Regisztráció Blogot indítok
Adatok
economico

0 bejegyzést írt és 152 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Durvul a helyzet idefent! Ahogy a nagy klasszikus filmben mondják: a helyzet fokozódik! Esély sincs a javulásra, inkább egyre rosszabb a levegő a netes társkeresés mezején. Szinte minden kommentelő panaszkodik: kevés a sikerélmény, sok a megalázó, értelmetlennek tűnő jelenség, sok…..
economico 2010.06.30 17:44:10
@Terézágyú: Bármilyen hely, ahol sok ismerkedési lehetőség van.

A többi egyszerűen matek. Ha csak abból indulok ki, hogy egész nap ide írogattam. Ezeket élő beszédben egy kóla mellett meg tudtuk volna dumálni 10 perc alatt. Plusz nem tudom, hogy ki fiú, ki lány, hány éves, ha lány akkor ki tetszene, ki nem, aki ide ír az csak szivatja a másikat, vagy komolyan gondolja, és millió más dolog sem világos, ami élőben egy pillantással felmérhető. A fotókról meg annyit, hogy biztos mindenkiről készült már nagyon jó fotó (azaz valójában ennyire jól nem is néz ki), és nagyon rossz fotó (ilyet meg nem rak fel az ember). Az igazság pedig csak egy féle lehet.
Élőben sem sikerül minden első próbálkozásra, de ilyenkor a lehetetlen 90%-ot az ember azonnal kiszűri, és át is lép rajtuk, a neten meg tényleg csak úgy működne, hogy ugyanazokat a frappáns leveleket küldözgetem 50 nőnek, amiből 45-nek semmi esélye nincs, csak az az 5. levél után derül ki, 1 hónap múlva. Időpazarlás. Ha felteszem azt, hogy egy ismerkedő helyen van legalább 10 szingli nő, aki tetszik nekem, akkor egyetlen este elég kell legyen ahhoz, hogy közelebbről is megismerjem őket, és kiderítsem, én is tetszem-e valamelyiknek.
A 2000-es nagy tiszai árvíz után is volt tűzijáték. Egy nemzetnek a legnehezebb időkben, háborúban vagy ostrom alatt is meg kell tartania saját ünnepeit. A Fidesz-kormány megfontolja, hogy vagy szerényebb méretben, vagy egyáltalán nem tartja meg az augusztus 20-i budapesti…..
economico 2010.06.28 21:38:26
@FeketeLeaves: Az államalapítás óta eltelt ezer év alatt milliárd dolog történt, ami nagyobb jelentőséggel bír, mint egy 275. árvíz. Utóbbi mégis miféle hatással lehet előbbire?
Nem a kispénznempénz dologgal van probléma, hanem hogy arányaiban jelentéktelen dolog miatt dől romba egy aránylag sokkal jelentősebb dolog. A cirkuszról és a kenyérről már régóta tud még a pór nép is, gondolom ettől még senki nem tartja lelki szegénynek például menyasszonyát, amennyiben látványos és drága esküvőt szeretne.
Azt is érdemes figyelembe venni, hogy köszönhetően a sáskaszerű népesség növekedésünknek, másodpercenként történik gyakorlatilag bármi, ami megtörténhet. Teszem azt, most is legalább egy ember haldoklik azért, mert véletlenül beleült a körömollóba és elfertőződött. Köszönhetően a médiának, minden egyes ilyen eseményről azonnal tudomást is szerzünk. Innentől kezdve gyakorlatilag jóérzésű embernek nincs joga egyetlen másodpercig sem jól éreznie magát, és ha vesz a fagyit, akkor egy paraszt állat, mert ebből a pénzből egy afrikai család 1 hónapig jól lakott volna.
Szerintem tudatosan tartsunk minden minket érő impulzust a helyén. Mikor az árvíz volt, minden ember szörnyűlködött, sokan adományt is küldtek ezer módon. Ennyit tudtunk tenni. Ez sem kötelességünk. Aztán 20.-án meg lesz a tüzijáték, mindenki érezze kurva jól magát, mert joga van boldognak lenni. Én se fújatnám le a csinnadrattát, mert az unokatestvérem veseműtétjére szeretném, ha adakozna mindenki.
Inkább fogadjon mindenki örökbe egy kutyát, meg a dongót sem muszály agyoncsapni, én például ki szoktam "zavarni" az ablakon.
economico 2010.06.29 15:00:42
@Gorgiász:
Bocsi. Te nem tudom, milyen politikai izét hiszel bele ebbe a blogba, nem is érdekel. Fel van vetve egy téma; az árvíz. Ez egy létező dolog, nedves és nyakig ér, még az Amerikai Intergalaktikus Párt is kevés ahhoz, hogy ilyesmit idézzen elő, vagy gátoljon meg. Leszarom ki van most éppen kormányon, engem elgondolkodtat a helyzet, az arra adott reakció, és a kiváltott ellenrekció. Nekem ez elvi, filozófiai, szociológiai és közgazdaságtani kérdés.
Monnyá le!
Nem szeretném lelőni a poént előre, ezért mielőtt tovább olvastok, inkább nézzétek meg a filmet. Hogy miért? Mert akkora csattanó van a végén, hogy a fal adja a másikat. A lehangolónak induló film látszólag egy afrikai asszony 90 napos haláltusáját mutatja be, hogy aztán a…..
Foci vb az MTV-n! Breaking news 2010.06.14 20:46:00
Hangmérnökeink megvizsgálták, hogy mit tehetünk a Magyar Televízió rendszerein belül annak érdekében, hogy a sokakat zavaró vuvuzela-zümmögést kicsit tompítsuk. Az új rendszert kedden teszteljük, bízunk abban, hogy eredményes lesz. ..
economico 2010.06.14 23:51:25
@crapman: Meghallgattam szűrővel és szűrő nélkül. Szűrővel már nem hallani a vuvut, helyette száguldó vonat süvítését hallom, ami feltételezem, a nézők morajából maradt meg.
Én nem értek ehhez az egész hangmizériához, de elvi szinten, ha technológiailag megoldható, valós időben be kellene mérni a vuvu hangsávját, és egyszerűen kiszedni. Minden más zaj maradna. Ez nem működik?
Allez la France! 79. perc 2010.06.11 22:06:00
 Domenech értetlenkedve hallgatja ezt a borzalmas vuvuzelázást, és mivel magától nem tudja megfejteni, ezért megkérdezi a jobb szélen éppen elfut a Maloudától: Forró a vuvuzela?- Nem forró, uram - lihegi egy bicikliscsel közben a játékos.- Akkor miért fújják? - néz…..
  Miközben a miniszterelnök emberei olyat adtak a forintnak, mint amilyeneket Kiss Ernő dandártábornok és party animal szokott a józanságnak, miközben Lendvai Ildikó az MSZP ideális államfőjelöltjeként gyakorlatilag Szindbádot nevezte meg, teljesen elsiklottunk…..
economico 2010.06.09 19:34:56
Na itt is van. Újabb magyar tehetség igazolna "top" ligába.

sportgeza.hu/futball/hirek/2010/06/09/dzsudzsak_szivesen_jatszana_a_fenerbahceban/

Persze ez még csak pletyka, viszont megnyugtatott volna egy olyan Dzsudzsák reakció, hogy megtisztelő a számára, de ő inkább a legerősebb bajnokságban futballozna, még ha kevesebb pénzért is, és eleinte csak kispadon, mert ő évekre előre gondolkodik, nem hónapokra.....
Már csak Juhászért kéne valami IFK Göteborg ajánlat, és akkor be is jönne a tippem.
Elintézhetnek minket egy legyintéssel a fennhéjázó, külön kasztot alkotó angolszurkolók, de erre mondja azt bárki, hogy nem vagyunk futballnemzet!Az a tábor, amelyik így várja csapata megmérettetését, és ilyen profi beharangot vág össze csak úgy szabadidejében, az egyrészt…..
anonim [szexfüggők] Hungarikum 2010.05.18 08:16:00
A gárdista ringyó pofájának olyan a szaga, mint a gipszkartoné. Szőke haját rövidre nyírta, már-már tüsis, itt-ott ősz hajszálra bukkanok. Gusztustalan kis riherongy. Az Egészséges fejbőrtől a Kis házunkat dúdolja, majd meztelenre vetkőztet és azt parancsolja, hogy…..
A képen látható Alyona Osmanovát -aki szerintem teljesen normálisan, egészségesen néz ki- ugyanis így szerződtette a Ford modellügynökség 'dundi' divíziója, a Ford+.Van pár indulatos mondat a tarsolyomban arról, hogy ha ő már plus size, akkor a normális testtömegindex…..
Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy a Modoros vagy a Görbe Sminktükör már réges-régen kivesézte a férfias sportokért rajongó nőket, de ettől függetlenül én most megteszem. Környeztemben ugyanis egyre több az olyan fiatal nő, aki rettenetesen felkészültnek tűnik (!)…..
Kisebbfajta vihart okozott Spanyolországban, hogy az FC Barcelona két játékosát, Zlatan Ibrahimovicot és Gerard Piquét félreérthető helyzetben fotózták le. Egy riporternő Ibránál érdeklődött a dologról, aki válaszában meginvitálta a házába, hogy bizonyítsa férfiasságát.…..
economico 2010.05.10 01:50:25
@steverubellreborn:
Több intimitás? Az azt jelenti, hogy Spanyolroszágban egy férfi egy másik férfi kezét a szívéhez szoríthatja?
Akkor egy homoszexuális tulképpen egy nagyon intim heteroszexuális?
Egyébként meg úgy történt, hogy Ibra katolikus svéd nevelést kapott. Aztán fél éve Sp-ba igazolt, ahol közölték vele, hogy itt a hetero férfiak is csókolózhatnak egymással, mire azt mondta, hogy akkor legyen így.
???????????
Egy dolog, hogy Stohl András az előadás után kicsit mélyebben néz a tintásüvegbe, mint  kellene. Ne vitassuk el a jogát, hogy koccintson egyet, kettőt...na jó, tízet, egye fene. Bár a KRESZ mindenképpen tiltja, azért egy sör után még tán azon a hülyeségen is túltennénk…..
Pilu Bucikám, drága! 2010.05.08 18:58:00
 Eddig azt hittük, hogy Hajdú Péternél nagyobb parasztot nem szart ki magából a magyar gennymédia, de most erre te rácáfoltál. Jópofa csínytevésnek hiszed berúgva/beszívva beborulni az árokba, és isten látja lelkem teszek is rá magasról, hogy ott murdelsz-e meg, vagy sem,…..
economico 2010.05.09 03:21:53
@chabba: Az évi 1200 ittas vezető nem tolakodik naponta az életembe.

Ha valaki a saját "hírértékéből" él, akkor olyankor is követelem a vele kapcsolatos híreket, ha ő ezt már annyira nem szeretné. Ez az ő (kényszerű, de következetes) felelősségvállalása. Fizettem érte, az enyém. Árúcikk, használom mikor akarom. Ez a celebség hátránya. Az előnyei triviálisak.
”A barátom megverte a szerencsétlent, mert azt hitte, vele csalom meg őt” – levélírónk saját bőrén tapasztalta a pletyka erejét: megismerkedik egy sráccal, ám rossz idegzetű, féltékeny barátja elkapja és elgyepálja őt. Miért? Mert azt hallotta, hogy a…..
economico 2010.05.06 14:25:07
Nekem ezzel az egész sztorival bajom van, nem is egy.

Jó volna tudni h milyen korosztályról van szó, nem akarok tippelni.

A cím alapján én fröcsögő vérre számítottam. Aztán kiderült h csak lökdösődés történt. Ha tényleg csak ennyi volt, akkor okafogyott az egész.

A pletyka az pletyka. Így, 4 szóban. Volt, van és lesz.

Az egész sztorit 3 mondatban össze lehetett volna foglalni, ez így szükségtelen elnyújtása a dolgoknak. Ilyen sztorik minden diszkóban hetente tucatjával fordulnak elő, annak függvényében, hogy csak lökdösődésről, vagy véresre verésről beszélünk. Utóbbi azért nem szokványos, pláne nem elfogadott.

A történet minden szereplőjét úgy hívod, hogy a "barátod". Bár ki lehet következtetni, éppen kiről beszélsz, de azért ez elég homályossá teszi. Az érthetőség kedvéért a fiúdat "barátodnak", az újdonsült ismerőst pedig "haverodnak" fogom hívni.

Most jön a tartalmi rész.
Információ híján nem tudok másból kiindulni, mint hogy a szerelmi 3szög minden szereplője egy kicsit túllőtt a célon. Általában ez minden sztoriban így van. Tehát te vagy szándékosan, vagy tudattalanul indirekt módon kicsit féltékennyé tetted a barátodat viselkedéseddel, a haverodnak nem csak a "kávézgatás" volt a célja veled és flegmáskodott is a barátoddal (nem tartotta a kellő távolságot a haver nőjétől), a barátod pedig egy állat, aki először a konkurenciát pofozgatja, majd a végén már téged is. Az ilyesmi az első pofonig nehéz, utána egyre sűrűbb lesz.

Én azt mondom, mindhárman megérdemlitek egymást. Értem én, hogy a sztori után kicsit "megromlott" a kapcsolatod a barátoddal, csak azt nem értem, hogy miért nem szakítottál vele azonnal. Téged vagy nem zavar, hogy egy állattal jársz, vagy annyira naív vagy, hogy bízol a csodában, hogy barátod megváltozik és téged sosem fog bántani. Olaj vagy a tűzre. Mert amíg a hozzád hasonlók szóba állnak a barátodhoz hasonlókkal, addig az állatja nincs rákényszerítve arra, hogy megváltozzon. Nem egy olyan veszekedést láttam már, mikor a gyökér gyerek nekiment valakinek féltékenységében, mire a csaja csak annyit reagált, hogy "Jaj Pisti, ne csináld!" Aztán kézenfogva hazamentek. Aztán az ilyenek fognak 1-2 év múlva ideirogatni, hogy "jajaj, ver a férjem, nem értem mi ütött belé..."

Szerintem te ugyanolyan veszélyes vagy a társadalomra, mint a gyökér barátod. A gyökér haverod meg csak kureszolni akart egyet, de nem jött be neki.
economico 2010.05.06 15:13:13
@Órarugófelpattanó: Erről van szó.

A férfi legveszélyesebb fegyvere az ökle, a nőé pedig a érzelmi irányítás (rossz megfogalmazás, de értitek miről beszélek). Ha bármelyik észreveszi h a másik ezzel visszaél, akkor azonnal szakítani kellene vele. Sajnos a valóságban pont ez a két típus vonza egymást.
Egy házibulin találkoztam egy olyan párral (ismerős ismerősei), hogy a srác féltékeny, agresszív típus, főleg ha iszik, a lány pedig mintha direkt provokálná a srácot; szinte csak fiúkkal csacsog a koedukált partin, mindenkihez 10 centivel közelebb ül a kelleténél, ő kéri fel lassúzni a fiúkat. Nekem konkrétan a seggemet is megfogta, ami amúgy jól szokott esni, csak ilyen helyzetben kicsit kellemetlen. Azóta a számomat is megszerezte, néha felhív, célozgat dolgokra, egy másik közös házibulin (akkor már mint ismerős) pedig félrehívott a mosdóba, és miközben a fiúja a másik szobában itallal kínálta a vendégeket, félreérthetetlenül közeledett. Hozzáteszem, 30-as korosztályról beszélek.
Számomra azért szomorú ez az egész, mert szeretném azt hinni, hogy a nők azért nem ilyenek.
Valószínűleg túl sokat foglalkoztunk jó vagy legalábbis elsőre jónak látszó épületekkel, így kellemes borzongással indultunk Salgótarján felé, hogy most a változatosság kedvéért igazán sokkoló építészettel találkozzunk. A városba érve valóban a döbbenet lett úrrá…..
masszázsblog Kuplerájfíling 2010.04.27 10:18:00
Miért nem megy a bolt egy csinos, ifjú és a masszázshoz kiváló érzékkel megáldott leányzónak? Lehet ennek sok oka, sokkal több mint amennyit a legutóbb meglátogatott női hölgynél tapasztaltam, de ez a kettő épp elég ahhoz, hogy soha az életben ne menjek vissza hozzá. Az egyik…..
economico 2010.04.27 22:07:09
Most szólok, hogy ide beírok az nem állásfoglalás, közösködés, kompetencia, részvétel. A címlapon szerepelt a link, Alonzo kislábújja, meg a Fidesz 4/6-oda mellett, én meg minden szarra rákattintok.
Egyébként meg lépjünk már túl azon, hogyha valakinek valami nem tetszik, az miért olvassa... Ha nem olvasom, honnan tudjam, hogy nem tetszik?... Ha meg már olvasom, reagálok is rá, mert a blogot erre találták ki, így a blogger is azt szeretné (látens módon) ha válaszolnék. Ha meg a válasz nem tetszik, akkor az lehet h azért van, mert nekem meg a "kérdés" (felvetés) nem tetszik.

Akkor mondom:
Dülmirigy? Mi van? Szexmasszázsnak ehhez mi köze? Mi van? Kúpot feldugatni jár szexmasszázsra 8ezerért? Most mi van? Ez az egyik.
Másik:
A cikk lényege szerintem, hogy a magyar szexmasszázs-állapotok az úniós színvonalhoz képest igénytelenek. A lotyók nagyon buták, csúnyák és büdik.
Namost. Szerintem kurvák mindig is voltak, vannak és lesznek. Ez mindig is az emberállati szükségletek egyszerű és igénytelen kielégítéséről szólt. Akik ezt művelték mindig is a társadalom legalját reprezentálták, mint ahogy a szolgáltatásaikat igénybevevők is valamilyen szinten.
A cikk okafogyott. Mire vártál? Angyalarcú joghallagató egyetemista fog világszínvonalú szolgáltatást nyújtani, miközben már-már filozófiai beszélgetést folytattok egymással térből-időből kiszakadva, steril körülmények között, majd a végén megkéred a kezét? Van ilyen is, úgy hívják, hogy Call Girl, nem nyolcezerbe kerül, viszont nem az óráját nézi, nem buta, csúnya és büdi. Ez a szexmasszázbiznisz meg arról szól, hogy nem az utcán szopatod le magad 3ezerért. A csaj meg azért rohant el ..... közben, mert nem a barátnőd, te pedig még ráadásul béna is vagy.
economico 2010.04.27 22:36:18
@tom64: Na jó, nyilván nem arról van szó, hogy egy mélyen vallásos katolikus ember öklendezve bevállalta ezt a "interjút", csak hogy minket tájékoztasson.

Egyébként ez az erotikus masszázs nekem olyan mint a higiéniai menedzser. Kitaláltak egy szép szót egy csúnya dologra.
Én még sosem voltam "rendes" masszőrnél sem. Mivel maga a masszázs, önmagában válthat ki erotikus reakciót, nekem meg ne álljon fel a faszom egy 100 kiló szőrös csávótól. Intim dolognak tartom. Ha közben még is szopnak, azt durva behatolásnak tekinteném az intim szférámba. Csaj se masszírozzon meg, hacsak nem a jelenlegi, vagy a leendő csajom.
Mostanra tízből hat Fidesz-szavazónak nincs érettségije, tízből hatnak nincs gyereke. Az új fideszeseknek egészen más elvárásaik lesznek, mint a régieknek. (Fotó: Pelsőczy Csaba/fidesz.hu) „Ezt megnyertük!” – a Vörösmarty téren biztosan sok pezsgő fogyott az…..
economico 2010.04.26 15:04:23
@Bukowszky: röviden-tömören így van.
economico 2010.04.26 15:22:22
@cavecanem: Úgy tudom, valamelyi nyugati országban, talán FR, már lement egy szavazás úgy, hogy volt ilyen választási lehetőség a szavazólapon.
economico 2010.04.26 22:17:44
@Rowar Atkinson: Kezit csókolom! Mi a helyzet?
  Jobb ovis csoportokban amikor a kicsi és balek elrontja a többiek építőkockáit, vagy mondjuk véletlenül sót rak a müzlibe, az minimum fél óra sarokban állás, netán kiutálás, majd jelzésszerű verés a homokozóban.   Nem lennénk most Izland helyében: a civilizált…..
economico 2010.04.25 01:54:03
@Kravver: "te mennyi sületlenséget tudsz összeírni egy pár soros kommentben".
Ez személyeskedés, ezt hivatalból törölnie kellett volna a modinak.

A cikk azzal kezdődött hogy Debrecen méretű ország. Debrecen 200ezres. Izland pedig 300ezres. Ez nem hiszem, hogy nagyságrendi különbség lenne. De osszuk el másféllel Debrecen GDP-jét, nem hiszem h megütné a 8 milliárd dollárt.

A 40k$/fő GDP-re nem látom, hogy hol hívták fel a figyelmemet, a kommentemet megelőzően. De még ha fel is hívták rá, akkor sem ott a bibi, hogy a 12 milliárdot nem tom leosztani 300ezerrel, hanem ott, hogy kurva soknak tartom, egész egyszerűen azért, mert láttam már jópár amcsi filmet, ahol elhangzott, hogy például egy értelmiségi (mondjuk doktor háuz) haza visz évi 30 rugót, akkor az már menő. Izlandon pedig ez az átlag, tehát gondolom a kőműves visz haza 15 rugót, az orvos meg 60-at. Ez nem tűnik kevésnek.

"komplett ország" - azaz a teljes ország, az egész ország. Nem pedig a szellemi képességeikre értettem, inkomplett barátom.
economico 2010.04.26 14:47:52
@Kravver: Hát ha azzal nem engem illettél, hogy "te mekkora sületlenségeket hordasz össze", akkor én kérek elnézést. Vadidegen embert megválogatott szavakkal szokás megszólítani, ha csak nem akarjuk konkrétan megsérteni. Ezt mindenkinek az anyja tanítja meg 4-5 éves korában, de ezzel véletlenül sem akartam mindenkinek az anyját megsérteni.

Az első kedves, és véletlenül sem személyeskedő mondatod után jönnek az érvek, amiket önmagában is le lehetett volna írni. A "te mekkora hülye vagy, mert..." kezdetű mondatok azokra az emberekre jellemzők, akik vagy túl sokat, vagy túl keveset képzelnek magukról.

A doktor háuzos hasonlatom azért akkora hülyeség nem lehetett, ha 4-5 ember is komoly számításokba bocsátkozott ennek cáfolatára, míg valaki le nem írta egyetlen mondatban, hogy a GDP-t és a fizetést egyáltalán nem is szokták összehasonlítani.
Én ezt a 4-5 embert azért nem hülyézném le a helyedben.

Egyébként valóban van még mit tanulnom.
Szinte már rosszul lét határán olvasom a kommenteket egy-egy bejegyzés alatt. Árad belőlük a rosszindulat, a fröcsögés, a rossz tapasztalat élménye, a meg nem értés. Sokan úgy vélik az orvos valamiféle állatfaj, akit az országban dolgozók etetnek, hagynak szaporodni és ez az…..
economico 2010.04.21 16:02:39
Biztosan vannak fröcsögő betegek, akikből árad a rossz tapasztalat élménye (ok-okozat), azonban ez a cikk pontosan ugyanilyen, csak az orvos oldaláról. A beteg mentsége legyen az, hogy neki muszály orvoshoz menni, míg az orvosnak nem lett volna muszály orvosnak menni.
Nyilván az orvos is ember, és neki is vannak gondjai. De erre ugyanúgy nem kíváncsi senki, mint ahogy a tanár, bolti eladó, ügyfélszolgálatos érzelmi hátterére. Ez mindenkinek a maga dolga, mindenki oldja meg maga. Nem hiszem, hogy egy bal lábbal kelő tanár joggal fásíthatná be az osztályt, vagy egy hentes direkt romlott húst adhatna el, vagy a banki ügyfélszolgálatos szándékosan félretájékoztathatná ügyfelét, csak mert beteg, depis, anyagi gondjai vannak, vagy nem ízlett a kávé. Bár az ő esetükben még mindig elnézném a dolgot, legfeljebb panaszt tennék, majd örökre elkerülném őket.
Egy orvos esetében azonban minden kilengést megbocsáthatatlan bűnnek tartok. Az ő ügyfele, a testét, életét tárja egy vadidegen ember elé, akitől joggal várja el problémájának megoldását. Ennek pszichológiai háttere is van, aki ezt nem érti, kerülje az orvosi szakmát. Szintén kerülje az, aki ódzkodik a vértől, az "unalmasan" egyforma "esetektől", a rákos, leprás, üszkös végtagok fogdosásától, a nyugdíjasoktól.
És ha egy beteg este fél 10-kor telefonál rá egy orvosra, és az orvos az időpont miatt háborodik fel, akkor kívánom neki, hogy valamelyik közeli hozzátartozója hajnali kettőkor kapjon szívinfarktust, valami elhagyatott tanyán.
Az ember legfontosabb értéke az egészége, az élete. Ennek megfelelően talán a legfontosabb hivatás az orvosoké, illetve ezzel jár a legnagyobb felelősség. Ez már nem is hivatás, inkább valamiféle "életemet tettem fel rá, hogy másokat megmentsek" című dolog. Ehhez alaphangon tízszer annyi alázat kell tartozzon, mint amennyi egy tanárnak, rendőrnek, tűzoltónak van. Ha ez nincs meg, akkor megint csak sürgős pályaelhagyást tudnék javasolni.
Ki tudja, hány ember halt meg, nyomorodott meg, ment tönkre az egészsége visszafordíthatatlanul, vagy élt át szükségtelen fájdalmat csak azért, mert kellemetlen számára elmenni az orvoshoz, vagy rátelefonálni, mondván, hogy várok még egy napot, és csak akkor jelentkezek be, hamár tőből lesett a karom?
Egy "problémás" beteg legfeljebb felidegesíti az orvosát - mást is felidegesít a főnöke - , egy "problémás" orvos viszont több tízezer beteget idegesít fel ámokfutása során, amiből legalább 500-nak feleslegesen megy tönkre az egészsége, és 20-an meg is halnak. Csak az ilyesmit nehéz kimutatni. Ki tudja hányszor fordult már elő, hogy Mari néni felkereste orvosát vagy tízszer, mellkasi problémák miatt, mire az orvos tudtára atta, hogy nem kéne ennyit orvoshoz járkálni, itt a gyógyszer. Mire a 11. alkalommal ismét jött a szúró fájdalom, de Mari néni illedelmes beteghez méltó módon kivárt, hogy majd 2-3 nap múlva megy be az orvoshoz, ha a fájdalom még mindig nem szűnik. Másnap a szívéhez kapott és meghalt.
Ha csak egy ilyen esete is volt egy orvosnak, már nem tudja ellensúlyozni az a 10ezer, akiket megmentett (a torokgyulladástól).

ui: szuper orvosom van. Mindig előzékeny és alázatos velem, tiszteli bennem a beteget, ezért én is előzékeny és alázatos vagyok a Doktor Úrral szemben, mert tisztelem hivatástudatát és a megszerzett diplomáját.
Ismerjék meg Bobyt, aki annyira rendes, hogy telefonálgatott, majd kifizette egy MÁV-kaller által megsanyargatott külföldi lány büntetését, és csak felaakkora összegért fogadott el eurót tőle. Boby azon füstölög, hogy 1.) a MÁV miért nem fogadja el a külföldi…..
economico 2010.03.04 12:18:44
Ebben az esetben a kaller sztem egy nem eléggé tisztázott helyzetet akart kihasználni, egy kis mellékeshez jutni. Egyre több a külföldi diák minden országban, és az ő országmegítélésük többet nyom a latban, mint talán az összes nyugdíjas túrista együtt + százmilliós imázsreklám. Nagyon el lehet kúrni a megítélésünket egy ilyen sunyi akcióval. (főleg ha a vendéglátóipar is besegít)
Kőkeményen tisztázni kellene néhány dolgot. Vagy legyen minden külföldi diáknak egy Európában egységes diákigazolványa, és azt minden kaller magolja be, fogadja el, elbocsájtás terhe mellett. Vagy minden diák saját igazolványa legyen érvényes bármely országban, ekkor meg legyen egy brossúra minden kallernél a lehetséges 30-40 igazolvány képével, és ezeket legyen köteles elfogadni. Másrészt azt is tisztázni kellene már végre, hogy ezek érvényességét akkor kötelező jelleggel a pénztáros ellenőrzi, vagy a kaller. Ne mindkettő. Mert pont akkor van gáz, mikor a Keletiben elfogadják, a vonaton már nem. Fordítva nem lenne ekkora gáz. És legyen egy 10 soros angol nyelvű leírás a kallereknél, mely felsorolja az érvényes utazás kritériumait. És legyen a pénztárosnak is egy azonosító száma és a kallernek is.
Mindez nem volna bonyolult, 4-5 kiskaput kellene törvényileg megszüntetni, kiskapukat, melyek a kallernak kedveznek és kiszolgáltatott helyzetbe hozzák a (külföldi) utasokat.