Regisztráció Blogot indítok
Adatok
MegyeiMunka

18 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Magyar Közlöny múlthét pénteki számában jelent meg az a kormányhatározat, amely az államigazgatási szerveknek előírta, a kormánytól független állami szervezeteknek pedig javasolta azt, hogy helyezzék ki az úgynevezett nemzeti együttműködésről szóló politikai…..
 Napjainkban nagy mozgás tapasztalható a munkaerő piacon, amely az alkalmazotti és a vezetői réteget egyaránt érinti. Ebben a helyzetben - amikor változásra, változtatásra készülünk (kényszerülünk) - nagyon fontos tudnunk, hogy milyen belső értékeink vannak, melyek a…..
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend – már itthon is – a különböző közösségi oldalak használata. Valamikor a kilencvenes évek elején a World Wide Web közösségi médiumként indult, és a tíz évvel később bekövetkező webkettes forradalom voltaképp nem tett mást,…..
A cikk előző részeiben említést tettünk az önéletrajz személyes adatairól, az iskolai végzettségről és a tanulmányokról, valamint a szakmai tapasztalatokról. Mostani és egyben a befejező részben az egyéb információk lérjogosultságáról szeretnék héhány szót…..
A cikk első részében az önéletrajz alapadataival, a személyes adatokkal foglalkoztam, míg a második részben az iskolai végzettségről és a folytatott tanulmányokról esett néhány szó. A soron következő epizód a szakmai múltról, tapasztalatokról szól.A szakmai tapasztalatok…..
„Meneszti a honvédség első számú vezetőit az új kormány. Távozik Tömböl László vezérkari főnök, valamint a katonai elhárítás és a hírszerzés főigazgatója is. Hende Csaba honvédelmi miniszter a honvédség szakmai és morális válságával indokolta a döntést.”…..
A megyeimunka.hu álláskereső oldalnak is, mint minden hasonló tevékenységet folytató portálnak, működik hírlevélküldő szolgáltatása, amelyből az aktuális állásajánlatokon kívül a friss gazdasági, munkaügyi hírekről, valamint a dunántúli régió információiról…..
Az Országgyűlés szerdán elsöprő többséggel megszavazta a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló törvényt. Az elfogadott törvény szerint nemcsak születésénél fogva, hanem leszármazással is magyar állampolgárrá válik a magyar állampolgár gyermeke. A…..
Manapság több, az egész országra kiterjedő álláskereséssel foglalkozó weblap üzemel, azonban tapasztalataink szerint ezek nagy többsége Budapest, illetve Pest megye centrikus. Az öt legnépszerűbb álláskereső portálon található álláshirdetéseket megvizsgálva…..
 A választások óta eltelt hetek eseményekben gazdagon telnek, legalábbis a leendő kormány és szimpatizánsai szerint. Az biztos, hogy nem ülnek tétlenül az új honatyák, hiszen már több Fidesz-KDNP törvényjavaslat vitáját megkezdte a parlament. Véleményem szerint is…..
 A cikk első részében az önéletrajz alapadataival, személyes adataival foglalkoztam. Most egy másik hasonlóan fontos területet szeretnék körbejárni. Az iskolai végzettség sokak szerint nem fontos az önéletrajzban, hiszen a munkaáltató úgyis a próbaidő alatt dönti el, hogy…..
  A bruttó átlagkeresetek 2010 első három hónapjában 5,7 százalékkal, a nettó keresetek 11,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset - 6,0 százalékos infláció mellett - döntően a személyi jövedelemadó szabályok változásának, valamint a…..
ÁLLÁSpont Árulkodó adatok 1. 2010.05.18 17:10:00
 Ha begépeljük a Google keresőbe az önéletrajz készítés kifejezést nagyjából 27900 találatot kapunk. Sokan és sokfélét írtak már, hogy milyen egy jó, az álláskeresési célnak leginkább megfelelő önéletrajz. Számtalan forma és tartalom található az internetes…..
Hamarosan elérhetővé válik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2010 első negyedéves munkanélküliségi adatai. A munkanélküliségi ráta 11,4 százalékra nőtt 2009 decembere és 2010 februárja között. Elemzők szerint most ez az érték elérheti a 11,5 százalékot, tehát 0,1…..
Május 1-jétől átalakulnak a gyermekgondozási ellátások, melynek következtében a GYES két évre csökken, a GYED jogosultsághoz szükséges munkaviszony ideje pedig 180 napról 365-re emelkedik a 2010. április 30-a után született gyermekek esetében. Ez azt jelenti, hogy a…..
ÁLLÁSpont Áprilisi tréfa? 2010.04.03 10:51:00
Április elseje régóta a tréfáról, a vidámságról, a mások ugratásáról híres. Nincs is ezzel probléma mindaddig, amíg nem okozunk a megviccelt fél számára valamilyen kárt. Legyen az anyagi vagy csak pusztán erkölcsi hátrány. Hiszen a tréfa csak addig mulatságos mindkét fél…..
Tíz év alatt egymillió új munkahelyet ígér a Fidesz választási programjában. Terveik szerint:"Az egymillió új munkahelyet a Magyarországon működő vállalkozások teremtik meg." Elgondolkodtató számomra, hogy egy ilyen magabiztos kijelntést - miszeriint egymillió új…..
Munkám során sokszor találkozom önéletrajzokkal. Ha megkérdezem valakitől, hogy tudja-e, hogyan készítse el önéletrajzát, a legtöbb esetben értetlen kifejezéssel találkozom. Mindenki azt mondja, hogy tud önéletrajzot készíteni, azonban a tapasztalatom ennek az egyszerű ténynek…..