Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Csipke Anna

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
      „Nem értek egyet sok lépésével, de még mindig azt érzem, hogy morális fölényben van az ellenfeleihez képest” – fogalmazott a politikai filozófus, hozzátéve, hogy ebben a poszt-kommunista valóságban a kormányfőnek még mindig van erkölcsi értelemben vett hitele, jobban megjeleníti a nemzet…..
Csipke Anna 2020.02.22 00:16:26
@jotunder: Ó, az a régi korridor! Hogy mennyit ütöttük ott egymást jótündérrel! Sose gondoltam volna, hogy lesz idő, mikor szinte (már-már) egyet fogok érteni vele. Mondjuk nem pont HHF ügyben, hanem úgy általában
A fapados szolgáltatók alapvetően ugyanazt kínálják: olcsón elreptetnek A-ból B-be. A részletekben azonban sok kis ördög bújik meg, mindenki úgy próbál meg bevételt növelni, hogy közben többé-kevésbé egyedi kiegészítő szolgáltatásokat is bevezetnek. Mivel a fő cél a…..
Csipke Anna 2015.09.30 15:30:53
@Glandeur: 6 órás indulásnál (wizzair kapuzárás 5 óra 30-kor) hogy lehet beugrani az MC lounge-ba, ha az akkor nyit? Szerintem sehogy, pedig jó lett volna egyszer már kihasználni, de megint nem lesz belőle semmi. (Nem is értem, hogy ha egy reptérről már 6-kor indulnak a gépek, akkor miért nem nyitnak korábban.)
Kedves Blog!   A fiamat másfél hónapja baleset érte. 7 éves, most elsős. A napköziben játszottak, amikor a fiam véletlenül nekiesett a focikapunak és elkezdett ömleni a fejéből a vér. Természetesen agyerek üvöltött, de szerencsére nagyon jó napközis tanítónőjük van,…..
Csipke Anna 2011.02.07 22:16:18
Amikor az én harmadikos gyerekemnek a fejét csapkodta a folyosó kövébe egy másik gyerek a délelőtti óraközi szünetben, mígnem letört a fiam jobb egyes (már állandó) foga, felhasadt a fején a bőr és egy-két óra múlva nekiállt hányni, akkor nem hogy mentőt nem hívtak hozzá a tanárok, hanem minket, szülőket se értesítettek. És amikor délután - a napközi után a gyerekért menve - ezek elmaradását nehezményeztük, akkor közölték, hogy nekik csak akkor kell a szülőnek szólni, ha a gyereken külsérelmi nyom van (hát én speciel simán külsérelminek láttam, hogy elől alig maradt valami a fogából és egy véres trikóba volt csomagolva a feje), mentőt meg minek hívtak volna egy kis bőrsérülés miatt, és amikor történt az eset, akkor honnét tudták volna előre, hogy a gyerek hányni fog? Régen történt. A gyereknek persze agyrázkódása volt, a fogára pedig korona kellett. Viszont aznap járt utoljára abba az iskolába, mert a gyógyulás után azonnal átirattuk egy másikba, ami kifejezetten jó választásnak bizonyult, még további két gyerekkel való tesztelést követően is:-)) Ez a szerencsés utózönge az oka annak, hogy nem színtiszta keserűséggel gondolok vissza az esetre. Mindenesetre az iskolák néha rém hülyén tudnak eljárni, amikor rendkívüli esemény történik. Ugyanennek a gyereknek gimnáziumi tornaórán focizás közben egy nyílt kartörést sikerült begyűjtenie. Ott rögtön hívták a mentőket és egy másik gyereket rendeltek mellé kísérőül. Engem is rögtön felhívtak, mikor a mentő elindult a gyerekkel. Az osztályfőnök izgatottan belehadarta a telefonba, hogy ne tessék izgulni anyuka, már elvitte a gyereket a mentő a Balesetibe, oda tessék utánamenni. Persze majd meghaltam a rémülettől, míg odaértem, mert szegény tanár csak azt felejtette el ijedtében elmondani, hogy mi történt, emiatt pedig a legrosszabbakról képzelegtem. Ebből látszik, hogy a szülőknek semmi se jó: az se, ha értesítik és az se, ha nem :-)
Csipke Anna 2011.02.07 22:49:31
@Hatodéves: Persze, hogy nem megoldás, ha az egyik kiskorút egy másik kíséri. De mégis jobb(egy gimnazista esetében legalábbis) mintha el se kísérte volna senki.

Az pedig szerintem elfogadhatatlan, ha az iskola nem értesíti azonnal a szülőt és az sincs rendben, ha nem próbál meg mindent, hogy a gyerek (pláne egy kisgyerek) ne kísérő nélkül menjen el a mentővel. Ha viszont semmi módon nem lehetett felnőtt kísérőt biztosítani, akkor rá kellett volna bíztni a mentőtisztra/mentőorvosra, hogy adják át a gyereket az ügyeletes orvosnak/nővérnek az iskola telefonszámával azzal, hogy az iskola hivatalos értesítést kér a gyerekről. Illetve a pedagógusnak magának is telefonos kapcsolatot kellett volna keresnie a sürgősségi osztállyal a gyerek felügyeletének biztosítására. De ha már az iskola mindezt elmulasztotta, akkor a sürgősségi osztálynak kellett volna a kisgyerek felügyeletét megoldani. Hát hiszen még egy repülőúton is egyértelmű, hogy külön sztyuvi vigyáz a gyerekre a beszállókaputól mindaddig, míg a célszemélynek át nem tudja adni. Hogy lehet, hogy egy kórházban senkinek nincs annyi esze, hogy egy kisgyerek nem ücsöröghet csak úgy egyedül?
Nekem sajnos csak rossz emlékeim vannak a János kórházról. Anyukám szeptemberben került be eszméletvesztés miatt a neurológia osztályra.Kiírták neki az EKG vizsgálatot, csak elfelejtették megcsinálni.Tehát nem derül ki ,hogy mi okozza a napi 4-7 eszméletvesztést neki.inzulinos…..
Csipke Anna 2010.11.01 11:38:41
@Dr.laikus PhD:

Csinálnak EEG-t, már hogyne csinálnának. A Jánosban biztos. Édesapámnak, aki szintén inzulinos cukorbeteg, ráadásul lábadozóban volt egy daganatos betegségre adott kezelés-sorozatból, olyan súlyos - agresszív viselkedéssel járó - hipós rohama volt, amin nem tudtunk házi eszközökkel úrrá lenni, hát kihívtuk a mentőket. Mivel a mentők a megérkezésükkor még mindig alacsony vércukor-értéket mértek, de nem olyan alacsonyt, hogy az az általuk is látott viselkedést igazolja (naná, hogy nem volt olyan alacsony,addigra telenyomtuk szőlőcukorral, így a cukorszint már emelkedni kezdett, de az agyi izgalom, a zavartság még nem oldódott) bevitték édesapámat a János neurológiára. (Azt mondták, tulajdonképpen a pszichiátriára kéne, de mert látják, hogy rendes népek vagyunk és ők maguk is rendesek, ezért a neurológia.) A neurológián (ami lehet, hogy egy titkos orvosi szuperbázis, de ránézésre mégis leginkább egy kozépkori ispotály képét mutatta) egy fiatal doktornő ügyelt, aki nem látott okot arra, hogy édesapámat benntartsa (nagyon helyesen, mert mire beértünk, már egész jól volt, tehát elég nagy valószínűséggel ki lehetett jelenteni, hogy hipós rosszullét történt, nincs mögötte aggasztó agyi folyamat. De azért biztos, ami biztos, elküldte apámat EEG-re, bár hogy mit akart ebből megtudni, az nem volt egészen világos. Különösen úgy nem volt érthető a dolog, hogy végül csak több, mint 10 nap múlva került kiértékelésre a "lelet" (gyerekkoromban csináltak rólam EEG-t, mikor leestem a hintáról és hánytam-szédültem. Emlékszem rá, hogy az orvos azonnal végignézte a hullámaimat és azt mondta, nincs itt semmi baj, vagyis negyven éve még simán ment az azonnali értékelés), akkor tájékoztattak, hogy nem látszik rajta semmi kóros. Addig minden nap mondták, hogy telefonáljunk inkább holnap az eredményért, mert még nem került sor a kiértékelésre. Azt persze laikusként nem tudom, hogy ha lett volna a leleten valami olyan kóros, ami már az EEG hullámokat is kiveri, akkor azt nem kellett volna-e hamarabb megtudni, mint 10 nap? És nem lehetett volna-e másképp, gyorsabb módon vizsgálni? Ha pedig nem volt valódi gyanú, ami vizsgálatot igényelt, akkor minek kellett bármilyen vizsgálat?

Nekem egyébként nagyon nem a szívem közepe a János Kórház. Kötődik hozzá egy gyereksebészeti malőr: az egyik gyerekemmel kapcsolatban egy gyomorrontásnak nézett csúnya vakbélgyulladás, amit két órával később a Madarászban azonnali (éjszakai)műtéttel láttak helyesnek ellátni, mivel addigra (vagy már előbb is? ezt nem lehet tudni) a vakbél perforált.

Aztán egy másik közeli, idős rokonomnál egy bélelzáródás, aminél érthetetlen okból órákig vártak a műtéttel olyan tünetek mellett, ami azonnali műtéti indikáció, és a műtét után se igen kapkodtak a szükséges beavatkozásokkal, az orvos pedig az okkal aggódó hozzátartozókkal ultra-bunkó módon viselkedett. (Utólag mondva nagy szerencséje, hogy végül a beteg meggyógyult és így nem volt miért más hadszintérre terelni a dolgot.)

De olyan emlékképem is van a fül orr gége, vagy szájsebészeti ambulancián (egy eléggé lepukkadt épület földszintjén) való várakozásról, hogy az egész várakozó tömeg végignézhette, ahogy az épületből gurulós, fedeles hordágyon kitolnak egy halottat úgy, hogy nem volt rendesen lecsukva a fedél és a halott egyik végtagja kilógott alóla. Ja és amúgy akik tolták, éppen igen széles jókedvükben voltak. Mindenki egész lemerevedett. Akkor arra gondoltam, hogy szerencse, hogy az elhunyt rokonai nem látták ezt a durván kegyeletsértő viselkedést. Aminek elkerüléséhez egyébként nem kell pénz, csak minimális jóérzés, emberiesség kell.

Úgyhogy én nagyon megértem, ha a Jánost nem mindenki tudja dícsérni. Még akkor is megértem, ha biztos ott is vannak jó orvosok, jó nővérek.