Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Oh Dae Su

5 bejegyzést írt és 51 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Két hete láthattátok a MTI Fotóarchívummal közösen indított sorozatunk előző részét. 1959 olyan termékeny volt a színes fotók szempontjából hogy ebből az évből két részt is láthattok. Ugyancsak két hét múlva érkezik a következő év ami már az 1960-as lesz. Tartsatok velünk akkor is! 1959. október…..
Ma néhány, karácsonyt idéző képpel jövünk (lesz még a héten). Pillantsunk bele az amerikai Sears áruház 1979-es katalógusának játékai közé. Lássuk mire vágytak akkoriban a gyerekek. Közben nekem óhatatlanul is eszembe jutott, hogy kiskamaszként milyen játékaink voltak az…..
Olyan van, hogy elromlik egy gép, teszem azt egy lift. Olyan is előfordul, hogy többször is javítani kell valamit. De vajon mennyire normális az, ha a fenntartó és a karbantartó cég egymásra mutogat, miközben a kismamák, mozgássérültek, idősek lépcsőhegyeket másznak napokon keresztül? Nem beszélve a…..
RockStation Egy valóra vált álom 2017.03.01 16:00:00
Manapság csak arról olvasunk, hogy így szerzett pár milliót, úgy épített házat, innen szerezte a vagyonát, és amúgy is ki az a barom, aki rendesen dolgozik? Na, skacok ezt felejtsétek el a francba! Itt a tökéletes példa, hogy a kemény munkával meglehet élni, és nem kell silány…..
Az már nem újdonság, hogy a szupermarketek különböző módszerekkel próbálnak beférkőzni a pénztárcánkba, legyen az személyes adatgyűjtés, célzott reklám, és még sorolhatnánk. Alapvetően nincs is ezekkel különösebb baj, amíg mi, vásárlók tisztában vagyunk ezeknek a…..
Néhány kép a Getty kimeríthetetlen képtárából. Sosem látott képek a zschopaui MZ-gyárból és az eisenachi Wartburg szerelőcsarnokából. NDK autó- és motorgyárak,1968-69...
Ma 75 éve 1941. december 7-én a második világháború csendes-óceáni hadszínterén a japán flotta megtámadta az Egyesült Államok haditengerészetének hawaii-szigeteki támaszpontját...
A három évvel ezelőtti elég unalmasra és szürkére sikerült Construct után hamarosan érkezik az Atoma című új Dark Tranquillity-lemez. A göteborgi szupermelodikus 'death' metal zenekar hozza az utóbbi években tőlük megszokott totális semmilyenséget, amire a vadiúj The Pitiless című dal se fog…..
Oh Dae Su 2016.09.27 14:40:13
A szaksajtó és a közönség is most szépen elvolt a hétvégén a Guns-AC/DC-törénésekkel valamint azzal, hogy a Record Store Daynek van-e a továbbiakban bármi értelme vagy nincs. Pedig egy ugyanilyen, sőt, ennél sokkal durvább dolog is lezajlott az elmúlt napokban a Leaves' Eyes zenekarnál: Liv…..
Aki krimit fogyaszt, rossz ember nem lehet. De attól még persze választhat rossz krimit. Mert vannak ezek az előrecsomagolt, főcímtől végefőcímig a cselekményt egy az egyben kibontó, karakterfejlődésre mit sem adó, 45 perces gyorsfogyasztásúak. Nincs ezekkel semmi baj, sőt, gyakran megteszik, ha…..
Szovjet fotográfusok művei 1950-től 1988-ig. 16+! Demográfia. 1960. Viktor Ahlomov..
  Objektív: az új Thy Catafalque-album (már a hatodik a sorban) október 16-án jelenik meg a Season Of Mist kiadónál, Sgùrr címmel a kilencszámos lemezen a párperces dalok mellett vannak tíz perc feletti tételek is sem Tóth Ágnes, sem Bakos Attila nem szerepel a lemezen a…..
Valószínűleg a Business Insider szerzői nem jártak még az újvidéki Péterváradi erődben, azért nem került be az alábbi összeállításukba az Exit fesztivál…..
Oh Dae Su 2015.08.05 13:36:20
A Metalsucks írta meg, hogy egyik olvasójuk Burzum-cuccokat szeretett volna eladni az Ebayen, aztán ezt az üzenetet kapta: Magyarán a Varg Vikernesszel kapcsolatos lemezek, pólók, egyebek gyűlöletkeltők, erőszakosak, ezért az Ebay szabályzata szerint nem lehet őket árulni. A…..
Annyira gyorsan történt minden, én lepődtem meg a legjobban. Persze volt róla szó, hogy majd egyszer jó lenne megcsinálni,  valamikor megpróbálni, na de ilyen hirtelen??! :)..
Oh Dae Su 2014.05.10 14:04:16
(Aki még nem olvasta volna a korábbi részeket: Szekeres Ferenc első rész kezdetektől az olimpiáig, Második rész: A három olimpia, és három országos csúcs.) A moszkvai olimpiát követően is folytatódtak a jó szereplések. Szekeres ebben az időszakban élte sportpályafutása…..
A faházakban az ágy 100 éve vetetlen, és a könyvet sem nyitotta ki senki. Ausztrál Antarktiszi Expedíció indult Douglas Mawson, ausztrál antarktiszi kutató 100 éve vezetett expedíciójának nyomába. A kutatók, akiket elkísért a Guardian tudományos szakírója, Alok Jha is,…..
A futásról szóló képregénye után a Runner's World magazin is felfigyelt a The Oatmealre, vagyis a szerzőjére Matthew Inmanre. Készítettek is vele gyorsan egy interjút, amiben a futás mellett az erdőben WC-zés és szarvasvadászati tippek is szóba kerülnek. Runner's World: Mikor…..
Jókuti András világevőt, egykori Café műsorvezetőt nem kell bemutatni a gasztronómia iránt érdeklődőknek. 110 kiló után eltávolodott egy picit a sportolástól, de soha nem teljesen: az egykori vízilabdázó folyamatos visszatérése következik a sporthoz, enjoy! –…..
FOOT-óbarom A nagy szembesülés 2013.09.09 22:45:50
Annyira nem volt kedvem Nike félmaratonra menni, hogy szinte fel se merült bennem a lehetősége. A hivatalos válaszom a "miért"-re olyasmiből állt, hogy budapesti rendezvény, és én csak a bivalybasznádiakat szeretem, illetve, hogy túl sokan vannak és drága a nevezés. Az őszinte…..
A tárggyal ellentétben nem állítanám, hogy el sikerült érnem a kíváló sportoló kategóriát az elmúlt három hétben futással kapcsolatban. A helyzet az, hogy a lányom három hete, 2013. július 16-án este 19 óra 47 perckor született meg. (Ez a teljesítmény nem rám vonatkozott,…..
Egy korábbi kommentben olvastam valami olyasmit, hogy nem éppen én testesítem meg az átlagfutót, így nehéz azonosulni velem, meg amúgy is ezek a külföldi terepfutóversenyek érdektelenek. (Szerintem ez nem igaz.) Megosztom múlt heti élményem. Ez nem terepfutó verseny, hanem…..
Július 30-án, kedden Budapesten lép fel az Anthrax. A Budapest Park-os bulira kicsit megtépázva jön a csapat, ugyanis, ahogy mostanában többször, Charlie Benante helyett Jon Dette dobol majd náluk, de a főnök, Scott Ian biztosan itt lesz majd. Vele beszélgettünk pár hete…..
Oh Dae Su 2013.07.30 14:26:33
@Bretschneider detektív: Charlie eltángálta az asszonyt, aztán most valami lakhelyelhagyási van ellene. Komolyan!

@A szerzőnek: Amúgy az most komoly, hogy ilyen bulvársajtóra jellemző marhasággal próbáljátok meg felkelteni az olvasók érdeklődést az index főoldalon. NEM mondta, hogy csak most ismerte meg a SOAD-ot. Azt mondta, hogy a SOAD volt az egyik legutóbbi banda a jelenlegi színtérről, amit megismert. Lehetett ez mondjuk 10 évvel ezelőtt is! Azt hiszem ezzel csak azt akarta érzékeltetni, hogy mostanában nemigen követi a szcéna alakulását.
Oh Dae Su 2013.07.30 14:31:32
@Bretschneider detektív: jaja, most hogy mondod, tényleg arról volt szó, hogy a neje megtámadta, aztán valami komolyabb hajcihő lett a dologból. Sajnos én sem tudok menni, ami azért nagyon fájó, mert a Worhip Music a legjobb lemezük kb. a Persistence of Time óta!
Free + Flyknit egy cipőben! A világpiacon 2013. augusztus elsején jelenik meg a legújabb és talán legérdekesebb Nike futócipő, ami összegyúrja a két korábbi technológiát, a Flyknit-et (ha lehet, angolul 'k' betű nélkül ejtsük, fláj-nit) és a Free-t. A Nike Free-ről már…..
Hát nem! Van, ahol halból, pontosabban akváriumból van! Egy Mehmet Ali Gökçeoğlu nevű török üzletember megépítette a világ egyik legkülönlegesebb kerítését az Égei-tenger partján, Çeşme városában található luxusvillája köré. Nyolc éve cserélte le fémkerítését egy ötven méter hosszú akváriumra,…..