Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Roa

0 bejegyzést írt és 592 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
   Az Európai Bizottság javaslatára évek óta készül egy U-Multirank nevű egyetemi rangsor. Ebben az évben 925 európai egyetemet rangsoroltak. (Különös módon Magyarországot a resztli országok közé sorolták Európában, nem az uniós országok közé. ) A tudományos kutatás minőségét két érdemjeggyel is…..
Roa 2018.06.22 15:14:35
@Bogomil:
Várj, ezt nem is állítottam. Csak azt, hogy ne hasonlítsunk már össze egy kutatásra specializálódott egyetemet, egy tömegképzésre specializálódottal. Mert más a profil. Az összes magyar egyetemre boldog-boldogtalan bejut, ez is a cél. A CEU-ra nem. A külföldi elit egyetemekre sem. Nagyon nem hiszem, hogy ez a mérce használható egyetemek sorbarendezésére. Nem azért mész az egyik helyre ugyanis, mint a másikra.
Roa 2018.06.22 15:25:52
@jotunder: Elmondom mi a baj. A CEU jó egyetem, magas szintű kutatással, és jó oktatókkal, ebben vita sincs. Minden pontozásos lista szubjektív, erről vitatkozhatunk sokáig, csak nincs értelme. De alapvetően ugye nem is ez volt a bajom, hanem a vége: "Nem azért nem kell elüldözni a CEU-t, mert az az ország ékköve (ez nem is igaz), hanem mert nem szabad elüldözni egy demokráciában egyetlen egyetemet (és civil szervezetet) sem, ennyi. Ha két kettest kapott volna, akkor sem."
Ez meg elsikkad közben.
Roa 2018.06.22 15:36:21
@MikeBoy:
Ehh, valamit félreértettél. Mondtam én, hogy értelmiségi vagyok? Nem. Sajnos puszta földi valómmal nem tudok felérni ebbe az áhított pozícióba, belátom, gyarló emberi mivoltommal csak egy pragmatikus dolgokra hívtam fel a figyelmet. Mégpedig erre itten: @Roa:
Te pedig statisztikaistenítő kisesszét hozol válaszként össze. Többet ártasz a CEU-nak ezzel, mint azzal, hogy én kritizálom a blogbejegyzést. No, ez a második állításom.
Kedves Fidesz szavazó, aki magabiztos erkölccsel bírálsz engem! Lehet, hogy Te dolgozol azon, hogy jobb legyen, de én is azt teszem. 21 éve, keményen, és nem tanulatlanul,vagy segítségeket várva. Nővér vagyok, az állam szerint nekem 130 000 nettó jár. Belenyugodtam. Ez van, nem tehetek semmit,…..
Roa 2018.04.14 06:59:49
@Ménár Atya:
Izé. Gazdaságpolitika. Ha nem mond le az állam a TAO-ról, hogy a sporton keresztül lopjanak szét százmilliárdokat, vagy a lakásáfáról, hogy megtolja a baráti kivitelező cégeket (nem a zembereket), és egyébként nem stadionokat és látványberuházásokat építünk ezen felül dögivel, meg az EU-s pénzek kiosztásánál nem a gyorsaság lett volna a lényeg, hanem a hasznosság, meg meg meg stb. akkor lenne pénz. Nem a duplájára emelni a fizetéseket (nemcsak a nővérekét), a négyszeresére.
De ugye az embereknek a stadion kell, erre szavaztak.
Nincs összefogás! Mi próbáltunk összefogni, de ezekkel nem lehet! Nem a mi hibánk! Mi kizárólag a Momentummal vagyunk hajlandóak összefogni! – így összegezhető Szél Bernadett és az LMP eddigi kommunikációja. Orbán Viktor pedig köszöni a kétharmados többséget...
A mai hódmezővásárhelyi időközi polgármester választást nem csupán helyben követték izgatottan, de a végeredményére az egész ország figyelt. Nem azért, mintha egy megyei jogú város választási eredményéből automatikusan következtetni lehetne arra, mi történik majd április 8-án. Sokan és sokszor…..
Élesítve: 2015. 10.08. 15.15.   Óráról órára tudunk meg egyre többet a Népszabadság ma reggeli bezárásának részleteiről. A futárokkal kikézbesített értesítések híre, a költözésnek álcázott manőver, a letiltott intranet és telefonok, a vezetőváltás, majd a reggel még elérhetetlen nol.hu -n…..
Roa 2016.10.09 11:48:44
Kettős mérceileg:
Hú, hát ekkora ajvékolást nem hallottam akkor, amikor Simicskától lenyúlta Orbán a teljes jobboldali sajtót, így az finanszírozás nélkül maradt, és ha megszűnik, akkor nemhogy egy baloldali lap szűnik meg, hanem a teljes jobboldali sajtó. No meg akkor sem hallottam, amikor 2002 és 2006 között pont a Népszabit és a többi ballib sajtóterméket tartotta el a kormány, lélegeztetőgépen, állami pénzekkel, amikből a jobboldali sajtónak nem jutott.
Miért nem hallottam? Mert, akik most ajvékolnak és akkor nem, azok gerinctelen férgek.

Cinizmusilag:
Egy több éve tartó népszavazás eredménye, hogy 100%-os részvétel mellett Magyarország teljes lakoságának 99,7%-a a Népszabi ellen szavazott, és 0,3%-a mellette, így érdeklődés hiányában a lap megszűnt.

Piacgazdaságilag:
Ha valami szarul működik, akkor csak azért ne kelljen már nekem eltartanom, hogy pár ember boldogabb legyen tőle. És ez most nemcsak a Népszabira vonatkozik, de szar ügy, most ezt dobta gép. Ha fontos lett volna nektek a lap, teccettetek volna megvenni. Aki nem vette, hozzájárult csődhöz, ami valljuk be végül is, hogy az. Ha én szarul gazdálkodom, ott bezzeg nem ajvékoltok, hogy segítsen ki engem az állam. Vagy igen?

Ideológiailag:
Vagy ha fontos bárkinek is a baloldaliság, akkor pénzt kell áldozni rá. Szarban hagyott Titeket az MSZP? Naná. Sorosgyuribácsinak csak feláldozható parasztok vagytok? Igen. Akkor baszod, szervezzétek meg magatokat, vagy húzzátok be az ikszet a Fidesz mellé, mint a legnagyobb baloldali párt mellé. Vagy gondolkozzatok el rajta, hogy a baloldaliságra 20 éve rátelepedett a neolib elit, akik kihasználtak és elnyomtak Titeket, az az elit amit minden normális ember gyűlöl. Gyurcsányostól, Kókástól, Bajnaistól, Bokrososotól, Molnár Csabástól, Csillag Istvánostól, stb. Akiknek már csak pár pesti tapsol csillogó szemekkel.
Tisztelt Munkáltató, Mostanában egyre több helyen olvasható a generációmra vonatkozó kritikád és aggályaid, miszerint túl sokat akarok véghezvinni a munkahelyen, és lehetetlen megtartanod engem, mivel mindig új kihívásokat keresek és fejlődni vágyok. A fluktuáció pedig óriási gondot jelent…..
Roa 2016.08.31 18:41:13
Már faszkivan ettől a vernyogástól. Én is y generációs vagyok az öregebb fajtából. De nekem valahogyan nem volt büdös a munka munkavállalóként sem, érdeklődő voltam, és sokat tanultam.
Viszont sok y generációs vagy z vagy mittudomén úgy jön oda állásinterjúra, hogy le kellene fordulnom a székről mert csilivili az önéletrajzuk, kurvanagy az arcuk, és nem mellesleg csillagászati a bérigényük. Node nem az a baj, hogy kreatívak, mert nem azok, a posztoló hazudik. A meg nem értett zsenik, höhö. A kreativitás alapja ugyanis vagy a tudás vagy a tapasztalat, ami nincs meg. Önálló feladatvégzésre alkalmatlanok, de miért is lenne alkalmas egy ember huszoniksz évesen önálló feladatvégzésre tapasztalat nélkül? A munkához alázat kell, és tanulni. Pont nem érdekel, hogy mit tanultál az egyetemen, mert úgysem ér semmit.
Az admin feladat pedig nem azért van, hogy szopassuk a tisztelt delikvenst, hanem azért, mert a nagyarcú senkikkel nekem gáz beégetnem magam, ha elkúrják a feladatot. Az admin feladat egy teszt, hogy alkalmas vagy-e valamire. Tudsz-e értelmezni öt számot, utánaguglizol-e a fogalmaknak, vagy egy egyszerű műveletet el tudsz-e végezni? Mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy nem. Egy admin feladatot, ha én két óra alatt meg tudok jól csinálni, akkor a hímestojásként kezelendő kurvakreatívnak önbeképzelt delikvens miért ül rajta napokig? Hibás megoldást adva a végén persze. De a fészbúkozás az kurvára belefér neki munkaidőben. Már a második héten. Ez a rugalmas munkavégzés. :) De ez még nem is lenne baj, ha a munka haladna mellette, mert engem nem érdekel, hogy it csinál, ha a feladat jól el van végezve.
És itt jön az újabb hazugsága a posztolónak. Van lehetőség önálló munkavégzésre. Ha bizonyítottad, hogy alkalmas vagy rá. Ha nem, akkor így jártál. De a bizonyításhoz dolgozni kellene, mégpedig érdeklődően és jól. Nem azért nem bízok rád már az első héten tárgyalást vagy fontos projektet, mert gonosz vagyok, hanem mert alkalmatlan vagy rá, és effektíve kárt okozol. Ha alkalmas leszel rá, meglásd, meglesz az előrelépés, mert nem érdekem nekem sem, hogy egy adminisztrátorért fizessek vagyonokat. Azért fizetlek, hogy 1-2 év alatt tanulj, és lépj előre, nem azért, hogy a beképzeltséged miatt egy hónap alatt lerombolt a renomét, amit nekem évekbe telt felépítenem.

Nem a munkáltatók nem értik meg a korszakos zseniket (tisztelet a kivételnek mindkét oldalról), hanem koncentrálásra képtelen, önhitt, nagyarcú senkiket tolnak ki az egyetemek magukból ezerszámra.
A Ferenciek tere megújítása az egyik legmenőbb, legbátrabb, legprogresszívebb húzás volt a főváros elmúlt néhány évében - ráadásul a végeredmény jól is néz ki. Ez utóbbit bizonyítja az a 12 képpár, amit az Origo tolt ki. A  leglátványosabb változások persze a betömött…..
...vagy csupán hozta a szokott formáját, és hazudott egy ordasat; vérmérséklet kérdése, hogy miképp értékeljük legújabb produkcióját. Azt bírta ugyanis mondani egy Bajnai sajtótájékoztatóra reagálva, a "fájni fog" turné keretében, hogy  ...a magyarok nehezen…..
Eléggé elterjedt nézet a kapitalizmusnak felróni a társadalomban jelenlévő problémák jelentős részét. Kétségtelen, hogy ennek a rendszernek is vannak hátulütői, de korántsem ez az oka sok rossznak, hanem ellenkezőleg, ezen problémák túlnyomó részben pont a kapitalizmus…..
Valószínűleg sok olvasónak furcsának és értelmetlennek tűnik a kérdés, hiszen a mazochistákon és a mániákus önvagdosókon kívül senki se okoz magának szándékosan fájdalmat. Azonban én most nem elsősorban a külső sérülésekre gondoltam, hanem a belső, szervezetben okozott…..
Roa 2013.10.21 21:50:03
Néhány dolog csak:
1. A tej valóban nem túl egészséges. De nem a fehérje miatt, amit csak nyomokban tartalmaz (kb. 3,5%) szerző állításával ellentétben, hanem a laktóz miatt, amire aztán semmi szükség sincs. Ha tejjel akarsz bevinni fehérjét, akkor literszámra kellene innod. Ez pedig nagyon nem valószínű.
2. "Érdemes még megjegyezni, hogy az emberi csecsemőknek 1,2 %-nyi fehérjét tartalmazó anyatejre és 180 napra van szüksége, hogy megkétszerezze a súlyát."
Ez szimplán egy ostoba csúsztatás. Hol van a mértékegység? Mennyi anyatejet fogyaszt egy csecsemő? Hány százaléka is ez a testsúlyának? 10%-a. Hol iszik valaki 5-10 liter tejet naponta? A tej csak élvezeti cikk, de attól a max. 2-3 decitől naponta pont semmi bajod sem lesz. Aki meg 5 litert iszik, az meg is érdemli.
3. És még egy: az ember nemcsak dögevő. Elöl még röfög a disznó, de hátul már sütik is ki a vért belőle... :)

Tézis: állatokat ölni nagyon csúnya dolog, ezért azt hazudjuk, hogy egészségtelen, sőt veszélyes, hogy minél több embert riasszunk el tőle. Szép.
Szerencsétlen állati fehérjéket ugyanis CSAK amiatt száműzöd, mert érzékenylelkű állatvédő vagy, és emiatt keresel rá indokot, hogy miért is ne fogyassza őket senki. Miközben például a szójáról is hosszasan lehetne értekezni, de a cukrokat sem említed meg egy szóval sem. Csak nem azt jelenti a vegán, hogy ugyan állati fehérjét nem eszik, de a cukrocskák és a GMO szója azért beleférnek a hiperegészségesség fogalmába? Két kölyökkutya megmentése közé. A "Békés táplálkozás" pedig nem forrás, hanem hitgyűjtemény.

Én meg az elfogyasztott disznók sikító lelkétől lettem ilyen kötekedő...
A kormány levonta a tanulságot: nem éri meg bevezetni az új megújuló-energetikai támogatást   Úgy tűnik, a gazdasági érvek kezdik legyőzni a régiós kormányokat a zöldítési harcban. Csehország, Bulgária, Románia – mindhárom ország jelentősen vágta vissza a…..
“Nem építünk völgyhidat oda, ahol nincsen völgy, nem építünk alagutat oda, ahol nincsen hegy. A kormány nem pazarol és nem presztízsberuházásokra költ, oda irányítja a forrásokat, ahol azok felhasználására a legnagyobb szükség van.” - lepte meg a XIV.…..
Roa 2013.04.13 12:46:18
@sárkányfő: És még egy. Írtam valahol is, hogy a második része nem igaz a kommentednek? Írtam vagy csak beleképzeled ezt is, hogy az igazadat alátámassza. Továbbra is csak azt állítom, hogy ha úgy is történik, akkor sem változtatna semmin a sajtóvisszhangot tekintve, mint ahogyan eddig sem változtatott. Soha. Van sapka, nincs sapka.
Roa 2013.04.13 17:06:53
@sárkányfő: Na, ne kapj agyvérzést, annyit nem ér a dolog, nem üldüznek a hazudozó fideszesek. :))
HF1: A felelősség (= nem tett semmit/hagyta/engedte) és uszítás (=ő okozta, szervezte) szavakat határold már el egymástól. Előbbit mondtam én, utóbbit te. Így vita sincs, mert olyanért basztatsz, ami csak a te agyadban akadt be, de nagyon. És még csak nem is én állítottam vagy hoztam fel a témát.
HF2: Analógia szó kikeresése. Sólyom példája analógia. Nem nem az uszítással, a felelősséggel: Sólyom felelős, mert nem lépett fel a MG ellen. Hát nem, de ezt állították róla (kapcsolat.hu).
HF3: Olvass vicceket és Kázmér és Hubát. A Mórickás viccekben ugye tudod, hogy bár múltidőben vannak, nem megtörtént események?
Olyanért sírsz egyébként, amiért fogadok, hogy pont basztattad a Fideszt, nem? A gyerekhíradóra mondták sokan (te is?), hogy nem kellett volna komolyan venni, csak hülyét csinál magából a Fidesz. Hát ez is ilyen, baszod, egy viccen, sőt annak egy szaván pörögsz.
Roa 2013.04.13 18:06:09
@sárkányfő: Igazság szerint nekem aztán édesmindegy, min húzod fel magad. Ha egy blog egy képregényének egy szaván, akkor tedd, szíved joga. Legalább nekem szereztél pár kellemes percet vele, nevettem egy jót, köszönöm.
Adásunkat megszakítjuk, csapataink harcban állnak! A HírTv jól visszavágott a német közszolgálati csatorna gyerekhíradójának! Hogy az is értse, miről van szó, aki már annyira besonkázott, hogy már tormásat böffent csak aktuálpolitika helyett, annak foglaljuk össze azért az…..
Roa 2013.03.30 22:12:04
A comment:com kezd átmenni a legaljába. Most őszintén, mi a fasz bajotok van azzal, hogy a Hír TV-ből a célpontosok csináltak egy paródiát a német gyermekműsorról? Az agyhalott ballibet az jellemzi a legjobban a kettős mérce mellett, hogy az iróniát véletlenül sem ismeri fel.

Itt fentebb sokan írták, hogy egy nem autoriter kormányzatnak ezt simán el kellett volna tűrnie. Akkor mi a búbánatért van baj a kritika paródiájával? Mert nem egyezik a véleményetekkel? Jujj. Akinek veletek egyező véleménye van, azt szabad kinyilvánítani, akinek nem, annak meg nem? Ez az igazi szólásszabadság. Vagy objektívnek kellene lennie a Hír TV-nek? Ami Fidesz tulajdonban van? Ennyire hülyék nem lehettek, komolyan.

De menjünk most át pszichológusba. Szerintem őszintén mindenki leszarja a német gyerekek lelki világát, ez nem erről szól, sohasem szólt erről. Kritizálták a kormányt (ami mivel gyermekműsorban történt, nem is igazán kritika volt, hanem nyílt megalázás) = kritizálták a szavazóbázisukat. Ha nincs válasz, az negatív visszacsatolás a szavazóiknak. Negatív, mert vagy igaz a kritika vagy tehetetlen a kormány. Mindkét esetben a Jobbik szavazóbázisa nő. Nincs más választása a Fidesznek már így a választások közeledtével, csak az, hogy ezekre reagáljon. A racionális, érdemi vita már rég megszűnt, minden fél átment emocionális alapon nyugvó egymásba rugdosásba. Értem én, hogy beszűkült világotoknak ezt túl megterhelő felfogni, de azért lehetne próbálkozni.

@milyen szép a Vértes, ó: "Zsidózó idióta", mondod. Tényleg nem fogod fel? Azáltal, hogy a itt fentebb a ballibsik, azaz ti felmentitek a németek (de ne általánosítsunk) "magyarozását" vagy "magyar kormányozását" - ha így jobban tetszik -, sőt, kifezetten támogatjátok, pont annak a létjogosultságát teremtitek meg, hogy más meg - akinek ez a berögződése - nyugodtan izraelezhessen vagy zsidózhasson pont ugyanilyen alapon. Vagy nem értitek ezt, vagy pont ezt akarjátok elérni, hogy utána példálózhassatok vele, és felháborodhassatok rajta. Szép.
Roa 2013.03.30 22:30:50
@milyen szép a Vértes, ó: @balfék:
Látom megfogtátok a lényegét, grat. A - vagy megalapozott/vagy nem - egyoldalú, kritizálhatatlan és egyébként elismeréssel fogadott kritikát mint kurva veszélyes tényezőt említettem, hogy a végén vissza is nyalhat, én szóltam.
Roa 2013.03.30 22:58:39
@milyen szép a Vértes, ó:
Nem. A kritika kritizálhatóságának a megkérdőjelezése a veszélyes. Amit SzabóZ elindít finoman és sunyin, és a kommentelőkre bízza, hogy expressis verbis kimondják.

@_most_:
Szar lett valóban no, nem is kérdés.
Michael Knight Szembesülés 2013.03.07 23:25:59
Azért elég szar lehet mostanság neked, Viktor, na persze nem mintha sajnálnálak. De elég szar lehet végignézni, hogy miközben értelmes fiatalok százai tüntetnek ellened egyre hangosabban, csak egy maroknyi elvakult nyugdíjas próbálja védeni a renomédat. Szar lehet szembesülni…..
Hazugságok és káosz. Ezzel a két szóval lehetne jellemezni a kormányzati kommunikációt az államilag finanszírozott keretszámok drasztikus megvágásának bejelentése óta. Úgy tűnik, a döntéshozók ezúttal jócskán elszámolták magukat: ebben a ciklusban még nem látott…..
Roa 2012.12.18 15:16:55
@Kate Beckett:

A jelzett blog nettó hazugság. Bocs, hozzá nem értő (vagy szándékos) csúsztatás, már ténytárnak is vicces nevezni. A Granger-okságról ha még nem hallottatok volna, érdemes lenne utánaolvasni.

Ha egy szabad bölcsész lierális budapesti érelmiségi (de most nem ez a lényeg, mert a ZSKF-es nemzetközi miatököm, meg a tanítóképző, meg tudnám hosszan sorolni, hogy mik még hasonlóak) a mekiben dolgozik mint "Segíthetek Kriszta", akkor a felmérésetek kimutatja, hogy milyen jó, hogy egyetemet végzett, mert van munkája. Hát valóban szembetűnő az ok-okozati összefüggés. Esetleg olyat kellene csinálni, hogy adott egyetem után hányan helyezkednek el a szakmájukban, mert minden más parasztvakítás.

Nem azért van munkája ugyanis - ha éppen van -, mert egyetemet végzett, hanem azért, mert nem olyan buta, mint a kő (illetve lehet, hogy mégis, de vannak nála hülyébbek is). Mivel nem olyan buta, ezért tudta elvégezni (akár 10 év alatt) az egyetemet is, és ezért van munkája is. Az egyetem és a munka közt viszont nincs semmi összefüggés ezekben az esetekben.
A mai nap igen meglepő, na jó, nem meglepő, hanem megdöbbentő dolgot olvastam. Orbán Viktor azt találta mondani, hogy "A közszolgáltatások nem arra valók, hogy abból valaki pénzt keressen, ez a szektor nem a profit világa". Ez jól hangzik, feltéve, hogy ez az igazság. De az…..
Hartland Anti-anti-antiszemitizmus 2012.12.01 02:40:26
A Bölcs Boldi Bácsi tanácsai 4.Kedves baloldaliak és liberálisok!A mai alkalommal arról írok, mihez kezdjetek, ha nem tetszik nektek, hogy jobboldaliak is kiállnak az antiszemitizmus ellen. Mert látom, néhányotoknak nem tetszik. (Akinek nem inge, az pedig legfeljebb csak nézze, milyen…..
Roa 2012.12.02 10:10:52
@Kettes: Most őszintén, baszod. Nem akarnál elgondolkozni rajta, hogy pont az olyan beszéd miatt, amit itt nyomsz, van antiszemitizmus?

Nomeg azon, hogy ezért lett erős a Jobbik is? Mely mellesleg nagyrészt lényegében a borsodi, nógrádi, hevesi volt MSZP szavazók miatt lett nagy párt. Csak azért, mert valaki polkorrekten beböffentette, hogy nincs cigánybűnözés. OK, hát akkor nincs cigánybűnözés, viszont van 20%-os Jobbik.

Komolyan nem érted? Ha ennyi otromba marhaságot összehordasz(tok), és ezt még a média is nyomatja orrba-szájba, akkor ez egy normális emberből, akit korábban tényleg nem is érdekelt a kérdés, szép lassan ellenszenvet vált ki, és veletek szemben pozicionálja magát. A folyamat vége, pedig, hogy lassan egy semleges pozícióból áttoljátok antiszemitába. (Javaslom ezirányú pszichológiai tanulmányok olvasását.)

Most komolyan ez a cél? Nem a normális együttélés? Mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy az a cél, hogy az antiszemitizmus meg legyen teremtve Magyarországon, hogy utána legyen mi ellen küzdeni. Gratulálok a célhoz is és az eredményhez is. Vagy ha nem ez a cél, akkor az eszközök mérhetetlenül ostobák, mivel erre az eredményre vezetnek.
Ismeretes... a 4K úgy döntött, hogy a Bajnais népfrontba nem lép be, legfeljebb a választások előtt megállapodást köt. A bejelentésről egyáltalán valamit gondolók körében két, persze logikus és persze előre kiszámítható vélemény oszlik meg. Egyesek szerint a 4K ezzel…..
Roa 2012.11.16 13:03:20
@piefke: "Jól tudom, hogy él az a „városi legenda” alternatív és nacionalista körökben, hogy „Az EU gazdag országai a saját vállalataikat támogatják az EU-s támogatásokkal!” – azonban ez ostobaság, hiszen ezek a támogatások éppen hogy nem a befizető országok cégeinél landolnak, hanem a fogató ország KKV-szektorában."

Alapvető, hatalmas tévedés, ami igaznak is tűnhet, ha nem láttál még EU-s projektet. Eszközbeszerzés: milyen gépet veszel szinte bizonyosan EU-s támogatásból? Egyet találhatsz: németet. Utána lehet nézni, csak szólok. Azaz egyszerűsítve: a németek befizetnek az EU-ba, hogy az EU kiossza a szegények között, hogy vehessenek német eszközöket (kötelező önerő mellett ugye). Ha a németek nem fizetnek be, mi nem vásárlunk, ők is szopnak meg mi is. Mesterségesen termtenek maguknak piacot. És akkor még nem is beszéltem arról, ha német cég nyeri a kivitelezést is.
Ha volt értelme, hogy, végérvényesen és örökre eltűnjön a közéletből az SZDSZ és mindaz, amit képviselt, akkor az az, hogy kínosnak érezték nemzeti önbecsülésünket. Sőt, nem csak annak érezték, de szinte bűntudatot igyekeztek okozni mindenkiben, akiben csordogált némi…..
Az origo információi szerint a magyar bankok egy része, idézem, „a kormánnyal való együttműködés szorosabbra fűzését akarja elérni, és kezdeményezné a bankszövetség és a kormány közötti, tavaly decemberben kötött paktum megerősítését, illetve újrakötését”. Ez…..