Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ordnassac

2 bejegyzést írt és 524 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Csütörtökön dél körül a zuglói képviselő-testület megszavazta a kerület 2015 évi költségvetését. (előterjesztések itt) Tizenheten szavaztunk igennel (Összefogós frakció; Fidesz; LMP), két képviselő tartózkodott (Várnai L. CZE.; Czeglédi J. Jobbik), három képviselő…..
Kis visszatekintés: december 4-én a testületi ülést követően, a délután 5 órás kezdés helyett kisebb késéssel tartották meg a szokásos éves közmeghallgatást a kerületben. Mivel a testületit is végigültem, gondoltam, megnézem ezt is, bár kérdést nem tettem fel. Az új…..
Vastagbőr Parasztelvakítás 2013.05.21 09:01:00
"A rendszerváltozás óta egyetlen politikai párt maradt talpon, ez pedig a Fidesz. Ezért nekünk erkölcsi kötelességünk az, hogy a kommunista diktatúra bűneit feltárjuk, megnevezzük a felelősöket, lehetőség szerint felelősségre is vonjuk őket, és ugyanakkor semmi se maradjon…..
"Ne keverjük már össze x-et és y-t! X clorafidal öntötte le z szobrát, míg y királyvízzel k-ét, érezzük már a különbséget!" Így hangoznak a hasonló kommentek posztról posztra, cikkről cikkre. Természetesen ezek a kommentelők nem az eszközöket, hanem az egyes…..
Ordnassac 2012.06.07 17:06:24
Sipos Péter blogja Coming out 2012.04.06 16:13:00
Ebben a zivataros időszakban ideje számot adni életem egy, a közvélemény előtt nem teljesen ismert részletéről. Azt gondolom, hogy közszereplőként ideje szembenéznem tetteim következményeivel. Bízom polgártársaim megértésében. Kevesen tudják rólam, hogy csaknem harminc…..
Ordnassac 2012.04.06 17:18:43
Fotó: Fazekas István hvg.hu Realitás kontra normalitás, valóság kontra álom. Nagyjából így nézhetünk arra a kérdésre, ki lesz Magyarország új köztársasági elnöke. A német példa nem lesz ragadós, ahol a lemondott konzervativ államfő helyére a zöldek korábbi…..
Liberatórium Törökvész 2012.01.01 10:41:00
Mire kell ébrednem? Új év, új hülyeség. Török Gábor alighanem meglehetősen bepezsgőzött, mert attól retteg, hogy "külföld" átveszi az irányítást. "Ma ugyanis nem az a kérdés, hogy figyelembe vesszük-e katonai, politikai és gazdasági partnereink,…..
Ordnassac 2012.01.01 22:01:20
@Lord_Valdez: ez a jóhiszemű álláspont, azért a nemzetközi sajtót olvasgatva (miután görögül nem tudok) egy kicsit más kép rajzolódott ki.

Miután a csomag nem kétharmados volt, így ellenzék nélkül is át tudta volna vinni Papandreu. Az igaz, hogy saját helyzetét akarta volna erősíteni, de nem számolt azzal, hogy sikítófrászt kap az EU és kvázi az orra alá tolta a lemondást. Papandreu szeretett volna kormányfő maradni, de nem volt meg sem a társadalmi, sem a politikai, sem a nemzetközi támogatottsága már hozzá.

Utóbbit épp a népszavazási ötlete okán vesztette el...
  Van, aki bélyeget gyűjt, más esetleg ritka sörösüvegeket, de ma talán legtöbben lájkot gyűjtenek munkaidőben megosztott poénvideók és subbaposztok alá – én egy ideje magyar vezetékneveket gyűjtök. Az alábbi pársoros baromi rég készül-bővül, többnyire véletlen…..
Varánusz Lehet más a választás? 2011.08.09 05:53:00
Érdekes és szórakoztató figyelni, hogy az ellenzéki pártok mivel ütik agyon az időt az uborkaszezonban. Az LMP egyik fele éppen feltalálja a vidéket a vidéknek, a másik fele meg már a 2014-es választásokra gyúr keményen. Göndör mangalicaszőrszál a takonypüré tetején, mikor…..
Ordnassac 2011.08.09 12:30:59
@Ordnassac: *jav.: főleg, ha

Jut eszembe: az MSZP-nek mennyire tett jót ez a verseny? ;-)
Ordnassac 2011.08.09 12:41:59
@Alamio: igen, ezt így állítom. Két fő okot látok ebben:

1. Egy eljárási okot. Amennyiben vegyes választási rendszert tartunk fent, akkor valamelyik ág diszfunkcionálisan fog működni. Miután alapelv, hogy megyehatárokat ne lépjen át egy egyéni választókerület és az is alapelv, hogy ne legyen nagy a szórás az egyes választókerületek lakossága között, így még a 110 egyéni választókerület is csak igen nehézkesen hozható össze. A listás szavazás pedig ugye a kisebb pártoknak segít, tehát, ha színes parlamentet szeretnénk (miért ne szeretnénk), akkor egy tisztes számot meg kell kapnia. Hasonló a kompenzáció esetében is. Ez 200-as létszámmal (főleg, ha kisebbségiek is benne vannak) nem oldható meg.

2. Nem csak azért élő szavazógépek sokszor a képviselők, mert ne lenne mit csinálni (bár 386 képviselő esetében akad azért ilyen), hanem mert sokszor a pártok vezetései szorítják be a képviselőket, hogy csak azzal foglalkozzanak, amit felülről kiadtak. 200 főnél a verseny pedig magyar viszonylatok között annyit fog jelenteni, hogy az aktuális pártvezetések fognak az Országgyűlésben csücsülni. Ami egyáltalán nem biztos, hogy bármilyen minőségi javulást tud hozni.
Ordnassac 2011.08.09 13:04:57
@Alamio: számomra kevéssé elfogadható, hogy egy olyan pártnak ne legyen parlamenti képviselete, amelyet a választópolgárok egy szignifikáns része támogat. Épp ezért tartom fontosnak a listás mandátumokat.

Amúgy meg gondolkozz a magyar pártok fejével. Mennyivel esélyesebb az, hogy egy pártonkívüli szakértőt tol be egy párt az Országgyűlésbe, mint az országos elnökség egyik tapasztalt tagját? Őszintén, szerintem nem sokkal.
Értelmező szótár a nemzeti együttműködés rendszeréhez kisökröknek Amikor mi kordont bontunk, akkor az népnemzeti ellenállás, ha ti nyitjátok meg a tűzcsapot, szimpla dezertálás. Amikor kivonulunk az ülésteremből, akkor az a hazugság elleni tiltakozás, ha a többiek nincsenek…..
Schiffer András ma újra elővette a Kínai delegáció itt tartózkodása alatt történt rendőri jogsértéseket, és azt kérdezte a kormánytól, magától cselekedett-e a rendőrség vagy utasítást kapott, azt teszi ebben az ügyben vajon a Fidesz amit anno az MSZP-ről állitott 2006…..
Új fejezet nyílik a Hoffmann meséi című teleregényben. Rózsi néni az utóbbi hetekben helybe ment a sallerért: elbukott a Pokorni Hadjárat, ráadásul egyre másra tüntetnek hol a tanárok, hol a diákok, hol mindketten közösen egy-egy iskoláért. Egy év alatt nem sikerült se…..
Ordnassac 2011.06.20 16:11:58
@Lajos bacsi: ebben egyetértünk.

A kérdés itt az, hogy ha marad a NEFMI, akkor ki veszi át az oktatási területet? Pokorni államtitkárnak nem megy. Mondjuk ott van a jobbkeze, Sió László. Azonban az is kérdés, hogy OV áttér-e a Pokorni-féle oktatáspolitikára.

Amennyiben szétdobják a minisztériumot, akkor is kicsi az esélye Pokorni miniszterré válásának, viszont akkor találni kellene valakit.

A másik minisztériumi félre is, ha nem marad Réthelyi. (Titkos favoritjaim erre az esetre Tulassay Tivadar jelenlegi SE-rektor.)

Persze most csak találgatok.
Ordnassac 2011.06.20 16:14:36
@Ordnassac: plusz Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott, ő lemaradt. Bár neki kisebb esélyt adok.
Kumin szerint Ki szivárgott? 2011.06.11 15:35:00
Emlékszem, amikor 2008-ban D. Bányász Gergő az m1 Híradó műsorvezetője lett, és Baló György ez alkalomból arról faggatta, hogy kivel szeretne leginkább a stúdióban beszélgetni, azt a választ adta, hogy azzal az emberrel, aki kiszivárogtatta az őszödi beszédet. Tökéletes…..
Tegnap volt a sajtóhelyreigazítási per, amit az önkormányzat indított a HVG Zrt  ellen a részvényeladásról szóló cikk miatt. A keresetet tulajdonképp elutasították.  A bíró szerint a tények logikusan vezettek ezekhez a következtetésekhez, véleményekhez.…..
Ordnassac 2011.06.11 13:00:34
@honeste vivere: akkor a Fidesz igazából az MSZP, mert Csintalan Sándor mára már Fidesz-tag? Eléggé blőd állítás, természetesen nem. Ahogy az LMP sem SZDSZ, attól, hogy Karácsony Gergely valaha az SZDSZ tanácsadója volt.

Példa: az SZDSZ mikor szavazta volna meg az egyszerűsített állampolgársági eljárást (közkeletű nevén: kettős állampolgárságot) a határon túliaknak? Ettől függetlenül vannak persze liberális elemek (emberi jogi téren) az LMP-nél, de ezt sosem tagadta.

Nem véletlen, hogy az induktív következtetés (egyes esetekből az általánosra) nem mindig szerencsés megoldás bizonyos dolgok megállapítására.
Varánusz Elkúrás Fidesz módra 2011.06.03 06:02:00
"A legfontosabb kormányzati feladataink között említeném, a kormánynak és a kormányzatnak meg kell őriznie emberi, gőg nélküli, a cél iránti alázatra épülő jellegét. Szerénység, szolgálat, visszafogottság. " - mondta Kedves Vezetőnk tegnapelőtti…..
„Mire várunk, tolongva mind a fórumon?” Hogy végre ma a barbárok betörjenek. „A szenátus mért ily tétlen s tanácstalan? Miért nem ülnek törvényt a szenátorok” Mert várják, hogy a barbárok betörjenek. Mily törvényt hoznának még a szenátorok? Majd…..
Hallgassuk meg egymást! - üzente Orbán Viktor legfrissebb postaláda spamjában, amire mi mást is illene mondani egy lökjed apukámon kívül? Azt nem mondom, hogy szétfeszített az izgatott várakozás levélbontás közben, de azért az egészséges érdeklődés kétségtelenül jelen…..
A tegnapi napon a nyugdíjeinstanddal együtt tárgyalta az Országgyűlés az Alkotmánybíróság tagságának 15 főre emelését, és elnökének közvetlen választását.A 2012 január 1.-től érvénybe lépő alkotmányban szereplő, tagnövelési tervezet maga is, és előrehozása is…..
Varánusz Te is fiam, Stumpf? 2011.05.08 06:04:00
Igyekezett magabiztosnak látszani. A tét nagy, hallgatósága véleményétől ezúttal valóban az ország gazdaságának sorsa függ. Nem lehet matolcsyzmust álmodni, nem lehet mellébeszélni, és nem lehet erőtlennek látszani sem. Ha hisznek neki - egyelőre - nyert ügye van, ha nem, a…..
Ordnassac 2011.05.08 12:29:59
Fabius, ez 10 pontos, de tényleg.

Engem Stumpf hozzáállása annyira nem lep meg. Nekünk kötelező volt egy politológia alternatív kurzust felvenni, ezt pedig Stumpfnál teljesítettem. Akkor már sejlett, hogy bár fideszes, de azért nem droid.

@Nils. H: ezzel is mellélőhetnek. Nincsenek sokan, akik betölthetnék a helyeket (vagy nem alkalmasak rá, vagy nem vállalják ilyen körülmények között). Nem véletlen, hogy arra az egy helyre sem sikerült még embert találniuk. Bár hallottam olyan pletykát, miszerint a 15 fős AB-ban Salamon Lászlót egy alkotmánybírói székkel kárpótolnák az alkotmányozási blamáért, ami kapott a sajátjaitól. Ő még az ügyvédi előéletével átmehetne a mostani jelölési szabályok szerint is...
Ordnassac 2011.05.08 13:33:14
@sárkányfő: miért? Írhatott volna különvéleményt a határozathoz Stumpf. Nem lett volna ritka az AB történetében.

Amúgy szinte az összes alkotmánybíróról terjedt, hogy ennek vagy annak a pártnak a kegyeltje. Valahogy az alkotmánybírói talár függetleníti az embert. (Elég sokat foglalkozom az AB-val.)

@egyittlakó: öreg hiba a magyar jobboldalt egy monolit tömbnek tekinteni, még ha valóban nehéz is kivenni a törésvonalakat.
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én kifejezetten szeretem, ha nemzetünk Szent Jobbja számolás helyett beszéddel tölti az időt. Egyrészt addig kárt nem csinál, másrészt minden megszólalásával szívünkbe költözik a derű, mosoly fakad ajkainkon, és a hiénák ( pénzpiaci…..
Varánusz Éljen Május elseje! 2011.05.01 06:08:00
Oly korban életem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel tölt, nem csak parancsra, s míg balhitekben hitt és fetrengett részegen, röhögött az elméjét borító kényszerképeken. Ez a kicsavart Radnóti vers jutott eszembe a mai napról. Igen, oly korban…..