Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lapis Lazuli

0 bejegyzést írt és 196 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mit érez az egyszeri terapeuta és blogger, aki nagy garral fejest ugrott a sématerápia ismertetésébe, aztán azon kapja magát, hogy eltelt bő negyedév azóta, hogy a témában az utolsó cikket megírta? Bontsuk ketté a választ. Amikor épp friss és kipihent, jól szolgál az…..
Tisztáztuk már, mi minden történhetett Józsival gyerekkorában, amitől kialakultak a korai maladaptív sémái, amelyekkel azóta is szívatja önmagát. A következő – látszólag teljesen jogos – kérdés: ha egyszer a sémák csak arra jók, hogy Józsi szívassa velük önmagát,…..
Ha a 61-es villamossal elmegyünk a végállomásig, akkor Hűvösvölgybe jutunk - szinte minden budapesti ismeri ezt a remek kirándulóhelyet. Ha eggyel előbb leszállunk, és sétálunk egyet a Heinrich István utcán, az utca beugrásában egy nagyon érdekes, hengerforma épülethez…..
Lapis Lazuli 2013.04.28 08:42:35
@d.hardman: Nekem tökmindegy minek hívod, de fel volt szentelve, igaz befejezetlenül. A hossztengelyétől jobbra eső részt rövid ideig használták is templomnak. A rendszerváltás után, az akkori levéltár igazgató megpróbálta rávenni az egyházat, hogy igényelje vissza az épületet, de végül nem vállakoztak rá. Egyébként félelmetes hely, félelmetesen izgalmas, és félelmetesen lepukkant.
„Azt hiszem, a szex jobb, mint a logika – csak nem tudom bizonyítani” – mondja az ismert graffiti. A jelen írás nem a szexszel foglalkozik, sőt – az alábbi ősrégi vicc keltette látszat ellenére – még csak nem is a melegséggel vagy a homofóbiával. Pap Jancsi sétál az…..
Szoktál rá gondolni?Van érintett ismerősöd?Honnan tudod, hogy van?Miből gondolod, hogy nincs?Mit tennél, ha megtudnád valakiről?Mit tennél, ha megtudnád, hogy te magad?Teszel-e valamit, hogy legyen alkalmad megtudni?Mit teszel, hogy ne kelljen mit megtudni?De ha mégis: kinek mondanád…..
Szeptemberben volt kétéves a blog, és ma szavazott neki bizalmat a Facebookon az 500. ember. Köszönöm mindenkinek az érdeklődést, legyen az átmeneti vagy tartós, irányuljon akár egyetlen témára, akár mindarra, amiről itt rendszeresen szó esik.Igyekszem a jövőben is közzétenni…..
Lapis Lazuli 2012.11.29 13:06:05
  Csaknem hat évvel ezelőtti írtam egy másfél oldalas szösszenetet, amely ezt a – némiképp önironikus – címet viselte: Pszichológiai esettanulmányok. Az írás bevezető mondata a következő volt: „Két pszichológiai tézist szeretnék demonstrálni, egy-egy…..
A cikk első részében végigkövettük azt a folyamatot, amelynek során Lajosból – egy teljesen átlagos, hétköznapi, jóravaló emberből – antiszemita lett. Itt az ideje, hogy választ adjunk, mi is ment végbe Lajosban e folyamat során. Az egyszavas válasz egy pszichológiai…..
Írtam már, és fenntartom: a Sorskönyv nélkül nem fog átmenni politikai blogba. Ugyanakkor időnként akadnak olyan politikai történések, amelyek mellett nem vagyok hajlandó elmenni szótlanul, mivel nagyon is van pszichológiai relevanciájuk. Ilyenek azok a mondatok is, amelyek tegnap…..
– Avagy: Végül is hogyan kell hipnotizálni? – Úgy fair, ha előre szólok: ha nem tudsz hipnotizálni, az alábbi pár tucat sorból nem fogod megtanulni. Annak a valaminek a kialakításához ugyan, amit hipnózisnak, transznak vagy módosult tudatállapotnak neveznek, mint láttuk, nem…..
Makeup Blog Sminkben edzeni? 2012.04.29 13:00:00
Sajnos előfordul, hogy sminkben edzek, aminek az az egyik oka, hogy munka után az utolsó pillanatban esünk be a terembe, hogy elérjük a spinning órát. A hétköznapokon általában eléggé enyhe és természetes sminket viselek, és az edzés után le is törlöm egy sminkeltávolító…..
Sorskönyv nélkül Antizsiráf 2012.04.24 00:47:00
Az előző posztomban ezt írtam: ugyanazon valóságnak számos olvasata lehetséges. Ezt bájosan illusztrálja egy komment, amivel a másik blogomban tisztelt meg valaki, a most vasárnap induló EMK-tanfolyam apropójából. Magam olyan jót derültem rajta, hogy gondoltam, e helyt…..
A szülés utáni lelki változásokról, illetve a szülés utáni depresszió lehetséges okairól már korábban is írtam ezen a blogon. Ebben a posztban először arról lesz szó, hogy mi depresszió és mi nem az, aztán pedig beszámolok egy frissen megjelent cikkről, amelyben egy orvos…..
Lapis Lazuli 2012.04.21 16:01:26
@Turchi: és @Felicitasz: www.origo.hu/egeszseg/20120223-tizszer-tobb-dvitamint-javasol-az-uj-magyar-ajanlas.html
Tuuudom, ez nem egy tudományos cikk, de nem teljesen érdektelen, különösen az a része, h a jelenlegi szabályozás szerint jelenleg a magyar háziorvosnak nincs joga (gondolom a szerző a jogosultságra gondolt) D vitamin szintet méretni.
Lapis Lazuli 2012.04.23 07:19:21
@Turchi: Hát, sajnos fogalmam sincs. Én Magyarországon élek, idén télen szedtem D vitamint, és én úgy találtam, hogy segített. De nem volt egyszerű kisakkozni, hogy akkor mennyit a különböző mértékegység használat miatt.
Ha fejből tudnám a születésnapokat, akkor ezt a posztot talán nem októberben írtam volna meg, hanem mostanában, és ma publikátam volna. Így csak feleleveníteni tudom...
A kórházon kívüli szülés szabályairól, feltételeiről és kizáró okairól szóló, hatályban levő kormányrendelet módosítása az alábbiakban olvasható (forrás (pdf): Magyar Közlöny 161. szám 39501. oldal). Szokás szerint összeolvastam a módosítást az előzővel és…..
Lapis Lazuli 2012.02.24 14:05:31
Lapis Lazuli 2012.02.24 15:34:52
@Felicitasz: Igen, pont erre gondoltam.

"A "bug" közös vonása az azon való vita, hogy mi a normális." Csináltatok egy pólót ezzel a felirattal :)

Viszont, ha így nézzük, lehet egy olyan hozadéka ennek az egésznek, h, ahogy kikényszerítette a szüléssel kapcsolatban az "otthonos kórházat" úgy kikényszerítheti, h kórháznak is végül be kelljen emelnie a feature kérdést, szerintem ez sokat segítene.
Lapis Lazuli 2012.02.24 15:57:49
@Grabb: Szerintem értettem, h így érted.

Nézd, szerintem nem lehet eldönteni, h mi a halálhoz való normális viszonyulás, így azt sem, h mi az abnormális.

Értem, vagy érteni vélem, h GÁ véleménye is az, h a mai kor embere úgymond "abnormálisan" viszonyul a halálhoz, de nem értek vele egyet ebben, úgyis mint a mai kor embere, és vitatom a kompetenciáját abban, h eldöntse mi normális és mi nem (ami a halálhoz való hozzá állást illeti). Ha egy pszichológus kezd ezen a területen normálisról illetve abnormálisról beszélni, az különösen nehezen feldolgozható számomra.

Sőt, továbbmegyek, de ez már megint off lesz a részemről, úgy látszik állandóan én offolom szét Felicitasz posztjait :), szal kimondottan irritál, ha _bárki_ vindikálja magának a döntést: mi normális és mi nem. Nyilván potenciálisan lehet találni olyan területet, ahol meg lehet állapítani mi normális és mi nem, de az emberi érzelmek, a szükségletek, az azokra adott reakciók szerintem nem ez a terület.
Majdnem egy éve keresem a választ erre a két kérdésre, egy fél könyvtárat elolvastam már a keresésben, és mégse jutottam sokkal közelebb a válaszokhoz. Egy évvel ezelőtt azt írtam, nincsenek illúzióim: a kormányrendelet az eleje lesz az igazán küzdelmes szakasznak, nem a vége…..
Lapis Lazuli 2012.02.17 14:38:23
@Grabb: Hát, igen, van ilyen, h egyik ember valamit ilyennek talál, a másik meg olyannak. A kommented második bekezdése - bár gondolom valamiféle érvnek, meggyőzésnek szántad - megerősített abban, amilyennek én találtam tyllát.
Lapis Lazuli 2012.02.17 14:39:33
Lapis Lazuli 2012.02.17 21:42:48
@Tylla - Szülőnevelés Blog:

Köszönöm, h reagáltál. Elolvastam újra. Mivel nem a saját blogodon írtad, ha jól értelmezem a helyzetet, elég nehéz kikövetkeztetni, h pontosan mit fed a többesszám első személy, bár valóban ott van, h "mi a feleségemmel". Elfogadom, és elhiszem, h semmi ilyen szándékod nem volt, mégis: én továbbra is érzek valamit, egy ízt, egy hangulatot, ami bennem "kioktatóként" csapódott le. Bár ez talán erős szó erre. Nem akarnám szétoffolni Feliciatasz posztját. Mivel nem kötekedésnek szántam amit írtam: lapislazuli.hu@gmail.com, ha dobsz egy mélt megpróbálom megfogalmazni pontosabban az érzést. Ha nem, akkor is köszi a reagálást.
Esküszöm, nem szándékosan időzítettem ezt a posztot péntek 13-ára. A napokban, egy Windows-újratelepítés során bukkant elém a játék, amivel vagy tíz éve nem játszottam. És miközben rácuppantam, világossá vált, hogy a játék bír némi pszichológiai tanulsággal. Röviden a…..
Lapis Lazuli 2012.01.14 09:50:37
@Birtalan Balazs: Igen, igen. Még a látszólag zérusösszegűekből, lásd fekete macska, vagy mi, is simán lehet úgy kijönni, zsiráfilag, ahogy írod is. Mondtam, h csak lazán kötődik :))

Egyébként, még az EMK előtti helyzet, amit leírtam a gyerekkel, de a _szándék_ az volt akkor is, h megmutassam: a vesztes is nyer, pl a felismerést, h nélküle nincs játék. És mivel a játékot a játszásért játsszuk (kivéve engem, aki csak szeretném, ha véget érne az a hülye kinevetavégén, hatszázadszor), ha a konkrét játszmát el is vesztette, nyert: egy jó játékot. Lehet, h nem volt a legjobb módszer, dehát a gyereknevelés se zérusösszegű játszma. :)
Ünnepi idő van, karácsony nyolcada. Vendégségbe megyünk, vendégek jönnek, sütizünk, társasozunk, pihenünk, és kivel-kivel arról beszélgetünk, milyen volt az év, mi volt nehéz, mik voltak a jó dolgok, az emlékezetes pillanatok, ki mit tervez 2012-re. Január elseje egyébként a…..
Lapis Lazuli 2012.01.03 09:17:20
@Felicitasz: Hát, bizony. Én egy másik forrásból, az EMK-ból gazdagodtam ezekkel a felismerésekkel, de a forrás alighanem mindegy :)

Egyébként Balázs is írt erről a témáról, kissé más megközelítésben, érdemes elolvasni őt, mint mindig sorskonyvnelkul.blog.hu/2011/11/29/ketfele_valtozas

Másodfokú változtatás "párti" vagyok. De el tudom fogadni, h nem egyetlen üdvözítő módja van a másodfokú változásig való eljutásnak.

Nekem úgy tűnik mindegy melyik megközelítés, mérséklő, vagy abbahagyó, a gyökere valahol a szorongásban és a biztonság keresésében van. Változtatni, az mindenképpen némi bizonytalanság, amire a többség némi szorongással reagál, ilyenkor az ember máshonnan próbálja a biztonság szükségletét kielégíteni: pl olyan változtatás módot választ, ami _neki_ kevésbé szorongató. Az, h valakinek a szelep meghagyása, vagy a lezárása a megnyugtatóbb, az eredmény szempontjából mindegy. Viszont az nagyon nem mindegynek látom, hogy a fenti felismerések birtokában van-e. Nem is annyira magának, hanem a környezetének :)
Kevés kliensem ússza meg, hogy előbb-utóbb elmeséljem neki ezt a régi és önmagában jelentéktelen történetet. Többnyire akkor szoktam sort keríteni rá, amikor az illető a beszélgetést indító „Hogy vagy?” kérdésre kurtán vagy hosszabban azt feleli: „Jól.” Persze, ha…..
Bábakonferenciás anyag (Old wives' tales vs. midwives' tales: beliefs and reality in the midwifery practice)  van a kezemben - egy a millióból, amelyek mind arra várnak, hogy megírjam őket ide a blogra. Az egyik szemináriumon arról volt szó, hogy mi mindent gondolnak maguk a nők a…..
Lapis Lazuli 2011.12.12 20:44:16
@kicsinap: Egek. Hogy miken mész keresztül. Sokat gondolok rátok, és a legjobbakat kívánom. Köszi, h írtál.