Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vasnyűvő

0 bejegyzést írt és 35 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Jó rég írtam utoljára Dezsőről, a Svédországból általam ideráncigált, 48 éves Ponton Mercedesről, volt is okom rá. Mármint arra, hogy ne írjak. Amikor ott, Härnosändben, a március eleji dermesztő svéd éjszakában megtolta Dezsőt a finn kamion, akik ott voltak, mind arra…..
vasnyűvő 2010.08.21 19:48:10
@Csikós Zsolt:
"kilakatolja a farát, meg amit talál."

Mindig így indul,amit találunk aztán egyszercsak kiderül,hogy ki kell kalapálni a kasztni úgy cirka 80%át a semmiből:))))) Pláne a coupekat.

Mintjárt átdobok emailen egy fényező-mázolót Eger környékén.
Nehéz lesz ezt a posztot úgy megírnom, hogy ne csapjon át már az első mondatok után valami szánalmas, nyálban fetrengő, görcsös önigazolásba. Pedig lelkem mélyéről gyűlölöm azt a fajta hozzáállást, hogy az én autóm a legjobb, ha szar, akkor meg pláne, csakazértis.Higgyék…..
Nem írjuk ide, hogy mi ez, nem gyártunk prekoncepciókat és nem erősítjük a mindenféle mendemondákat. Csak fotózunk és konstatálunk. Ez a gép itt van, egész kellemes teremtés. És ilyeneket tud, tegnap ezt mutatta a fedélzeti rendszere, miközben végigcsorogtam a Budai alsó…..
vasnyűvő 2010.07.09 21:28:14
@3 gb: Eddig még csak a világháborúk miattt döglött be...
vasnyűvő 2010.07.09 22:12:52
@swt: vagy inkább német amit kínában gyártanak.:)
Nehéz a szerelőnél kiugratni a nyulat a bokorból. Na, hogy állunk, hogy állunk? Ki van már cserélve a tető? Dolgozik rajta a lakatos. De fizikailag fent van még az autó teteje, vagy le van már vágva? És ezért vagyok egy idióta, hogy nem közjegyző jelenlétében hívogatom Zsoltit,…..
vasnyűvő 2010.07.02 10:10:13
@mtk001: Nem csak az usában,régen nem volt kitt. az autógyártásban is részt vett,több kilónyi Pb-Sn-Sb keverék volt az autókon de mióta fejlödöt a lemezipar/autógyártás azóta ezt elhagyták a '70-es évek körül. Az autójavításban meg átvette a helyét a külömböző műgyanták amik szintén egyre jobban fejlődnek...
vasnyűvő 2010.07.02 10:18:23
@BocaNegra: Elhangzott ez a jeles mondat a videon.
Megannyi ismerős, emlékeink mélyén elraktározott, fura autó. Mind egy célra készült. Felkavarjuk a kondér alját, nagyot búvárkodunk, jöjjenek velem, jó lesz. Vélemények az azonos című írásunkról...
Belsőség Pista menni LeMans 2010.06.11 14:09:00
A nagy kérdés nem is az, hogy odaérek-e, hiszen a Peugeot szervezi az utat, ami mindig jó szálláshelyet és kellő törődést jelent, hanem az, hogy mennyire leszek netközelben ott, a helyszínen. Bár egyelőre még csak Ferihegyen ücsörgök és a mellettem szintén ücsörgő, csehül…..
Abban a pillanatban, ahogy a Ponton vételárát átadtam Sune Edmarknak abban a bizonyos domsjői nappaliban, már tudtam, hogy nem úszom meg az idei Ornbaut. Itt kezdődik a börze Ornbau, ez a Nürnberg-közeli falu a csórómercis (legalábbis az Adenauer/300 SL/170-es/Ponton kabrió-vonalhoz…..
  Április köztudottan a bolondok hónapja, így hát nem csoda, hogy pár – autóbuzériával kellően megfertőzött – ember úgy döntött, éjjeli átlagtartó versenyt szervez április 30. és május 1. között. Vélemények az azonos című írásunkról...
vasnyűvő 2010.05.08 10:02:31
@Herlock Sholmes: A helyszínen kiadott szerint a 11.ek,azóta valamit korigálhattak vagy elírtak és az Amazon elörébb került,akkor és ott még 9145pontal szerepeltek a listán. Míg Pistáék 9071-el:)
Amint láthatták a Dezső hazahozatalát végigkísérő posztokban: egy csomó kisebb és nagyobb – bocsánat, nagyobb csak egy volt – cég meglátta fantáziát a projektben, és különféle összegekkel segítette a zökkenőmentes ki- és hazajutásunkat Svédországba és -ból.…..
vasnyűvő 2010.04.15 20:50:39
vasnyűvő 2010.04.16 09:08:35
@Merida001: Gondolj bele,ha már kész lenne akkor pl. az OT Expon meg mindenki a sérülést hiányolná,hogy hol van,mert ő megnézte volna szivessen a finn kamion újlenyomatát... de millió más oka is van..
De nem, Jürgen nem viccelt. Csupán összeadott, kivont és rájött, hogy ilyen nincs, de meg lehet csinálni. 1989-ben a Genfi Autószalonon be is mutatták, igaz, akkor még Montana néven. Valójában egy kicsit mindenki értetlenkedve állt az öszvér előtt. Nem értették sem akkor, sem…..
vasnyűvő 2010.04.11 13:19:28
@Tomi1973Wien: Passat kombiban is volt ilyen! Sokat látok egy szintén sötétzöldet a környékünkön mozogni:)
Belsőség Így vettünk veteránt 2010.04.07 15:13:00
Kedves olvasóink! Nagy örömmel jelenthetem be, hogy tegnap késő délután elkészült az egész estés Domsjö Expressz film. Ez nem kis dolog, tekintetbe véve, hogy a 60-70 gigabájtnyi nyers videó borzalmas mennyiségű. Ezt felscriptelni, összevágni, minden kísérő látványelemet…..
Belsőség Megérkezett a tréler! 2010.03.07 12:50:00
12:12 Rövid hír: Megérkezett a tréler, most rakják fel az autót. Szerencsére 1200 kg-ra van hitelesítve, a Ponty 1150 kiló, legalább emiatt nem kell idegeskedni. A sztori eddig: 1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész, 13.rész, 14.rész,…..
A legszebb, hogy már meg is vettem ezt a leletet, és itt van nálam, Budapesten. Pontosabban nem nálam, hanem tőlem is továbbpasszolódott Littner Zsolti barátomhoz, hogy továbbvigye máshova, de ez részletkérdés. Kár találgatniuk, nem egy egész Steyr-Puchról van szó, hiszen olyanom…..
vasnyűvő 2010.03.07 12:39:36
@gazdinf: pontyhoz indexet az első puchoz képest szinte egy bokorba lenyúlva is lehet találni:)
Belsőség Mitcsináltunkegésznap? 2010.03.05 20:14:00
Biztos észrevettétek, hogy ma nem került ki annyi információ, mint amennyit szerettünk volna. Az egész úgy kezdődött, hogy megbeszéltük, kilenckor kelünk és tízkor indulunk. Ehhez képest a Merci-tulajdonos csak 9:50-kor került a reggeliző asztalhoz, és csak a Kati közbenjárására jutottunk…..
vasnyűvő 2010.03.05 20:29:31
Nem nagyon tudok mit hozzátenni a tegnapi autótöréshez, nem egy örömteli dolog, és akkor még nagyon enyhén fogalmaztam. Ugye, az történt, hogy valahol 200 km-re Domsjőtől, egy nagyobbacska városba érve megtalált hátulról egy finn kamion. A finn előtte nagyon nyomult, Bende kicsivel korábban, ahol…..
vasnyűvő 2010.03.05 14:40:35
@fogash: Ezzel több a meló mint ami rajta van! Lámpacsere a többi meg javítható szebben mint gondolnád!:-)