Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zenebolond

2 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az alábbi cikket a Klubhálón találtam: A mellékes érték - Zöldi László írása A Mozgó Világ legizgalmasabb kezdeményezése a Hónapló című rovat. Júliusban Grendel Lajos Pozsonyból, Dalos György Berlinből, Végel László Újvidékről, Balla D. Károly Ungvárról és…..
50 fölött Hol nem volt 2007.08.11 20:14:00
Hát szervusz, kedves Naplóm! Ideje lenne nyílt sisakkal játszani, nem igaz? Meg aztán jó lenne megtanulni mindazt, amit az ifjak már a kisujjukból ráznak ki, vagyis úgy szerkeszteni ezt a blogot, hogy tudjak belerakni képet, zenét, máshonnét szöveget, ha úgy adja a téma. Csak idő…..
Végre megtudtuk, mi van. Nekem például már hetek óta fogalmam sincs, hogy mit gondoljak, egyrészt ugyebár ott a nagyon zene, meg az estfm-es hangzás, csupa olyan sláger, amit a Zöld Pardonban is játszottak 2002 körül, másrész pedig tiltakoznak a kabarészerzők, meg nyílt levelet…..
Én sokáig azt hittem, hogy a Kossuth, meg a Petőfi egy földalatti bunker mélyéről ad, a hatvanas évek közepén rájuk zárták a nehéz fémajtókat, azóta legfeljebb periszkóppal néznek körül idekint. Odalent por van, évtizedes penészfoltok, és pár raklap hatvanhármas…..
zenebolond 2007.07.09 19:09:56
Az utóbbi napokban Farkasházy Tivadar több reggeli műsorban, így a Tv2-n a Mokkában, az MTV-n a Napkeltében és a Klub Rádió Reggeli gyors című műsorában is nyilatkozott elbocsátásról. A vele készült interjúkban többször hangsúlyozta, hogy Gellért Kis Gábor, a Magyar Rádió…..
Ma reggel kilenckor átvette a felmondásáról szóló előzetes értesítőt a Magyar Rádiótól Farkasházy Tivadar. A Rádiókabaré vezető szerkesztőjét a csoportos létszámleépítés keretében küldték el a közszolgálati rádiótól, ahol információink szerint az utóbbi…..
zenebolond 2007.06.24 13:11:53
Kedves mindenki!Bizony, nem Farkasházy eltávolítása, vagy mennybemenesztése itt az igazi kérdés! A "hogyan" viszont valóban minősíti a Rádió fura-urát, a Szürke Evidenciást. A leszalámizás egyébként gyors ütemben már a 250-ik kipiszkáltnál tart, és bizony, jellemző honi sajtóviszonyainkra, hogy csak F.T-nél, és Váradi J-nál méltatták a dolgot egyáltalán említésre! "Neves rádiósokat is..." fölütéssel. Titkos listák keingenek, közben meg esik szét az egész, darabokra. Na jó, az összes eddigi főnök is jelentősen hozzájárult, hogy ma már kevesek szíve dobog a Királyiért, politikusaink meg előszeretettel mutatkoznak inkább kameraközelben, hát mit érdekli őket, hogy közben Ti, tisztelt talán-még-hallgatók estek egymásnak, hogy most mi is kéne még??? Bizony, nem illene rétegízlés szolgálatába állítani egy egész csatornát, mármint közszolgálatilag, lásd Petőfi. És bizony, hülyeség volt évekig perifériára szorítani azokat a zenéket, amik most ott hallhatók! Az arányokra figyeljünk, barátaim! És hogy társulnak-e a zenékhez jó gondolatok?! És hova menjenek azok, akik másfajta ritmusra, több árnyalatra vágynak? És vajon nem lehetne-e valódi hozzáértéssel összehangolni a hallgatói igényeket? Nem pedig keradókról átigazolt alig képességes lebutítókkal föltölteni a placcot! ( Ja, hogy már beállt az önismétlés? De hát így óccsó, barátaim!)Meg páran majd jól megélnek belőle. Tényleg ennyi kellene?