Regisztráció Blogot indítok
Adatok
neuropa

42 bejegyzést írt és 607 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Lazio edzője, Simone Inzaghi elmondta, ugyan papíron a Juventus a favorit, azonban a ma esti Olasz Kupa-döntőn a pályán bármi megtörténhet. "Tudjuk, hogy ez egy nagyon fontos mérkőzés számunkra, egy olyan, melyet a pályán érdemeltünk ki, hiszen senki sem adományozta nekünk ezt a lehetőséget." -…..
neuropa 2017.05.17 17:45:39
A soha meg nem szűnő téma, azaz a Juventus és Domenico Berardi ügye 48 órán belül eldőlhet. Az üzletben több dolog is függőben van még, tekintve, hogy a Sassuolo nem érné be a 25 millió eurós vételárral, hanem több játékost is meg akar szerezni kölcsönbe a következő szezonra, hiszen a csapat az…..
neuropa 2016.06.06 12:23:05
@mozambo: (Szerencsére) rengeteg fordulat történt az életemben, amik miatt (sajnos) még pár hónapig nem leszek aktív olvasó/kommentelő/posztoló/meccsnéző, de ebben a témában nem tudok szótlan maradni:

Domenicót egy született tehetségnek tartom, lenyűgöző az ifjúsági pályafutása, emlékezetes volt az első A-s szezonja (gondoljunk csak a Milan elleni meccsére) is. Csak remélni tudom, hogy berobban nálunk.

Úgy érzem, az elmúlt (két) évben megrekedt a fejlődése a Sasolnál, én legalábbis ezt látom a frusztrált szabálytalanságokban és a visszaeső teljesítményben. Mindenképp eljött az ideje, hogy szintet lépjen. Remélem "nem ment el a kedve" a tanulástól és az ösztönös énjét a Juvéra jellemző szervezett, tanult eszközkészlettel fejleszti tökélyre.

Ez az én nagy fantáziám, rettentően bírom a srácot. #nohomo :]

Utóiratként pedig örülök neki, hogy hasít a csapat és a blog is! Mintha a kommentminőség is javult volna az utóbbi időben (bár a mintám nem reprezentatív), ami szintén örvendetes. Csak így tovább!
A nagy mercato végi hajtásban eddig nem jutott idő mezről szóló cikk élesítésére, pedig közben a Marseilles-i kikötőben bemutatták az idei harmadik számú mezt. A formaterv megítélése természetesen szubjektív, azonban az elmondható, hogy elég ütősre sikeredett az arany…..
Olasz források szerint a Chelsea hajlandónak mutatkozik Juan Guillermo Cuadrado kölcsönadására a Juventus együttesének a következő szezonra. A bianconero együttes már többször hangot adott érdeklődésének a kolumbiai játékos iránt, amennyiben megfelelő feltételekkel…..
A Juventus a klub hivatalos Twitter oldalán hozta nyilvánosságra, hogy a soron következő szezontól a csapat francia sztárja, Paul Pogba viseli majd a tízes számú zebracsíkos mezt, amelyben egykor az Öreg Hölgy olyan…..
neuropa 2015.08.06 12:19:27
A rendszerváltás környékén született gyerekek nagy része pontosan tudja, hogy ennek a generációnak mennyire meghatározó volt az elején még angol nyelven futó Cartoon Network rajzfilmcsatorna. Négy-öt klasszikus mesét ebből a korosztályból valószínűleg bárki tudna mondani, de…..
Paul Pogba véleménye szerint képes átvenni Arturo Vidal szerepét a Juventusnál, és kész bizonyítani, hogy mennyit fejlődött. Arturo Vidal eladása a Bayern München csapatának, valamint Andrea Pirlo távozása az MLS-be rendkívül negatívan érintette a Juve középpályás…..
neuropa 2015.07.31 21:12:10
@RuidaRobert: Muhahaha. :] Végre valakiben volt vér odaszúrni egy barátit. Szerintem sem kell egy identitászavarosnak sem itt bosszankodni egész évben azon, hogy nem érkeznek nagy nevek. Madridban minden évben bemutatnak kettőt – sokra is mennek vele, de hát ez őket és a szurkolókat látszólag nem nagyon zavarja.
A Sassuolo ifjú tehetsége, akit a Juventus jövőre Torinóba igazolhat, hosszabb nyilatkozatot adott a La Gazzetta dello Sportnak, amely során természetesen szó esett a zebramezes együttesről is. "Kik jelentenek inspirációt számomra? Leo Messi a technikája és a klasszisa miatt…..
A Juventus igazgatója, Giuseppe Marotta ma egy sajtótájékoztató alkalmával válaszolt az újságírók kérdésére, s megerősítette a szurkolókat napok óta izgalomban tartó pletykákat, amelyek szerint a csapat chilei középpályása, Arturo Vidal elhagyja az Öreg…..
neuropa 2015.07.21 09:02:14
@Drughi Di Bianconeri: Abszolút elhibázott meglátás: nem azért igazol a csapat olasz kluboktól (is), hogy jótékonykodjon, ez csak egy extra szempont, amit történetesen most meg is említettek. A felsoroltak igenis védhető igazolások (az idei-tavalyi vonalat értem ezalatt, mivel korábban nem is nagyon volt esély országon kívüli nagy nevet szerezni), Dybala pedig egyelőre 32 millióba került. Az érdeklődőket tekintve pedig nagyon magabiztosan állítod, hogy nem volt más. Ugyan, miért is lett volna, Dybala egy senki.. :] Csak megint Marottát sikerült megetetni egy "félszezonos" játékával.

A Juventus az olasz vonalat több okból is erőlteti (tradíció, csapategység), ennek csak egy szelete az, hogy ezzel még a(z őket kutyázó) bajnokságot/szövetséget is igyekszik erősíteni, mert ez mindenki közös érdeke. Felül kell tudni emelkedni a kicsinyes haragtartáson és a Juve ebben is élen jár. Szerintem ez inkább elegáns, mint megvetendő.

Egyébként meg kell mondjam, sokat finomodott a stílusod az elmúlt hónapok során (a tartalommal többnyire nem volt bajom, jókat szoktál írni), aminek örülök, de az ilyen arrogáns kirohanásokra még mindig kevesebb szükség lenne a blogon/világon MINDENKI részéről, csak most a te (szerintem) elhamarkodott véleményed alapján írtam meg a sajátomat. A nyilatkozatról, az igazolásokról és az olvasótársaim véleményalkotó szokásairól is. Három az egyben. :]
A Goal.com oldalnak adott interjúban Mario Götze nem tagadta, hogy a Juventus rendkívül jó csapat, ám egyelőre nem tud semmit mondani jövőjéről. A bianconero csapat közel áll ahhoz, hogy eladja egyik meghatározó játékosát a bajor klubnak; Arturo Vidal mindenestől…..
neuropa 2015.07.18 23:34:08
@Shyr Kahn: "sajnos ugy tunik manapsag ez a nemzet kerult fel terkepunkre" - Egy nyár alatt vennénk két (kettő, zwei, due, two, 2) német játékost, teatyaúristenmileszitt?!?!?!?! Basszus, ne már.. :D
Bár a sajtóhírek jelenlegi állása szerint Arturo Vidal szinte már biztosan a Bayern München játékosa, továbbra is akadnak érdekességek a négy évvel ezelőtti átigazolásával kapcsolatban. A német klub hivatalos álláspontja szerint ugyanis négy éve nem ők állták útját…..
neuropa 2015.07.18 23:31:27
@MdewC: Ha Götze érkezik helyette 10-esnek, akkor egyáltalán nem para. Láthattuk mit ér a formán kívüli Vidal.. Akkor már inkább egy újra középen játszó Asamoah, egy német válogatott Khedira vagy az Isteni Padoin. A bombaformában játszó Vidalt pedig már azzal elbuktuk, hogy el akar menni. Nem értem innentől a szomorkodást.
Négy csodálatos évet követően Andrea Pirlo ezen a nyáron távozik a torinói bajnokcsapattól, és az MLS-ben szereplő New York City csapatához szerződik. Andrea Pirlo 2011 nyarán érkezett a Juventus csapatához, és nem sok idő kellett ahhoz, hogy megcsillogtassa tudását az…..
neuropa 2015.07.07 21:01:53
@konrad66: Juninho után.
A Juventus hivatalosan is bejelentette, hogy opciós vételi jogával élve, véglegesen is megszerezte az Udinesétől a szezont Torinóban töltő argentin válogatott játékost, Roberto Pereyrát, aki 14 millió euro és további, teljesítménytől függő bónuszok fejében került az Öreg…..
neuropa 2015.06.23 23:10:58
@Goku06: Én sem értem miért kell 14-19-32 milliókat kiadni egy-egy játékosért, ha 5 millióért már Padoinokat lehet venni..
A Juventus hivatalosan is megerősítette, hogy leigazolta az Atlético Madrid támadóját, Mario Mandžukićot, aki 19 millió euro plusz további bónuszok fejében csatlakozott a zebramezes együtteshez. A múlt hét során már szárnyra kaptak a pletykák, amelyek szerint a Juventus sikerrel…..
neuropa 2015.06.22 23:44:12
@consminor: Egyikre sem! Jobb szemével Mariót köszönti, míg bal szemével már a következő igazolás mozgását követi. Senki sem menekül! :]

Személy szerint a 19-et sem sokallom érte (sőt, a 21-et sem, ha a legjobb formáját hozza itt is). Most őszintén, mivel lett volna nagyobb fogás 18 millióért, mint 21-ért? De még a 21-15 is csak 6 millió.. Nem ettől dől be a bank. Akkor már inkább Dybala 32 (40) milliója sok.. Már a 8 millás bónusz is több mint a 6 millás felár Marióért. Mindegy, nem ragozom tovább, értitek.
neuropa 2015.06.22 23:51:56
@Trieszt120506: Csakhogy adót fizetni kötelező, mezt venni meg nem; de már az adók elköltésébe sincs beleszólásod. A mez árát pedig azért adja az ember (részben) a klubnak, hogy azt a vezetőség legjobb belátása szerint használja fel. A beleszóláshoz részvényt kellene venni, amivel a klub sorsáért is felelősséget vállal az ember, de egy "sz_ros" mezzel ettől még nagyon messze vagyunk.. Sőt, még százzal is.
Az olasz bajnok a Chelsea együttesével folytat tárgyalásokat a kékek fiatal középpályása, Oscar ügyében, legalábbis a The Sun értesülései szerint. Az Öreg Hölgy képviselői tegnap érkeztek Londonba, feladatuk pedig az, hogy tizennyolcmillió fontos ajánlatot dolgozzanak ki a…..
neuropa 2015.06.18 21:59:27
@m.martin91: "Nem vagyok rasszista, de a bőrszín teszi."

Ahogy a fegyverek sem ölnek embert, úgy önmagában a bőrszín sem árul el semmit az emberről. Nem a bőr színével van a gond, hanem a közösséggel amiben szocializálódik az ember. Az értékrendre amit abból a közösségből elsajátít. Persze lehet próbálkozni olyan általánosításokkal, hogy a feketébbek biztos gettósabb környezetben cseperednek, míg a fehérebbek szerető családban szerzik meg az "európai" értékrendet, de ránézésre egy meztelen emberről sose fogja senki megmondani a bőre színe alapján, hogy kicsoda-micsoda.

Az öltözködés/stílus már sokkal árulkodóbb (tekinthető a viselkedés részének a hivalkodó megjelenés), vagy éppen a tekintet fénye/homálya (némely embernél a kutyámnak értelmesebb tekintete van). De a bőrszín alapú előítéletektől a bicska nyílik a zsebemben.. Miért nem a szemszín vagy a hajszín dönt? Seriously, nőjünk már fel..
Arturo Vidal a szerdai bírósági meghallgatást követő sajtótájékoztatón könnyeivel küszködve kért bocsánatot egész Chilétől, miután kedd este az autópályán alkoholfogyasztást követően balesetet okozott. A Juventus középpályása feleségével együtt a kaszinóból tartott…..
Elérkezett a nap, elérkezett a pillanat, elérkezett a mérkőzés, amelyre olyan régóta, pontosan tizenkét esztendeje várunk. A Juventust ismét csak az utolsó, egyben legnagyobb csata választja el attól, hogy Torinóba szállítsa a Bajnokok Ligája-serleget, amelyre legutóbb tizenkilenc…..
neuropa 2015.06.07 04:03:39
@Juvegaspy: Nem, a valóság tagadása egy menekülés, nem feldolgozás. Ne tegyünk már úgy, mintha a másik győzelme kevesebbet érni mint a miénk.. Ezt úgy lehet feldolgozni, hogy belátjuk, a jobb csapat nyert, de nem volt annyival jobb, hogy jövőre ne lenne esély újra döntőbe jutni. Így van értelme bizakodni, mert a csapat rászolgált (bár az új igazolások, fiatalok miatt kellhet 1-2 év összeérés, szóval szerintem jövőre a döntő se lesz meg, de 2 év múlva lehet egy újabb kiugró eredmény).
Mindkét érintett klub részéról hivatalos megerősítést nyert, hogy a Palermo argentin tehetsége, Paulo Dybala a Juventusnál folytatja pályafutását. A hosszúra nyúlt szappanopera zárásaként, már hetekkel ezelőtt szinte biztossá vált, hogy a szicíliaiak támadója Torinóban…..
neuropa 2015.06.06 02:57:24
@Trieszt120506: Minden üzlet kockázatos (amelyik nem, az annyit is ér), kis kockázat, kis lehetőség, nagy kockázat, nagy lehetőség. Egyébként sem értem az erre alapozott örökös fanyalgást, nem a te/ti pénzetekről van szó.. Nem más farkával verik a csalánt, hanem övék a döntés, övék a felelősség. Én inkább örülnék, hogy a biztos középszer helyett inkább a rizikós, de klasszisjelölt fiatalok felé nyit a klub. Mert megteheti.

Végre nem nyugdíjast igazol a csapat, erre már megint mindenki csak morog. Roppant idegesítő, hogy valamin mindig vitatkozni kell, még egy ilyen szezon során is. Majd pont Zampa hagyja magát reális áron "lehúzni", nem tudom ki várta azt, hogy 20-ért viszik el a Rosaneri legnagyobb tehetségét..
Juventus FC blog Dühöngő 2012.01.01 19:09:00
Ez tényleg egy dühöngő, kiélhetitek magatokat rendesen. Itt nincs OFF-olás, jöhetnek a pletykák, az átigazolások, a vélemények, teljesen vegyesen. Akár a Juventushoz tartozik, akár nem (teljesen). A trágárság, egymás mocskolása persze itt sem megengedett, ettől azért…..
neuropa 2014.08.10 22:08:36
@MdewC: Ok, azóta már a hivatalos oldalra is felkerült, jobb minőségben és vágással (www.juventus.com/juve/en/video/3723532962001).
neuropa 2014.08.23 21:10:17
@danimester1: A legnagyobb! www.youtube.com/watch?v=VGZPau_mvhs&t=2m54s A két legnagyobb mester a Juve történelmében.
neuropa 2015.06.02 23:15:53
@el.Flaco: Évek óta a Villar Perosa-i edzőtábor színpadán leplezik le az új mezeket.
Záró fordulójához érkezett az olasz bajnokság 2014-15-ös szezonja, s a bajnoki cím mellé a kupagyőzelmet is begyűjtő, lélekben már a jövő szombati Bajnokok Ligája-döntőre készülő Juventus a Hellas Verona együtteséhez látogat.  Az Öreg Hölgy keretéből kimaradt a…..
neuropa 2015.05.31 10:15:07
@Tony.: Azért a Supercoppa Italia szerintem fontosabb egy gólkirályi címnél, főleg egy Napoli ellen. Ilyen babonás jósolgatásba ("bukta" a főpróbán) pedig igazán nem mennék bele.

Tudom, hogy egy döntőben bármi megeshet, ott az olasz rafinéria is, meg minden, de ez ugyanígy igaz a papírformára is: senki nem lehet csalódott, ha egy ötössel küldi haza a csapatot Messi. Én is vágyom a sikert, realitásnak érzem a kvázi-meglepetést, de csak egy győztes lehet és az ugye nem 100%, hogy a Juve lesz. Ahogy a 0-5 sem biztos egyáltalán, csak nekik az a "védjegyük", hogy hatékonyan támadnak.

Hosszú lett, de csak annyit akartam írni, hogy senki ne kösse fel magát egy esetleges zakó után, mert nem a Cesena ellen játsszuk a BL döntőt. Félni meg totál fölösleges.
Az FC Barcelona védője, Gerard Piqué bizonyos abban, hogy csapata képes legyőzni a Juventust a Bajnokok Ligája jövő szombati döntőjében. "Mi vagyunk az esélyesek, de nehéz lesz legyőzni a Juventust és az Athletic Clubot" - nyilatkozta a 28 esztendős játékos a Mundo Deportivo…..
neuropa 2015.05.30 20:23:30
@RAJDEN: Azokkal az emberekkel mindig van valami baj, akik személyes sértésnek vesznek olyan dolgokat is, amihez semmi közük. A Barcelona eredményei például ilyenek a Te esetedben. Ha nyernek, ha nem, a legkevésbé rajtad múlik, így aztán tényleg felesleges itt kardoskodnod a Barca istenkirálysága mellett. Attól, hogy ők jók és elérnek dolgokat az életben (sportban), Te még nem. Így a helyedben inkább magammal foglalkoznék, hogy ne kelljen fórumról fórumra járva helyretennem az "önbecsülésem" a kedvenc csapatomat védelmezve. Ha nem tűnt volna fel, ez itt egy Juve blog, Juve szimpatizánsokkal, itt senkit nem érdekel a Barcelona nagyszerűsége. (Ilyen mélységekben biztosan nem.) Pokolian unom már az efféle "drukkereket", lehet hazamenni. A korrektség kedvéért ezt az ottani Juve drukkereknek is elmondhatod, egy hetet csak kibírunk már anélkül, hogy felfalnánk egymást.. Hatodikán meg le ne maradj a meccsről, hátha jó estéd lesz. Viszlát akkor!
A Chelsea belga támadója, Eden Hazard elárulta, hogy a Juventus veteránjainak győzelméért szurkol majd a Bajnokok Ligája jövő szombaton esedékes fináléjában, s bízik abban, hogy Gigi Buffon és Andrea Pirlo a legrangosabb európai kupasorozat győztesének járó serleggel a kezében…..
neuropa 2015.05.28 15:58:46
@joe 01: Ez Hazard személyes véleménye; megengeded, hogy legyen neki? Egyébként pedig Buffonnak még hiányzik a BL, Xavinak meg tele a padlás. Persze egy elvakult méregzsáktól nem szabadna körültekintésre számítanom; my bad.