Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ggaben

0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Damon Lindelof és Carlton Cuse a Lost után elmentek kicsit filmezni, kicsit pihengetni, írtak forgatókönyvet, és eszük ágában nem volt sorozatokkal foglalkozni, egészen eddig. Most mindketten visszatérnek a tévébe, ahonnan a Lost szellemi atyja, JJ Abrams azóta sem tudott (vagy akart)…..
Mi sem jártunk jobban a Blikknél, amikor megkérdeztük a Duna TV-t, hogy igazak-e a bulvárlap értesülései ifj. Knézy Jenő lecseréléséről. A Blikk már tegnap megírta, hogy nem az első fokon felfüggesztett börtönre ítélt sportriporter vezette a hétfői SportArénát a Duna TV-n,…..
ggaben 2011.04.21 19:07:19
Hivatalos hír: Rudnevs, a ZTE -volt- csatára a lengyel bajnokhoz szerződött. Azt hiszem, ezzel el is dőlt, hogy a zala megyei alakulat nem fog kiemelkedőt nyújtani az európai kupasorozatban. Nem tudom, hogyan fizette ki a lengyel bajnok a csatár árát, de tény, -bármennyire is fáj-…..
Titkon reméltem, hogy a Lost idei évada megcsinálja a lehetetlent, és jelentős színvonalesés nélkül abszolválja a 17 részt, amit erre az évre szánta a készítők, sőt, drukkoltam is ennek, mint kisgyerek a karácsonyi biciklinek izomból, de valahol legbelül tudtam, hogy ahol…..
A TCA sajtóturnán jelentette be Ryan Murphy készítő, hogy megvan az F/X egyik zászlóshajójának számító Kés/alatt befejezésének dátuma: 2011-ig élvezhetjük a legfaszább tévés plasztikai sebész-duó és elcseszett családjuk kalandjait. Új epizódokat leghamarabb 2009-ben…..
Az Emmy-díjátadó a nyakunkon, sorban szivárognak ki a listák, de ez csak egy kis szelete az amerikai médiában dúló listakészítési trendnek, boldog-boldogtalan összesít, hozza ki az év legjobb/legótvarabb sorzatait tartalmazó írásait, mi meg néha belenézünk, mit gondolnak a…..
comment:com A mi Emmy-listánk 2008.06.13 14:40:00
Hamarosan jönnek majd az első infók arról, hogy kik kerültek fel a hivatalos Emmy–listára, játszani azért lehet (majd ha júliusban meglesz a hivatalos nevezés, megszavaztatjuk a jónépet mi is), következzenek tehát a főbb kategóriák, és a C:c kívánságműsora, rengeteg…..
A Lost egyik legfaszább karakterét alakító Michael Emerson, azaz Henry Gale/Benjamin Linus a The View nevű, főleg nőknek szóló talkshow vendége volt a héten, az ugrás után megnézhetjük, mennyire jó arc a faszi, akit annyira imádunk gyűlölni a szigeten. Kicsit spoileres a videó, a…..
ggaben 2008.02.16 10:46:08
Kevés rajzfilmet gyűlöltünk jobban tiszta szívvel, mint a belga Pierre Culliford kis tenyérbemászó kreálmányainak kalandjait megörökítő Hupikék törpikéket (megengedjük: lehet, hogy ebben kiadós szerpet játszott a borzalmas magyar címadás is). A képregény idén ünnepli ötven…..
Nem túl aktuális a kérdésfeltevés, de azért idebiggyesztjük: Tudvalevőleg kétszer járt kies hazánkban a Rolling Stones. Na, vajon melyik magyar potentát volt az, aki mindkétszer bevitette magát Jaggerékhez a backstage-be? Na vajon? Na vajon, melyik.....
Subba Hol a fa Főnök? 2008.01.21 14:57:00
Persze nem értjük mi a történet, de ilyenkor nem is fontos tudni minden részletet. Örüljünk csak a modern embernek, aki egy telefonnal és az internet segítségével minden helyzetben képes kellemetlen pillanatokat okozni barátjának.  ..
ggaben 2008.01.21 21:18:55
A bluetoothos karkötő rezgéssel jelzi, ha mobilunkra hívás érkezik. Ezentúl elsüllyeszthetjük a mobil táskánk legmélyebb bugyraiba, akkor is tudni fogjuk, ha valaki keres minket. A karkötő 48 dollárba kerül.Via GeekAlerts..
Új MÁV blog I love Intercity 2007.12.12 15:55:00
Hát igen én se nézek ki úgy mint 6 éves koromban, de 13 évesen se hasonlítottam a 6 éves ártatlan gyermeki vonásokkal megáldott figurára a diákomban. A helyzet azóta sem lett jobb....15 éves lányom utazott 13 éves barátnőjével. Kérték a diákigazolványukat. A gyerek nem…..
(Ha ez a bejegyzés jelenik meg, akkor az azt jelenti, hogy későn értem haza Soundclashről, és annyira fáradt voltam, hogy már nem volt energiám írni:P )Red Hot Chilli Peppers - mára már mindenki számára ismert együttes a tengerentúlról. Hatalmas slágerek, hogy csak a…..
A szerző a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola végzős hallgatója, és ezen a címen lehet neki gratulálni: ahorvath0520@bkf.hu. 3.2. „Kell nekünk a Survivor dráma-változata?”Lloyd Braun, az ABC szórakoztató műsorokért felelős osztályának vezetője 2003…..
Az Orkutot már nem lehet megmenteni, ezért megpróbálja a Google következő szintre emelni a social szoftvert. Ha jól értjük, az új irány, hogy a felhasználó neten szétszórt aktivitásait próbálják meg egy interfészen kezelni, és egy erős és jól működő UI-val megfogni a…..
Követelem, hogy a "beesik", "melléesik", "mögéesik" és az "esik" mit oly használatát, továbbá a "nagyon megérkezett mögé" és a "Kubica hirtelen nagyon széles lett" kifejezések éterbe üvöltését Forma-1-es közvetítések…..