Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Batávia

0 bejegyzést írt és 34 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A jelenlegi történelmi időbeosztásunk szerinti korai középkor Európában a gazdaság, a kultúra és nem utolsósorban a népességszám nagyarányú visszaesését hozta. Egyes források szerint Európa lakossága a Nyugatrómai Birodalom bukását követően meglehetősen hamar, már a 6.…..
Ez már az ötödik forduló a Pangea blog zászlós játékból, de szerencsére még mindig találni kitalálható és kellőképpen nehéz feladványokat. Régen eltűnt államok, név és zászlócserén keresztülment országok zászlói és ma is használatban lévő érdekes lobogókból…..
2014 június 7-én, 20:30-kor a Magyarország-Kazahsztán barátságos válogatott futballmeccsel sokadszor, de a jelenleg Magyarországon zajló stadionépítési ütemet elnézve ezúttal immáron véglegesen elbúcsúzik a Puskás Ferenc Stadion a futballszerető közönségtől. Az arénát…..
A kissé provokatív cím miatt fontos leszögezni az elején, hogy ez a bejegyzés nem a trianoni békszerződésről szól, sokkal inkább a magyar állam azt megelőző széthullásáról. Mint amikor egy ezeréves tölgyfát elfűrészelnek derékban, úgy pattant ki számtalan "sarj-állam" a Magyar Királyság törzséből az…..
Batávia 2014.06.04 19:18:36
Az európa parlamenti választások közeledésével egyre több szó esik Európáról, annak előnyeiről és hátrányairól. Szép számmal akad mindkettő, de valószínűleg a legelszántabb euroszkeptikusok sem vitatják, hogy a határok átjárhatósága az Unión belül jó dolog. Hogy nem…..
Batávia 2014.05.14 21:47:37
Már a harmadik forduló indul a zászlós játékból, de szerencsére még mindig találni kitalálható és kellőképpen nehéz feladványokat. Régen eltűnt államok, név és zászlócserén keresztülment országok zászlói és ma is használatban lévő lobogókból válogattunk össze…..
Batávia 2014.04.28 19:51:51
Pangea Az enklávé exklávéja 2014.02.23 18:12:50
Mi az: az NDK területébe ékelődött és a berlini fal vette körül? A válasz magától értetődik: Nyugat-Berlin. Ugyanakkor, ha jobban megnézzük a korabeli térképeket, láthatjuk, hogy nem csak egy zárt területegységre vonatkozik a fenti meghatározás. Nyugat-Berlinnek ugyanis voltak…..
Egy családi albumban talált német irredenta bélyegsorozat apropóján bejegyzés-sorozat indult a Pangea blogon. Azt ugyanis minden kisdiák fejből fújja mit vesztett Magyarország a Párizs környéki békében, ez azonban korántsem befolyásolta olyan mértékben és irányban a…..
Batávia 2014.01.27 18:38:04
Westermann 1928-as német birodalmi történelmi világatlaszában számtalan - ma már - nem is létező országgal találkozhatunk. Nem telt el még száz év sem a kiadás óta, de a világ már olyannyira megváltozott, hogy rá sem ismernénk. Nem elsősorban természetföldrajzi értelemben,…..
Egy teljes napot vártunk ennek a posztnak a megírásával. Egyszerűen nem akartuk elhinni, hogy ilyen van, létezik. Nem akartunk lukra futni, megvezetni olvasóinkat. Azt sejtettük, hogy az illetékes minisztérium vagy a városvezetés kiad majd egy közleményt, amiben mindent cáfolnak, és…..
Ősszel kezdtem azt hinni, hogy az Egerből hiányzó villanyvilágítás lett mára a magyar labdarúgás legnagyobb problémája. Aztán a Vác helyretett. Az alsóbb osztályokban még manapság is jut minden évre egy-két ilyen eset, mint az övék, csak a Dunakanyarban elmérgesedett a…..
 "A kormány hadat üzent a fiataloknak", "Nyolc év börtön füvezésért". Ilyen és hasonló címekkel tálalták a lapok jogvédők, ifjúsággal foglalkozó szakemberek első reakcióit a Büntető törvénykönyv tervezett szigorítása kapcsán. A STOP Demetrovics…..
Batávia 2012.02.18 21:55:42
@mcs77: Nekem a legalizálással az a bajom, hogy gyakorlatilag eddig is legális volt. Tudom, hogy be van állva a gyerek de nem tudok tenni semmit: a rendőr azt mondja egy füves cigi miatt nem jön van elég baja. Herba után 1 órával kiengedik a gyereket a kórházból mert legális. A neten rendel füstölőt stb, legális, poénból a másikat beszívatja legális a suliban lehetetlen bizonyítani. Sajnos az ilyen fogyasztók miatt sokat járok a rendőrségre, mert sajnos előbb-utóbb lop a droghoz kellő pénzért.
Nem azt akarom, hogy egy kera miatt kapjon 5 évet, csak az iskolákból verjék ki ezt a szemetet, ha ehhez az kell, hogy néhány diák eltöltsön pár évet pl. Tökölön nem bánom. Ha hétvégén szív,iszik tőlem ott és azt amit akar.
Ezt a kérdést én így látom, mint aki hétfőtől péntekig napi szinten 15-20 olyan tanulóval is kell foglalkozzak aki az iskolát a tudat módosult állapot elérésének szinterének tekinti.
Börtönszleng Kajli 2011.09.16 09:40:00
Kajli: szerelmes – Kivel csörömpöltél, Pisti? Hallom, oltottál, mint meszes vödör. – Á, csak a régi csajommal dumázgattam kicsit. Visszaröppent Gran Canariáról, aszongya megvár, mielőtt visszafordul a rúdra. Tesókám, csak 24 nap! – Kajli vagy bele rendesen, mi? – Ne…..
A minap Hiryu2,0 új feladatot kapott: ifjú kollégákat kellett istápolnia. Mégpedig anyucika kicsi pubikáit. Rögtön el is kezdte visszasírni a "régi szép idők" sorkatonai szolgálatát... de tényleg jó volt az? Ma is jó lenne...?   Ezek bizony régóta és gyakran fel-felbukkanó kérdések. De nézzük más…..
Batávia 2011.08.18 22:34:21
@Kullancs1983: Kész ennyi nagyon jó hozzászólás, sztem sem a puskáról szól a sorkatonaság.
 Kedd délután 247 felett járt az árfolyam, ami már elviselhetetlen feszültségeket okoz a svájci frank alapú hitellel rendelkezők számára. A probléma ugyanakkor régen túlmutat az egyénen, rendszerszintűvé nőtte ki magát, ami gazdasági és társadalmi katasztrófával…..
A japán vasútközlekedés messze földön híres megbízhatóságáról és pontosságáról. Azonban a csúcsidő maga a pokol, bár ez így van a legtöbb nagyvárosban, de azt hiszem, mondhatjuk, hogy ez Japánban extrém méreteket ölt. Aki még nem tapasztalta meg, nem tudja mit jelent a…..
On the Spot Orania – Johannesburg 2010.07.04 14:56:00
Eszterrel félórán át vitatkoztunk telefonon. Ő negyedik napja Johannesburg legkeményebb negyedeit járja fekete bandák védőgyűrűjében (máskülönben valószínűleg már nem élne vagy bedrogozva, szexrabszolgaként ismerné meg Afrika legsötétebb bugyrait, így viszont befogadják,…..
"A busz kék, a villamos sárga, a troli piros, a HÉV zöld, ezt minden fővárosi gyerek tudja – és a taxik is beállhatnak a sorba." - foglalja össze a Totalcar Bojár Iván András MTI-hez eljuttatott tervét. A Fővárosi Önkormányzat városarculati tanácsnokának, amikor…..
Batávia 2010.06.17 13:00:03
@doszy: Nem állnék ilyen ötlettel az öreg elé - az igazság vascsöve gyorsan és brutálisan dolgozna.
2013-tól ingyenes lenne a budapesti tömegközlekedés a Budapest polgára kártya tulajdonosai számára – hangzott el a szombati majálison Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettestől az ígéret. A BKV-nál kieső jegyárbevételt az autósok számára bevezetendő dugódíj…..
Batávia 2010.05.03 16:49:57
@neutro: Teljesen egyetértek, csak arról nincs szó, hogy diszkriminatív az egész a vidékiekkel szemben. Ez valahogy senkinek nem esett le. Akkor én, mint vidéki fizessek, mert én azokhoz tartozom akik kevesebb GDP állítanak elő + kevesebb szja-t fizetnek. Teljes nonszensz.
Talán érdemes egy cseppet visszatekinteni, hogy a rendszerváltó, 1990-es választásokon hogyan kampányoltak a pártok. Furcsán néznénk ma, ha ezekkel a fél profi (vagy fél amatőr) filmekkel nyomulnának a pártok a választók kegyeiért. Természetesen, ma már nehezen értjük ezek…..
Batávia 2010.04.05 19:18:31
@Strici: Emlékszem nagyon ott voltak: Szent Korona-Ruszkik Haza. De csak rájuk emlékszem.