Adatok
PokerKevin
36 bejegyzést írt és 87 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Ma az Antarktiszról fogok írni. Az Antarktiszról, meg a lábtörlőről. Meg néha az IMF-ről.
Ez nekem most rendkívül fontos: olyannyira fontos, hogy tulajdonképpen már tegnap kész kellett volna lennie – de nem jött össze, mit lehet tenni, nekem is betett a válság.…..
Biztosan mindenki ismeri azt a bizonyos klasszikus jelenetet, amelyben Matt Damon legyőzi KGB-t. Órákon keresztül csak "vacakolnak", majd egy hatalmas partiban kifosztja a rutinos oroszt, aki még a vereség okozta dührohamot követően is utasítja a gorilláit:-Fizessétek ki!…..
Új szakaszába ért a kormány devizahiteles mentő akciója. A hírek szerint augusztus 12-től életbe lép a rögzített árfolyam, és a bedőlt hitelesek lakásproblémáira is körvonalazódik a tervezett megoldás. Orbán szerint három variáció lehetséges:1: az állam megveszi a…..
PokerKevin
2011.08.11 06:16:50
@Álmos: Már ne haragudj Kedves barátom, de nem én tehetek róla, hogy ennyi a fizetésem jelenleg. Két hete még tanárként dolgoztam, akkor 94.000 forintot kaptam kézhez, de 6 órán keresztül lefoglalni 12-14 előzetesben lévő "gyereket"... Most kevesebbet keresek, de nem idegeskedem.
Becsületesen elvégeztem a főiskolát, de arra nem gondoltam, hogy tanárként nem fogok keresni semmit sem...
Becsületesen elvégeztem a főiskolát, de arra nem gondoltam, hogy tanárként nem fogok keresni semmit sem...
PokerKevin
2011.08.11 06:26:43
@Álmos: Az utolsó mondatod elég durva! A gyerekvállalás nem pénzkérdés! Vetessem el?
Hányan hivatkoznak válságra, amikor elvetetik a gyereküket?! Undorító emberek. Örülj, hogy a szüleid hozzám hasonlóan gondolkodtak, örülj, hogy vagy, és ezt nekik köszönheted.
Ja,és Te nem merj írni a nyugdíjrendszer válságáról sem soha, mert a Te logikád miatt hal ki a magyar!!!

2011.08.11 16:44:59
@Álmos: Nehezen állom meg, hogy a hangnememet megőrizzem.
Egyáltalán nem azt mondtam, hogy engem segítsen meg az állam. DE miért kell azokat az embereket támogatni, akik ostobák voltak és "tőzsdéztek"?
Tudatosan vállaltam a sorsomat, és egyáltalán nem bánom a gyermekem megszületését. Mi négyen voltunk gyerekek, de Anyukánk tisztességgel nevelt fel bennünket. A tisztességes nevelés nem pénz kérdés. A kisgyereknek van babakötvénye, amit minden hónapban kiegészítünk, tehát nem kell majd a nulláról kezdenie. Csak az a problémám, hogy a fizetések és az albérletek költségének az aránya messze elmarad a nyugati országokétól ("Mert a németek mobilak...").
Az utolsó mondataidért várom a bocsánatkérésedet. Azért neveztek előzetesben lévőknek, mert AZOK!!! A Budapesti Javítóintézet tanára voltam, ahol előzetesben lévő 14-19 év közötti gyerekek vannak. S az intézet csak a minimumot tudta adni.
Az pedig röhej,hogy Anyukád fizetésével hasonlítsd össze a kezdő fizetésemet (30 év után én is szépen keresnék). Tedd fel neki a kérdést: -Anyám, újra elkezdenéd, ha a mai iskolákban, a mai körülmények között kellene tanítanod? Neki könnyű (volt) úgy pedagógusnak lenni, hogy nem rajta múlott a család megélhetése.
A rá vonatkozó "zsebpénzes" megjegyzésed pedig UNDORÍTÓ!!! Én tisztességesen dolgoztam, és nem rajtam múlott,hogy a Magyar Köztársaság leszarja a kezdő diplomásokat, és befagyasztotta a bérünket.

"Meglehetősen hosszú időbe telik, míg hazánkban a szocializmus és a kapitalizmus között az ideológia terén eldől a harc: melyik győz. Ennek oka az, hogy még hosszú ideig fenn fog maradni országunkban a burzsoázia és a régi társadalomból származó értelmiség befolyása,…..
Miért ajánlom a Poker Heavent?A Poker Heaven magyar nyelven is elérhető weboldallal és szoftverrel is rendelkezik, ezért kezdő játékosok számára is ideális. Természetesen a 30% rakeback és 200%-os first deposit bónusz is csábító lehet.Rakeback 30% aki erről a blogról…..
Tisztelt Praxis! 33 éves vagyok, eddig semmiféle egészségügyi problémám nem volt, így a tapasztalataim is átlagosnak voltak mondhatóak az egészségügyről. Tudtam, hogy sokat kell várni, hogy vannak gondok, de azt vettem észre, hogy az orvosok erőn fölül teljesítenek és jól…..
Furcsa nap volt a péntek. Máskor is szoktam autózni déltájban Óbudáról a belváros felé. Ilyenkor már érezni a hétvége előtti csúcsforgalom előszelét, több lámpaváltás a kritikus kereszteződésekben normálisnak számít. Most pénteken viszont akadálytalanul suhantam át a…..
PokerKevin
2011.05.01 02:19:24
A Lázár János által is képviselt világnézet azért olyan gyakori társadalmunkban, mivel ez maga a kádárizmus. Az élet egyetlen mérőeszköze, hogy ki mennyit keres, milyen jólétben él. (Fotó: Segesvári Csaba/delmagyar.hu) A hétvégén ismét új információkkal gazdagodtunk…..
PokerKevin
2011.03.21 14:29:53
A München belvárosát elkerülő gyorsforgalmi út...feletti Brudermühlenstraße... ... és az utca alatt haladó Brudermühlentunnel kijárata. A korábbi, budapesti "autópályává alakított sugárutakról" szóló posztokból (is) egyértelműen kiderült, hogy a…..
PokerKevin
2011.03.21 11:57:52
Szeretem a Centrál éttermet, mert sok pénz öltek bele, itt találkoztam először azzal a budapesti polgári miliővel, amiről korábban csak könyvekben olvastam, amit mostanában már csak fotókon ér felidézni. Az ételek kevésbé nyűgöztek le, közepes, vagy annál valamivel jobb…..
PokerKevin
2011.03.21 11:56:50
Az alkotmányozás folyamatáról már megírtuk és elmondtuk a véleményünket, most essék szó az alkotmányról magáról – vagy legalábbis erről a kócos kis szövegről, amit tervezetként benyújtott a Fidesz és a KDNP. Ezzel a szöveggel az a legfőbb baj, hogy nem…..
Miután bő egy nap után már minden részlet (teljes szövegkörnyezet, elhangzás időpontja, eredeti forrás és a hírt átvevők további torzításai, az egész összeszedve itt) jól ismert Lázár János megvágva közzé tett, eredeti formájában amúgy közel három éve nyilvános…..
PokerKevin
2011.03.21 11:51:12
Poker Heaven 7 / 10http://www.pokerheaven.com/hu/ Bónusz: 200% bónusz az első befizetésre (max. €1000) + 30% rackebackHálózat: IPN (Boss hálózat tagja)Látogatók száma csúcsidőben: 10-12.000 Legkisebb tétű asztal: NL€0.2/€0.4A bónusz…..
Ismét terrortámadás történt Moszkvában. Alig kilenc hónappal a moszkvai metróban történt legutóbbi súlyos terrortámadás után. Az orosz főváros legforgalmasabb repterének számító Domogyedovo érkezési csarnokában bekövetkezett robbanásnak legalább 30 halálos áldozata és…..
PokerKevin
2011.01.26 01:27:01
@_Toto_: Igaz is meg nem is. A gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok egyébként is fejlődtek, ha más nem kényszerből.
Elgondolkoztatok már azon, hogy mi lenne, ha a Bibliát most írnák meg? :) Vajon királyság lenne az elfogadott államforma.
Szerintem ez a nagy bizonyíték az emberi kéz nyomaira, hogy nem is feltételez demokratikus berendezkedést...

2011.01.26 14:13:16
@Gungnir: Igazat kell adnom, mert pontatlan voltam. Valójában a római katolikus vallás vezetőinek világi ambíciói miatt került sor annyi vérontásra. Pedig nekik csak az emberek lelki világával kellett volna foglalkozniuk.
Szerintem Marx fogalmazta meg a legpontosabban a vallás szerepét az emberek életében, "Vallás a népek ópiuma".
Légy jó és a túlvilágon boldog leszel...
Szerintem Marx fogalmazta meg a legpontosabban a vallás szerepét az emberek életében, "Vallás a népek ópiuma".
Légy jó és a túlvilágon boldog leszel...
PokerKevin
2011.01.26 14:24:12
@SchA: Természetesen a világbéke nem lesz soha a Földön. Az emberi természet egyszerűen alkalmatlan minden efféle "ideológiára". Még a Terminátor is azt mondta: "Véretekben van az önpusztítás..."
Ezek a terrorcselekmények a világ társadalmaiban szunnyadó feszültségek felszínre törését jelzik. Amint a jóléti társadalmak szétesnek (ennek látható jelei vannak), akkor muszáj lesz kirobbantani egy világháborút, hogy ezt levezessék. Még a "demokratikus" Nyugaton is egyre szigorúbban bánnak a polgárokkal, akik ugye tüntetnek, mert nem akarnak rosszabbul élni. Persze azt sem értik meg, hogy csak hitelből tudnák tovább finanszírozni a jólétet. De kis hazánkban is a nyugdíjemelés minden időben kötelező. Hiába a világválság a nyugdíjakat EMELni kellett. Romániában csökkentették és ott le lehetett nyeletni az emberekkel. Nálunk, ha államadósságról van szó, akkor az az államé, de a közösből minél többet akarunk markolni...

A mi történetünk 2009. februárjában kezdődött és 2009. október 6.-án ért véget a 6 napot élt gyönyörű kisfiúnk halálával. A terhességem rendben zajlott, majd a 32. héten volt a kötelező ultrahang vizsgálat, amin kiderült, hogy elzáródott a köldökzsinór és nem…..
PokerKevin
2011.01.26 00:23:16
Bünti - Mit érdemel az, aki...?
Mit érdemel a pisztollyal hadonászó törpe rallys?
2011.01.25 14:40:00
Feltehetőleg kuriózumnak szánták a Budapest-Bamako szervezői, hogy a 2011-es "fapados Dakaron" elindul a világ legkisebb embere, a 65 centiméteres Pityu, aki civil foglalkozását tekintve állítólag "késdobáló és jégtánc művész". A mélynövésű Colin…..
PokerKevin
2011.01.26 00:17:41
Megtöröm a csendet, mert ez egyszerre olyan sok szinten elszomorító és ostoba. Szerencsejáték Zrt. Maradjon játék! kampány. Credit goes to: Naropa..
Arra, hogy miért környezetpusztító, valamint élelmiszertermelés- és biodiverzitás-ellenes rendszer a bioetanol gyártási folyamata és használata, számos érvet fel tudnék sorolni. Most viszont megpróbáltam utánaérdeklődni, hogy vajon mi a jó benne? Nem a bioetanol-gyárak…..
A Pokersavvy.com magyar nyelven is elérhető pókerhonlap, ahol kapsz first deposit bónuszokat -amit egyébként más oldalakon is megkapnál-, DE a Pokersavvynál plusz pontokat kapsz, amelyeket pénzre vagy ajándéktárgyakra is tudsz váltani! (450 Pokersavvy pont=$10)Számtalan ismert…..
PokerKevin
2011.01.14 00:58:35
Van még egy komoly adósságunk tavalyról: rátettük a kezünk egy Kinectre és kipróbáltuk, csak a karácsony előtti pörgésben valahogy nem volt időnk rendesen megírni a posztot. Pedig ha a Move-ról írtunk, akkor erről a kütyüről is illik – tanulságos lesz, hogy mennyire…..
PokerKevin
2011.01.11 03:28:58
@Kyuzo: Nyúzzunk le még egy bőrt róla...
I'll tell you what I want, what I really really want,So tell me what you want, what you really really want,I wanna, I wanna, I wanna, I wanna, I wanna really really really wanna zigazig ha.Nem azért szeretjük, mert jó szövegeket ír.Még csak azért sem, mert anyai kedvesség árad belőle:Vagy…..
PokerKevin
2011.01.11 03:25:54
A múlt hét azon kevés alkalmak egyike volt, amikor nem a vasárnap esti szuperfilmek diadalmaskodtak, hanem a Való Világos kiválasztás 1,9 millió nézője által felhúzott szombati Jennifer Lopezes romantikus komédia. De a második és a harmadik helyet már a vasárnap este szerezte meg,…..
Az egyik (felesleges) ütésből a másikba beleálló Orbán-kormány talán legvitatottabb intézkedése a magánnyugdíjpénztári rendszer kvázi ellehetetlenítése, az eddig odaáramló pénzek visszairányítása az állami, felosztó-kirovó rendszerbe. Hogy ez szerintünk komoly baj,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Elvették a magánnyugdíjat -és mindenki eltűrte.
"Megszorításokat" eszközölnek, de az nem az :D
Az nem fér a fideszesek kicsi buksijába, hogy erős gazdaság (Értsd! Hazai nyersanyagon alapuló magyar kézben lévő ipar és mezőgazdaság) nélkül nem szabadna ugatni a PÉNZVILÁGNAK, a TŐKÉ-nek. Mert az hazavág bennünket.
A belső kereslet felturbózásával elért gazdasági növekedés nem ér semmit sem...
Nekünk nincs iparunk és kész.