Regisztráció Blogot indítok
Adatok
padisah

0 bejegyzést írt és 788 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Pár hónapja történt, hogy két nagy múltú európai márka, az Opel és a Renault is egy-egy korábbi klasszikusának elektromos hajtással felspécizett, felújított verziójával villogott. A nagyközönség a Manta és az R5 ráncfelvarráson átesett, modernizált példányát csodálhatta meg. A Manta elég nagy…..
padisah 2022.12.06 10:06:37
Index fórumon van egy elektromos autós topik, ahol sokáig én is jelen voltam, és ott követtem néhány ilyen átalakítás pályáját, egy darabig kacérkodtam is egy ottani átalakított jármű megvételével, illetve saját átalakítással. (Aztán felébredtem, és egy szívódízel Berlingót vettem meg)

Egy ilyen átalakításnak lenne értelme, de jelenleg egy sor feltétel nem teljesül:
- gyártói támogatás, aki alapvetően ellenérdekelt, mert az új termékeit akarja drágán eladni
- az államnak nem pénzzel, hanem a bürokrácia megzabolázásával kellene támogatnia, gyakorlatilag a forgalomba helyezés vizsgálati költségei Magyarországon ezt ellehetetlenítik. Egy sor itthon elkészült átépítést vittek ki külföldre papíroztatni, mert ott könnyebb és olcsóbb.
- szembeállítható pl egy használt suzuki 300k ára egy ebből készült ~ 2m átépített, li akkus géppel, és kérdőjel, hogy ez vajon kifizetődő-e a felhasználó szemszögéből
Ha tartósan magas marad az üzemanyag ára, és ezt nem követi az áramé ugyanilyen, vagy még nagyobb mértékben, akkor talán. De ezeket az átépítési árakat lejjebb kellene szorítani.

A leszorításhoz pedig alapvetően széria-átalakításokra lenne szükség, megfelelő ipari üzem, egyszer jól megtervezett, és gyártott átalakító szett birtokában, amire egy nagyobb vállalkozás lenne képes.

Mindezzel együtt, szerintem ez egy hatékony, és olcsó módja lehet(ne) a defosszilizációnak, illetve jelen külpolitikai konstellációban az energiafüggetlenség javításának.
Karácsony Gergely, Budapest Főpolgármestere 2022. szeptember 20-án nagyon fontos kérdést tett fel (ld. még pl. a 24.hu cikkében is): hogyan lehet, hogy ha a Paksi Atomerőmű – mint közösségi beruházásban megvalósult erőmű – 12 Ft/kWh áron termeli a villamos energiát, akkor a fogyasztók, közöttük…..
padisah 2022.10.08 01:23:21
az ábra alapján (meg józan paraszti ésszel is belátható módon) a villamos áram árának a mérsékléséhez arra lenne szükség, hogy az ármeghatározó szerepet betöltő földgáz alapú elektromos áram előállítására ne legyen szükség

vagyis, a kereslet csökkenjen arra a szintre, hogy a földgázt már nem érik el az ajánlatok
vagy, a kínálat többi szereplője legyen képes többet termelni, és ezáltal a földgázig ne jusson el a kereslet

ezt sajnos lehetetlenné teszi, hogy a megújulók rendszerben tartásához egy gyorsan alkalmazkodni képes erőműtípusnak kell üzemelnie, ami praktikusan csak a gáz lehet, tehát még ha csökkentjük is a villamos áram keresletet, a gáz akkor is a rendszerben marad - a megújuló háttereként

ami a kínálat növelését illeti, klímavédelem szempontjából is atomerőművek építése lenne az üdvözítő, vagy a már létező atomerőművek használata... ez vonatkozik pl. a francia atomerőmű állomány újra üzembe helyezésére, hogy az ne pont a kritikus téli és egyben háborús időszakban álljon mondvacsinált okokból, és vonatkozik akár a paksi atomerőműre is, hogy ami ütemezhető karbantartás, azokat lehetőleg a nyári időszakra lehessen tolni, amikor a Dunába kerülő hulladékhő miatt amúgy is fékezni kell a teljesítményen, és rendelkezésre állnak a napelemek

mivel az atomenergia kínálata rövid távon kismértékben növelhető, ezért itt most az energiapolitikának lényegében hátraarcot kell csinálnia, és arra alapozni, ami létezik, és ezek a széntüzelésű erőművek

ezek egyúttal valamivel lassabbak, de azért mégis képesek kiegyenlítő szerepre a meglévő megújuló állomány mellett, és a szén beszerzése/szállítása megoldható tengeren, vasúton, nem igényel vezetékeket, nem köt egy konkrét szállítóhoz (lehet akár teljesen politikailag semleges forrásokat keresni)

a merit orderen alapuló villamos ár képzés problémája, hogy olyan energiatermelők is megkapják a gáz árát is tartalmazó határköltséget*, amelyeknek semmi kapcsolata a gáz árával, tehát abba az irányba kellene lépni, hogy ezek a termelők ténylegesen azt az árat kapják az áramért, amennyit az ajánlatuk alapján kértek érte, a kereskedőnél pedig kiátlagolódnak az alaperőművi és a határköltség árak, a fogyasztók pedig kedvezőbb árat fizetnek - ami így is magasabb mint a korábbi, de nem ilyen extrém módon
Tudom, más gondja is van jelenleg azoknak, akik közvetlenül érzik a háború pusztító és szörnyű hatását nap mint nap, mint autós cégek sorsán aggódni, de ez egy autós oldal, nem egy geopolitikai, pláne nem aktuálpolitikai oldal, és továbbra is kérek mindenkit, hogy ezt tartsuk tiszteletben, a…..
Minden poszt után, amit a témában írok, elözönlenek az üzenetek különböző villanyautós csoportokból kifényképezett gyalázkodásokról. Ez különösebben nem hat meg. Ha valaki nem akarja érteni amit írok, vagy terhelt viszonyt ápol a valósággal, az nem az én problémám. Nem is ezért érzem, hogy helyre…..
Tavares megint megtette: nyilatkozott, anélkül, hogy a levegőbe beszélne, PC szóvirágokkal, a korszellem kényelmes cuppanós zseléjébe merülve. Ő nem ilyen. Mindig szemből jön, és először üt. Határtalan odaadással követem munkásságát, de nem lennék a beosztottja.A francia „Les Échos“, az olasz…..
padisah 2022.01.20 14:41:53
@miert?: egy villanyautóban nem csak az akku képez gyártási költség többletet, hanem az elektromos hajtás vezérlése is. Az a teljesítmény elektronika, ami képes egy autót mozgatni 80-100KW-al, megbízható, és képes órákig üzemelni túlmelegedés egyebek nélkül, egyszerűen drága. (pl egy troliban is drága) A gyártás kiépülésével feltehetően olcsóbb lesz, illetve ez is részben a technológia ára miatt drága, ami a termelés felfutásával, több gyártott terméken elosztva kisebb lehet.

a 2. pontodat nem teljesen értem, középosztály alatt pont ezt kell érteni, francia, német melós, vagy magyar osztályvezető, ezek fognak kiszorulni az újautó vásárlásból

a használt meg, ha csak a gazdagok preferenciáit követi, alkalmatlan lesz a középosztály számára
padisah 2022.01.20 17:54:34
@csorsza: az átalakulás mögött nem csak a villamosítás van, már azelőtt elkezdték az autógyártók kidobálni a kisautókat, az egyterűket meg amiről ők, vagy az autós újságírók úgy gondolják, hogy nem divatos. Bezzeg a SUV az megy, és a szabályozás épp nem ezeket purgálja ki, hanem minden mást.

szóval az autók ára emelkedik, részben az elhibázott szabályozók, erőltetett villamosítás miatt, részben meg azért mert a gyártók egyre több árukapcsolt kütyüt zsúfolnak az autókba, egyre több és drágább kiegészítő válik kötelezővé

már azzal is felfelé hajtják az árakat, hogy be kell építeni x vezetéstámogatási rendszer, kötelező, de akkor erre a gyártó azzal reagál, hogy a kisautót ami nem viszi el a hátán az x vezetéstámogatási rendszer árát, le is veszi a gyártásból, és maradnak a nagy nehéz batárok, ami drága is, sokat is fogyaszt, fenntartani is drága, és a sok kütyü el fog hullani benne 10 éves korára, tehát nem is lesz tartós
******
nyilván valapból probléma, hogy a villanyhajtást MINDEN autóba belekényszerítik, holott annak csak a városi kisautókban van létjogosultsága
Ennyi pénzben úszkálunk minden nyáron a tóban, és egy ’45-ös elmélet szerint komoly szereplők lehetnénk a világpiacon is...
Hú, ez hosszú lesz. Hogyan álljak neki? Belegondolni is nehéz. Messziről kezdjük, visszanézünk a múltba, aztán feldolgozzuk a jelent. Figyelem, tényleg hosszú! A bejegyzés során beszélünk azokról a fontos gazdasági mutatókról és gazdasági teljesítményt mutató számokról, amelyek segíthetnek…..
padisah 2021.09.21 10:06:28
dollárból nézni a magyar gdp-t hibás szemlélet, mert beárazza a magyar gazdaságtól teljesen független dollár árfolyamváltozásokat, illetve ami még rosszabb, hogy beárazza azokat a magyar pénzpolitikai változásokat ami aztán torzít

a grafikonon konkrétan a 2008-as év a válsággal azért ugrik ki, mert az akkori pénzpolitika az infláció csökkentésére fókuszált, és a világpiaci (alacsony) kamatszinteket ignorálta, és külkereskedelmi hiányt generált

az akkori Megyesi-Gyurcsány-Bajnai kormányok meg ugye szintén GDP növekedést akartak felmutatni, ezért tolták az állami kiadásokat, tehát összehozták a kettős hiányt: külker és államháztartási hiány

a szlovák-magyar egy főre jutó gdp grafikonon, amit midnight coder tette be az látszik, hogy épp ebben az időszakban, a 2006-os magyar megtorpanással egy időben válik el a szlovák, ezt követően nagyjából az itt kialakult különbség marad meg a mai napig

*****************
a jelenlegi inflációs következtetésekkel nagyjából egyetértek, és azt gazdaságpolitikai hibának tartom, hogy pénzt pumpálnak az építőiparba, általában véve a gazdaságba, és közben a saját állami beruházási program is fut tovább, olyan csekély hasznosságú irányokba mint a stadionok építése. (Legalább Paks 2 szívná fel a betont, amiből tőkejószág lesz)

arra hiába várunk hogy a jövő évi választás előtt bármely kormány önként fékezni akarja majd a gazdaságot
Amióta világ a világ, azóta létezik Pesterzsébeten egy (néha több) villamosok számára épült hurok. Ahogy a település változott, fejlődött, úgy alakult vele együtt a villamosközlekedés is. Hol bővült, hol szűkült a kínálat, néha-néha meg újratervezték az itt közlekedő hálózatot. Most kísérletet…..
padisah 2021.09.20 14:53:45
@kvp: A tomegkozlekedes fejlesztesenek lenyege, hogy ne kelljen az auto. Ha az autok kiszorulnak vagy beszorulnak a villamosok moge, akkor nem eri meg autozni, mert nem gyorsabb es sokan atszallnak a villamosra.

na ezért nem szeretném hogy a baloldal kerüljön hatalomra

mindenki aki teheti autózni akar, mert az sokkal jobb mint a tömegk.
erre nem az a válasz hogy legyen erre alkalmas infrastruktúra, hanem hogy az autósnak is szándékosan elrontjuk a dolgokat, hogy legyen ugyanolyan szar mint a tömegközlekedőnek

ez a gondolkodásmód nem progresszív mint amit hirdet magáról, ez a pöcegödörbe vezet

a villamosok építésének nem az az értelme, hogy a személyautót szorítsa ki, hanem hogy a dízel buszt váltsa ki, ami amelett hogy szar tömegközlekedés, még büdös is
padisah 2021.09.20 15:25:41
@gomboc r2r: onnan már elköltöztünk, de a kórház kifejezetten messze volt, a vörösmarty utcai piac megállója volt közel. A leírásod alapján a zöld csík helyén lenne még közelebbi, tehát akár jó is lehet az elrendezés.

mindazonáltal nem tartom reálisnak a dél-pesti régióban a több száz méter új villamosvonalat betápokkal, megállókkal

ami minimális költséggel megoldható lenne az az 52-51 összekötés és közvetlen Mester utcai eljutás

a másik hasonló a ráckevei HÉV-et rávezetni a csepeli HÉV pályájára, és a Boráros térig elvinni, itt azért a közvágóhíd csomópontját elég költséges lenne átalakítani ehhez. Leginkább a HÉV vonaltól a vasút felé eső senki földjén lehetne átvezetést építeni, híddal hogy a szintbeli keresztezés elkerülhető maradjon
Két igazán "haladó" államot szoktak emlegetni, amikor az energiaszektor "zöldítéséről" beszélnek. Németországot és Kaliforniát. Ez ugyan egy határozottan autós tematikájú oldal, de főképpen az elektromos autózással, és az autóiparral kapcsolatos szabályozással van párhuzam az energiaszektor esetében…..
padisah 2021.08.26 23:24:18
mindkét ország az elrettentő példa hogyan nem szabad az energiatermelés átalakításába belefogni, és főleg hogy miért teszik ezt

ugyanis mindkét magát progresszívnak valló csoportnak fontosabb volt az ideológiai atomellenesség, és az atomerőműveik kivezetése mellett döntöttek, a globális felmelegedés érdemi fékezése, és a CO2 kibocsájtás csökkentése helyett

meg lehet nézni az európai vagy más országok fajlagos kibocsájtási adatait, rendre ott alacsony, és sokkal alacsonyabb, ahol magas az atomenergia részaránya - kivéve néhány speciális adottsággal rendelkező régiót ahol vízienergia, vagy nagyon sok szél (és gáz) áll rendelkezésre

a német energiatermelési rendszer még a magyarnál és a bolgárnál, meg az ukránnál is nagyobb fajlagos CO2 kibocsájtó, és kb 20 év energiewende után, kétségtelen hogy magas bázisról indulva

az energiewende elhibázottságának csak egy ontopik mellékszála, hogy emiatt pont az a fogyasztói elektromos áram drágul meg, amit a másik kampány keretében erőltetett BEV személyautókba kellene tölteni, tehát az egyik keze üti a másikat ahogy 'zöldíteni' próbál

köszönöm szépen, én nem szeretnék Zöld lenni, főleg ha a zöld ezt jelenti, maradok inkább fehér, és 'környezetvédő' aki világosan látja hogy a globális felmelegedés megállítására csak az atomenergia alkalmas, a megújuló zsákutca amiből egy fájdalmas ébredés után muszáj lesz kihátrálni
Különösen azokat a híreket szoktam kifejezett élvezettel megosztani veletek, amelyek újra és újra alátámasztják azt, hogy attól, hogy a haladár újságírók és véleményformálók valamit nagyon sokszor ismételnek, az még nem válik automatikusan valósággá.Egy jó ideje megy már a hecckampány az autó ellen,…..
Ha az ember a média híreket követi, akkor azt hiheti, hogy a belső égésű járművek napjai meg vannak számlálva. Az autóiparral kapcsolatos hírek jelentős része az elektromobilitásról szól, és a gyártók reklámjaiban is egyre gyakrabban szerepelnek villanyautók. A Teslát övező vallásos kultuszról pedig…..
padisah 2021.05.21 00:51:40
a cementgyártásból co2-t kivonni jó ötlet, arra számítottam hogy a kiégetéshez használt fosszilis tüzelő CO2 vonzatára utalsz, ami nem lenne eredőben co2 semleges

CaCO3 -> CaO + CO2, endoterm folyamat, rengeteg hőt kell előállítani

visszatérve a szemétből üzemanyag, biomasszából üzemanyag kérdésre, először is miért volt a bioetanol kudarc?

főleg azért mert maga a mezőgazdasági termelés, amivel a bioetanolhoz a kukoricát vagy gabonát előállítják, önmagában energiaigényes, iparosított folyamat, tehát már a bioetanol alapanyagának az előállítása rengeteg fosszilis energiát igényel, amihez még hozzáadódik az erjesztés és az etanol kivonása a keverékből

a bioetanolnak az energiamérlege nagyjából pont 1.0-ra jött ki, vagyis ugyanannyi energiát kellett befektetni, mint amennyi üzemanyagként létrejött, ennek megfelelően drága is, és a co2 kibocsájtása is magas, hiszen a létrehozásakor felhasznált energia is fosszilis eredetű volt - traktorokat nem lehet árammal, akkuval, felsővezetékkel működtetni

ezzel szemben a biomassza, vagy elsősorban a mezőgazdaság melléktermékei, szalma, illetve az energiaerdők fája átalakítható pirolízissel, és a klasszikus Fischer-Tropsch eljárással szintetikus benzinné, és feltételezem hogy a modern kémia ezt hatékonyabban tudja, és a benzinből is a legjobb oktánszámú változatot hozza létre

ugyanezt a szemét szervesanyag tartalmával is meg lehet csinálni, és azzal rögtön a kommunális hulladék elhelyezését, kezelését, a belőle származó metán problémáját is meg lehet oldani. Cserébe csak annyiban lesz fosszília-mentes, amennyire a szemét fosszília mentes volt. Per pillanat jelentős mértékben tartalmaz fosszilis eredetű műanyagot., de egy átfogó fosszilis-mentesítés a szemétre is vonatkozik.

A post címében arra utalsz, hog szintetikus üzemanyaggal lehet-e egy trabant zéró emissziós. Ebbe a kérdésbe belefoglaltatik egy torz nézőpont, ami csak a fosszilis szén kibocsájtására fókuszál. Egy kétütemű trabantmotor kibocsájtásában épp nem a co2 az igazán kellemetlen, hanem a többi lokális szennyező.

Én ezekhez sorolom a szemetet is. Rendszeresen találkozok mindenfelé szétdobált műanyagszeméttel, amit a gazdája egyszerűen ledobott egy zsákban egy lakatlan, vagy legalábbis nem kamerázott helyre, ő pedig elegánsan távozott. A szemetet azóta viszi a szél, a csapadék, beépül a talajba, aprózódik a műanyag a végtelenségig, amíg már ezt is esszük és isszuk a tejjel.

Lehet ezért megkövezni, de szerintem kisebb baj az a légszennyezés amit a szemét elégetése okoz, mint az hogy kikerül a környezetbe és tartósan, akár száz évekig szennyezi és mérgezi a közvetlen környezetünket. Sokkal inkább azt támogatom hogy a szegényebbek igenis égessék el a szemetüket, mert ha nem ezt teszik, abból szétdobált, erdőket mezőket szennyező műanyag lesz.

A hulladéklerakók sem eltüntetik, vagy ártalmatlanítják ezt a szemetet, hanem csak elrejtik a szem elől. Továbbra is szemét marad, de összegyűjtve, egy kis térbe zsúfolva., ahol bomlik a szervesanyag tartalma, metán, szén-dioxid és egyéb büdösebb dolgok szabadulnak ki belőle. Nem látom ebben a megoldásban a hosszú távon is működtethető modellt.
padisah 2021.05.25 13:09:59
@Tollforgato:
Bármilyen termék előállításáról van szó, itt pl a műanyagok esetében, egy entrópikus folyamattal állunk szemben.

Maga a nyersanyag amit először bányászni kell általában eleve egy természetesen létrejött feldúsulásból származik. Ilyen feldúsulás évmilliók alatt jön létre (itt a lényeg a számunkra hasznos anyag koncentrációjának a növekedése), amit mi viszont néhány év/évtized alatt kitermelünk és elhasználjuk.

A kitermelést követően energia ráfordításával még tovább tisztítják az anyagot, növelik a koncentrációját, majd koncentrált formában bekerül egy gyártási folyamatba, ahol mondjuk polietilén, majd abból fröccsöntéssel flakon lesz, Vagy pulóver, vagy nájlonszatyor etc.

Ezeket aztán először hajóval elviszik 1 kontinessel arrébb még koncentrálva.
Aztán vasúton szétosztják nagyvárosokba.
Aztán teherautóval boltokba.
A boltból hazahordják személyautóval, vagy cekkerrel.
Aztán bekerüól a cucc a szemetesbe, szétszórva a város minden pontján, illetve a falvkaban, tanyákon is.

Namost innen, a műanyaghulladék szétszórt állapotából a műanyag darabkákat szétválogatni fajta szerint, újra koncentrálni csak rengeteg energia (KJ) bevetésével lehet, illetve rengeteg emberi munkával, mert azt valakinek meg kell néznie, meg kell fognia, magától nem válik el a kommunális hulladéktól, a ráragadt ételtől etc.

Innentől minden olyan megoldás, ami tartalmazza a műanyaghulladék begyűjtését, váélogatását, tehát általánosan fogalmazva a koncentrációja újbóli növelését, az méregdrága lesz, és ha a gyártót kötelezik az újrahasznosítására, akkor a gyártó egyszerűen csődbe megy. Lesz helyette másik gyártó másik országban, ahol majd nem írnak neki elő ilyen szabályokat, és onnan fognak boldogan exportálni ide műanyagot, amivel majd nem lehet mit kezdeni, hiszen a helyi gyártókat már tönkretettük.

Tehát ez nem lehet megoldás, a megoldás az hogy a kommunális hulladékot kell pirolízissel feldolgozni, és puszta égetés helyett üzemanyagot csinálni belőle, ami így legalább még 1 bőrt lehúz a kitermelt fosszíliáról.

A fosszilis energiahordozók kiszorítására pedig nem az a megfelelő módszer hogy a felhasználását korlátozod. Például pont a poszt témája is az, hogy nem a belsőégésű motor csinálja a CO2 kibocsájtást. A kibocsájtás abba a pillanatba kódolódik bele, amikor a fosszilis ásványt bármilyen célból is a felszínre hozták. Az olyan mint a puska a színpadon, előbb utóbb el fogja valaki égetni. És ha nem, az még rosszabb, mert akkor talajt és vizeket szennyező mikroműanyag lesz belőle.

a szegények szemétégetése is az entrópia miatt kerül képbe: azt a szemét tömeget, ami már aprófalvak/tanyák, belakott nyaralóövezetek szintjére szét lett hordva, csak vállalhatatlan pénzbeli és energia költséggel lehetne újra összegyűjteni és újrahasznosítani, ezért nem is ez történik, hanem a jobbik eset hogy elégetik, a rosszabbik hogy az árokparton köt ki

A fosszília kiszorításának az kellene legyen a módja, hogy egyrészt magát az ásványt adóztatni, vámoltatni, amikor kitermelik, amikor bekerül a vám-övezetbe, és ugyanezt a termékek energiatartalmára vetítve is meg kellene tenni. Tehát pl a Kínában készült napelemre, amit ott szénnel állítanak elő, ugyanúgy ki kellene vetni a fosszília adót, mint arra ami egy helyben kitermelt és már megadóztatott fosszilis ásvánnyal készült.

Ez a rendszer hamar átterelné a termelőket arra hogy vagy mégis hasznosítsanak újra, vagy a pirolízisből származó CO, H2 elegyből gyártsanak műanyagot, vagy ennek a forrása biomassza legyen - az ne erőművekben égjen el áramot termelve. Áram termelésére ott vannak az atomerőművek, azokat nem bezárni kell, hanem még sokat építeni.
Nemrégiben bukkant fel a hír, hogy az I. kerület egy új turistabusz-parkolót építene a Mészáros utcában, hogy ezzel enyhítse a Várra nehezedő forgalmat. Kezdetben a buszok a Vár közelében tennék le és szednék fel az utasaikat, de pár év elteltével a kerület elektromos midibuszokat szerezne be, és az…..
A BAH csomópontnál megjelent egy plakát, amely a fiúkat és férfiakat érintő társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet. A hirdetés a Férfihang megrendelésére került ki. A plakát rámutat arra, hogy a felmérések szerint a fiúcsecsemőket tovább hagyják sírni, mint a lányokat, hogy a korai…..
padisah 2021.02.10 23:38:59
@gergely_3: szerintem te viszont azért vagy egy ostoba barom mert ilyennek születtél
padisah 2021.02.10 23:41:35
@kárárámaispj: ez nem így van, mert a családon belüli erőszak elszenvedői a gyerekek, akik a nőtől is kapnak, mert azok a leggyengébbek, nem kell a feminista baromságot ténynek elfogadni
Elég sok a hírben az "állítólag", de a forrás mindenképpen a komolyan vehetőek közé tartozik. A Nikkei Asia szerint a Toyota már a következő 1-2 évben piac érett szilárd test akkumulátorral ellátott autót fog bemutatni.Árakról nyilván nem szól még a bejegyzés. A töltési idő "állítólag" 10 perc, ami…..
padisah 2020.12.27 16:02:24
igen, a prioritás az ami eleve hibás
a gyorstöltést nem elősegíteni, és mint célt kellene üldözni, hanem kb mint bűncselekményt

a gyorstöltés egyfelől az akkumulátort rongálja jelentősen, tehát az eleve túl drága akkut teszi idő előtt tönkre, másfelől az elektromos hálózatra ad rá egy jellemzően csúcsidejű terhelést, ahelyett hogy az akku által létező lehetőséget a töltésnek a völgy-időszakra való halasztását kihasználná

Ez különösen a német Energiewende szemszögéből katasztrofális, mivel a nem-ellenőrizhető források kompenzálására az autóparknak mindig készen kellene állnia mint szabályozható fogyasztó

az a mód ahogyan jelenleg az elektromos autók töltését a nagy gyártók és a politika elképzeli, a szükséges teljesítmény rendszerbe illesztéséhez csúcsidejű, gáztüzeléses erőművek sokaságát kellene megépíteni, a megújuló pedig ott marad az elektromos szolgáltatók nyakán

a másik vesszőparipa a hatótáv
egy olyan elektromos autót, ami képes 200 helyett 500 km megtételére, egy feltöltéssel, azt a kapacitás többletet, ami 200-adik és az 500-dik km között van, évente kb 4x vagy 5x fogják kihasználni. A hatótáv téma megint abba a buta irányba mutat, hogy az elektromos autó a benzines autó elektromos utánzata legyen, amit pont ugyanúgy is akarnak majd használni mint a benzinest, tehát tölteni csak hetente 1x lehetőleg egy hétvégi délután, mindenki egyszerre, és ez lehetőleg 3 percig tartson legfeljebb

ez így zsákutca, és a politika ezt a zsákutcát erőlteti, úgy hogy maguk a gyártók sem kapnak észbe

az elektromos autók elterjedését, és használhatóságát elsősorban, tehát number one prioritás az ÁRUK korlátozza, minden egyéb másodlagos

ezen pedig nem javít a gyorstöltés, a nagy hatótáv pedig kifejezetten ellenhat, az drágít

mindenekelőtt azt kellene belátni, szabályozói és gyártói oldalról egyaránt, hogy az elektromos autó nem a benzines autó elektromos másolata, hanem egy másik termék, ami a benzines autó helyettesítő terméke, és amelyek használhatósága és funkciója átfed, de nem teljesen

az elektromos autó nem a városok közötti, hanem a városon belüli egyéni mobilitás eszköze, erre kell alkalmassá, és megfizethetővé tenni

ami most történik, az egy rossz helyettesítő termék kierőszakolása támogatásokkal, büntetésekkel mind a fogyasztó mind a termelő számára

a szilárdtest csodaakku ennek a játszmának egy kelléke
Habár állapotáról egyelőre ellentmondásos hírek keringenek, a lehető legrosszabbkor, csaknem egy hónappal a 2020-as amerikai elnökválasztás előtt, a kampány hajrában Donald Trump pozitív koronavírus tesztje átírhatja az eddigi politikai forgatókönyveket. Az ezzel kapcsolatos egyik fő kérdés az, hogy…..
padisah 2020.10.05 19:13:46
@odamondó: 'Reméljük belehal. ', de azt írtad, más szavakkal, hogy haljon bele
persze nem fog, nagy valószínűséggel enyhe lefolyású lesz nála a cucc - ez majd elválik
1. Kisebb, átgondolt lakóterek Ha egy házat mérlegre teszünk, mennyi erőfeszítéssel jár a megépítése, azaz mennyire terheli meg a családi büdzsét, egyúttal a környezetét, az első szempont, amit ki kell emelnünk, a méret - ezen belül is leginkább a fűtött lakóterek mérete. Ezt nem szükséges sokat…..
padisah 2020.07.01 11:23:01
@Kotit: ez az összefüggés csak négyzet alapterület esetén igaz, egyébként (téglalapnál) nem

de ugyanazt a területet a legkisebb fallal, a kör alaprajz keríti be
a teret meg a gömb, vagy ház esetén a félgömb, de az már nem lenne praktikus élettér

gondolom ezt a matematikai összefüggést ismerték a jurta és jégkunyhó építők is, akiknek tere van bőven, viszont nem akarnak feleslegesen dolgozni, plusz a jurta esetében az anyag is drága
Vannak persze ellenérvek, vannak akik szerint fizessen a katás, a 40% jogos, van pénze, minek sumákol? Fizessenek a gazdagok, ahogy az már lenni szokott. Nos, volt amikor a KATA értékhatára 6 millió volt, akkor az év elején befizettem vagy másfél millió plusszt az előző évre, ha az emlékezetem nem…..
Az International Renewable Energy Agency (IRENA) egy kb. 180 országot magába foglaló nemzetközi szervezet, amely a megújuló energiaforrások, és ezek között a bioüzemanyagok, széleskörű felhasználást szorgalmazza és koordinálja az ilyen körű globális technológiai, törvényhozási és alkalmazási…..
padisah 2020.02.20 19:17:42
@nemecsekerno_007: és szerinted a mai Brazíliának is csak annyi etanol kell az autózáshoz mint 60 éve...?
padisah 2020.02.25 16:43:47
@ZöldEnergia: én leginkább azt szeretném elérni, hogy a zöld lufi kidurranjon, és az emberek átlássák az idológia, vagy inkább vallás önellentmondásait

ezt követően pedig az emberiség elindulhasson azon az úton, ami valóban előre visz, ami megteremti a 'fenntartható fejlődés' hangzatos, és egyben önmagának egyébként ellentmondó jövőképét

a fenntartható és a fejlődés alapvetően ellentondanak egymásnak, mivel a fejlődés szó alatt elkerülhetetlenül egy anyagi életszínvonal növekedést értünk, ami ráadásul egyre több embert érint, tehát az emberiség anyag és energia forgalma, ha valóban fejlődünk, és felszámoljuk a szegénységet, nyomort a 3. világban is, akkor az a mai sokszorosára fog nőni

a fenntartható pedig ennek ellentmond, hiszen olyan erőforrásokat vagyunk kénytelenek felhasználni, ami vagy teljesítményében, vagy a készletében véges

pl az észak-német tengerpart ra telepíthető szélkerekek összes teljesítménye véges, egy idő után elfogynak azok a szeles helyek, ahova szélkerék telepíthető

a világ fosszilis energiahordozói pedig egy véges készletet jelentenek, ami egyfelől elfogy a föld alól, másfelől közben felmelegíti a klímát, tehát a végtermék helye is véges, és lényegében már el is fogyott

tehát az ellentmondást úgy lehet feloldani, ha egyfelől tömény energiaforrást használunk, ami készletként áll rendelkezésre, és ebből fakadóan mi határozhatjuk meg a felhasználás tempóját, és időpontját is, másfelől ebből a tömény energiaforrásból tovább tudunk lépni egy még töményebb felé

márpedig ez az irány nem a szétszórt, híg 'zöld' megújulóé, hanem bizony az atomenergiáé

erősen attól tartok, hogy a zöldek atomellenessége, és az ideológia kifejezetten valás-szerű viselkedése oda fog vezetni, hogy Európát lehúzza egy új középkorba, ahol a technikai és anyagi fejlődést megakasztja a 'zöld' ideológákhoz való görcsös, vagy épp áhítatos ragaszkodás, és ezzel Európa tartósan lemarad/visszaesik a többi kontinenshez képest, még Afrika is beelőz minket

a bioüzemanyag, és különösen az a mód, ahogy az únió belepaszírozta ezt az üzemanyagokba kifejezetten gyomorforgató, antidemokratikus, elhazudozott dolog

soha senkit nem kérdeztek meg arról, hogy akarunk-e bioüzemanyagot az autóinkba tankolni, az E85 pár év állami támogatósdi után villámgyorsan kimúlt, most trükkösen csempészik vissza a cuccot

közben a háttérben sejthető hogy masszív lobbiérdekek állnak a minnél több szántóföldi növénytermesztés kiharcolásáért, aminek remek piaca a bioüzemanyag,

...és aminek 'természetesen' nulla klímavédelmi értéke nincs, hiszen az előállítása rengeteg eredendően fosszilis energiát igényel, nem jó az energiamérleg, és kb alapvető fizikai okból nem is lehet - szembe kéne menni az entrópiával amikor a levegő alacsony co2 tartalmát gyüjtöm be és redukálom szénné

az egyetlen olyan dolog, amivel érdemben csökkenteni tudnánk a gazdaságunk CO2 kibocsájtását, az a meglévő széntüzelésű erőművek konvertálása atomerőművekké, ez valóban gyorsan és határozottan levinné a co2 kibocsájtást

párosítható lenne az akkumulátoros járművek flottájával, még a fogyasztás napi változékonyságát is el tudja simítani

a zöldek viszont pont ezt akadályozzák minden erejükkel
néhányan már arra is rájöttek, hogy hoppá, a BEV helyet csinál az atomerőműnek, tehát akkor már azt is utálni kell
Az új évet rendszerint számadással kezdik sokan, így a ZöldEnergia blogon is hasonlóba fágtuk a fejszénket. De nem a saját szemszögünkből, hanem globális léptéken és a megújuló erőforrások szempontjából. Vagyis azt a kérdést tettük fel, hogy vajon mire is elegendőek a bolygón található megújuló…..
padisah 2020.01.04 18:34:49
@ZöldEnergia: belenéztem a hivatkozott linkbe

teljesen nem olvastam el az egészet, csak rákerestem arra hogy 18, de ezek az előfordulások nem órában folytatódtak, tehát nem szerepel benne olyan adat hogy napi 18 órán át süt a nap

ehelyett meglehetősen tudománytalan módon lényegében minden összehasonlításában csak a W szerepel mint mértékegység (főleg TW), tehát azt az aprócska tényt hogy a napelemek mérhető load faktora kb hatoda egy atomerőműének elegánsan átugorja

az alacsony load faktor egyik oka ez, a csillagászati, hogy a nappalok hossza változik tél és nyár között, ami miatt télen a napelemek a tizedét termelik annak amit nyáron - ezen a szélességi körön

északabbra ez a különbség még nagyobb, a sarkkörön túl meg télen 0, mert fel sem jön a nap egyáltalán

az alacsony load faktor (12% kb) másik oka pedig az időjárás, ami már teljesen véletlenszerű

a napenergia csak tárolással (kémiai tárolással) összekötve értelmezhető, mert van két periódikus változékonysága (nappalok és a téli évszakos), plusz ezen felül még egy véletlenszerű is az időjárás miatt

a kémiai tárolás meg a pdf hadoválásaival szemben kb 10%os eredő hatásfokkal jár, tehát amit megtermeltél vele nyáron, annak a 10%át kapod vissza télen újra áram formájában, vagyis lesz a mostani német átvételi árakkal kalkulálva kb 1000 ft/kwh energiád

Ahol a napenergiának van keresnivalója, az a trópusok, esetleg a térítői sivatagok, de ott hamar tönkremennek a melegtől. Ezeken a helyeken nincs akkora évi változás a termelési képességben, és a junk áramot amit képesek előállítani egyből fel is szívja a légkondícionálás.
A tegnapi napon két sajtóorgánum is bejelentette, hogy komoly pénzhiányban szenved, így a jelenlegi költségkeretükkel elképzelhetlen a hosszú távú fenntartásuk. Az egyik a blog.hu-s Kettős Mércéből önállóvá vált baloldali hírportál, a Mérce, amely 2015 óta működik önállóan ezen a néven.…..
  "Képzelj el egy kevésbé zsúfolt várost! Amit megtehetsz érte: sterilizáltasd magad!" - olvasható egy pár napja kikerült londoni óriásplakáton. Szimpla kis provokációról lehet szó, hiszen úgy tűnik, mindössze ez az egy példány árválkodik, nincs körbetapétázva a brit főváros. Magáról a plakátról az…..
Nyár parancsnok alaposan bedurrantott a kályhába. Tombol a kánikula, mindeneddigi  és sohakorábban típusú melegrekordok dőlnek sorra,  az emberek túlélő üzemmódra váltottak, és hirtelen felértékelődik még a légkondis munkahely is, nemhogy a légkondis pláza, a légkondis mozi vagy egy légkondis…..
padisah 2019.07.06 20:21:09
a járművek klímázása önmagában a zsákutca, és ez a jellemző a bkk/bkv buszaira is, meg a máv vonataira is

én régen akkor szerettem vonatozni, amikor még nem találták fel ezt az IC kocsi förmedvényt, ami gyakorlatilag mindig levegőtlen és büdös
néhány speciális esetben hideg, főleg amikor nem kéne annak lennie

10 utazásból kb 2x van egy tönkrement neoncső a világítótestben amit nem cseréltek ki, viszont pont olyan frekvencián villódzik és sípol hogy fél óra után konkrétan hányingerem lesz tőle

a klasszikus személyvonati kocsikkal viszont sosem volt ilyen probléma, szellőztetésre alkalmas ablakaik voltak (vannak?) amin kicsi a nem nyitható üvegfelület, tehát ha meleg van akkor van mit nyitni, és kevés, az utasteret melegítő napfény jön be rajta

a világítást meg klasszikus izzószálas lámpák oldották meg, ami fizikailag a hőtehetetlensége miatt nem tud villódzni, nem tudsz olyan áramot rákapcsolni hogy villogjon -> ezeket azóta az únió az ő végtelen bölcsességében betiltotta, de most már az energiatakarékosabb, és nagyon szép fényű halogéneket is

érdemes egy kört futni a Van-Hool buszokon is: ezeket használtan vette a BKV.... na honnan? egy óceáni éghajlatú nyugat európai városból, hollandia, belgium, franciaország satöbbi
ahol soha nincs 35 fok, de még 30 se nagyon

na ezért lettek ezek olyanra tervezve, hogy nagy nem nyitható üvegfelület és minimál légkondícionáló ami viszont nem működik, és nem bír a magyar nappal

az ésszerű megoldás, az hogy nem kell túlgondolni az utastér klimatizálását, a büdös levegő hűtése és keringetése helyett SZELLŐZTETNI kell, ami olcsóbb és jobb megoldás
Az olasz maffia a drogüzlet és a szerencsejáték után a veszélyeshulladék-bizniszben találta meg a számítását. Több ezer hordó atomszemetet süllyesztettek el a tengerbe, amin az évek során legalább 20 milliárd dollárt kerestek, mellékesen rengeteg embert öltek meg és…..
padisah 2019.04.14 19:09:53
@Kovacs Nocraft Jozsefne: kint van index címlapon, elolvasta 10k indexes olvasó
namost nincsenek illúzióim a tipikus indexes olvasó természettudományos, műszaki és fizikai ismereteivel kapcsolatban

a közvélemény atomellenesre hangolása egy zajló, sikeres folyamat
ami épp csak az objektív valóságnak mond ellent, de ez ugye vallás-teremtőket, ideológusokat nem szokott zavarni
padisah 2019.04.14 19:27:51
www.energiaklub.hu/files/page/Eves_jelentes_2017.pdf

van itt minden, német atomellenes zöld politikai szervezet, norvég alap, meg visegrad fund vagyis a magyar kormány által adott pénz is ide szivárog vissza

a blogot az energiaklub hozta létre, nem kell itt duplagondolt sejteni, ez egyszerűen egy atomellenes kampány, szájba hazudják az egész országot
padisah 2019.04.15 10:36:28
@midnight coder: nem feltétlenül kell szakmabelinek lenni, hogy legalább az alapokat értsék (és azt sem, vagy legalábbis úgy tesznek). Szerintem az a leglogikusabb feltételezés, hogy ezek pontosan tudják hogy minden itt leírt szó hazugság.

De ez felel meg az ideológiai célnak = atomerőművek végleges bezáratása a világ minden táján.