Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Logic

0 bejegyzést írt és 33 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Van pár apróbb új információnk a kézicsomagos mizériáról, meg itt az idő arra is, hogy tisztázzunk pár dolgot. Az előző posztban írt fontos változást azóta többen is megerősítették, az egyik olvasó úgy fogalmaz, hogy Ferihegyen is pánikszerűen címkézik az összes csomagot, vagyis aki nem vesz…..
Logic 2018.08.01 03:01:58
@Fillér B. Gusztáv: arról meg már ne is beszéljünk, hogy a Ryanair hazudott a járattörlés okáról, magyarul mehetnek perre a szerencsétlen utasok...
Rövid idő alatt kétszer is megszívatta az utasokat a Ryanair, akik Gran Canariára repültek Budapestről. Először állítólag a csomagszállító berendezés romlott el, és hagyta itt a csomagok javát a gép, másodszor bizonyosan túlsúly miatt pakolták le a bőröndök egy részét. A történtek után sok téves hír…..
Elismerték a hibát, de a cég nem akart fizetni. Az igazgató bujkált, a biztosító mosta kezeit, a kár kétmillió forint. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Nem tudom, mikor lesz újra alkalmam közelről szemlélni, ahogy egyenlő arányban keveredik a Vespával feltűnősködő belvárosi kisnemesség azokkal a megveszekedett hobbistákkal, akik közül az egyik rögtön meg is szólított a 946-os modell budapesti bemutatója előtt. A hóbortos…..
Logic 2013.07.04 20:55:21
Vöröshajú lányok Jana 2013.02.05 20:00:00
..
Logic 2013.02.06 16:21:25
Zseniális húzással nem az összes jegy árát téríti meg automatikusan a becsődölt Malév. Aki nem saját kártyával fizetett, az megszívta. Nem mindenki pénzért vette a jegyét, vagy hogy? Január végén a férjemmel Finnországba utaztuk egy hétre, ott ért minket a Malév…..
A CreativeAds megoldotta a mindenhová kirakott, közhelybajnok "Az ég kék, a fű zöld, az élet szép"-plakátok rejtélyét: ez a nemrég elindult RTL2 tévécsatorna frappánsnak szánt reklámkampánya. Nem tudunk sokat hozzáfűzni, legfeljebb azt hogy a régi L'art pour L'art-videókban…..
  Kedves Nem-Biciglisták! Kedves négykerekű, két-és négy lábon járó Embertársaim! ;-) Nektek szól ez a mostani kis szertelen szösszenet. Lépten-nyomon hallhatjuk-olvashatjuk, hogy elszemtelenedtek a kerékpárosok, túl sok van belőlük, divatoznak, hülyén öltöznek,…..
Logic 2012.08.29 14:48:25
Egy normális jogállamban a rendőrség szerepe arra kellene, hogy korlátozódjon, hogy a társadalmi normák felett őrködjön. A törvények betartatása és az ésszerűség egymást átölelve kellene, hogy érvényesüljön cselekedeteikben. Ozora. Lehet hallani az ozorai fesztről ezt-azt.…..
Logic 2012.08.10 16:29:08
@is: az ide evtol szervezik uj emberek ;) lehet osszefugges?
Robogó Hol az akksi? 2012.03.07 10:00:00
Előfordul, hogy közös kalandjaink vannak a Winklerrel. Tegnap például áthívtam, hogy mutassak neki valamit, aminek apropója és tárgya az az apróság, hogy én is vettem egy XJR-t. Méghozzá nem is ezerkettest, hanem ezerhármast, sőt fekete is, nem kell átfényezni.96-óta recskázok…..
Egy közösségi portálon bojkottra szólít fel egy bejegyzés, amelyben a Wizzair-t jelölik meg a Malév csődjének elsőszámú okozójaként. Szerinte a fapados légitársaság volt az, aki feljelentette a Malévot az Európai Bizottságnál. Mint ismeretes, tavaly novemberben és decemberben…..
Kisregény hosszúságú, de pompásan megírt, a feszültséget mesterien adagoló, néhol humortól csillogó levelet kaptunk Évától, aki egy külföldi nyelvtanfolyamokat közvetítő cég ügyvezetője, és egy felejthetetlennek szánt római hétvégével lepte meg a szüleit 70. és 75.…..
A napokban olvastam egy kolléga egy hetéről szóló leírást, így gondoltam, megosztom a sajátomat. Mint abban néhányan a kommentekben rámutattatok, a kolléga beszámolója sok esetben kamuszagú volt, de akár így van, akár nem, legyen itt egy valódi, hiteles történet.Hozzáteszem,…..
B. A. túlképezte magát, nyilván ezért nem érti a MÁV logikáját. B.A. Érden lakik, Pesten dolgozik és Gödöllőn tanul tovább. Hiába van vasúti bérlete Érd és Pest között és hiába van érvényes diákigazolványa, mégis megbüntették, amiért a Budapest-Gödöllő szakaszra…..
Logic 2010.05.03 12:23:09
Tanárként dolgozom egy iskolában 2007 óta kinevezéssel.Sajnos belefolytam egy üzletbe az iskola egyik diákjával, mivel annak nagyon kellett a pénz, (21éves) megvásároltam tőle egy terméket az általa kért összegért. Amíg tartott a pénz, nem volt semmi baj, de amikor elfogyott,…..
Üdv mindenkinek! Erdélyi vagyok, fél éve költöztem Budapestre, párom miatt, aki magyar állampolgár és itt is él; több diplomám is van, odahaza pedagógusként dolgoztam, angol nyelvet oktattam, iskolaigazgatóként is tevékenykedtem az utóbbi 2 évben, több nyelvet beszélek, és…..
A Bershka laza spanyol ruhamárka. Annyira laza, hogy ha a még náluk is lazább Pumaföldre érkeznek, végképp elengedik magukat. Az Arénában pédául addig mentek a karácsony utáni emberközeli hangulatban, hogy egy csomó ruhát nem is merev, svájciakhoz-japánokhoz illő fogasokra…..
Logic 2010.01.08 12:42:09
Tehetetlenség vagy lehetetlen felkészülni az ítéletidőre? Mármint arra az arasznyi hóra, ami minden páratlan évben meglepi országunkat?   Ki gondolná, hogy az egyre ritkább hazai havazás miatt megbénult MÁV egy bő hétre elegendő témát biztosít a szak- és kevésbé…..
Se fixi, se tandem, se hibrid kerékpár; a magyar közlekedési szabályok lényegében még a rendszerváltás előtti konfekció kerékpárokat ismerik. A 15-20 éve elterjedt villogó fényű biciklilámpák még nincsenek engedélyezve, de a háromszög alakú fényvisszaverő használata, hogy…..
A közlekedési cég gazdái megijedtek az eredménytelenül szörfölő újságtól. A Kötött pálya információi szerint elhalasztotta csütörtöki brüsszeli útját az a BKV-delegáció, amely a 32 eladó használt csuklós buszt nézte volna meg. A döntés oka bizonyára a…..
Logic 2009.02.26 10:37:20
Caroláékkal kimentünk az Ecserire, részben kolbászt tesztelni. A helyszín ideális, a közönség nekünk megfelelő, az asztalterítő – rajzszöggel lefogatott műanyag, természetesen – kellőképpen mocskos. A tálcának használt papírdobozt is támogatjuk, jót röhögtünk a…..