajos dolgait posztolgassuk, pedig higgyétek el, heti rovatot lehetne megtölteni a munkásságával. A mostani húzásánál viszont gyengének bizonyultunk, mert kollegialitás ide vagy oda,…..
4lln4m3zw3r374k3n 2013.10.15 17:48:41
@Syolos: Nem a bevétel kiesés a lényeg hanem hogy (szerintem legalábbis) elég nagy jófejség a kiadótól hogy ilyen példányt küld neki. Ha ennyire képes megbecsülni akkor max egy letöltési kódot érdemelne, a munkájához az is épp elég.
4lln4m3zw3r374k3n 2013.10.15 22:21:43
@nyisziati: "azért utasítottak tőlük vissza felajánlott munkavállalót, mert az illető MAGYAR volt. Ez volt az egyetlen kifogás."
Ez inkább őket minősíti szerintem, nem minket. Ha ugyanezt itthon mondanák mondjuk egy cigánynak egész Európa egy emberként sikítana rasszizmust, talán még koncentrációs táborokat is vizionálnának. Ha Veled vagy Velem csinálják ugyanezt nyugaton akkor semmi gond azt szabad.
Valahogy eddig elkerülte a figyelmem egy levél, ami a blog levelesládájába érkezett a lenti videó linkjével, de most meglett, jobb későn, mint soha. A videón egy előadás látható, ami június 13-án hangzott el a Parlamentben, az Információs Társadalom Parlamentje nevű…..
Szinte látom magam előtt a random sci-fi fps szerencsétlen takarítóját, akinek egy-egy kiadós deathmatch után el kell tüntetnie a sok mocskot és szemetet az űrállomásról. Nagy sóhajtással gumikesztyűt húz, összeszedegeti a töltényhüvelyeket, no meg a shotgunok által a falakra…..
Az elmúlt hetekben minden a Watsonnal volt tele: az IBM szuperszámítógépe egy háromnapos Jeopardy-maratonon legyőzte ember kihívóit (később aztán kiderült, hogy ő sem verhetetlen). Az esemény miatt megint felkapta a mainstream sajtó a mesterségesintelligencia-kutatásokat, a New…..
Ezt a posztot el lehetett volna sütni a Larry-visszaemlékezésben is, de inkább meghagytam az anyagot a csajrovatnak. Az utolsó Larry-játék, amihez Al Lowe-nak köze volt, az 1996-os Leisure Suit Larry: Love For Sail volt. Ez már csak cd-re jelent meg csodás rajzfilmgrafikával és zenével,…..
Hogy mi van az egyszeri gémer gépében, azt aránylag jól lehet követni a Steam statisztikái alapján (mi is csámcsogtunk már az onnan származó adatokon). Az új Steam Survey adathalomban azonban új kategória tűnt fel (pontosabban kettő, de a Mac-júzereké annyira nem érdekes most):…..
4lln4m3zw3r374k3n 2010.08.23 19:17:15
@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: "Egy ilyen adatbázis nyers verziójáért - vagy megadott szempontok szerint szűrt részéért - vajon mennyit nem szégyellnek elkérni?"

Nem igazán értem a kérdést mivel nyilvánosan elérhetők az eredmények.

Daemon tools hiányán én is csodálkozom. Meg total commanderén is. És cd/dvd író programot se látok (bár lehet csak figyelmetlen vagyok).
IDDQD 20 év pécés játékban 2010.07.06 16:14:52
Az interneten jártunkban-keltünkben akadtunk bele az Ismeretlen Szerző képébe, ami 1990-től máig foglalja össze a pécés játékvilágban történteket. Lehet persze vitatkozni azon, hogy X vagy vagy Y cím érdemtelenül került bele a válogatásba, és helyettük Z-nek lenne ott a helye…..
Újabb, játékhoz kapcsolódó erőszakos bulvárhírbe botlottunk, a sztori azonban igazolja, hogy aki játék miatt aljasul le, azzal egyébként sincs rendben valami. Hősünk ugyanis a 21 éves, virginiai Bruce Jamar Waltson, akit januárban egy haverjával együtt betörés miatt fogott el a…..
IDDQD Mire jó a Starcraft 2? 2010.06.01 14:10:00
Amikor a tavalyi Blizzconon bőszen mutogatták, mekkora király modszerkesztőt hegesztenek a SC2-höz a Blizzard programozói, mindenki lelkesedett ugyan, hogy hurrá, lesz majd starcraftos DOTA, meg ilyenek, de a műfajból való kilépést mondjuk  a Tower Defense-klónokon túl nem biztos…..
4lln4m3zw3r374k3n 2010.06.02 16:17:39
@Dirk (Könyvtáros): Azért ne koreát vegyük alapul, nem azt mondtam hogy senkinek ne jönne be, még csak azt se hogy a többségnek. És én pl megvettem anno az első részt kieggel, Warcraft 3at ugyanígy és kb 3-4 partit toltam velük multiban, és kb ismerőseim többsége (már akit érdekel egyáltalán a műfaj) ugyanígy volt vele.
IDDQD Kalózok márpedig léteznek 2010.05.12 14:20:00
Népszerű téma mind a kiadók, mind a játékosok oldalán a warezolás, illetve az ezzel okozott kár mértéke és hatása a játékiparra. Igazságot most sem teszünk, inkább csak öntünk egy kis olajat a tűzre.Történt a minap, hogy néhány szabadúszó játékfejlesztő programját egy…..
Úgy tűnik, használt játékot venni egyre kevésbé éri majd meg, és nem azért, mert a gyereked marihuánát találhat a játék dobozában, hanem azért, mert a nagy kiadók egyre vehemensebben folytatják kereszteshadjáratukat a másodkézből vett cuccok ellen. Azt már mi is megírtuk,…..
4lln4m3zw3r374k3n 2010.05.11 17:33:47
@Kaptabakta:
Nem vagyok jogász de: az odáig stimmel hogy a szoftver nem az enyém csak a használatának a joga. De az viszont az enyém! Ha pedig az enyém akkor el is adhatom. Szerintem. És ha másképp lenne akkor az olyan hálózatok mint pl a Gamestop eleve nem létezhetnének (illegális tranzakcióra vállalkozást alapítani kétlem hogy lehet).
Valahol érthető persze a kiadó érve is hogy neki a warez és a használt játék ker ugyanaz, de ez akkor is olyan nekem mintha mondjuk kocsit nem lehetne használtan venni mert a gyártó abból nem lát pénzt, mégis az általuk gyártott kocsit vezetem. (sajna autó meg nincs torrenten :)
Nem kis melót pakolt Eric Wall, a Games Are Evil bloggere az alábbi képbe (kattintásra megnő). A képen a különböző fejlesztők és kiadók közti kapcsolatot, kis túlzással a játékpiac szereplőinek alakulását lehet követni a kezdetektől napjainkig. Elég alapos, az Eidos…..