Regisztráció Blogot indítok
Adatok
rocksztar

0 bejegyzést írt és 177 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egyperces Krimi A Farkas Helga-ügy 2015.10.02 12:49:06
Ismét rendhagyó bejegyzéssel jelentkezünk, melyben ezúttal nem egy Hasfelmetsző Jack-hez hasonló sorozatgyilkosról lesz szó (erről bővebben itt), hanem egy kőkemény emberrablásról, melyre azóta is nehezen lehet megfelelő magyarázatot találni. Talán lerágott csontnak tűnhet ezt…..
rocksztar 2015.12.12 16:33:46
Az MSZP oktatáspolitikusa egy lehetséges orosz nyelvvizsgától is fényévnyire vesztegel. Eddig tartózkodtam attól, hogy csatlakozzam azokhoz a publicistákhoz, bloggerekhez, akik szerint a diploma megszerzésére képtelen Kunhalmi Ágnes MSZP-politikusnak enyhén szólva nem áll jól,…..
2015 szeptember 8-án egy magyar online tévé egyik operatőre Röszkén dolgozott, éppen a menekülteket filmezte. A rendőrök közül kitörő menekültek közül az esetről készült videófelvételek tanúsága szerint először egy kislányt, majd egy gyermekével a karjában menekülő…..
Néhány óra múlva kezdődik a Magyarország–Románia mérkőzés, ami tét nélkül is mindig vérre megy, de most komoly tétje is van a csoportban. Bukarestben óriási füttykoncert kísérte a magyar himnuszt. Azzal a füttyel meg lehet ugyan próbálni versenyre kelni, de nincs sok…..
         Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár katasztrofálisnak nevezte a magyarországi doktori képzést, és annak átalakítását helyezte kilátásba múlt pénteken Pécsett egy előadásában.         Nem vagyok száz százalékig meggyőződve arról,…..
A jól felépített fideszes kommunikáció pajzsán erős rés támadt. Mint emlékszünk rá, Németh Zsolt a minap úgy fogalmazott, hogy az „asszony nem ember”. Nos, ennek a kijelentésnek a valóságalapján lehet ugyan vitatkozni, de a legfelsőbb helyről sem érkezett rá cáfolat,…..
rocksztar 2015.08.22 13:48:13
rocksztar 2015.08.22 13:48:46
Április 26-án vasárnap este 9:10-kor jelentkezik először az a műsor a TV2-n, amire Hajdú Péter csak nagyon hosszas tárgyalások után tudta rábeszélni Friderikusz Sándort, aki az Ének iskolája második évada után intett búcsút a TV2-nek. A formátumot viszont mintha rá szabták…..
rocksztar 2015.04.08 13:39:18
A Való Világban jártunk, ahol sok érdekeset láttunk - ezek közül az első adagban voltak a műsor készítésével kapcsolatos finomságok, a mostaniban pedig a játékosokkal foglalkozunk, pontosabban Loconci László, a VV6 kreatív főszerkesztőjével. A gyárlátogatáskor még…..
Ingyen volt a kenyérlángos, átverték az egész várost: negyedére csökken május elsejétől a közfoglalkoztatottak létszáma. Két héttel a választások után, április 24-én Pesterzsébet Önkormányzatának fideszes többsége úgy döntött, hogy csupán 120 fő támogatásra…..
Nem mondanám, hogy összefutott a nyál a számban a miniszterelnök úr "Boldog Húsvétot" feliratot viselő, Facebook-fotón közzétett sonkája láttán, de tény, hogy visszás érzések kerülgetnek ezzel az ünnepi, fanatikusoknak minden bizonnyal szívet-lelket melengető, az alkalomhoz…..
rocksztar 2014.04.21 17:32:18
Fotelforradalmár A vég kezdete? 2014.04.07 07:27:50
Őszinte leszek: kibaszott nehéz bármi is írni agy a választások másnapjának reggelén. Pedig nem történt semmi meglepő, igazából a papírforma érvényesült. De átélni azt, amibe eddig csak belegondolt az ember, egészen más tapasztalat. Forrás: választás.hu A helyzet azért vicces, mert relatíve…..
A választás előtti utolsó héten a Mandiner különböző irányultságú, meghatározó magyar véleményformálókhoz fordult; rövid, tömör válaszokat kérve tőlük egy kérdésre: hogyan értékelik a 2010-2014 közötti ciklust? Válaszaikat a napokban közöljük. * G. Fodor…..
Hármam, ugyanarról, háromféleképpen. A True Detective fináléja megosztotta a sorozatfüggőket, legalább annyira, mint a Lost utolsó része, vagy a Maffiózók befejező 8 másodperce tette. Perszehogy az Indexen belül is kialakultak a frakciók. Triplakritika. Ezek a kérdések maradtak…..
Remek tananyag lesz az ellenzéki kampány, remélem Sydney-től Seattle-ig oktatni fogják. Amíg a Fidesz vette a fáradtságot és leültek, átgondolták, körzővel-vonalzóval megrajzolták, átrágták, kiszámolták, hozzászabták pofátlanul a törvényeket, de úgy, hogy egyikbe sem…..
Decemberben írtam az anonim közvélemény-kutatást lehetővé tevő Voks14 mobilappról, amely akkor még csak iPhone-ra volt elérhető, és még nem szolgált reprezentatív adatokkal. Azért pár érdekes következtetés levonására már akkor is alkalmas volt, pl. kiderült, hogy pont abban…..
Jó érzés volt azt a magyar sikert látni, hogy Obama elnök a magyar sikercég, a Prezi vezetőjét fogadta. Árvai Péter azért részesült az elismerésben, mert cége támogatja az elnök oktatási kezdeményezését. Az Apple-höz és a Microsoft-hoz hasonlóan ingyen hozzáférést ad…..
A magyar közélet egyik szellemes észrevétele, hogy az Orbánnal való találkozók után gyakran megbuknak állami vezetők. Itt most ne is soroljuk azokat, akiket rendes választáson győztek le (itt még akad egy-két ellenpélda). Szóval bármilyen vicces ne foglalkozzunk azzal, hogy…..
Minél közelebb kerülünk a választásokhoz, annál több jel figyelmeztet arra, hogy Magyarországon természetesen megszűnt a jogállam. Korábban hihetetlennek nevezhető intézmények és döntések születnek (és ezek nyomán megengedhetővé válnak olyan rég elfeledett képességeink,…..
ProgBlog Mi lesz másnap? 2014.02.17 16:02:56
Végrehajtjuk a feladatot. Nem tehetünk mást. Azután… – Nem – vágott bele Evi. – Addig. – Azután – ismételte makacsul Ope. Die értetlenül nézte őket. – Mi ez? Miről beszéltek? – Ugyanarról, Die – Mat hangja tárgyilagos volt. – Csak addig szolgálják a…..
Az új választási szabályozás jelentősen megnehezíti, sőt ellehetetleníti azon külföldön élő magyar állampolgárok szavazását, akik itthon nem számolták fel magyarországi állandó, vagy ideiglenes lakhelyüket. Ez esetben két lehetőség közül választhatnak az érintettek:…..
...egy tisztességes helyen az ember ilyenkor lecsatolja a fegyvert, és lelövi, mint egy kutyát...  Schmidt Mária Kende Péterről, A Viktor című könyv szerzőjéről 2002-ben.  ...isteni szerencse, hogy ott nem halt meg egy-két rendőr, meg egy-két nem rendőr is,…..