Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Max

0 bejegyzést írt és 34 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ti megszoktátok már a VÉDA kapukat az utakon? Hogy jövet-menet figyelik mindent jól csináltok-e, nem telefonáltok, nem érintitek a záróvonalat, és azonnal megálltok, ha sárgára vált a jelzőlámpa? Hogy éjszaka sincs nyugalom, mert a vöröslő szemeikkel akkor is figyelnek? A "szupertrafipaxok" tavaszi…..
Max 2016.08.29 14:40:51
@Mr. Big: Vállalnád egy elkészítését a számomra? Nem értek az elektronikához semennyire. Az általad felvetett USB kábeles vagy szivargyújtós töltéssel maga a tökéletesség lenne!
Pár éve a Mariónak ünnepeltük a 25 éves évfordulóját, most pedig a héten Nintendo lett 125 éves. A Nintendo eredetileg kézzel készített kártyákat gyártott, később próbálkoztak a taxi és szálloda iparban is, de az évek során visszatértek a gyökerekhez és szerencsénkre folytatták a játékipart a…..
Nem poénkodunk, sőt kegyeletet sem sértünk, inkább csak dühösek vagyunk, de meglehetősen: a köztévé M1 nevű kormányszócsövén csatornáján ma este 19:30-kor leadott Híradójába volt idő a kormány tankönyvprogramjának dicsérgetésére, az ellenzék baszogatására két…..
Subba Kuka 2012.08.08 13:00:36
via ..
Max 2012.08.08 13:53:27
:D
Jobbegyenes Gyurta Dani bűne 2012.08.02 17:15:14
Gyurta Dánielért egy ország izgult tegnap este. Sőt, egy egész nemzet határokon innen és túl is. A média is kivette a részét a hangulat fokozásából, a döntő előtti napon egymást váltották a képernyőn a barátok, családtagok, régi és jelenlegi sporttársak. Még a vele egy…..
Max 2012.08.02 23:40:24
@KopaszMercis: Ezek szerint büszke lehetsz Magadra, hogy ilyen szép karriert futottál be. Ne feledd azonban, hogy ezek egyéni sikerek.
Dani sikere egyben egyéni és nemzeti siker.

Nem véletlenül veszik elő az éremtáblázatokat az Olimpiák során nemzetekre bontva!

Bevallom engem sokkal jobban zavart a cikkben, amibe az utolsó bekezdések során átcsapott.

Van egy véleményem és egy politikai nézetem, de a sportot és a művészetet rühellem, ha összemossák a politikával.
Max 2012.08.02 23:43:24
@halász jóska: Gyurta sikere nem teszi élhetőbbé a világot és Magyarországot. A büszkeséget pedig ne keverjük össze a büszkének lenni egy eredményre.

Mondom, engem a cikk politikai töltete jobban zavar, mint a "büszkének lenni Gyurta Dániel sikerére" mondat.
Most, hogy a CW hivatalosan is elkaszálta egyik legviccesebb sorozatát, a Reapert, és a színészeknek már semmi közük nincs az adóhoz, sokkal felszabadultabban nyilatkozgathatnak, hiszen nem kell tartani a fejesek esetleges bosszújától, ha egy interjúben cinkelik őket. Tyler Labine…..
  Kajtár Bernadett, művésznevén Bonnie Singer azért adta a fejét a pornózásra, mert nem jött be neki az X-faktor, de énekes akar lenni. Úgy gondolja ha a felnőtt filmekben ismertté válik, egy idő után zenei pályája is beindul. Pierre Woodman avatta pornóssá, Bernadett…..
Max 2011.05.13 10:43:58
@Koldun: Utána volt...de most 2011 májusát írjuk.

A bulvár gyorsan reagált :D
Chili-vili blog Magöntés 2010.11.15 12:51:00
Német importból származó néhány chilimagot bocsátok a lelkes rajongók rendelkezésére, ingyért. Ezek vannak (részletek itt: http://chilivili.blog.hu/2010/10/02/szam_vetes):- cajamarca- chiltepin- chupetinha- de cayennePlusz van teszkós habaneróból, thaiból és jalapenóból…..
Max 2011.04.02 21:12:08
@Lemúr Miki: bhut jolokia magot keresnék, tudsz ebben nekem segíteni?
Subba A hét hőse: Kurcsi a tetőn 2011.03.30 10:44:00
Fényes nappal, a város tetején, óriás kingdom. Tuti kirúgták a suliból, de nyilván megérte, mehet porizni!    ..
Max 2011.03.30 17:46:24
Még télen szereztem pár Naga Jolokia magot. Jelenleg ez a világ legerősebb paprikája. Az ültetési leírás szerint kb 12 héttel a kertbe palántázás előtt már érdemes elültetni a magokat, hiszen csírázási ideje 5 hét is lehet. Az ültetést nem bonyolítom túl, egy-egy mag…..
Max 2011.03.28 00:55:07
Rudolf herceg blogja Képgaléria 2009.05.28 11:09:00
2009/05/28 Elsö pár kép, amiket Tivadar titkárom csinalt mikor megerkeztünk budapesti airportra.     2009/05/29 Budapesten csodas napokat töltöttem érkezésem után. Egypár napig csak sétalgattam a varosban, és minden fontos szépet megtekintgettem, amikről utikönyv…..
Rudolf herceg blogja Dokumentumok 2009.05.28 11:04:00
Csaladi címerem: És certifikát hozzá: Csaladom fája (soksok évszazadra nyul vissza): És itt mutatom meg egykori kastelyunkat, ezt a photographiát Felix nagypapitol kaptam meg. Csaladi dokumentumaimat bemutatom itt, akikről emlitést is teszek. Teljes csaladom jókora nagy és kiterjedt,…..
Ma este hattól, a kommentelők kérdéseivel, no meg azokkal, amik minket is érdekelnek. Minden, amit tudni akart a Tűzvonalból című sorozatról ma este hattól ÉLŐBEN ezen a linken, aztán előbb-utóbb feltesszük a Comment:Com-ra is, és le lehet tölteni...
Kérem szépen, az év utolsó Fotelpatkány-adása következik ma este hatkor, benne az év izéivel, amit holnaptól itt, a comment:com hasábjain is megválaszthatnak a nyájas olvasók. A műsornak lesz egy vendége is, akit majd telefonon zaklatunk a sorozatokkal kapcsolatban, de a nevét nem…..
Fandor azon háborog, hogy milyen meghökkentően erős a font kurzusa Budapesten, a Marks & Spencerben. Most miért, hát hol máshol lenne erős, mint pont egy ilyen patinás brit intézményben? Füstölgő részletek hajtás után. a mellékelt kép magáért beszél, nem is nagyon akarom…..
A hétvégén Bécsben jártam barátnőmmel, s az egyik Belváros egyik, lezárt teréről nyíló nyíló csendes utcácska torkában a következő táblára lettünk figyelmesek. Ha látott már valaki ilyet, az szóljon! Tamás A tábla üzenete világos: srégen kettévágott, fej nélküli,…..
Jó elképzelésnek tűnhetett, hogy amíg a BSA keménykedik, fenyeget és hazudik a vásárlóknak, addig a mögé bújó Microsoft és Autodesk meg számolgatja a licencekből befolyó zsét és szimpatikus maradhat. Sajnos mára olyannyira lejáratta magát a fent nevezett egység, hogy vannak,…..
Reformok ide-oda, kommunikáció dettó, még mindig előfordul, hogy az ellenőrök ordibálnak a külföldiekkel, illetve amikor az ezen kibukó honfitársaink megpróbálnak tolmácsolként segíteni, az ő fejükről is leordítják a poratkákat, illetve levélírónk, Gergő esetében őt…..
Ha ezt előbb olvassa a Homár, biztos nem posztolja az Oakley-harcos pozitív történetét, de úgyis itt a hidegfront, legalább a szívekbe költözzön egy kis melegség. A legfrisebb fejlemény, hogy a karcmentes Dr. Batz-papucsok után nyomozó K. közepesen köcsög bullshittelgetős…..
Max 2007.07.04 15:34:25
Eheti(havi) rendhagyó heppiendes történetünket Mattv prezentálja, aki olyannyira magába szívta a napszemüvegben határozottan nézést, hogy az Andrássy úti Oakley-kimérésben is megszeppentek és ingyen kicserélteték neki szemüvege törött szárát. Persze nem első nekifutásra:…..
Vicces képek sorozatunk ezúttal ömlesztve jelentkezik. A Homár egyik kedvenc parkoló autója az "áruszállítás" felirattal a Rothschild-közért előtt pihenő sárga Mustang a Jászai Mari téren. Bizonyára vészhelyzetekre tartogatják a sportautót, teszemazt, ha vki 100 kiló…..