Regisztráció Blogot indítok
Adatok
fejetlen bárd

0 bejegyzést írt és 140 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Van ez az öt pont, amit az ellenzéki képviselők decemberben be akar(n)tak olvastatni a közmédiában, mert rájuk tört a forradalmi hevület, és ha teszem azt, odabent van egy Táncsics vezetéknevű alkalmazott, foggal szabadítják ki a Kunigunda úti vágószobából, de hát nem volt. Szóval mentek Szél…..
fejetlen bárd 2019.01.08 08:14:00
@AdamT: Az MSZP/SZDSZ idején sem volt sokkal jobb a helyzet, így kérlek ne láss bele ebbe semmilyen bezzegezést. Én szigorúan csak arról beszélek, hogy kriminalizálni a hajléktalanságot nem oldja meg a problémát, cserébe még többe is kerül, azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy még kegyetlen és megalázó is, de ez tudom, hogy sokak szemében inkább előny.
fejetlen bárd 2019.01.08 15:33:08
@herk: Ha azt mondod, hogy az új törvény óta kevesebb a hajléktalan az aluljárókban, akkor hazudsz vagy valójában sosem használod az aluljárókat. Annyival lett kevesebb, amennyivel így télen egyébként is. Nem tudod a hajléktalanságot börtönnel felszámolni, mellesleg a más nagyvárosokban működő szociális programoknál drágább is. De hát te tudod, ha neked a legdrágább hajléktalanság "kezelési mód" kell akkor hajrá, támogasd tovább. Csak közben ne hazudozd, hogy működik, mert nem.
fejetlen bárd 2019.01.08 15:36:08
@JTU: El is olvastad az előzményeket vagy csak fogalmatlanul belepofázni jöttél? Én is az utcai életvitel felszámolását szorgalmazom, csak én működő módszert szeretnék a drágább és működésképtelen helyett.
Én, ha tehetném, soha nem bíznám rá a nézőre, hogy mi történjen egy sorozatban, egyrészt azért, mert nem akarok horrorpornót nézni egész nap, másrészt meg azért, mert az alkotók gondolataira sokkal kíváncsibb vagyok, mint Lajoséra a harmadik emelet kettőből. A Black Mirror viszont más. Ott belefér...
fejetlen bárd 2018.10.02 21:41:13
@,,: A Telltale éppen lehúzza a rolót (nem véletlenül). Gyűlöltem a játékait, mert identitászavarosak, nem tudják eldönteni, hogy most akkor animációs filmek vagy inkább játékok, végül mindkettő területen halál gyengék lettek.

Hozzáteszem Charlie Brookernek elég régre visszanyúló videojátékos múltja van (sokáig videojátékos újságíró volt), szóval tőle nem lenne idegen ez a fajta megközelítés sem és elég sokat hozzátenne ahhoz, hogy a videojáték mint műfaj érdemes legyen arra, hogy a képzőművészetek között említsük (a filmművészet és a fotográfia is sokáig küzdött az el nem ismertséggel... valahol azért joggal). Ráférne már a játékiparra, ha nem csak tündibündi indie játékok mutatnának fel valami mondanivalót a világról, hanem ez betörhetne a mainstreambe is. Két évtizede még azt sem nagyon gondoltuk, hogy a sorozatok vihetnek képernyőre magaskultúrát, ma pedig már a filmiparral egy lapon említhető és nem csak töltelék szórakoztatás két mozizás között.
Puzsér Róbertet kirúgták a Hír TV-től, azonnali hatállyal megszűnik a műsora, a Sznobjektív is. Ezt ő maga erősítette meg az Index kérdésére telefonon. "Semmit nem mondtak, nem volt indoklás nem volt semmi. Csak elém rakták a felmondást." - mondta el a műsorvezető, akinek műsora 2016 óta futott a…..
fejetlen bárd 2018.08.29 13:58:50
@Jason Voorhees: A Sznobjektív nem lógott ki nézettségben a sorból a többi műsor közül, ellenben jól kivehető a statisztikákból, hogy amelyik televízióra vagy online portálra a NER ráteszi a kezét, annak a nézettsége/elérése csökken, ennek ellenére a reklámbevételük az állami költségek hatására megtöbbszöröződik. Erre tudsz esetleg racionálisabb magyarázattal szolgálni, mint a Sznobjektív beszántása? Mondjuk ahhoz is tehetség kell, hogy valaki letagadja azt, hogy a HírTV-nél egyik napról a másikra (igen, Nyerges-féle átvétel napjától, segítek) eltűnt minden kormánykritika és ezt megpróbálja feltüntetni úgy, hogy a rendszernek ehhez semmi köze. Eltűnt a hírekből, eltűnt a meglévő és új műsorokból. Erre is szolgálsz valamilyen jó magyarázattal? :) Gondolom az lesz majd a nagyon racionális magyarázat, hogy erre van nagyobb igény, de a nézettségi adatok szerint már az első héten 23% körüli mértékben csökkent a nézettség és folyamatosan csökken. Na most erre rakj össze valamilyen magyarázatot úgy, hogy ebben nincs benne orbánviktor.
fejetlen bárd 2018.08.29 14:17:23
@közösperonos átszállás: Sőt, Puzsér nem csak jobboldali, de többször hangoztatja, hogy keresztény és kifejezetten ellenzi a muszlim migrációt. Egy Gyurcsány-Orbán összevetésben bármikor sokkal hangosabban savazza Gyurcsányt és a Sznobjektív konkrétan majdhogynem többet kritizálta az MSZP-t vagy foglalkozott a liberálisok, feministák bűneivel, mint a Fidesszel. De mindenki előtt világos, hogy a NER nem egy eszmeközpontú politikai rendszer, az ideológiája még iránymutatásnak sem nevezhető, hiszen a barát-ellenség szisztémák felállítása nem a nézetkülönbségeken vagy azonosságokon alapul, hanem mennyire vagy kiszolgálója a rendszer fenntartásának.
fejetlen bárd 2018.08.30 09:33:24
@Tangooo: Az álellenzéki ATV egyfelől rohadtul szar hivatkozási alap, másrészt az arcok képernyőn töltött műsorideje nem téged igazol, mert ellenzéki politikus csak karikatúraként, lejáratás vagy ellenzéken belüli egymásra mutogatás ürügyén kerül NER-es műsoridőbe és ez a HírTV-n is pontosan így van ma már. Hülyét éppen te csinálsz magadból. Esetleg rakj össze egy statisztikát, hogy ezek az ellenzéki politikusok a képernyőn töltött idejük hány százalékában kormánykritizálnak.
Ne legyenek illúzióink! A BalatonSound-ra a készülődés már tavaly augusztusban elkezdődik a teremben, de ha a telet otthon aludtad végig mint egy göthös medve, akkor sem kell elkeseredned, bizonyos anyagi javakkal bőségesen kompenzálhatsz.  A tavalyi nagy sikerű 10 jótanács BalatonSound-ra…..
fejetlen bárd 2018.07.01 13:06:09
@Burgermeister: Csak gyenge kis pöcsök járnak a Rosszlányokra ha szexelni akarnak. Fizetni egy prostinak a szexért ugyanazon a szinten van, mint otthon kiverni.
Egyik extremitásból a másikba sikerül esnie a Ryanairnek. Mi sem akartunk elhinni, hogy lényegében üresen reptetik fedélzeti csomagtartókat, de valóban ez a helyzet.  Meglepődtünk, amikor első tapasztalatainkkal ellentétes utasélmények is érkeztek kommentben, de a legutóbbi két ryanaires utunk…..
fejetlen bárd 2018.02.17 14:51:21
@nazuna: Végre valaki érti, hogy mitől fapados egy fapados légitársaság és azt is, hogy a durván nyomott jegyár kompromisszumot jelent. De elnézve a kommentekből áradó agressziót és "a te kurva anyádat" mentalitást, szerintem a többség kifejezetten élvezi, mikor dulakodni kell az utolsó csepp helyért is a poggyásztartóban. Az a baj, hogy a Balatonon konzervből bicskával májkrémet zabáló magyar üdülő embertípus nem szűnt meg, csak most már beengedik egy repülő fedélzetére is, de utazási kultúrája attól még nem lesz.
Képzeld el, hogy testvéred a vasárnapi ebéd mellett egyszer csak levegő után kezd kapkodni. Kiesik a kanál a kezéből, te pedig ijedten rohansz és pánikolva tárcsázod a mentők számát. Szirénázva viszik be a testvéred a sürgősségire. A mentőben stabilizálják az állapotát, a közvetlen életveszély…..
fejetlen bárd 2017.07.03 16:13:55
@histar007: De nem borul rá 1000 milliárd a szektorra, még csak akarat sincs rá. Nem értem ezt a mentegetőzést. Igen, az MSZP alatt is nagyot romlott az egészségügy helyzete, de arra nincs felmentés, hogy már 7 éve az akarat sincs meg a gatyába rázásra. Pont leszarom, hogy ki van kormányon, de a nagymamám pár éve halt bele olyan szövődményekbe, amibe nem kellett volna. Édesanyámat tavaly műtötték, azért kellett a műtét után bevinni az intenzívre, mert megszaladt az altató, de szerencsére nem lett baja. Aztán a kórteremben volt vagy 30 fok, a teleizzadt, véres lepedőt nekünk kellett cserélgetni alatta, mert a nővérnek erre sem ideje, sem kedve nem volt. Fertőtlenítőt, szappant, WC-papírt nekünk kellett vinnünk, mert persze az sincs. Mindezt a Szent Imrében, egy jónak mondott kórházban Budapesten (ahol amúgy nem egy haláleset történt az elmúlt években kórházban elkapott fertőzések miatt).

Kurvára unom már, hogy egyesek elintézik az egészet az MSZP-re mutogatással, meg felmentést keresnek a Fidesznek. MI A FASZ BAJOTOK VAN? Engem kurvára nem érdekel, hogy ki melyik párttal szimpatizál, de az igen, hogy legyen végre rend a kórházakban. Ez nem libsizés, nem sorosozás, nem gyurcsányozás kérdése, csak akarat kell hozzá, hogy egy kormány rendbe akarja tenni, amelyik meg nem akarja, arra nincs felmentés.

Kurvára emberek életével játszotok, ez most nem az a rész, ahol megint bele lehet rúgni egyet a szocikba. Hánynom kell...
Tisztelt Őszinte Ingatlanos! Eladjuk régi, nagy házunkat és egy kisebb, de új építésű lakásba szeretnénk költözni jó helyre, persze nem túl drágába, mert ennek a háznak az árából nem futja a 40-45 milliós lakóparkos lakásra. Egyik ismerősünk mondta, hogy a kerület másik…..
fejetlen bárd 2017.05.20 11:28:27
Tapasztalat, hogy a feltűnően olcsó új építésű lakás olyan is....

Magánszemélyként kész tortúra tud lenni az egész, mert a műszaki tartalom gagyi és az embernek az első 2-3 éve arra megy rá, hogy a rejtett hibákat javítsa. Jobb esetben garanciában javítanak, rosszabb esetben a vállalkozó már rég becsődölt vagy az összes pénzét egy új cégen keresztül a következő építkezésbe tette bele. Bárhogy is legyen, idegtépő időszak tud lenni, sok gyomorgörccsel.

Bizalmat szavazni csak jó referenciákkal bíró vállalkozónak szabad, de ő meg nem fog 50+ négyzetméteres kétszobás lakást adni 25 millióért (ez egy felújított panellakás ára egy közepesen felkapott helyen).

Amire felkészülni olcsó lakásnál az első 2-3 évben:

1.) Penész mindenhol. A jó energetikai tanúsítvány miatt szarrá szigetelik a lakást, de a légcserélésre tesznek magasról.

2.) Gagyi nyílászárók cseréje intelligens megoldásra (légcserélés miatt, lásd: előző pont).

3.) Azások: Szarul (vagy semennyire) szigetelt vízesblokk, csőtörések. A vízzáró burkolat kötési ideje hosszú, szinte soha nem várják meg.

4.) Ostoba, dilettáns gépészeti megoldások, visszamaradt szennyeződések a rendszerben, amik rontják a hatásfokot. Miért fizet a 35 nm-es lakás tulajdonosa háromszor akkora gázszámlát, mint a 80 nm-es?

5.) A gagyi kevésbé tartós, ha nem is az első években jön ki a hiba, hamarosan megint költeni kell felújításra.

6.) Egyéb rejtett hibák.

Sokszor a drágább az olcsóbb, egyrészt anyagilag, másrészt idegrendszerileg.
A Polgári Konzervatív Párt jobboldali, a nemzeti modernizáció alapján álló, konzervatív polgári párt. Célja az ország versenyképességének javítása, felzárkózásunk a nyugati magországok társadalmi szerkezetéhez a középosztály jelentős szélesítése, a politikai kultúra modernizálása és a nemzetek…..
fejetlen bárd 2017.05.04 15:27:25
@HaFr: És majd a Jobbik felé távozókat a PKP fogja elszívni? Azért legyen egy kis realitásérzékünk, erre semmi esély. A PKP a magasan kvalifikált, jobboldali értelmiség számára tud csak alternatíva lenni és a PKP nem is igazán törődik más rétegek megszólításával.

Pont azokkal, akik széles szavazóbázist jelentenek. A PKP elképzel egy ideális nemzetet (amivel sok tekintetben rokonszenvezni tudok), de ez olyan messze van a valóságtól, mint a Momentum egy épkézláb, gyakorlatias programtól. Politikai vitakultúra hiányában a PKP népszerűsége mérési hibahatáron belüli, kimutathatatlan. Örülnék ha nem így lenne, de ez a valóság.

Mind tudjuk, hogy a 2018-as választásokat jó eséllyel megint a Fidesz nyeri, ezért a Momentum nem is erre, hanem a következőre gyúr, ezért nem is kell még kézzelfogható programot adniuk, elég egy vízió, ami sokkal inkább értelmezhető a hétköznapi ember számára, mint a PKP meséje az ideális társadalomról. Addig pedig ott van a próbálkozás a népszavazás összehozására, hogy Orbánt ne lehessen ismét megválasztani miniszterelnöknek. Ezzel az Orbán-kultuszra építő Fidesz annyira meggyengülne, hogy négy év alatt lenullázná magát.

Ez egyben hatalmas felelősség is, mert ha a Momentum 2022-re nem tud felnőni a feladathoz, akkor Jobbik kormányzás fog következni (ami egyre kevésbé tűnik bármiben is különbözőnek a Fidesz-KDNP-hez képest, odáig züllik a Fidesz-KDNP).

Bármilyen kimenetele is lenne a dolognak, a PKP csak lejáratná magát a Fideszes összeborulással. A Fideszt visszatéríteni a régi útra nem lehet, ezt el kell engedni. Arra pedig nagyon is reális esély van, hogy a Jobbik fog következni akkor, mikor a Fidesz már minden bizalmat eljátszott. Ez nem szeretném-nemszeretném kérdése, hanem a valóság.

A KDNP is csomagban jár a Fidesz mellé, mégsem ők szívják fel a Fidesztől elhidegült szavazókat. Aki a régi Fideszből kiábrándult, a 2010 utáni világban inkább passzivizálta magát. A maradók szellemi képességeit inkább nem minősíteném, nekik valószínűleg a PKP által hirdetett eszmeiség egyébként is túl magas és a régi Fideszből sem értettek egy mukkot sem.
2017. március 14-én az újpesti önkormányzat kilakoltatta azt a nőt, akinek ügyével kapcsolatban múlt héten nyílt levélben fordultunk Wintermantel Zsolt kerületi polgármesterhez. A kilakoltatást annak ellenére hajtották végre, hogy a bérlőnek az utolsó pillanatban sikerült adományokból összegyűjtenie…..
fejetlen bárd 2017.03.15 17:55:44
@vanvelemenyem: Nem tartom valószínűnek, hogy egy lerobbant, éppen csak lakhatóvá tett lakás az amire egy polgármester csókosa vágyik.
A sörkészítés szinte egyidős az emberiséggel, ráadásul a sörözés jótékony hatással van az egészségre, Nagy Feró szerint pedig a bicepszre. Sokan úgy vélik, ősi borivó nemzet a magyar, holott elődeink előbb ismerhették a sört, mint a bort. A régi magyar seresszabadság…..
fejetlen bárd 2017.03.09 15:13:22
@erol: Tudom régi már az írás és a vita, de szerintem meg az lehangoló, hogy egyesek sznobnak próbálják beállítani azt, aki a rossz sörre azt mondja, hogy rossz.

Kár tagadni, hogy a magyar sörkultúra színvonala rendkívül alacsony, nálunk a vásárlásnál a fő tényező az ár, nem pedig a minőség. Erről tehet egyrészt az, hogy sokan nem engedhetik meg maguknak a drágább sört, másrészről meg a legtöbben csak vedelni akarnak. Vedelni egyedül a műszak végén a TV előtt vagy vedelni a barátokkal.

Ott van a párom nagypapája, régen minden születésnapjára, névnapjára meg karácsonyra vittem neki egy üveg jobbféle sört. Importot, magyar kézművest, mindenfélét. Mindegyiket kivétel nélkül leszarozta, aztán lenyomta húzóra, böfögött egy nagyot és kibontott rá egy Kőbányait.

Ekkor jöttem rá, hogy a gyárak azért tudják évről-évre csökkenteni a minőséget, mert a fogyasztók többsége sörkultúra hiányában ezt tétlenül hagyja, de jellemzőbb, hogy nem is igazán érdekli. Legyen benne alkohol, legyen szénsavas és mindenekelőtt legyen olcsó.

Az olyan helyeken, mint Németország vagy Csehország meg tudnak élni az igényes főzdék, mert van piacuk, van kereslet a jó sörre.

Én például simán kifizetek 400-600-800 forintot egy üveg sörért, mégis kevesebbet költök havi szinten sörre, mint a párom nagypapája, aki a 200 forintos vackokat issza. Én hetente egy-két üveggel fogyasztok, ő meg napi 3 dobozzal. Nekem a sör egy kellemes, összetett ízélmény, neki meg egy eszköz, ahhoz, hogy legyen alkohol a vérében.
Néhány évvel ezelőtt a norvég állami televízió szeretett volna indítani egy olcsó websorozatot, amin keresztül el tudják érni az a 20 év alatti korosztályt, ami egyre inkább telefont, tabletet és számítógépet nyomkod ahelyett, hogy a tévét nézne. Nem is költöttek rá túl…..
fejetlen bárd 2017.01.05 15:53:58
@Balfars: A jelbeszéd nem azért helytelen, mert sértő, hanem mert nem jó definíció. A jelbeszéd más. Amiről te beszélsz az a jelnyelv. Egyetlen dolog van, amit sok siket nem szeret, ez pedig a lesüketezés. Ezt sem azért, mert sértő, hanem mert közönséges. Olyan mint az "anyád" és az "édesanyád" közti különbség.

Az a baj, hogy sokan még az alapvető illemet is a PC elvekhez sorolják, ami téves.

Van egy fasza nyelvünk, amiben vannak szinonimák. Az egyik szó lehet sértő, egy szinonimája meg nem. Az egyik szó leírhat jól egy személyt vagy csoportot, egy szinonimája meg nem. Nem nagy cucc.

Az még nem PC, hogy használod ezeket a nyelvi árnyalatokat és el is várod másoktól, hogy jól használják. Ez már bőven a PC elvek lefektetése előtt is az alapvető illem és szocializáció része volt.
fejetlen bárd 2017.01.09 11:59:34
@Balfars: Ha egy közösség tagjainak a többsége egy kifejezést sértőnek tart, akkor mindegy, hogy a kívülálló annak tartja-e, ha előttük használja, azzal megsértheti a közösség tagjait. Az már teljesen mindegy, hogy kívülállók egymás között milyen - általuk nem pejoratívnak tartott - kifejezéseket használnak.

Az már illem, szocializáció és műveltség kérdése, hogy tudd, kihez milyen módon tudsz szólni anélkül, hogy megsértenéd.

A PC azért balfaszság, mert az élet minden területére igyekszik betolakodni és az illemet próbálja felváltani a nyelvi sokszínűség csorbításával. Hozzáteszem a családom és munkám révén nagyon sok fogyatékkal élővel találkoztam már, de elég ritka volt, hogy valaki például a fogyatékos, rokkant, kerekesszékes kifejezésen megsértődött volna (sokszor ők maguk is használják), noha a nagy PC megmondóemberek szerint pejoratív és ezáltal "inkorrekt" kifejezések.

A süket viszont leginkább a nyomorékhoz hasonló, bár ennyire nem súlyosan sértő kifejezés. Talán ezért sem tudatosul a kívülállóban, hogy ez sértő lehet a siketek számára, pedig egyébként a nyomorékról mindenki tudja PC szabálykönyv nélkül is, hogy sértő.
Van Xbox 360 konzolom, tisztelem, becsülöm mind a mai napig, számtalan felejthetetlen, gyönyörű órát töltöttünk egymás társaságában. De hát az idő elszállt felette, meg is döglött mostanra szegény, elvásott a merevlemeze. Úgyhogy úgy gondoltam ideje lecserélni az utódra. Hiba volt, sőt több annál:…..
fejetlen bárd 2016.12.02 23:35:02
@GyMasa: Nem igazán értem amit mondasz, kicsit félreértetted amiről beszélek. A konzol attól konzol, mert a fejlesztő egy adott teljesítmény keretből dolgozhat és kipréselheti belőle az utolsó szuszt is. A meg-meg akadásokat a pillanatnyi teljesítmény kilengések okozzák, például több adat haladna át a memórián, mint amit sávszélességgel bírna és hopp, lemaradt egy képkocka, megakadt a kép. Ez PC esetén is megesik, ha nincs meg a teljesítményben az a tartalék, ami ezzel megbirkózik. Egy konzolon eleve nincs ilyen tartalék, a teljesítménykeret utolsó cseppje is a játék meghajtására van felhasználva. Erre mondtam, hogy a konzolok a határon táncolnak.
Közleményt adott ki a FOX Networks Group azzal kapcsolatban, hogy 2017-től a hozzájuk tartozó csatornák, mint a Fox, a Nat Geo Wild vagy a National Geographic helyett a Telekom tévés csomagjaiban Andy Vajna új csatornái, mint a Kiwi TV, az Izaura TV vagy a Csili TV lesznek elérhetők. A Fox sajnálja…..
A könyvbéli történet alakulásával párhuzamban, a II. Magyar Klipszemlén is sikerrel szereplő BOMBA után most megérkezett a Klub Trocadero második videoklipje, az Inspire Humanité. Ebben a fülledtség istene, vagyis Pupu Jawambo fűti maximálisra a hangulatot hívei segítségével egy autentikus hangulatú…..
A Való Világot kétféleképpen lehet nézni, vagy egyáltalán értelmezni. Egyrészt lehet úgy, hogy az ember elfogadja azt az alapvetést, hogy ez egy olyan műsor, amiben az egyik kereskedelmi tévé (RTL), lehetőséget biztosít pár, magát jóképűnek, menőnek, csinosnak, érdekesnek, botrányosnak, kurvásnak,…..
fejetlen bárd 2016.08.29 16:18:11
@Thomas Dantes: Ki beszélt itt eredeti nyelv buzériáról? De jelenleg minőségi televíziózást éppen a nem konvencionális tartalomgyártók készítenek, mint a Netflix (meg néha brillíroznak a kisebb kábelcsatornák). Van rá példa, hogy elérhető egy-egy produkció szinkronosan is (pl: House of Cards), de a jó tartalmak bő 90%-a nem kap magyar szinkront.

Mellesleg pont leszarom, hogy ki-mit néz, felőlem lehet VV-t is nézni ha valakinek van hozzá gusztusa. Pont azt mondtam, hogy baromságnak tartom, amikor minden VV széria indulásánál azon nyafognak egyesek, hogy ma már nem lehet semmi jót nézni és miért ilyenekre megy el a műsoridő.

Kéremszépen kurvára van mit nézni, de ha valaki a szinkronos kertévés közvetítésre korlátozza magát, akkor így járt.
Ha nem tudom előre, hogy ez egy botrányos epizód lesz, akkor eszembe nem jutott volna az első tíz percben, hogy az Összezárva Friderikusszal Árpa Attilával készített epizódjával valami nem stimmel. Bejött a pali, ahogy előtte Tóth Gabi, Rubint Réka vagy éppen Gyurcsány Ferenc,…..
fejetlen bárd 2015.11.02 22:08:02
@patyuka: Te miről beszélsz? A filmes szakmában csak olyanok dolgoznak szerinted, akiket tenyerén hordoz a bulvár? Vágó és kameraman vagyok. Miért kéne tudnia a fél világnak, hogy az XY mozifilm stáblistájának hetvenkettedik sorában megemlített vágó ki a faszom? Nem is vágyom rá.
fejetlen bárd 2015.11.02 22:28:58
@MosoMasa: Biztosan tudta hova megy, de vágott anyagból nehéz megmondani mikor siklott félre és lett nyűg Árpának ez az egész. Ezen kívül az Oláh Ibolyás adást láttam, de ott sokkal inkább a zenén, karrieren, Megasztáros emlékeken volt a hangsúly. Nem gondolom, hogy jó az a riporter aki lassan feloldja a nehezen megnyíló riportalanyt a neki kedves témával (itt éppen a filmezés) majd három mondat után megint a házaséleti válságra tér visssza. Ez pöcsfejség.
fejetlen bárd 2015.11.02 23:02:29
@atpijkamo7: Például nem az amit nem akar. A riporter meg hülye ha azt erőlteti ami nem megy, miközben van olyan téma ami menne. Ennél világosabban nem tudom leírni.
Az ujgsm.hu hiába hirdeti magáról egy jelentős plecsnivel a honlapján, hogy 100% Garancia Megbízható bolt, a valóság ezzel szemben az, hogy nem. Tanácsadóink megmondják, hogy mit lehet tenni ilyenkor. Tisztelt TékozlóHomár Munkatárs!  Már olvastam az ujgsm-el problémát, de…..
fejetlen bárd 2015.10.28 14:09:58
@peter3374: A 0% áfás számla nem feltétlenül törvénytelen, ha másik EU-s államban fizetik be a forgalmi adót utána, akkor Magyarországon már nem kell. Persze attól még tisztességtelen, de törvény nem tiltja. Ennél már csak az a szebb, amikor egy elvileg vadonatúj telefont vásárolsz ilyen helyen és csak egy mezei adás-vételi szerződést nyomnak a kezedbe számla helyett. Gyakorlatilag használtként adják tovább, így nem is kell jótállást adniuk.

Azért mert szerinted könnyű őket lebuktatni az egy dolog. De ezek törvényes kiskapukat használnak ki. Előbb ezeket kellene bezárni, mert ma Magyarországon Áfát csalni törvényes, csak a megfelelő módon kell csalni.
Kettőt pislogunk és kezdődik a téli időszámítás, szombatról vasárnapra virradó hajnalban állítjuk vissza az órákat 3-ról 2 órára. Az óraátállítás haszna kettős: villamos energiát takarítunk meg, egyúttal kíméljük a környezetünket. Vagy mégsem? Elsőként az…..
Két hete rengeti az olasz közvéleményt az a botrány, amiről a büdös életben nem hallottam volna én sem, ha nem akadok rá egy angol nyelvű összefoglalóra, és amely sem a hazai, sem a nemzetközi média ingerküszöbét nem érte el. Pedig elég kemény történetről van. Talán a…..
fejetlen bárd 2015.10.10 09:48:21
@♔bаtyu♔: Most amellett kérdezem, hogy nem vagyok liberális, hogy mi ez mostanában, hogy a menekültválság egyedüli felelőseként a liberálisokat jelöli meg mindenki?

Csak adalékként mondom, hogy az UNHCR és egy sor civil szervezet 2012 óta szórta a jelentéseket az EU szervezeteinek nyakába, hogy a szíriai helyzet tarthatatlan és rövidesen hatalmas migrációs hullám indul meg Európa felé elsősorban a török és libanoni táborokból, ami hozza magával majd a szerencselovagokat is.

Mindenki szart rá. Baloldaliak, jobboldaliak, liberálisok, nem liberálisok. Mindenki. Aztán bejött amit az UNHCR mondott és most kapkodás meg egymásra mutogatás megy.

Én már rettenetesen unom, hogy a liberálisok állandó megalázásával olyan pártok erősödnek meg, amelyek szintén felelőssé tehetők, csak éppen időben váltotottak hangvételt, hogy kiszolgálják az általános menekültellenes hangulatot.
fejetlen bárd 2015.10.10 09:59:03
@ogli dzsí: Pedig rohadtul számít mi volt évekkel ezelőtt, ezt hívják felelősségnek. Az UNHCR meg nem riogat, ez az ENSZ menekültügyi szervezete, mely idejében próbálta megakadályozni az elvándorlást, amiben az EU politikusai nem voltak partnerek.

De te libsizz tovább és mentsd fel azokat, akik szintén felelősek. Európának nagyob sokba kerül az, hogy már csak akkor kapcsolt, mikor már benne vagyunk a szószban.