Regisztráció Blogot indítok
Adatok
salytóskifli

2 bejegyzést írt és 77 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
   Az időközi választáson, ahogy jósoltuk, kikapott az ellenzék. Nem véletlenül javasoltuk egy hete írt nyílt levelünkben a visszalépést, a civil jelölt közös jelöltként való támogatását. Egyből meg is indult az ellenzéki felelőskeresés, a gyászmunka, a kivetítés - a felelősség másra hárítása,…..
salytóskifli 2022.09.23 10:07:31
@ulpius66: Természetesen a Fidesz legyőzése a cél.

Nem tökmindegy, ki lép vissza, mert - ismétlem - mint az eredményekből látszik, ő volt az esélyesebb. A doktorra leadott szavazatok negyede elég lett volna, hogy az ellenzéki jelölt nyerjen.

Nincs semmiféle betonba döngölés, ez üldözési mánia. Várnai úr csapata állt elő azzal az igénnyel, hogy lépjen vissza az erősebbik fél, hasonlatosan MZP-hez tavaly. Az eredmény ismert.

HIÁBA KIABÁLSZ, ATTÓL NEM LESZ IGAZAD.
salytóskifli 2022.09.25 20:47:09
@cattaneo: Igen, és nyer a Fidesz. Az nyilván jobb, mint egy semmilyen vizet nem zavaró szoci jelölt. Jó nekünk ez a kis diktatúra, igaz?

Engem is baromira zavar Tócsa úr ténykedése Zuglóban, de tudom, mi a fontos és mi nem. Önmagában az, hogy szoci valaki, nem lehet bűn.

Ja, és egyébként Kökény Dalma mögött nem volt szoci támogatás sem, ők a "független", teljesen esélytelen jelöltet támogatták.
Varánusz Az örök schifferizmus 2014.03.22 11:49:26
Egyszervolt szimpatizált pártomban minden és mindig változik, egyvalamit leszámítva: a schifferizmus marad örök. Januárban csináltam egy tablóképet az LMP 2010-es induló parlamenti válogatottjáról, ami mára annyit változott, hogy a listaállítás és a reális esélyek után Mile…..
salytóskifli 2014.03.22 22:46:22
@MacPhisto: Ha már ennyire benne vagy az LMP-ben, akkor válaszoljál lécci ezekre a kérdésekre:

1. Tudomása van-e arról, hogy Kocsis Máté, a Fidesz Kommunikációs Igazgatója a 8. kerület polgármestereként múltév júniusában kerületi médiacéget hozott létre évi 250 milliós költségvetéssel?

2. Tudomása van-e arról, hogy ez a médiacég tartja kezében a 8. kerület minden önkormányzati sajtókiadványát?

3. Tudomása van-e arról, hogy ezen kiadványok a Fidesztől megszokott módon a közszolgálatiság minimumát sem tartják be, hanem kizárólag Kocsis Máté és a Fidesz érdekeit tartják szem előtt, cenzúrájuk foka, szerkesztési gyakorlatuk a Rákosi korszakhoz méltó?

4. Tudomása van-e arról, hogy az LMP többszörös képviselőjelöltjét, önkormányzati képviselőjét, Jakabfy Tamást Kocsis Máté javaslatára ezen cég tanácsadóként alkalmazza havi 250 ezer forint megbízási díjjal?

5. Tudomása van-e arról, hogy tanácsadóként és Felügyelő Bizottsági tagként e Fideszes médiacégben kizárólag Fideszesek és a Jobbik kerületi elnöke, Fővárosi Frakcióvezetője, Losonczy Pál kapott helyet az LMP mellett?

6. Tudomása van-e arról, hogy eddig már több mint kétmillió forintnyi közpénzt vett föl Jakabfy Tamás LMP képviselőjelölt a Fideszes médiacégtől?

7. Tudomása van-e arról, hogy ezen összegről úgy nyilatkozott, hogy annak nagy részét meg sem tartja?

8. Tudomása van-e arról, hogy helyi civilek kérdéseire válaszolva képtelen volt eloszlatni azt a gyanút, hogy valójában ez a pénz az LMP feketekasszájába vándorol és az LMP titkos pártfinanszírozásának részét képezi?

9. Tudomása van-e arról, hogy Jakabfy Tamás LMP többszörös jelölt a mai napig képtelen volt bemutatni bármely havi teljesítés-igazolást munkájának jellegéről és tartalmáról, az erre vonatkozó nyilvános kérdéseket minden alkalommal elhárította?

10. Amennyiben mindezekről Ön eddig nem bírt tudomással, visszalépteti-e pártja, az LMP Jakabfy Tamás országgyűlési képviselő-jelöltet, törli-e országos listájának 15. és Európai Parlamenti listájának 5. helyéről?

11. Amennyiben Ön mindezekről tud, akkor mivel magyarázza azon nyilatkozatait melyek a Fidesztől való távolságtartásról, a valódi ellenzéki magatartásról és az átlátható kampányfinanszírozásról szólnak?

12. Hajlandó-e utólag beszámolni arról, hogy mire célzott Jakabfy Tamás azon kijelentésével, hogy a 2 milliós összeg nagyobbik részét nem tartja meg, és lehetővé teszi-e hogy a Fidesz Sajtócége által kiállított teljesítés-igazolásokba betekinthessünk?

jovaros.blog.hu/2014/03/22/nyilt_level_schiffer_andrasnak_510

Úgyszintén lehetne mesélni arról, hogyan kapott frakciót az LMP a Fidesz segítségével, hogyan rugdossa ki sorba az önkormányzati cégekből, bizottságokból a volt LMP-s embereket szintén a Fidesz segítségével, hogy is volt az a napelem-tender a Fidesz segítségével... De most megelégszem a fenti válaszokkal.
salytóskifli 2014.03.23 09:02:20
@MacPhisto: Szerintem a fizetett tanácsadó nem FB-tag.

A stílusod meg nagyon árulkodó. Valami felzaklatott volna?
salytóskifli 2014.03.23 10:30:41
@aritus: Ez csak akkor igaz, ha széttárjuk a kezünket és megadjuk magunkat. Nem szabad elhinni, amit a fideszes lakájmédia, a simicskás médiabirodalom sugall. Meg kell tenni, amit kötelességünk, elküldeni Orbánt a vérbe.

Igen, az MSZP uralja, hiszen nekik van a legtöbb szavazójuk. Ez a demokrácia. De már nem ők az egyetlenek. A Voks14 alkalmazásban pedig toronymagasan vezet az Együtt-PM és Bajnai, márpedig ők képviselik a jövőt.
Nagy nap van ma, drága Feleim! Hatályba lép az új Ptk, amiről réparobi aszonta nemrég az Infórádióban, hogy életszerűbb szabályai erősítik a jogbiztonságot.  Hurrá, remek, mert az elmúlt napok fejleményeit elnézve jogbiztonságban fejlődni kurvára van hova! Mert…..
salytóskifli 2014.03.15 11:58:11
salytóskifli 2014.03.15 16:39:40
@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Nyugdíjemelésről nem beszéltek. A többi pedig megvalósítható. A gyógyszertérítés tudtommal nem egyszeri lenne és csak egy részét pótolná annak, amit Orbánék elvettek a gyógyszerkasszából. A megvalósítás módjával én sem értek teljesen egyet, de ez is elfogadható.
salytóskifli 2014.03.15 18:06:07
@aritus: Amit mondasz, az mind benne van a programban és szerintem sokkal jelentősebbek, mint ezek a tételek. Ezek viszont blikkfangosabbak és az emberek zsebét közvetlenül érintik. A szavazók többsége leszarja a jogállamot meg a többi hablatyot, ami neked meg nekem fontos lehet, de nekik nem. A választást, akár tetszik, akár nem, a nyugdíjasok korosztálya dönti el mindig, a fiatalok jó részét nem érdekli az egész.
Egyszer volt, hol nem volt, itt a vége fuss el vége.  Úgy vágunk neki a 2014-es választásoknak, hogy egyetlen szűzpárt - legyen ideológiailag bármilyen - sincs az indulók között. A két nagy tömb réges régen nem szeplőtlen, a Jobbik a Szegedi Csanád balhé kirobbanásakor…..
salytóskifli 2013.12.17 10:31:44
@vitéž munkášőr: Azért tudsz azonosulni, mert egy demagóg néptribun. Az alapokban igaza van persze, csak az egészet a végletekig túlspilázza.
salytóskifli 2013.12.17 10:46:35
@Lastres: Nade aztat mond meg, hogy hogy lehetnek olyan hülyék, hogy abban a pályázatban vesznek részt, amit saját pártjuk támad? Vagy miért nem szóltak nekik, hogy ne támadjátok, mi is benne vagyunk?

Egyébként nem 2, hanem 3 nyertes cégben voltak érdekeltek LMP-s vezetők.

Milyen pályázat az, amiben 200 millát kaphat egy nevenincs, nulla forgalmú cég? Ilyen alapon bárkinek osztogathatnák ezt a pénzt.

Nagyon valószínű, hogy Lázár két legyet ütött egycsapásra: diszkrediálta az LMP-t és ráadásul mint a korrupció elleni harc élharcosa is szerepelhet.
salytóskifli 2013.12.17 11:12:57
@Lastres: A projektcég rendben lenne, csakhogy a projektcéget is cégek szokták létrehozni, akiknek viszont kell hogy legyen tapasztalatuk és megbízható hátterük. Itt viszont erről szó sincs. A projektcéget bízvást meg lehet alapítani a pályázat elnyerése után is. Szóval ha ez még ráadásul rendszer is, az nagyon gáz.

Az üzlettárs meg üzlettárs, ugyanaz a csatorna.

Ami még érthetetlen, hogy Várnait egy kétséges magánéleti probléma miatt kirúgjátok, Ladányi és társai meg továbbra is tagok maradhatnak, amikor sokkal többet ártottak az LMP-nek, mint a zuglói frontharcos. Úgyszintén hiányolja a közvélemény az üggyel való nyilvános elszámolást, hogy Ladányi már nem pénzgyűjtő, arról sehol nem jelent meg nyilatkozat, meg a másik illető sorsáról sem.
Y-GEN Another brick in the wall 2013.12.15 02:46:11
Ladies and Gentlemen! Remek hírünk van! A trafikmutyi, a földmutyi és a kaszinómutyi után most itt a legújabb: nyelvmutyi. A helyzet nagyjából a következő: megjelent a Cinken, hogy mostantól minden nyelviskola és nyelvtanár csak akkor taníthat, ha rendelkezik akkreditációval, meg…..
salytóskifli 2013.12.15 14:27:38
@Anselmo: Figyuzzál, ott van a jobb felső sarokban, hogy az Egütt-PM fiataljainak blogja. Szerinted ők ki mellett kampányolnak?

Az Index meg azt rak be, amit ők jónak látnak. Ezt (még) nem a fideszes Médiatanács mondja meg.
A szélhámos-kormány újabb tagja bukott meg: lemondott Tolnai Jánosné, a zöldhatóság botrányos főigazgatója, miután lépésről-lépésre feltártam, hogy szinte az egész életrajzát hazudta. Az őt kinevező minisztérium, Fazekas miniszterestül, Illés államtitkárostul szeretne…..
salytóskifli 2013.12.13 13:42:00
@Attitude Adjuster: Kiről beszélsz, barátom?
Az Üzenőfüzet c. blogban egy bejegyzés azt taglalja, hogy ma már a napnál világosabb, egyedül Mesterházy lehet a baloldal megmentője és egy olyan remek csapat élén, amiben Szanyitól Bajáig minden kipróbált harcos ott van, sikerrel küzdhet majd meg Orbán Viktorral. A posztban…..
Üzenőfüzet Bajnai elbukott 2013.07.15 13:23:45
Török Gábor a blogján megjelenő “minielemzéseiben” a lehető legritkábban szokott egyértelműen állást foglalni. Épp ezért akadt meg a szemünk pár nappal ezelőtti írásán: “Most mégis valami olyasmiről szeretnék beszélni, ami ebbe a körbe tartozik: valamiről, ami…..
salytóskifli 2013.07.16 15:26:34
Kudarcot vallott-e Bajnai a felsorolt szempontokban?

1. Népszerűség

NEM IGAZ. Mesterházy ugyan feljött, de hosszú időn át sokkal kevésbé volt népszerű, mint Bajnai. A cikkből kimaradt (vajon miért), hogy abban a kérdésben, hogy Orbánnal versenyezve kit tartanak alkalmasnak miniszterelnöknek, Bajnai toronymagasan vezet. Még az MSZP szimpatizánsok 30%-a is Bajnai tartja annak.

A Medián listáján per pillanat egyetlen ponttal van előrebb Mesterházy, ami csak a legutolsó hónap fejleménye. Fogalmam sincs, honnan vette a szerző a 4 helynyi különbséget.
www.median.hu/object.71e5f611-7c3f-4fa6-bd9b-5687855b224a.ivy

2. Szervezeti háttér

RÉSZBEN IGAZ. Természetesen egy most indult párt ill. pártszövetség hatalmas hátránnyal indul a még pártállami korból is profitáló MSZP ellen. Az hatalmas tévedés, hogy ne lenne az Együtt 2014-en belül értékközösség, sőt még a PM-mel együtt is meg van, nem véletlenül tudtak villámgyorsan megállapodni a közös programban. Egyáltalán nem csak Orbán leváltása a közös, ez vaskos hazugság.

Az MSZP 30 ezres tagsága meg legenda, a fele se igaz. A Facebookon pedig Orbán után az Együtté a legnagyobb támogatottságú oldal, ez is jelez azért valamit.

3. Sikerek

NEM IGAZ. Ez elég röviden elintézi a szerző Bajnainál, mert pont ez az, amit a legkevésbé sem lehet vitatni. Hogy Mesterházynak sikerült kézivezérléssel egyben tartani az MSZP-t, az viszont senki nem hat meg. Sőt, nekem kifejezetten unszimpatikus.

4. Kudarcok

NEM IGAZ. Bajnai eleve nem vállalta a jelöltséget, semmi értelme nem lett volna neki elvinni a balhét az MSZP helyett, így is megköszönhetik, hogy nem kaptak nagyobb zakót 2010-ben. Ezt kudarcnak beállítani kifejezetten vicces.

A Hajdú-Bét-ügy pedig nem más, mint Fidesz-propaganda. Aki ezt elhiszi, annak úgyis hiába minden. Csak a legutóbbi 3 évben több milliárdnyi beszállítói tartozást halmoztak fel a nagy húsüzemek, amelyre a kormány milliárdokat költött már eddig.

Hogy Mesterházynak nincs különösebb kudarca, az érthető, mert hogy múltja se igen van. A 2010-es kudarc nem az ő kudarca, viszont képtelen volt elhitetni a választókkal, hogy az MSZP megváltozott: már évek óta ugyanaz a 15% támogatja a pártot, semmi előrelépés nem látható. Nem vállalta fel a felelősséget a hibákért, nincs megtisztulás, szembenézés, pusztán az "öregek" legyilkolása történt.

5. Karizma

RÉSZBEN IGAZ. Valóban, Mesterházy sokkal jobb előadó, mint Bajnai, ahogy Orbán még jobb. De vajon ez a fontos? Láttuk már Medgyessynél, hogy a megbízhatóság, a szakértelem imidzse ennél sokkal fontosabb. Ahogy Mesterházy, úgy Bajnai is fejlődik, a legutóbbi tüntetésen a Lendvay utcában már egészen harcos erényeket csillantott meg.

Összefoglalva: lehet, hogy nem lesz Bajnai a közös jelölt, de Mesterházy egészen biztos nem lesz. Ettől még lehet majd ő a miniszterelnök, ha a szavazók úgy döntenek. Ha a szocik nem fogadják el Bajnait, rosszul fognak járni és rengeteg szavazatot vesztenek majd emiatt.
Interjú Magyar Kornéliával és Krekó Péterrel a 2014-es választások előtt egy évvel Ma még nem tudjuk, pontosan mikor lesz 2014-ben az országgyűlési választás, de valamikor áprilisra várható. Ebből az alkalomból Krekó Péter, a Political Capital elemzője, és Magyar Kornélia,…..
salytóskifli 2013.05.12 12:29:13
@Fejesrob: A rezsicsökkentés szemfényvesztés. A kormánynak eddig is hatalmában állt a rezsiárakba beleszólni, miért nem tette? Miért pont a választások előtt 1 évvel kezd ezzel zsonglőrködni?

Még nagyobb szemfényvesztés, hogy mindezt szabadságharcként adja elő, miközben a kétharmados többség birtokában bármit megtehet. Az aláírásgyűjtés és milliárdos reklámkampány színtiszta propaganda, amit a kádárista nép persze bekajol.

Az árakba ilyen nyersen beavatkozni kommunista, kádári hagyaték, a hajdani Tervhivatal stílusát követi. Nincs még egy demokratikus ország, ahol ilyet hajlandó lenne megtenni egy kormány. Ez kizárólag a putyini-azeri stílusú maffiakormányok sajátja.
Schiffer András enne már nagyon, éppen csak szája nincs hozzá amit kitáthatna, hogy lecsússzon a falat. A schifferizmus nem kapott többséget tegnap a frakcióban, előtte nem kapott a szavazótábortól, innentől meg adott a kérdés: akkor vajon kinek a többsége fogadta el azt az…..
salytóskifli 2012.11.24 15:15:14
@épészmérnök: Szerintem nem mentek haza, ez kitaláció. Egyébként a pesti delegáltak között is szép számmal van schifferista, Zuglóból is például. Úgyhogy ez nem szimplán főváros-vidék kérdés.
salytóskifli 2012.11.24 15:17:26
@painkiller21: Ugyanazt keresi, mint a másik 7. Honnan veszed, hogy zsarolnának? A mai hírek szerint beleegyeztek, hogy a másik oldal adja a frakivezetőt, csak az ne Schiffer legyen. Akkor ki zsarol kit?
salytóskifli 2012.11.24 17:43:24
@Dr. simonmondja.:

Az LMP szempontjából menjünk végig a listán:

a haladásellenesség - hülyeség, ld. szélerőmű, napenergia, stb.
eu-ellenesség - pláne hülyeség, épp ellenkezőleg
föld-víz-levegő védés - OK, de azért az LMP picikét jobban
a komcsivadászat - hülyeség
jogvédés - Jobbik, mint jogvédő???
2006-os események fideszalapú felfogása - téves, csak féligazság
Orbán személyes jóbarátsága - hülyeség
autóellenesség - Jobbik???
élénk nethasználat - OK
médiatevékenység és médiaviszhang - ??
fiatalság - OK
egyetemi hátország - OK, ez ugyanaz, mint a fiatalság.

Tehát a közös bennük, hogy 2006-ot részben hasonlóan ítélik meg (az LMP ugyanúgy elítéli a gazázdákat is), védik a föld-víz-lebegőt (ez különösen felháborító!), valamint használják a netet és fiatalok. Utóbbiból következik az előbbi. Én speciel nem vagyok fiatal, oszt mégis erősen használom a netet.
Petrovai László LMP-s képviselő blogján találtunk rá egy érdekes bejegyzésre, amely egy 18. kerülettel foglalkozó Facebook-csoport viselt dolgait boncolgatja: Nincs ez másként a kerület legnagyobb taglétszámot magáénak tudó ‘Tizennyolcadik kerület’…..
salytóskifli 2012.11.24 13:16:25
@valójábannemberci: El vannak spájzolva :).
salytóskifli 2012.11.24 14:49:11
@dpthrt: Ó,köszi, hogy találtad meg? Gugli nem hozta ki.
Azt mondja Hajdú János, a TEK vezetője: ma nincsenek Magyarországon olyan fegyveres csoportok, amelyek olyan problémákat tudnának okozni, amelyekkel kormányok lennének megdönthetők, vagy amelyek emberéleteket követelhetnének.Lehet, hogy ma nincsenek, de tegnap voltak, és ebből…..
Az ellenzék még mindig nem érti Magyarországot. Ezzel az egy mondattal és az alá linkelt vasárnapi hírek összeállításról szóló cikkel le is lehetne tudni ezt az egész ellenzékeskedést. Legalábbis a jelenlegi formáját. Mert az van, kedves idióták, hogy ha ti ezt tényleg…..
salytóskifli 2012.08.20 23:05:44
@Husz_János_Puszita: Buktad, mert majdnem közgazdász vagyok, csak diplomám nincs, plusz piackutatóként dolgoztam. Nem vagyok nyeretlen kétéves én sem.
Kettős Mérce Összeláncolva? 2012.06.29 09:29:00
Pár hete az LMP-vel levelezett Molnár Csaba a DK "frakcióvezetője" és ebből azt a következtetést vonta le, hogy az LMP össze akar fogni velük. Pár nappal később hozta nyilvánosságra Jávor Benedek az LMP frakcióvezetője a levelezést, amelyben Molnár állításaival szemben az…..
salytóskifli 2012.06.29 13:12:53
@troll ellenpólus: Milyen nemzeti kormány? Csak nem a nemzetlejárató Orbán-kormányra gondolsz? Mitől lenne ez nemzeti? Attól, hogy a szája már csererepes a nemzeti szó imamalomszerű hajtogatásától? Akik a nemzethez tartoznak, azok mind nemzetiek, egytől egyig, még a Jobbik és az Munkáspárt is.

Amúgy meg Magyarország kormányának a magyar állampolgárokat kell képviselnie, nem a nemzetet. A nemzet az egy sokkal tágabb fogalom, a nemzetet nem képviseli semmilyen kormány, akármennyire is szeretné. Éppúgy, ahogy Szlovákia vagy Románia kormánya sem a szlovák és román nemzetet képviseli. Ezt kellene a tisztelt "nemzetiesch" uraknak és hölgyeknek végre felfogni. A nemzetállamok már a XX. században is elavultak, már meg pláne.

A többi hülyeségedre nem is fecsérelek szót, mert az már annyira unalmas, hogy szót sem érdemel. Még hogy ellenpólus...
salytóskifli 2012.06.29 13:21:07
@Csigorin: Nem azt mondta az LMP, hogy nem fog kormányozni, hanem hogy a választások előtt nem szeretne választási együttműködést. Hogy ki kormányoz majd együtt, az a választási eredmények függvénye, könnyen előfordulhat, hogy olyanok kényszerülnek kormányzásra, akik amúgy sok mindenben nem értenek egyet. Például ahogy most Görögországban alakult, ahol az ősellenségek alakítanak kormányt.

Sajnos, a Fidesz következetesen törekszik arra, hogy még véletlenül se legyen partiképes az LMP számára. Teljesen nyilvánvaló, hogy valakiknek koalíciót kell alkotni. Soha nem is értettem ez a választások előtti nagy esküdözéseket.
„Az én javaslatom a következő: az évi közel 70 milliárd forint állami támogatásból működő Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap állítsa le a Marslakók című, a köztévében futó szappanoperát. Mint az sorozat producerével, Jáksó Lászlóval készült, majd a…..
salytóskifli 2012.05.28 15:37:54
Tévedésben van a blogíró és jó néhány kommentelő. Karácsony cikkében nem a Marslakók a lényeg. Arra akart rámutatni, hogy mennyire álságos az, hogy takarékosság címén a pártok pár milliárdos finanszírozását vetették fel, miközben egy ilyen gagyi sorozatra simán kidobnak még többet is.

@Stabilo: Mivelhogy a parlamenti demokrácia alapjai a pártok, a követelésed meglehetősen demagóg. Nem véletlen, hogy egész Nyugat-Európában, Svájc kivételével, mindenhol állami pénzből finanszírozzák a pártokat. Nagyságrenddel olcsóbb, mintha oligarchák pénzéből kellene megélniük.
  Szeretem ezt a képet. Legjobb tudomásom szerint a felvidéki bevonulás idején készült. Hogy miért szeretem? Összefoglalja a keserves huszadik századunk egyik huszonöt évét. Előtérben az öregedő, tenger nélkül maradt admirális, mögötte óvatos távolságban, nyájként a nép.…..
salytóskifli 2012.05.27 16:37:30
@bbjnick: Éltél volna te abban a gettóban, nem mondanál ilyen marhaságot. A gettó célja nem az élet volt, hanem a csendes kipusztítás. Kádár úgynevezett gettója mindenkire vonatkozott, nem voltak tömeges méretekben kívülállók és haszonélvezők.

Én nem látok elvi különbséget a két diktátor között. Mindkettő vérben született és katasztrófába vezette az országot. Mindkettőnek lehet a javára írni pozitívumokat is, ez azonban nem menti fel őket. Példaképnek egyik sem tekinthető, semmilyen formában.
salytóskifli 2012.05.27 18:38:35
@bbjnick: Nem arra a gettóra gondoltam, hanem a 44-esre. A kádáriban én többet - sajnos.
Hogy miért veszélyes és demagóg Orbán Viktor javaslata a pártok állami támogatásának felfüggesztéséről, azt a múlt héten megírtam én is, Scheiring Gábor és Jávor Benedek is. Legyünk azonban most konstruktívak. Vegyük egy percre komolyan, hogy a miniszterelnök valóban azért…..
salytóskifli 2012.05.24 10:42:34
@wmiki: 1. aki kormányt tud alakítani, az lesz
2. a kérdéset teljesen értelmetlen, így nem lehet rá válaszolni. Kinek barát? Neked? Miért érdekes, hogy milyen barát?

Továbbá: liberális szótár nem létezik. Gergő nem liberális olyan értelemben, ahogy te gondolod. A munka ugyanezt jelenti mindenkinek, de ellentétét semmiképpen sem. Az, hogy te egy kormánykritikát tartalmazó felszólalásra felkészülést nem tekintesz munkának, az a te egyéni szoc. problémád, de mint már kifejtették neked, az LMP, Karácsonnyal együtt, több törvényjavaslatot is benyújtott.

Most segítek, itt elolvashatod:
parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_kepv?P_CKL=39&P_AZON=k104&P_ONALLO=I&P_NEMONALLO=I&P_FOTIPUS=null&P_FOTIPUS=T&P_TIPUS=null&P_TARGYMOD=null&P_NONFOTIP=null&P_NONTIPUS=null

Nem unod még?
salytóskifli 2012.05.24 10:57:32
@wmiki: Franciaországban nincs regisztráció, a 18. évet betöltöttek automatikusan felkerülnek a választói jegyzékbe.

en.wikipedia.org/wiki/Elections_in_France
salytóskifli 2012.05.24 10:59:55
@wmiki: Nincs liberális meg konzervatív szótár. Nekem ezek ugyanezt jelentik.

A különbség, hogy a parlamenti felszólalás az nem fikázás. A munka sokfajta lehet, a beszéd is munka, a színész is dolgozik például, amikor verset mond. Ez mind "építő" tevékenység.
A tegnapi Célpont adás után 99%-ig bebizonyosodott Gyurcsány Ferenc szakdolgozata plágium. Jelenleg az lenne meglepetés, ha kiderülne nem az. Természetesen mivel Gyurcsány Ferenc szakdolgozata rejtélyesen eltűnt, soha nem fog kiderülni az igazság, de aszerint, amit most tudunk, már…..
salytóskifli 2012.04.30 11:21:05
@tetovaoda: És ezek a hibák mind ugyanarra az oldalra esnek mindkét dolgozatban? Ember, teljesen nyilvánvaló, hogy Fletó a sógora dolgozatát nyúlta le. Kisebb dolga is nagyobb volt annál, hogy ezzel foglalkozzon, arra meg nem gondolt, hogy ez egyszer ki fog derülni. Én ugyan nem értek egyet a poszt követelésével, de hogy a DK-nak ez nagy kolonc lesz a nyakában, az biztos.

Orbán Viktor dolgozata egy teljesen korrekt és tartalmas munka, ezt el kell ismerni. Ő nem plagizált, hanem korrektül idézett. Nagy különbség. De ha gondolod, állj neki, vesd össze, hátha kiderül ott is valami :P.
  Egy hét múlva kell leadnia az LMP-nek a legalább 200 ezer érvényes aláírást tartalmazó íveket ahhoz, hogy legyen népszavazás a párt által feltett négy kérdésben. Az LMP helyzetjelentése szerint már több mint százezer aláírást gyűjtöttek össze a kitelepüléseiken, s…..
salytóskifli 2012.03.26 20:28:12
@states1: Vagy miért nem nulla, mi?
Ha nem gyűjtesz aláírást, nem lesz népszavazás. A szakszervezetek és az ellenzéki pártok aláírásra buzdítanak. A Kettős Mérce blog eddig sem rejtette véka alá, hogy szeretné, ha a kormány-buktató (munkavállalói jogokat védő és a Hoffmann Rózsa féle oktatási rendszert…..
salytóskifli 2012.03.26 17:58:18
@drkovax: Ha nem akarsz kormányt buktatni, ha neked jó így, akkor ne írd alá.

@Anti Anyag: Ilyen hülyeségeket senki nem mondott.

@-Astaroth-: Nem, nem arra. Miért ne lenne esélye, hogy átmenjen? Ha egy párt úgy gondolja, hogy szerinte ez a fontos és erre akar költeni, ne te döntsd el már helyettük.

@Balt: A nyelvészprofesszorok elkéstek, ha már egyszer jóváhagyták, akkor csak a népen múlik.

Azért közröhej, mert pontosan azt használja ki, hogy az ellenzék megosztott és aránytalanul nagy előnyt biztosít a nagyobb tömbnek. Így nem tudnak különböző politikai vélemények megjelenni, ez az, ami antidemokratikus.

Az meg, hogy bukta lesz majd, egyrészt egyáltalán nem biztos. De még ha sikertelen lenne, az hétszentség, hogy nagy pofon lesz a Fidesznek.

@Rteg: Szerintem az LMP-ben nem pártkatonák vannak, akik parancsra kivonulnak. Kevesen vannak valóban ahhoz, hogy mindenütt ott legyenek. Könnyű a más izéjével verni a csalánost, tégy róla, hogy ne így legyen. Ha például a szakszervezetek, akiknek elemi érdeke lenne ezt támogatni, tevőlegesen beszálltak volna, akkor sokkal könnyebb lenne.

@aaabbbccc: Egyik kérdés sem erről szól, nem értem, miről beszélsz.
salytóskifli 2012.03.26 17:59:24
@Stefánia kisasszony: Tájékozatlan barom. Az LMP-nek annyi köze van az Szdsz-hez, mint Makónak Jeruzsálemhez.
salytóskifli 2012.03.26 20:17:07
@ananda123: Igazad van, a Fidesz erősebb jelenleg, mint az LMP. Volt rá 20 évük és van egy jó kis listájuk, beépített házmesterekkel, ez így van. Valóban lehet szervezettségben tőlük tanulni.

Hogy előre meg voltak az aláírások, azt kötve hiszem. Arra se innék mérget, hogy valóban meg volt 2 nap alatt a szükséges aláírás. Én arra emlékszem, hogy a TB-mentőktől a kommunistákig számosan részt vettek az akcióban.
Tegnap a Fővárosi Törvényszék első fokon kimondta, hogy a Médiatanács jogellenesen tagadta meg a szerződés aláírását a Klubrádió által elnyert 92.2 megahertzes frekvenciával kapcsolatban. A törvényszék nem is tehetett volna mást. A Médiatanácsnak ugyanis semmilyen jogi indoka…..
salytóskifli 2012.03.01 14:03:37
@Betelgeuse-2: Sajnos, nem, a helyesírás az nem csak igényesség, hanem képesség is, ami részben örökletes is lehet. Ismerek rendkívül igényes embereket csapnivaló helyesírással, pl. a feleségem :).
salytóskifli 2012.03.01 14:07:10
@Közbiztonság Szilárd: Valakinek dönteni kell. A vita pedig természetes, pont az a baj, hogy a jelenlegi kormány nem vitatja meg senkivel a lépéseit, sőt időt se hagy már rá. A képviselők en bloc elítélése meglehetősen demagóg dolog.
salytóskifli 2012.03.01 14:47:32
@Közbiztonság Szilárd: Hogy mi a kakaskodás és mi a vita, az nagyon relatív. Ami nem relatív, hogy a képviselők többsége nem keres 1 milliót sem, átlagosan nem keresnek jobban, mint egy átlagos nagyvállalat főosztályvezetője.

A csehek ugyanúgy vitatkoznak, mint nálunk vitatkoznak. Nálunk is előfordul egyetértés, ahogy náluk is. Ez megint egy orbitális demagógia, hogy mi rosszabbak lennénk másnál. Hogy mi az ország érdeke, az pedig szintén megfoghatatlan. Nekem az, neked meg amaz. Erről szól a demokrácia, amely bizony pártokon keresztül működik, tehát a "pártérdekeket" elítélni vaskos demagógia.

Egyet tehetsz, olyan embert szavazol meg képviselőnek, aki megérdemli. És utána nem irigyled a fizetését. :->
Hiba1: Bilibe lóg a 4 millió szavazó mobilitására alapozott önálló politizálás keze. Nem fogják tudni megcsinálni. Nincs rá se idő, se szervezettség, és az egész nem két fillérbe kerül. 4 millió ember a következő választásig kb. napi 5000 ember nem hogy csak kapcsolatba…..
salytóskifli 2012.02.05 20:45:35
@sajtohuba: Egy probléma van, nem az LMP kattant rá GyF-re, hanem ők szekírozzák az LMP-t megalakulásuk óta. Tudtommal most is ő írt neki levelet. Innen kezdve az egész receptötlet mehet a kukába. Nice try.
Elegem van, hogy a facebook üzenőfalam tele van politikával, hogy már megint milyen agyfelbaszós dolgot csinált a kormány, vagy hogy éppen milyen petíció/tüntetés/flashmob szerveződik az ellen. Utálom ezeket a híreket, szívből gyűlölöm, egyenként kiikszelném az összeset. A…..