Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Manitwo

0 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Önök is ugyanarra gondoltak? Úgy tűnik, a marketingeseknek is csak az jár a fejében. Hiába na, azt mondják, "sex sells". Vagyis a nemiségre utaló reklámok jó hatásfokkal működnek. Persze van, aki ennél egyszerűbben fogalmaz: pinával mindent el lehet adni. Autógumik,…..
Belsőség Dezső a műtőasztalon 2010.10.03 07:49:00
Először is, magyarázattal tartozom. Amikor normálisan autót veszek, legalább három, de inkább tíz kocsit meg szoktam nézni élőben, mindezt annak ellenére, hogy impulzív vásárló vagyok. A legdrágább kocsi, amit vettem, 850 ezer forint volt, és a szívinfarktus kerülgetett, amikor…..
Karesz rég volt ennyire lelkes. Tegnap reggel megjött a vezérműlánc a motorhoz, azonnal befűzte, átforgatta kétszer önindítóval, volt rögtön olajnyomás - ezt már az előző posztban megírtam. Egész délelőtt és kora délután az olajteknőt rángatta le a motorról, vizsgálta a…..
14:15 Bendével az irodájában éppen a Hotel Daniaban készült videót nézzük, amikor Vályi Pista nevét írja ki a telefonom: Történelmi pillanat, a Ponty és a csapat megérkeztek Viszre. Öröm, eufória és könnyek. Margó, Karesz felesége pityereg a megkönnyebbültségtől, közben meg sem áll, mert gigantikus…..
Belsőség Utolsó erővel 2010.03.08 09:29:00
Lejtőn megyek és csóvál ez a szar - jelentkezett be Csikós reggel 7:57-kor, Ausztriából. Bécs előtt 57 kilométerrel tartottak, zuhogó hóesésben, mínusz hat fokban, lemerülő telefonnal. A terv szerint Bécs után Sopronnak fordulnak, és onnan irány Visz, azaz Kareszfalva. Pista Pozsonyból rajtol…..
Belsőség Átkozott rossz hírek 2010.03.07 00:26:00
23:09 Megtörtént, amitől rettegtünk: a Ponty menetképtelenné vált. Csikós így mesélte el a történetet: "Eleinte csak alapjáraton volt viszonylag alacsony az olajnyomás, de egy gyors körtelefonnal kiderítettük, hogy ennél a motornál ez nem igazán probléma. Aztán amikor Koppenhágában tekeregtünk,…..
Manitwo 2010.03.07 05:14:11
@romesz: ez szép, jól látom, hogy VW Transporterrel nyomod ?
Utólagos engedelmeddel lenyúltam az excel fájlod, mert most tervezem a nyári Erdély-Fekete-tenger túránkat :)) Ha érdekel elküldöm az útvonalat. Mivel nagylányom barátja is jön, 8-an már nem férünk el a kis Subaru Liberonkban, így a Golfot is be kell vetni, de legalább gond esetén az egyik tudja húzni a másikat... (bár a Subi még nem hagyott ott sehol)
Belsőség Hasítunk 2010.03.06 14:25:00
Végre beértük Csikósékat, akik legnagyobb megdobbenésünkre pulcsiban ülnek az autóban és kinyitották a pillangóablakot. Történt ugyanis, hogy Karesz végre megszerelte a fűtést, és nem csak ezzel végzett, ha már ott volt, kicsit állított a gyújtáson is, ami ismét borította a terveinket. Hajnali…..
Manitwo 2010.03.06 15:08:11
@pi314: "Szerintem gondoljátok meg azt a vonatot, még Hamburg is elég messze van, nemhogy Bécs. "

FIÚK, nem szabad !!!
Végig kell jönni lábon. Ha vonatra szálltok az olyan lesz, mint a megszakított eja.....:))
Nem ékszerdobozt szereztél Csík, amit otthon egy nagy vitrinben (garázsban)fogsz tartani, hanem egy minőségi autót, ami használati tárgy, és olyan, ami értéket képvisel ! Egy veterán-autós értékhordozó nem vonattal jár !!!
Belsőség Mitcsináltunkegésznap? 2010.03.05 20:14:00
Biztos észrevettétek, hogy ma nem került ki annyi információ, mint amennyit szerettünk volna. Az egész úgy kezdődött, hogy megbeszéltük, kilenckor kelünk és tízkor indulunk. Ehhez képest a Merci-tulajdonos csak 9:50-kor került a reggeliző asztalhoz, és csak a Kati közbenjárására jutottunk…..
Manitwo 2010.03.06 07:57:32
@ruja: "rossz nézni ezt a az egyben lévö vasat igy sérülten ez is csak egy magyarral forul elö.Mindig az uj verda vagy a féltett szerzemény jár igy ez törvényszerü.Hajrá"

Ne haragudj ruja, de NAGYON nem értek egyet ezzel a negatív hozzáállással.
Miért csak egy magyarral fordulhatna elő ?
Én büszke vagyok a származásomra, történelmünkre, pont az apáink, nagyapáink ...stb. tudták megmutatni, a nándorfehérvári törökverőktől a Corvin- közi srácokig, hogy minden pofonból fel lehet kellni, a legreménytelenebb helyzetből lehet győzni vagy tiszteséggel meghalni, ha van hit és összefogás.
Ez egy modernkori történet, amiben van nem kis adag őrültség (veteránautó buziság) + valódi párkapcsolat + őszinte barátság + összefogás egy ügyért stb..

Remélem nem haragszol, hogy leírtam a véleményemet. Szép napot neked is és a fiúknak további maradandó élményeket kívánok ! Údv
Manitwo 2010.03.06 12:57:41
@Fomics: minden szavaddal egyet értek, "Erről van szó, kartársak !"
Szépen csorogtunk dél felé, csodásan purrogott a Merci motorja, jöttek egymás után a falvak városok, közeledett az evés hely és ideje. Mi mentünk hátul az Insigniával, Zsolték elöl, hogy lássuk ha van valami baj, ne kelljen tolatgatni. Egyszer csak mögénk került egy tartálykocsi, elég közel volt, az…..
Történelmi pillanat, ezért volt minden: az idegölő szervezés, a sok átvirrasztott éjszaka és a kínlódás, a hideg, fagy, véreres szem. Pénz cserélt gazdát, kulcsok csörrentek. De megvan. 13:02-kor került bele az akku, amit vittek, mivel a sajátja lemerült. A belseje csodás, az autó önmagában is…..
Manitwo 2010.03.04 15:29:28
teljesen off: mandiner.blog.hu/2010/03/03/mesterhazy_attila_repulo_cirkusza

no politika, de egy kicsit nevessünk a sok izgalom után, én már nem bírom olvasni a komment-áradatot, baromi nehéz így dolgozni is..:))