Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Jega

0 bejegyzést írt és 44 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Idejétmúlt lett a régi vicc, mely szerint az újszülött kisbabáról kérdezik a szülőket: – Kisfiú vagy kislány? A válasz: – Majd 18 éves korában eldönti. A "szép új világban" már nem kell várni a nagykorúságig, az óvodások is eldönthetik, hogy fiúk vagy lányok szeretnének-e lenni. A Daily Mail-ben…..
Láng Anna gyönyörű illusztrációira először a pár éve megjelent  A szarka és a szarkaláb című kötetekben csodálkozhattunk rá, de tehetségére nem sokkal később az óriás olasz kiadónál, a White Star Kids kiadónál is felfigyeltek. Több éve jelennek meg rendszeresen gyerekkönyvek Anna szebbnél szebb…..
Harc a globális felmelegedés és a világméretű járványok ellen. Két olyan küzdelem, melyek csak a világ kormányainak összefogásával, az emberek felelősségtudatának és szociális érzékenységének erősödésével kezelhető. Ezektől azonban úgy félnek az autokrata vezetők, mint ördög a tömjénfüsttől, ezért –…..
JogÁsz A darnózseli hentes 2019.11.07 20:15:45
Előrebocsátom, nem szoktam olyan ügyről írni, amelyben még nem született jogerős ítélet. Márpedig N. János ügyében a végső szót a Kúria fogja kimondani. Mégis, a sajtóban elég nagy visszhangot kiváltó ügyben érdemes megosztani néhány gondolatot a feleségét feldaraboló hentessel szemben hozott…..
Gyakran előfordul, hogy a szülő a pedagógusra mutogat, a tanár pedig a szülőt hibáztatja a gyermek viselkedéséért. Kinek nagyobb a szerepe a gyereknevelésben? Szokásos az első reakció, hogy egyértelműen a család feladata a nevelés. Akkor az iskolában tényleg "csak" oktatás történik? Sok szülő…..
A csótányokat nem lehet kipusztítani – állapítja meg egy tanulmány, amely a Scientific Reportsban jelent meg. Egyre ellenállóbbak, a rovarölő szerek nem hatnak rájuk. Az amerikai Purdue egyetem kutatói végeztek egy kísérletet egyik fajtájukkal, a Blatella Germanicával. A csótányok nagyon szaporák…..
Gigantikus felhőkarcolók, víz alatti városok, 3D-s nyomtatóval alkotott otthonok. 100 év múlva ez lesz a valóság – derül ki egy jövővel foglalkozó új kutatásból...
Jega 2019.05.12 21:41:43
@steery: Pontosan! Én sem tudom a jövőt, a mai ismeretem és tapasztalatom szerint másképpen elképzelni.
Valószínűnek tartom, hogy nem én vagyok az egyedüli szülő, akinek hatalmas sokk volt az első szülői értekezlet. Az ember persze adaptálódik a környezetéhez, így ma már nem beszélnék sokkról, inkább egy olyan szituációnak tartom, amibe nem szívesen kerülök. Az itt ért sok frusztrációt azért persze…..
Édesanyám, Török Saci tíz évvel ezelőtt, február 21-én halt meg. Akik követik sorsomat, írásaimat, azok már némileg megismerhették történetét: küzdelmét a rákkal, az én betegségeimmel, művészetét. Néha felvillantottam egy-egy képet fiatalkorából (itt és itt), és sokszor megemlékeztem róla versekben,…..
Van egy ország, valahol Európában, annak is a közepe táján, ahol cirka 31 évvel ezelőtt, hallgatva az idők szavára, úgy döntöttek páran, hogy ne legyen többé szocializmus, meg ne legyünk népköztársaság, felejtsük el a népet, legyünk csak köztársaság. A nép, meg úgy hallgatólagosan rá is bólintott,…..
Jega 2018.10.31 21:07:37
@Gábor Révész: Igen! Erről van ma szó!
Sokszor eszembe jut ő. Vajon, mi lehet vele. Sok sok éve már, hogy nem találkoztunk, sok sok éve már, hogy nem tudom, merre vitte sorsa.  Nem akart engem. Mindig kihangsúlyozta, ha összevesztünk, hogy csak "véletlen" gyerek vagyok, egy olyan apától, akit sosem szeretett, sosem ismert. Egyéjszakás…..
Jega 2018.10.31 20:56:10
Ismét kimozdulok a komfortzónámból, és picit elmerülök a kereskedelmi TV-k mocskában, mert amit példának okáért az idei X-faktor képvisel, azt már csak a mocsokkal tudom azonosítani. 2010 óta van szerencsém követni a műsort, és így tökéletesen láthattam hogy hogyan lett egy hozzáértő zsűriből, az…..
Az ordibálós pszichiáter közelmúltban megjelent életrajzi könyvét, a Harcost várakozva veszi az ember a kezébe.  Csernus Imre korábbi könyveiben, előadásain olyan emberi gyengeségeket ostoroz kíméletlenül mint a félelmeink, élethazugságaink, bátortalanságunk, megalkuvásaink, töketlen férfiasságunk…..
Jega 2018.07.16 11:36:50
@Burgermeister: Pontosan, ő egy magamutogató sarlatán.
Végigélni egy kapcsolat minden mozzanatát a nagy nyilvánosság előtt: átlagemberként nem is gondolunk bele, mennyire fárasztó lehet. A nyilvánosság ugyanis hat a kapcsolatra, és ez alól nagyon nehéz kivonni magát egy-egy ismert párnak. Nádai Anikó Aurélióval való szakítása után fogalmazta meg: mivel…..
A zászlóshajó (akitől a Lokál és a 888 is átvette) 4 címlapos cikkben is foglalkozik az ATV-s műsorvezetővel (és korábban még háromban). Ennyit csak a Fidesz aktuális riválisai elleni karaktergyilkosságok értek (Simicska, Vona, Hadházy, Juhász, Spéder). Az nagy kérdés, hogy valójában mint követett…..
A gyűlölködő és megosztó kormányzati retorika már fenyegetőzésbe csapott át. Józan és szeretettel teli összefogással és aktivitással megmutathatjuk, hogy ez a mi országunk is. Három héttel a választások előtt már nagyon is időszerű elgondolkodni azon, hogy miről is döntünk április 8-án. A március…..
A reggeli rohanásban sokszor az ember szeretne egyszerűen csak odaröppenni a gyermekével a háztól az iskoláig, mellőzve dugót, zajt, tolongást, kipufogógázt. Mennyivel szívesebben lennénk olyankor szép környezetben, jó levegőn, csendben, hallgatva a madarakat, éledezni a reggeli természettel...
Jega 2017.11.26 19:23:30
fotó: mti.hu/Máthé Zoltán   Tisztelt Kongresszus! Kedves Barátaim! És tisztelt Vendégeink! Először is szeretnék köszönetet mondani Hadházy Ákosnak. Ákos, ugyanis tartozom Neked egy vallomással: Egyrészt Te egy igazán jó kolléga vagy, másrészt pedig egy nagyon jó barát! Ákos az egyik legnehezebb…..
1-2 nappal ezelőtt hallottam, hogy egy fél éves kisfiút otthagytak a győri kórházban a szülei és lemondtak róla, mivel szívbeteg. Az első gondolatom az volt, hogy "Úristen! Hogy képes valaki ilyesmire?" Sokszor motoszkál a fejemben a történet, hiszen nekünk is egy fél éves kisfiúnk…..
Ha ön olvas Indexet vagy 444-et, akkor Bencsik András szerint ön lelkileg sérült...
Az ókori Görögországban egy nagyon kegyetlen eszközt találtak fel a bűnösök megbüntetésére. A bronzbika egy üreges, bronzból készült bikaszobor volt, melyben elfért egy felnőtt ember. Phalarisz türannosz vezette be a szerkezet használatát, de előtte még letesztelte - a bika feltalálóján. A bronzbika…..
Újabb évad, újabb felháborodott szülő kap rohamot azért, mert Pistike csak nem olyan jó, mint hitték, és nem jutott be az élő adásokba. A Blikk írta meg, hogy egy apuka a Facebokon tette közzé kínjait, és írta le részletesen, hogy a most forgó műsor (a válogatók, a tábor és a mentorház felvételei…..
Jega 2016.08.25 16:40:01
@Pinky A Máffin: Pontosan.