Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Balogh Ebner Márton

57 bejegyzést írt és 69 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 „Szeressétek egymást, mint ahogy én titeket és a magyar erdőt szerettem!” - hagyta örökül gyermekeinek és unokáinak Kaán Károly, az ükapám. A magyar természetvédelem (egyik) megteremtője és úttörője, a Trianon utáni Magyarország fásításának egyik doyanjének családja a lehető legkomolyabban vette a…..
  Ha a történelem nem lehet objektív, mert a szemlélő - legyen az történész - szubjektív szemlélete nem zárható ki teljesen a vizsgálat összegzéséből, s így bármilyen történeti mű magán fogja hordozni az írás szerzőjének tulajdonságait, ez nem jelenti azt, hogy ezzel a hozadékkal ne lehetne mit…..
Veres András volt az államalapítási ünnepi mise szónoka, a Szent István bazilikánál elmondott beszédében pedig szokatlanul éles kritikával illette a kormányt...
Kedves Olvasóink!Mint azt Önök is észrevehették, a napitortenelmiforras.blog.hu egy jó ideje nem frissült. Akik követnek minket Facebookon vagy Instagramon, azok nap mint nap továbbra is olvashatnak tőlünk írásokat, online folyóiratunk ugyanis csak elköltözött! 2016. október 23-ától indítottuk…..
MKK-blog Merre tovább Dél-Pesten? 2017.03.17 09:40:00
Előzmények A sokszínű, vagy ha úgy tetszik, zavaros dél-pesti vasúthálózat jövője régóta vita tárgya. Az olimpiai tervek kapcsán ismét előtérbe került ez a térség, sőt a NIF Zrt. egy komplex megvalósíthatósági tanulmányt is rendelt a témával kapcsolatban. Mostani bejegyzésünkben ehhez a munkához…..
Balogh Ebner Márton 2017.04.04 22:23:31
@nyelv-ész: Közben találtam menetrendet is a Közlekedési Múzeum plakáttárában is, igaz ez 1948-as, de kiderült belőle, hogy csak óránként két vonat ment Óbudára. (A mai 0-nál ez mondjuk pont kettővel több)
Ferenc József halála után utoljára koronáztak magyar királyt és királynét; a száz éve, az első világháború közepén tartott koronázásról szól cikkünk. Azt kívánom röviden bemutatni, hogy a koronázásig rendelkezésre álló alig több, mint egy hónap alatt mi kellett a koronázás előkészítéséhez és milyen…..
Az 1956-os harcok elülte után, miután Kádár János újra magához ragadta a hatalmat, az MSZMP nekiállt, hogy újraszervezze a pártot és a hatalom irányítását. Az MSZMP tagsága 1956. december 1-én, a forradalom előtti csupán 4,3%-a volt, de még 1957. júniusában is csak 39,6%-át tette ki! Falfirka,…..
Ma 60 éve annak, hogy a Vörös Hadsereg megindította invázióját az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ellen. Ezért mai posztunk témája az harckocsi, amely a második világháború utáni korszak legmeghatározóbb páncélosa lett. Nem pusztán azért, mivel ez a valaha volt legnagyobb példányszámban…..
Balogh Ebner Márton 2016.11.05 16:47:08
@GallaiG: Erről szól egy 5 részes sorozatunk, itt a blogon: napitortenelmiforras.blog.hu/tags/Finnorsz%C3%A1g
1939 november végén Sztálin elérkezettnek látta az időt arra, hogy fegyveresen is fellépjen Finnországgal szemben. A szovjet villámháborús sikerek elmaradása után a hősiesen védekező Finnország mellett foglalt állást Nagy-Britannia, Franciaország, továbbá számos semleges ország ország is, köztük az…..
Balogh Ebner Márton 2016.10.28 14:48:41
@króm nickel: Haditechnikával csak érintőlegesen foglalkoztam a kutatásaim során, a szakirodalom szerint azonban a svédek által Finnországba küldött Boforsokon volt Gamma-féle lőelemző.

Ld.: Terry Gander: The Bofors Gun. Pen and Sword, 2013. 113. oldal.

Mindig tanul az ember :)
Kéthly Anna következetes szociáldemokrata politikus volt. Az 1920-as és az 1930-as években rendkívüli kivételnek számított, ha egy nő politikusként mérettette meg magát s a parlamentbe került. Magyarország egyik legnagyobb múltra visszatekintő pártját azonban több ízben is ostrom alá vették a…..
Az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevői közül - a becslések szerint - 5-8% volt cigány, ez az országos arányuk közel kétszerese, röviden arra keresem a választ, hogy ez milyen okokra vezethető vissza. A magyar cigányság 1945-ben megszabadult a német megszállástól, a nyilas uralomtól és a…..
A fogyasztási szokások rendkívül sokat elárulnak egy háztartás anyagi helyzetéről. Ha a kiadási oldalon az élelmiszerfogyasztás és a lakásfenntartás aránya magas, az arra utal, hogy a család a bevételeit a legszükségesebbre fordítja, s más kiadásra - kultúrára, szórakozásra, tartós cikkekre (autó,…..
Balogh Ebner Márton 2016.10.07 07:43:04
@exenek: Háztartásonként, ez egy elírás. Köszönöm, a másik táblázatnál már jól szerepel. Javítom.
A budapesti Széchenyi lánchíd Magyarország első állandó kőhídja a Duna felett; építtetését heves vita előzte meg a reformkori Magyarországon, s a híd végül 1849-re készült el. A fővárosi turizmus egyik közkedvelt célpontja azonban az elmúlt bő egy évszázadban több jelentős felújításon is átesett.…..
A második világháborút követően az egész németséget kollektív módon bűnösnek bélyegezték meg, attól függetlenül, hogy az adott egyéneknek milyen volt a viszonya náci rendszerrel. Ennek értelmében Európa szerte a kisebbségben élő németeket nemre és korra való tekintet nélkül megalázták, kifosztották…..
A két világháború közötti magyar társadalom szerkezete rendkívül torz volt, ugyanis míg a lakosság közel egyharmada szegénynek volt tekinthető, addig a lakosság kevesebb, mint 0,5%-a rendelkezett az összjövedelmek 10%-ával! Sokan úgy kívánták orvosolni ezt az egyre nyomasztóbb kérdést, hogy a…..
Izrael államot ugyan nem sokkal létrejöttét követően a Szovjetunió és csatlósai is elismerték, de a keleti-blokk viszonya a zsidó állammal messze nem volt felhőtlen. Cikkemben azt a kérdést vizsgálom, hogy az 1967-es és az 1973-as az arab-izraeli háborúk között a magyar sajtó (egy része) hogyan…..
Balogh Ebner Márton 2016.09.02 13:23:55
@bloggerman77: A szír támadást én nem írnám le másodlagosnak, eléggé abban a hitben voltak, hogy az új tankjaikkal sikerre fogják vinni a támadást.Az egyiptomi támadást valóban kihagytam, ezt pótlom.
A Széchenyi lánchíd felépítése előtt és után számos bírálat érte a tervezőket, ugyanis a híd budai hídfőjénél a Várhegy magasodott, a Budai Váralagút megépítésére pedig további 15 évet kellett várni. Fél évszázaddal később, az Erzsébet-híd építése kapcsán hasonló problémák merültek fel, a Döbrentei…..
Balogh Ebner Márton 2016.08.24 13:22:25
@tena_lady: Az 1920-as években születtek tervek arra, hogy a Gellért-hegy közepéig egy alagúton lehetne eljutni, onnan lifttel a Citadellába, illetve, olyanok is, hogy egy földalatti siklóval menjenek fel ugyanide. Szerencsére ezek a tervek megmaradtak a fantáziákban. A hegy ugyanis számos hőforrással rendelkezik, ezeket egy ilyen gigaberuházás tönkretett volna.

Jamrik Levente több írásban foglalkozott a Falanszter blogon a földalatti Budapesttel, érdemes olvasni az ő írásait is.
Az első világháború kitörésének esélye az európai erőviszonyok átrendeződésével 1900 után folyamatosan erősödött fel, s végül 1914-ben tört ki. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a kortársak 1914 év elején jobban tartottak volna egy olyan háború kitörésétől, amely…..
Berlin a német egység megteremtése előtt is nagy városnak számított Európában, azonban igazi világvárossá való válása az első világháborút megelőző évtizedekre tehető. Az első világégés alatt a lakosság száma némileg visszaesett, de a két világháború közötti, közel húsz évben a  főváros népessége…..
1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszaka lemészárolták az Auschwitzban még életben lévő, 2897 cigány rabot. Recenziómban a Ha szaladok, agyonlőnek ha megállok agyonvernek. Az európai roma holokauszt című kiadvánnyal foglalkozom, amely mérföldkőnek bizonyulhat. Széles…..
A Német Birodalommal kötött szerződés értelmében a Szovjetunió szabad kezet kapott Finnországgal szemben. A sikertelen tárgyalásokat követően, végül 1939 november végén Sztálin elérkezettnek látta az időt arra, hogy fegyveresen is fellépjen Finnországgal szemben. Cikksorozatomban azt mutatom be,…..
Balogh Ebner Márton 2016.07.21 11:13:48
@Tranquillius: Kicsit árnyaltabb a kép ennél. Noha ekkor már érvényben volt az 1939-es sajtódirektíva, de gyakorlatilag sajtószabadság volt Magyarországon ekkor, ami hatalmas szó.

A Népszavát nem Moszkvából írták, hanem átvették a moszkvai híreket, közölték őket, elég tárgyilagosan amúgy. A Szocdem Párton belül sok volt már ekkor a kommunista, de szerintem - és ez személyes véleményem is - az külön pozitívum, hogy Magyarországon az olvasó megismerhette a szovjet véleményeket is. (Mellé rakhatta a máshonnan érkező hírek mellé, és saját maga levonhatta a következtetéseket.)

A Horthy-korszak legnagyobb pozitívuma éppen az, hogy ellentétben az 1944 után következő időszakokkal viszonylagos (!) sajtószabadság létezett. Krausz Tamás ezért igencsak leszúrt engem anno, de tartom azon véleményemet, hogy polgári újságírásról beszélhetünk - ennek az összes hibájával együtt - a korszakban.
A Molotov-Ribbentrop paktum értelmében Sztálin szabad kezet kapott Hitlertől, hogy a Finnország rovására terjeszkedjen. 1939 október elejétől megindultak a tárgyalások Finnország és a Szovjetunió között, azonban Sztálin olyan követelésekkel állt elő, amelyek Finnország számára elfogadhatatlanok…..
A német-lengyel háborúba szeptember közepén bekapcsolódott a Szovjetunió is, majd a Molotov-Ribbentrop paktum értelmében felosztották egymás között Lengyelországot. Sztálin ezt követően megzsarolta a három balti államot, s "segítségnyújtási szerződést" íratott alá velük, majd a Vörös Hadsereg…..
A Szovjetunió elleni német támadást követően számos tömeges lincselésnek, nyilvános megszégyenítésnek és mészárlásnak volt a helyszíne az egykor Lengyelországhoz tartozó, ma nyugat-ukrajnai terület. A Vörös Hadsereg visszavonulása-menekülése, az NKVD-s csapatok kivonása illetve a német megszállók…..
Balogh Ebner Márton 2016.05.19 22:17:28
@Celtic: Üdv!

Elvileg a hétre befejeztem volna, de nem akartam összecsapni, így remélem a jövőhéten megjelenik. Ez egy adósságom, elnézést érte :(
Balogh Ebner Márton 2016.06.23 14:18:32
@Rózsa Roland: Ez a sekélyes ukrán nyelvismeretemnek tudható be. Köszönöm!
Balogh Ebner Márton 2016.06.23 14:19:50
@Celtic: Elkészültem vele, a tegnapi évforduló kapcsán jelent meg. Köszönöm a türelmet!

napitortenelmiforras.blog.hu/2016/06/22/ukrajna_legsotetebb_orai_a_babij_jar-i_meszarlas
Elköltöztünk! Babij Jar-I mészárlásról készült írásunkat itt olvashatja el. www.ntf.hu..