Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hungerilla

0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az első indafotós fotóséta után, egyből egy rendhagyó közös fotózásra hívjuk az indafotósokat! Séta helyett most bringázni fogunk, a fotózás tárgya pedig a tavaszi Critical Mass. Aki nem tudná, a budapesti Critical Mass a világon a legnagyobb, tavaly 50 000 bringás vonult fel…..
napi adag a hiányzó elem 2008.01.18 10:30:00
a célunk, hogy segítsünk minden rákos gyermeknek, aki hiányt szenved valamiben...S..EGÍTSmintha ismerős lenne...az hiszem, a Gyermekétkeztetési Alapítvány - szerintem működő - kampánya volt az, ami ugyanígy a hiányzó betűre épített KENYÉ.. és SZALÁM.. szavakkal (és ne…..
addict Antenna Digital. Ezt akarod? 2007.11.15 09:32:00
Gyerekkoromban borzasztóan szerettem a Gőgös Gúnár Gedeonban az olyan történeteket, ahol egyes szavak kis rajzokkal voltak helyettesítve. Egy kisgyereknek megterhelő még a kötőszavakat is kiolvasni, így az írók segítettek egy kicsit. Azóta alig találkoztam ilyen kedves…..
Az ország legnagyobb plázájáról kiderült, hogy egy szeméthalom közepén lakik és tömegközlekedéssel nem lehet megközelíteni. Ráadásul a ma 10 órai megnyitót is elhalasztották:Ennyit a nyitásról. Még azt a 20 embert is elküldték aki ott várakozott, hogy csak 13.00.kor…..
Hungerilla 2007.11.15 11:43:24
Vajon ezt a címet hogy gondolták a rendőrök, az alatta olvasható cikk fényében? ..
Ez igen, ez olyan, mint Pirx kapitány majdnempornó-változata, ez az igazi nemzeti reklámpolitika! A TvNet új online ADSL-hirdetési oldalán élő, mi az, hogy élő, meztelen, szilikonmellű, trimmelt pinaszőrű létramenüt vet be. A lenyügöző, überbluebox technikával készült…..
Hungerilla 2007.09.12 15:58:57
Prix kapitány amúgy kispiskóta Desire Dubonet mellett....
velvet.hu/celeb/hcdb/napcelebje/desire070806/
Amúgy alternatív pornó filmeket is forgat...nem kis sikerrel.

De ez tényleg elég bevállalós. Respect a dontéshozóknak.
Aszongya Panyika, hogy Új éttereremlánc, ahol a karrierlehetőségek között ugye ott van a szakács, csak éppen még képzettség sem kell hozzá, tehát még egy informatikus is mehet olasz pizzát csinálni! Hát szerintünk eddig is informatikusok csinálták Budapest összes olasz…..
Hiába figyelmeztették olvasóink olvasóinkat, újabb ziccert adtak Kozsó teaházának. Anikó levele szerint az "új menedzsment" sem hajlandó az itallapon a koktélok árát feltüntetni, viszont külön számolja fel a Virgin Mojito mellé a fehér rum árát. Na erre kössenek…..
Futótűzként futott körbe a hír az uborkaszezon közepén, hogy néhány egész nyáron haknizó celebritás (Ganxsta, Nacsa), újabb "civil mozgalmat" indított focikorulvesz.hu címen napi 10 perc utcai fociért. Úgy látszik hiba csúszott a vírusmarketing-gépezetbe, mert a…..
Hungerilla 2007.07.31 16:26:18
Megnéztem a honlapokat, és a streetfoci.blog.hu/ nem is hasonlít a pontahovaakarodizéhez. Most akkor az mér Nájki?

Amúgy meg a Ganxta az télleg szokott focizni.
Tegnapi maléves-american airline-os naiv ügyfelünk problémájára máris itt a hivatalos megoldás: a jegyét csak az American Airlines tudja kiállítani, minthogy ott törzsutas. A Malév kereskedelmi vezérigazgató-helyettese bővebben is kifejti: Mint Önnek nagy tisztelője mind főtt mind…..
Hungerilla 2007.07.27 13:35:22
Lájtos délutáni összeállításunkból kiderül, hogy a Lidl igazából mélymagyar, az Ikea büféje is aluszik, illetve hány gigahertzes a walkie-talkie: Sokat szidták szerencsétlen Lidl-t, de amint a mellékelt kép is mutatja náluk jobban semelyik üzletlánc nem ismeri a magyar embert!…..