Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Cinkes

0 bejegyzést írt és 1015 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Arról vitatkozni, hogy az Európai Unió tagországaiban be kell-e tartani a jogállamiság kritériumait, olyan, mintha arról folyna a diskurzus, hogy a fürdéshez szükség van-e vízre? Talán pont ez az abszurd helyzet akadályozta meg a tagállamok többségét, hogy nyílt vitába szálljanak az utóbbi években a…..
Jó, ez eldőlt. Hisztizhet még sárgahaj ameddig akar, de el lett hajtva a vérbe, szögezhetjük le szinte 100 százalék bizonyossággal végre. Szavakban nehezen kifejezhető, mekkora károkat okozott az emberiségnek ez az ember, amit pedig a választás napja óta művel, elrettentő példaként kerül be a…..
Cinkes 2020.11.07 15:03:58
@Alick: Azért az Obama korszak recesszióját gondold újra. 30%-os gdp növekedésre talán nem ez lenne a megfelelő kifejezés.
Nemrég estünk át az óraátállításon, és ilyenkor menetrendszerűen előkerül a kérdés, hogy ha eltörlik, melyik sávban maradjunk. Az ország nagy része a nyári időszámítást szeretné, a nagyokosok meg a télit erőltetik. Mindegyik mellett vannak érvek, és ellenérvek szép számmal, ráadásul a környező…..
Ákos tavasszal teljes csendben volt az év elején kitört koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. Online ugyan folyamatosan jelen volt, adott karanténkoncerteket, gyakorlatilag karanténnaplót vezetett, ellátta rendesen a rajongókat anyaggal, de nem nyilatkozott például a zeneipar összeomlásával…..
Ha nem értjük a problémát, hogy születnének jó válaszok?..
Cinkes 2020.08.26 13:43:21
@felső határ nincs: Szerintem is pöcs a Gyurcsány. De te is mert ennyi az érved arra miért nyalod a seggét a fidesz maffiának.
Cinkes 2020.08.26 13:54:20
@felső határ nincs: Szóval csak az számít mekkora faszt kaphatsz be és te a nagyobbhoz húzol.
Cinkes 2020.08.26 14:09:00
@felső határ nincs: Ezt birkaalázásnak hívják és sosem függtem a politikától. Ha nem tűnt volna fel az olcsó kurva hozzáállásodat fikázom.
Orbán Viktor korábban is bizonyította már, hogy külföldi elvbarátait nem hagyja az út szélén, sőt, ha nagy a baj, akár menedéket is nyújt számukra. Annak a lehetősége persze kicsi, hogy a volt észak-macedón miniszterelnök után a belarusz elnök is nálunk talál menedéket, ha netán elűzi saját népe…..
Cinkes 2020.08.16 20:07:05
@MAXVAL bircaman közíró: Ünnepnap lesz az életemben amikor megdöglesz.
Németország (is) tipikus példája annak, milyen az, amikor egy országról jellemzően sztereotípiákban gondolkodik az ember. Pedig a németeknél csodás a kulturális élet, gyönyörű tájak vannak és még az ételekre sem lehet sok panasza az embernek. Vegyünk csak sorra pár dolgot!..
Szabadrúgás A VAR-világ focija 2020.08.14 10:43:46
>Center Nem tudom, ki látta közületek a tévében a Barcelona és a Napoli meccsét a Bajnokok Lígája középdöntőjébe jutásért. Azt sem tudom, hogy mit csináltatok az alatt a négy perc alatt, amig a mindenható VAR (Video Assistant Referee), eldöntötte: gólt rúgott-e Messi, vagy sem. Azt, hogy a…..
14 év telt el azóta, hogy a most 64 éves Roger McNamee, aki magát zenésznek és hippinek tartja, de inkább egyike Amerika legsikeresebb „venture kapitalistáinak”, azt javasolta az akkor még nagyon fiatal Mark Zuckerbergnek, hogy ne fogadja el az egymilliárdos csekket, amellyel a Yahoo meg akarta…..
Cinkes 2020.08.10 10:15:11
@midnight coder: Ez baromság. A jobboldalon egy országos tv van, a Fox, ami a legnézettebb is. Ha valahogyan könnyű manipulálni akkor az egyetlen csatornán keresztül történő "híradás". Nincs árnyalás csak egy mainstream. Nincs versenytárs mint a baloldalon, nem kell semminek megfelelni mert a közönséged nem értesül máshonnan arról ha hazudsz. Nem véletlen csúfolják már nagyon régen Faux news-nak és nem véletlenül entertainment kategóriában van.
Cinkes 2020.08.10 11:45:45
@midnight coder: Annyira tudtam, hogy ilyen bugyuta választ fogsz adni. Míg az USA-ban különböző kézben vannak pl a nagyok addig itthon állami média (tv, rádió) tv2 csoport mind a fidesz maffia kezében van. Meg azért hány emberhez jut el az sem mindegy, meg talán itthon nem két párt van. Arról nem is beszélve, hogy az online újságok olvasottsága nem éppen a tv és rádió kategóriába tartozik. Egyébként a hasonlat ül, hülye.
        Dalibor Rohac, aki  Ronald Reagan kedvenc think-tankjének az American Enterprise Institute-nak a resident scholarja, és a thatcherista Institute of Economic Affairs fellow-ja, írt egy cikket Orbánról a National Review-ba. Nosztalgia ON a National Review-val is a rendszerváltás idején…..
Ismét bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor és köre óriási üzleti lehetőséget lát Magyarországban. A politikai hatalom képviselői és a gazdasági térnyerésben jeleskedő oligarchák kéz a kézben építik a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, amely lassan olyan éhes szörnnyé változik, amelyik mindent elnyel,…..
Előző posztunkhoz hasonlóan - melyben az 5 legjobb háborús filmet kerestük - a világtörténelem legnagyobb hadvezéreinek kiválasztása is kemény feladat elé állított bennünket. Bár segített némileg a történelemtanári végzettség (egyikünk esetében), így sem volt egyszerű feladat az elmúlt 5 évezred sok…..
Most már igazán elegem van a péniszméregetésből!..
Cinkes 2020.07.08 08:42:59
@MAXVAL bircaman közíró: Nahát ki gondolta volna, hogy neked kis pöcsöd van... :)
November 3-án elnökválasztást tartanak az Amerikai Egyesült Államokban, körülbelül 250 millió választópolgár dönthet a hazája sorsáról. Az ő szavazataikért harcol a demokrata színekben induló Joe Biden és a regnáló republikánus elnök, Donald Trump. A kampányidőszak már javában zajlik, és jelöltek a…..
Cinkes 2020.07.05 14:19:37
@nincs1agy: Mint mondottam minden politikus puszilgat gyerekeket, az a hülye aki engedi. Most nem értem miért rugózol ezen. Trump nem puszilgatott gyerekeket? Vagy esetleg ha Biden elnök lesz minden gyereket végigpuszil? Vagy máskor élvezik a gyerekek a idegenek puszilgatják őket?
Cinkes 2020.07.05 14:39:38
@röf: 20 évvel ezelőtti dolog amiben egy olyan ország kapott területet amihez a mai napig kb semmi köze az amerikaiaknak, illetve ami persze a horvátok meg a szlovének leválásával indult, előbbiekkel nem túl békésen, összefüggésben van azzal, hogy az oroszok elfoglaltak egy szomszédos ország területét és azóta gerillaharcot folytatnak a határukkal szomszédos részen? Hogyan? De akkor az ukránokról. Az amerikai titkosszolgálatok megágyaztak direkt az oroszoknak? Vagy nem tudták, hogy ugrásra készen vannak? Vagy tényleg nem számított az ukránoknak az, hogy van egy szűk réteg amelyik jól él a politikából (akik mit ad isten pont az oroszok bábjai), az ország többi része meg putri? Hogy jön ehhez a demokratáknak az érdekei? Akármit csinálnak tudnak azzal villogni a választók előtt, hogy mi hajtottunk végre állampuccsot egy számukra érdektelen országban?
Cinkes 2020.07.05 17:17:07
@röf: Nyugat-Európa elfoglalta Koszovót? Mert akkor lenne jogos a kettős mérce emlegetése. Aztán milyen hasznot is húzott az ukrán puccsból és kicsoda? Csak nem az oroszok? Ja persze, inkább a demokraták voltak. HŰHA...
Akinek eddig kételye lett volna, az elmúlt években Bernie Sanders politikai pályafutása elég masszívan bebizonyította, hogy az Egyesült Államokban a többség nem kifejezetten szimpatizál az általa szocialistának tartott nézetekkel (legyenek azok Európából nézve mégoly visszafogottak is). Persze az a…..
Úgy lett egy kicsi magyar településnek nemzetközi kupában induló focicsapata, hogy annak költségeit túlnyomórészt a magyar adófizetők állták. Az Orbán-rezsim cinizmusát jelzi, hogy pénzt és energiát nem kímélve végül olyan magasra emelte a pöttömnyi Felcsút csapatát, hogy az rövidesen nívós külföldi…..
Cinkes 2020.06.29 16:06:34
@patakware: Persze ne is gondold, hogy pl. olyan dolgokban jutna rád pénz mint pl. rendes utakon járj a kocsiddal. Ez a sor még elég hosszan folytatható.
A baloldali gondolom sosem támogatta a családokat. A baloldalon mindenki szabadon baszik össze vissza, család meg nuku.
Hagyományőrzés: azokat az ősi hagyományokat ápolgatják, hogy nem tekintik partnernek kb 20 éve az ország azon felét akik nem szavaznak rájuk, meg a buta fajtádat még uszítják is, ugye a haza nem lehet ellenzékben. Emiatt voltunk török és Habsburg uralom alatt, ez tényleg egy olyan hagyomány amit ápolnak, az oszd meg és uralkodj ősi magyar hagyományát.
Bevándorlás: akik ugye maguktól még gyalog is inkább elmentek innen azoktól kell rettegned évek óta. A kvóta szerinti 1300-at meg csendben átvették.
Erkölcsi kérdések: bazdmeg te hülye vagy ha a fidesz maffia erkölcsi értékeire akarsz hagyatkozni, vagy legalább bűnöző.
Ha már szimbolikus dolgokról van szó nekem többet számít ha nem mindenhonnan a politika köszön vissza, mert mindenbe belefolynak. Lehet, hogy a konzervatív ember ebben az országban még nem nőtt ki a kommunizmusból, de ez nyugaton nagyon másképp megy a jobboldalon.
Cinkes 2020.06.29 20:43:31
@kárárámaispj: Az csak egy hülyének érv ha valami más is szar és mégis elbasznak rá sok pénzt. Gondolom elégedettséggel tölt el ha két kanállal eheted a szart.
Egyre-másra döntik le a szobrokat Amerikában. Elsősorban a Konföderációs árulók a Jim Crow-érában felhúzott szobrai esnek áldozatul ennek, de rabszolga-kereskedők vagy konkvisztádorok is (újabban pedig válogatás nélkül bárkinek a szobra, akit nem ismernek, az is áldozatul esik, mert feltételezik,…..
Cinkes 2020.06.26 17:32:34
@Ad Dio: Pedig volt szobordöntés itthon is, egyre biztosan emlékszem. De ami a lényeg és ide tartozik, az USA-ban konszenzus van arról, hogy a rabszolgaság rossz dolog volt. Ennek ellenére történnek ilyen dolgok amik miatt most a balhé van. Miért tehette meg a rendőr amit megtett? Azért mert egy fekete tehet panaszt de leszarják, neki nem lesz gazdag befolyásos ismerőse aki miatt tartania kellene a rendőrnek attól, hogy megütheti a bokáját. Még az is lehet, hogy rasszista sem volt a rendőr csak valami frusztrált fasz. De az biztos, hogy azért tette azt amit mert úgy érezte megteheti. Azt mondod, hogy elegánsabb a hagyományos törvényes úton rendezni? Egyetértek. De ahol így fel tudják rúgni a társadalmi szerződést az egyik irányból ott a másik irányból is úgy fogják érezni, hogy megtehetik. Ezek a szobrok meg pont ezeknek a problémáknak a gyökeréhez visszavezethető szimbólumok. Szobrok ledöntése szerintem semmi emberek sárba tiprásához képest. És ez a probléma még létezik, ezért tudom megérteni.
Cinkes 2020.06.26 17:34:40
@outsider1015: Ha kérdésként teszed fel talán azért mert temetőkben garázdálkodni már megint egy másik kategória.
Cinkes 2020.06.26 17:35:48
@/\ngel: Mert azt hitted?
A szobordöntések ellen tiltakozó szélsőjobboldali tüntetők összecsaptak a rendőrökkel és rasszizmusellenes tüntetőkkel...
A hazai főváros egyik legikonikusabb tere nagyon szomorú eseményeknek volt szemtanúja a múlt hétvégén. Két fiatalt késelt halálra másik kettő, akik valószínűleg drog és alkohol befolyása alatt álltak. Egyáltalán nem normális az eset, hogy a város szívében ilyen megtörténhet. Azonban sajnos várható…..
Egy történet újramesélése, amiből többet tanulhatsz a politikáról és a nagybetűs életről, mint gondolnád. Lucasfilm's official marketing logo for Star Wars Day..
Augusztussal nagyjából a határátkelők nyári hazalátogatásai is véget értek, ilyenkor mindig érdekes látni, milyen tapasztalatokkal gazdagodtak a külföldön élő magyarok. Balázs (akinek előző posztját itt olvashatjátok) például egészen pozitívakkal. Te is hazalátogattál? Milyen tapasztalatokat…..
Szeretném kérni érzékenyebb lelkű -- esetleg a hozzáértés látszatára is adó -- ismerőseimet, hagyják abba a konzervatívozást Orbánék kapcsán, akik a legjobb esetben is csak etnonacionalistának látszó, hatalommaximalizáló, rosszabb esetben (ténylegesen) a politikát eszközként forgató gátlástalan…..
A tudósításokból nem derült ki, vajon miben egyeztek meg a sportújságírók. Csupán az, hogy elnökük beszélt a Nemzeti Sajtókamaráról is. Három kormánykritikus újságban olvastam, hogy Szöllősi György ismét szóba hozta a kormányzat számára oly kedves elképzelést, miszerint meg kéne szűrni (idegen…..
Cinkes 2019.05.08 09:03:40
@Zöldi László: Számomra csak azzal szerzett hírnevet, hogy elvtelen propagandista lett. Közreműködik az adóm eltapsolásában. Ez nem vet túl jó fényt Önre sem ezzel a véleménnyel.