Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dover

0 bejegyzést írt és 125 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ma délelőtt jelenti be a Vodafone hivatalosan, hogy forgalmazni fogja az Apple telefonját. Ők lesznek a második magyar mobilszolgáltató, akik árulhatnak iPhone 4-et, és a történelemben először lesz magyar verseny az almalogós mobil terjesztésében.Nem tudni, hogy egyéb részletet is…..
dover 2010.10.13 14:39:11
@k13: Vodához?? vissza??? :D
telefonálni nem akarsz? apám cégese vodás, minden második szótagot érteni rajta kb, akkora hulladék a voda hálózat. T-hez elvből nem megyek, marad a Telenor.
Gyerünk Telenor!! :)
  Pénteken, az 1. szabadedzés közben ment a pályára az állatka, épp nem jött kocsi, megúszta. Kis gondolkodás után egy menekülőnyíláson hagyta el a pályát.  Montrealban nem ritka az ilyesmi, három éve Ralf Schumacher majdnem elütött egyet, centiken múlt.…..
dover 2010.06.13 14:23:40
@Adrian Mole: "hölgyem ön rasszista, ön rassziata" :D
ezt megfejti valaki? :)
„Hiszem, hogy Orbán elmondta az őszödi beszédét. Nem színes, nem felháborító, de lényegét tekintve ugyanaz. Választói nem ezt, és a rájuk váró megszorítást várták tőle.” – írja a mai Népszabadságban Lengyel László.  Később így folytatja: „A…..
dover 2010.06.12 12:09:28
@futyfurutty: Január óta szervezem az utat, de totál nem gondoltam, hogy így kitolnak mindenkivel, akinek valutához köze van. több mint 20%-kal többe lesz az utazásom. De miért?
Qrvára nincs államcsőd, még a láthatáron se. De annak a vadparasztnak fel kellet jönni tanyáról és beleböfögni a médiába, hogy minden xar. A másik bolond meg megerősítí. Eszem megáll mekkora inkompetens társaság és a fél ország rájuk adta a voksot. Ez még durvább, hogy ennyire bolond a nép is. Nembaj, most majd szívjuk jópár évig. köszi hungary!
dover 2010.06.12 12:48:11
@Vincenzo90: ezek ilyen előre betárazott random kommentek? :D
dover 2010.06.12 18:32:28
@nagyon halott: jaja, addig érvényes a vízumom
@ati27: tudom én, hogy a gyenge forint jobb, mert exportból él sok cég, de a 10 millió emberből akad olyan, akinek számít, hogy mennyi az euró amikor venne kb bármilyen import arut bármelyik boltban, vagy éppen utazna kb bárhová a világba.
A legbosszantóbb az, hogy qrvára semmi értelme nem volt a nyilatkozatoknak, hacsak nem az export cégeket segíteni.Ebben az esetben viszont remélem csak az a pár 10ezer ember fog legközelebb rájuk szavazni, akiknek az életét segítette ez a gusztustalan tisztán politikai kirohanás, a maradék pármillió pedig ellenük..
Tesco sajátmárkás tévét teszteltem. Tesco gazdaságosat. Technika márkájút. És nagyon tetszett. Lássuk a részleteket. Egy 47 centis HD Ready LCD tévéről van szó. A méreteiből adódóan nem a nappaliba való tévéről beszélünk, hanem egy kisebb, szobába, konyhába, erkélyre…..
Hogy lehet az iPhone-ra szabni egy reklámüzenetet, hogy az kihasználja a készülék adottságait? A mobile marketingre specializálódott Medialets megmutatta. Az HBO saját készítésű, vámpíros sorozatának, a Tru Bloodnak készítettek egy speciális reklámot, amelyet a Variety.com…..
Csütörtökön Orbán Viktor gördítette le ünnepélyesen az új Suzuki Swiftet a Suzuki esztergomi gyártósoráról. Magyarországon a rendszerváltás óta szokás, hogy az új, itthon gyártott autómodelleket a miniszterelnök gördíti le. Azonban a Suzukinál nem volt mindig így.Az új…..
dover 2010.06.11 10:19:45
@Sisko86: namost várjál, mert szerintem ő oligarházott napmintnap.
szóval ha most meg puszipajtásozik a pénzeszsákkal, akkor ez hogy van?
Ellenben kényszerű is a dolog, mert nagyonsok (ha nem is kafa de) munkahelyet tart fent a Suzuki, szóval megértem, hogy bekell nyalni csontig.
Ugyanakkor viszont ha érdekünk fűződik a jelenlétükhöz, nem kellene fröcsögő szájjal oligarházni bele a médiába..
vágod?
dover 2010.06.11 10:24:09
@szemtanú: mindenki demagóg! :D
IDDQD Papír Mario odavág 2010.06.09 20:14:31
És most nem Paper Marióról van szól, ahnem egy valóban papírból készült Super Mario figuráról, ami néhány őrült japánnak köszönhetően stopmotion technikával kel életre.   ..
dover 2010.06.09 22:57:50
Bigyóblog Na, itt az új iPhone 2010.06.07 21:30:00
Sok meglepetés nem volt a mai Apple eseményen, Steve Jobs bemutatta az új iPhone-t. Az iPhone 4, mert erre a névre keresztelték, sokkal impresszívebb, mint elődei. Kijelzője 3,5 hüvelykes, 960x640 pixeles, a jelenlévők tanúsága szerint gyönyörű a képe. Az egyik legfontosabb…..
Egy hete van hivatalban a második Orbán-kormány, és miközben a kormányalakítást megelőző két hétben tervezett módon, az ellenzéket zavarba hozva ért el sikereket az új többség, a legutóbbi pár napban a dilettantizmus, a kapkodás és az össze-vissza beszéd jellemezte a Fidesz…..
  Csütörtökön még úgy tűnt, Kósa Lajos kijelentése valamiféle megtervezett koncepcióba illeszkedik: „Szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét, a helyzet ugyanis sokkal rosszabb, mint hittük.” Görögország emlegetésével persze…..
Szíjjártó Péter Kósa Lajos nagysikerű, Görögországot emlegető nyilatkozata után azt nyilatkozta, hogy "badarság" azt gondolni, hogy politikusi nyilatkozatok befolyásolnák a tőzsdét és az árfolyamokat. Nos másnap nehezen megállapítható okból Szíjjártó rátett egy…..
dover 2010.06.06 10:02:19
A tegnapi poszthoz kapcsolódó írást teszünk ma közzé, elodnek köszönjük!Kedves Ellenőrző blog!   Azt olvastam a minap, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szeptembertől visszaállítaná a buktatás lehetőségét az általános iskola második osztályának végétől.…..
Piroslap A Fidesz elkúrta, vagy... 2010.06.04 17:42:00
Dilettantizmus egyszer ok, de másodszorra is? Ennyire nem ismerné a Fidesz az, hogyan is működik a gazdaság? Londoni elemzők nem nagyon értik mi folyik itt Magyarországon. Sőt azt is hozzá teszik válságról beszélni, se lenne szabad, mert akkor az lesz. Egy hete a Morgan Stanley…..
dover 2010.06.05 00:05:23
@karikaV43: "a cigány gyerek elqurta 1 hét alatt"
ez jó :)
ami nemjó, hogy x millió ember úgy gondolta ad még egy esélyt neki, hogy mégegyszer elqurhassa..
az a durva, hogy a jobbos választók is úgy élték meg, hogy friss és üde pártra szavaznak..
holott csak a fideszben van bebetonozva x karakter a vezérkarba..
és most szinte ugyanazzal a csapattal állnak neki harácsolni..
a többi pártban jöttek mentek a különböző posztokat betöltő emberek..
én mondjuk inkább ezt tartom normálisabbnak, minthogy Brezsnyev elvtárs addig van hatalmon, amíg bírja.. ugye..
Ugyanakkor lehet hogy a fidesz csapata tökéletes és nincs jobb ember a posztokra, (illetve olyan jobboldali politikus, aki az arcát adná ehhez)
de szerintem csak egy régi rendszeren nevelkedett neokommer kezdemény..
Michael Knight Tranzfikció 2010.06.03 18:52:00
- Halló, Zolikám. Itt Kamarássy beszél.- Jelentkezem, képviselő úr!- Zolikám, akkor ahogy megbeszéltük, megvan az euró?- Természetesen, képviselő úr. Átváltottuk.- Mennyin, Zolikám?- Kettőszázhetvenhármon, képviselő úr.- Jól van, rendben. Mert egy óra múlva bejelentem.-…..
Kommentelőnk hívta fel a figyelmünket az alábbi történetre. Kedd délután az ellenőr elkapott egy külföldi, egyetemista fiút, aki nem írta rá a diákigazolványa számát a bérletre, a helyszíni 300 Ft-os pótdíj kifizetése helyett pedig az ellenőrök segítségére siető sofőr…..
Volt anno a Fidesznek egy olyan szövege, hogy bizony "ne a Zemberekkel fizettesék meg" a válság, a korrupció, tetszés szerint beilleszthető bármit. Nos, a Fidesz utóbbi időben elkövetett kommunikációjára ma Kósa úr tette fel pontot. Államcsődöt vízionál a drága, az…..
dover 2010.06.03 22:45:34
@sterimar: neked is narancssárga papagáj volt oviban a jeled..
dover 2010.06.03 22:46:13
@dover: a voltot visszavonnám ^^
dover 2010.06.04 00:03:22
@Bilbo: amit mondasz majdnem jó, a jelenlegi vezetés tesz látszatintézkedéseket.
gazdasági gebaszban nem trianon meg kettősállampógár kéne, hanem terv, lépésekkel.
Nem egy Nemzeti Összefogás hablagy.
BULLSHIT 2010 kb így lehet hívni a kormányprogramot.. van egyáltalán?

ne jőjjön itt senki azzal, hogy nemtuttták.
Qrvára tudták, csak azt nem lehetett nyomatni a népnek. Mert akkor bukó van és mehet a fidesz a 10éves adósságával a süllyesztőbe.
Mostmajd meglátjuk mennyibe fáj az országnak a néphülyítés, kb vissza lesz sírva a BKV a pár milliárdocskájával.
A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság eddigi legjobb reklám és merchandising ötletével a holland szövetség állt elő, kihasználva a gólöröm terén tapasztalható aktuális trendet. A fejrehúzós pólóért egy rotterdami kreatív iskola, a Willem de Kooning Academie…..
dover 2010.06.03 22:40:49
 Felmerült bennem, az utóbbi időben pár dj fail video megtekintése után, hogy nem lenne hülyeség akusztikus gitárt vinni kisebb bulikba, majd Bob Dylan számokat játszani technikai probléma felmerülése esetén. Íme egy fasza Tiesto Fail Szentpétervárról!   ..
dover 2010.06.02 20:04:46
Napok óta nem cáfolta senki a Fideszből, hogy Rákay Philip lenne az országimázs következő felelőse. Mielőtt bárki meg tudná gátolni a tehetség kinevezését, gyorsan öt mellette szóló okot is fel kell sorolnunk. 1. Egész Európa felfigyelhet arra, hogy egy olyan ember teremt…..
Nyilván unalmas, hogy én mindig mindenről az ellenkezőjét mondom, de itt van néhány megfontolandó szempont a Gázába tartó segélyflotilla esetéről. Ezek szerint nem teljesen egyértelmű Izrael bűnössége.  1a. Hogy a rajtaütés nemzetközi vizeken történt, abból a…..
Aztán megláttam ezt a képet a Tumblren, és rájöttem, hogy mekkorát tévedtem. Pont én, aki nap mint nap szinte professzionális formában foglalkozik a rossz humorral. Ami a legjobb, hogy mivoltmaaneten a barikad.hu-n találta a képet. Emiatt az előbb, életemben először megnéztem a…..
Nagyjából egy időben két független kutatás is arra a megállapításra jutott, hogy éppen a fájlcserélő magánszemélyek azok, akik egyébként a legtöbb pénzt hagyják a szórakoztatóipari kiadóvállalatoknál, és hajlandók lennének még több pénzt költeni filmért és…..
Egyik visszatérő tévés kínja a magyarnak, hogy aszongya, sok a reklám a tévében. Nem mennék bele mélyebben, hogy ennek mi az oka, tudja mindenki, aki nem egy barlangban töltötte az elmúlt húsz évet, maradjunk annyiban, hogy a kereskedelmi televíziók ebből élnek, és kész. A…..