Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ET-nick

0 bejegyzést írt és 186 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Jóbarátok sztárja nem az a típus, aki könnyen beletörődik a sikertelenségbe (vagy csak szüksége van a pénzre...), hiszen egy tavaly őszi sikertelen próbálkozást követően ismét piacra dobta Los Angeles-i házát. Matthew Perry még tavaly októberben jelent meg először a…..
A volt francia elnök féltestvére egy majdnem másfél évszázados New York-i házat vásárolt, így ha minden jól megy, az lesz majd Olivier Sarkozy és párja, Mary-Kate Olsen közös otthona. Meglehetősen pikáns (vagy ahogyan Olivier Sarkozy volt felesége, akitől idén vált el,…..
Közeledik az iskola és én egyre jobban sajnálom a nagyfiam. Persze ezt neki nem mondom, próbálom tartani benne a lelket, meggyőzni arról, miért kell mindenképp megtanulnia, hogy hol termelnek a legtöbb burgonyát a világon (hátha következő életében krumplibogár lesz), vagy hogy egy…..
Hogy érdemes egy méregdrága autó célközönségét megcélozni? Porschét nyilván nem az átlagemberek vesznek, így a nagy médiumokat csak magas meddőszórás mellett lehet használni, a hagyományos, jól célozható DM küldemények viszont a tulajdonosok kézi szórása miatt landolnak a…..
Az általuk tervezett ruhákat, kiegészítőket gyakran látjuk a kifutókon, a tévében, ugyanakkor arról kevesebbet hallani, vajon hol is élnek a legnevesebb divattervezők. Ötöt választottunk ki közülük, hogy bemutassuk otthonukat. 1. Valentino (hely: Párizs mellett,…..
Amikor Gisele Bündchenről látok újabb editorialeket, minden egyes alkalommal leesik az állam. Női szemmel is azt kell mondanom, hogy ez a nő több mint gyönyörű... A világ három legszebb nője közé sorolnám. Azonban Gisele sem a legfiatalabb már, hisz 10 nap múlva lesz 32 éves,…..
Általában ritkán írok magyar reklámokról, de most több okból is kivételt teszek. Az első, hogy kifejezzem elismerésem annak a csapatnak – élén Sós Bálinttal – akik múlt héten a cannes-i Young Director Awards versenyen harmadik helyezést értek el. A második apropó pedig maga…..
Rendkívül morbid ambient kampánnyal próbálja sokkolni a kutyatulajdonosokat
 a Hong Kong-i Elhagyott Állatok Szövetsége. A nonprofit szervezet döglött kutyás matricákat helyezett ki egy helyi pláza parkolójában. A matricákon egy igen pici, ám annál ostobább kérdés szerepelt:…..
ET-nick 2012.04.01 18:20:55
@Dour ®:

"Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél." Hogy jön ide a patkány?
A ballonkabát (trench coat, "trencskó") egy klasszikus és praktikus darab tavaszra és őszre, amikor a melegebb kabát már vagy még sok, viszont azért valamit mégiscsak szeretnénk magunkra kapni. Bár igazi örök darab, az utóbbi pár évben ismét a figyelem középpontjába…..
Karl Lagerfeld 2012-es őszi/téli kampányának képei nem annyira izgalmasak (hiszen egy szürke stúdióban készültek, ahol az egyetlen díszlet egy fekete pad), a ruhák azonban annál inkább! Csupa alapdarab, fehér ing, fekete blézer, szövetkabát... ráadásul tökéletesen unisex…..
ET-nick 2012.03.09 12:34:48
Jó. Sőt, meglepően jó! Hogy miért? Mert végtelenül egyszerű, mégis szórakoztató, érdekes, és másfél percben úgy mutat meg rengeteg jellegzetes orosz dolgot, tárgyat, ételt, szobrot, épületet, hogy az nemhogy szájbarágós nem lesz, hanem kifejezetten könnyed marad. Nem úgy…..
ET-nick 2012.03.01 14:18:18
@scsaba1:

Sajnos egyik sem az erősségünk.
ET-nick 2012.03.01 14:47:04
@windex:

Akkor Te a célcsoportja vagy. Téged elért. Ezzel nincs is semmi baj. Engem most nem, de később még lehet. Bár, amilyen képekkel a baráti kör turistái eddig hazatértek Oroszországból, azok nem adtak ennyire igénytelen képet erről az országról, pedig kifejezetten nem a tömegturisztikai pontokat célzóak voltak és nem is fotósok. Ezzel sincs baj.

Sokszor engem is vonzanak a lepukkant országok (ezen képek alapján nekem ez az ország az), ahonnan hazaérve felsóhajtok, hogy Budapest milyen tiszta(!), milyen szép. Minden viszonylagos. Most nem ilyen fázisban értek ezek a képek. Azonban ennek is megvan a varázsa, csak ez a szocreál valóság a kelet-európainak elérhetőbb, ismerősebb, mint egy távolabb élőnek.
OurFashion Gisele négyszer 2012.02.22 16:32:00
Gisele Bündchen megunhatatlan a divatházak szerint - évek óta minden szezonban ezernyi kampányban szerepel, soha nem csillapodik az érdeklődés körülötte. Én imádom őt, csodásan néz ki, meg ez a modellek dolga, de egy kicsit unom már, hogy állandóan az ő arcát kell bámulnom…..
Szociális munkások próbálják meggyőzni a fedél nélkül maradtakat, hogy hajléktalanszállón húzzák meg magukat, ne a csillagos ég alatt. A Máltai Szeretetszolgálat krízisautójával jártuk Budapest utcáit. A 24 órában működő krízisautó elsősorban élelemmel és ruházattal…..
A Lucerne tó fölött magasan, a svájci Alpok csúcsai között áll a Villa Am See, a kortárs északi minimál családi betonfészke. A részben a domboldalba ásott villa nehezebb időkben főhadiszállásnak is elmenne, tekintélye, zord, mégis vonzó karaktere alkalmassá teszi. Ahhoz…..
"Koliko je Pomoravlje, još je veće tvoje slavlje, oj Srbijo, lepotice!""Hatalmas a Morava-part, dicsősége még tovább tart,ezért kérlek, becsüld meg őt, a szép Szerbiát, a gyönyörű nőt!"(Oj Srbijo, lepotice – szerb népdal freestyle fordításban)A szerb…..
ET-nick 2011.07.10 22:02:14
@xtolzig:

"gyerek nem lesz, érted, utód, újabb humanoid, ahhoz egy hím meg egy nőstény kell, hogy ilyen dolog történjen, hogy fennmaradjon, fenntartható maradjon az emberiség."

Ma már, a klónozás feltalálása után nem kell hím sem. Elegek lennének pusztán a nőstények is az emberiség fennmaradásához.
Őszinte leszek. Összeszorított foggal és félig meddig behunyt szemmel sandítottam rá a Christian Dior Haute Couture bemutató képeire. Féltem attól, hogy mit sikerült összehoznia a Bill Gaytten által vezetett dizájner csapatnak. A pozitív csalódás mindig jó érzés, hát még most.…..
Biztos mindenki kémlelte már úgy a nyári égboltot, hogy a bárányfelhőkbe valamilyen formát látott. Ez az emlék juthatott az Algida és a Vodafone reklám készítőjének az eszébe, ugyanis mindkét éppen futó szpotban állat rajzolódik ki a felhőkből.  Az Algidában…..
Vova, apja színházában. Tiszta Egy vezér gyermekkora, nemde? (Moszkva, 2010) Külön történetet, sőt, regényt megérne, hogy milyen volt az 1990-es évek elején-közepén gyerekkorom nyarait a Normafa tetején, a Panoráma szállóban töltenem a magyar rendszerváltás tiszavirág életű…..
 Kedves Feri! Azért használom ezt a talán indokolatlanul közvetlen megszólító formulát, mert egyszerű – mint ahogy levelem mondanivalója is rendkívül egyszerű.Az elmúlt napokban tovább folyt az az értelmetlen küzdelem, amely az MSZP megszerzéséért tart már egy…..
Enikőt szombat este hívta fel a Saphir Aqua hotel, hogy hiába fizette ki előre és vette meg a vonatjegyeket, mégsem mehetnek wellnesshétvégézni, mert tulajdonosváltás történt. Minthogy nemaradjle.hu-s kuponnal foglaltak, lemondási opciójuk nekik nem volt, csserébe viszont a hotel…..
     Az alma azért nem tudott messze esni a fájától. Lourdes, Madonna tizennégy esztendős lánya a héten fotóztatta Material girl nevű kollekciójának kampányát. Kelly Osbourne lett az arc, biztos az ismert emberek gyerekei összefogás keretében.  A…..
A következő a hír: "Mesterházy Attila, az MSZP elnöke arra kérte a párt alapszabály-szerkesztő bizottságát, hogy úgy vegye figyelembe a pártszavazásra adott válaszokat, mintha a voksolás érvényes és eredményes lett volna." Eszem megáll.Gyurcsány Ferenc két…..
ET-nick 2011.07.03 12:23:47
@VLADISZLAV:

Mert Mesterházy-nak egy épkézláb önálló gondolata sincs, olyan szerencsétlen. Ha tett is néhány kijelentést, azt azonnal cafatokra szedték, mivel annyira habkönnyűnek bizonyultak. Ezek után már ezerszer meg kell gondolnia és ezer tanácsadóval megemésztenie, mielőtt kinyitja a száját. Egyszerűen nem vezető típus. Őt irányítani kell. Nem úgy, mint Gyurcsányt. Benne legalább kezdetektől meg volt a talpraesettség a maga tesze-fosza módján.

Orbán Viktornak Mesterházy még reggelire is kevés.
ET-nick 2011.07.03 13:33:16
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Kovács László? Még a szeme sem áll jól. Soha egy szavát nem tudtam elhinni, és ezt önmaga be is bizonyította, olyan hülye. Amióta kiderült, hogy állami pénzből tartott szeretőt Brüsszelben, mint nős férfi, és a szerencsétlen lebukott, azóta milyen hitele is maradt és négygyerekes, nős, hűségében még bizonyíthatóan meg nem ingott OV-val szemben?

Félreértés ne essék. Nagyon szeretnék már egy OV ellensúlyt, aki hiteles és versenyképes lehet. Mivel egyelőre jobb híján nincs választás. Van jobb vezető alkat? Kovács László nem ellensúly. Ne nevettess, kérem!