Regisztráció Blogot indítok
Adatok
a szív fészkei

0 bejegyzést írt és 39109 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
He, Tík! Igen, ti, akiket már a megszólításban sem merek a népemnek nevezni. Mert már nem tudom mik vagytok, de azt igen mik nem: a Nemzeti Együttműködés Rendszerének tagjai. Itt hagytatok egyedül a parlamenti gombnyomógépsorral, a népfront-menetesekkel, és ezt a Bayert se vitte…..
a szív fészkei 2012.12.20 19:26:27
@tucano: Pedig sokszor írtam. És gyűlölte egyik a másikát. Lehet találgatni, ki melyiket.

Ja, az egyik dúsgazdag kikeresztelkedett zsidó családból származott, hihetetlen tehetséges volt zenében, matematikában, irodalomban, a szalonjuk volt Bécs kulturális központja, a korszak minden nagy zeneszerzője ott adott hangversenyt először - a másik egy féltökű szerencsétlen volt, akinek családi viszonyai még a jó Jeszenszkyt is elborzasztották volna:[..]"Alois Hitler (1837–1903) vámügyi tisztviselő és unokahúga, egyben harmadik felesége, Klara Pölzl (1860–1907) negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot. A házaspár hat gyermeke közül csak Adolf és Paula érték meg a felnőttkort. Adolfnak két féltestvére is volt apja korábbi, második házasságából, Alois és Angela.f [1]

Alois Hitler vámtiszt, Adolf Hitler apja

Hitler anyja
Apja, Alois Hitler házasságon kívüli gyermekként született, és anyjának vezetéknevét (Schicklgruber) viselte egészen 40 éves koráig."

Wittgensteinék minden vagyonukat elvesztették a hitlerájban, Ludwig angol katonaként harcolt ellene, illl. kórházban vállalt önkéntes munkát.
a szív fészkei 2012.12.20 19:27:54
@Fabius: Kurva Mattolcsyt kitaníttatni mennyibe fájt az apámék generációjának?
Kedves magatokról megfeledkezett felebarátaim, Kovács Zoltán veszprém megyei kormánymegbízott és Gránásiné Bácsi Tünde igazgatónő! Gondolom elkerülte figyelmeteket, hogy Annyitisér országban fülkeforradalom történt 2010-ben, aminek egyenes következményeként új…..
Csomagolhatnám valami píszí köntösbe, de minek? Édes Viktor, a kedves nép tegnap este becsomagolta számodra a lófaszt, átkötötte ízléses masnival, és lendületből betolta a fa alá. Elképzeltük ahogy körbeülitek a frakcióasztalt, szagolgatjátok az alkalomhoz illő fahéjas…..
a szív fészkei 2012.12.19 00:20:30
@ariel12: Ja tényleg, be kell gyűjtenie a tamponokat.
a szív fészkei 2012.12.19 00:24:57
@ariel12: Hát én nem bánnám, ha elveszne. Annyi szegény kis kutyit dobnak ki az adó miatt, ez a valami sokkal többe fáj nekünk, Fabius mesélhetne.

index.hu/belfold/hirek/2012/12/18/verekedes_volt_egy_budapesti_bevasarlokozpont_garazsaban/ Itt fogytak el a pénztárcák. :-DDD
a szív fészkei 2012.12.19 00:30:24
Lassan úgy kéne nekünk egy listaügyi államtitkár, mint Viktornak egy HaHa aktivista mentes rémálom. Ideje lenne megvizsgálni, a Magyar Nemzet főszerkesztő Liszkay Gábornak vagy a Nemzeti Listakészítő Céh alapító Kubatov Gábornak van -e hozzá több affinitása, és melyikükben…..
a szív fészkei 2012.12.18 00:29:49
@épészmérnök: végre összefognak.
a szív fészkei 2012.12.18 00:30:55
@Vitéz László: Hát én is hazahoztam volna, csak a WizzAir - mit keres Oszkó benne? - nem örült volna annyira az ötletnek.
""A HVG Magyar Nemzet közzétett egy listát. A listán a diákönkormányzati vezetők nevei olvashatók, s mellettük – a lap megfogalmazása szerint – a felsőoktatásban eltöltött idejük. Most, amikor listázás ügyben tüntetés volt a Parlament előtt, ahol – ha csak egy…..
a szív fészkei 2012.12.17 00:44:33
@for my reddot posthumus deBill Vérmókus: @Mariann19: Na idemenjetek nászni: fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash4/481484_459689384066278_1716160187_n.jpg FBról loptam, fogalmam sincs hol van ez, ha van ilyen egyáltalán.
a szív fészkei 2012.12.17 12:55:21
@rodeo36: Kerstem vlamit, de csak ez a kép volt. Jópofa, bár lehet valóban fotóshop, sőt valószínű. DE a virtuális nászúthoz pont jó! ;-)))
Varánusz Napi Orbán-hazugságunk 2012.12.15 04:50:10
Fénylő Csillagunk úgy van az igazmondással, mint Kusza Szem a gazdasági növekedéssel: hallott már róla, de személyes tapasztalatai nincsenek. A nagy igazságok közlése egyébként sem erőssége a politikusoknak, Viktorunk is megelégszik általában a totális tagadással és az…..
a szív fészkei 2012.12.16 01:29:24
@londonterminals: Cinikus aljas tetves állatok. Ha bulímiás lennék nem kéne ledugott ujj...
a szív fészkei 2012.12.16 01:31:51
www.profession.hu/cikk/20121215/bezarja-a-kaput-a-magyarok-elott-kanada/1935

Hát ajánlanék egy kis túlélő túrát ide nekik.
Varánusz Az Orbán bukás receptje 2012.12.14 06:29:19
Itthon egymásba érnek a diáktüntetések, a Fidesz kárderosztálya olyan zilált, mint pitypang mező tornádó idején, a gyengébb idegzetű igazhitűek ordítva verik az asztalt, van középiskola az országban, ahol szerintük már csak a Jóisten és az ima segíthet, és a hangulaton…..
a szív fészkei 2012.12.15 10:16:04
@épészmérnök: Na, tehát ez az egész kurvára nem véletlen és leszigetelt, hanem előre eltervezett, mondhatni az ő "polgári" világuk alapja és összetartó habarcsa. Akkor meg ne csináljunk úgy, mintha nem ez lenne a helyzet.

És amíg a jobboldalon ez a "polgáriság" és konzervativizmus, addig ebből én nem kérek.

És akkor ide is, hogy nemcsak én vagyok vele így: atv.hu/cikk/20121214_harminc_orszag_kepviseloje_koveteli_a_jobbik_betiltasat?source=hirkereso De nem a Jobbik a hunyó.
"Véres kardot hoztam, Őseink véres kardját, Sorsdöntő harcra kész a nép! Megvédjük szabadságunk,Gyurkának ellenállunk,Nem kell a sápadt istenség!Árpád szabad népe,Honfoglalóknak vére,Nem tűr meg Fekete zabolát!Álmunk valóra válik,Vagy elveszünk egy szálig,De inkább…..
a szív fészkei 2012.12.14 19:09:15
@Mariann19: Szegény Mókus a feje fölött itt lazán csereberélgetjük a zajárát. Igaz, mi beleszólása lenne? ;-DD De örülhet, hogy itt ketten is esünk a fejére, mint statisztika.@Penivaldes:

Kösz, de te voltál előbb megkérve, harangok beizzítva, muszáj neked turnéznod vele a redvás kozmopolita várakban körbe-körbe. Én loholok majd utánatok a prakkerral meg tollseprűvel leszedni az évszázados pókhálókat. ;-))

Na én két mákvirágszálat kaptam ki az anyakönyvvezetői szórásból, a harmadik akkor tényleg legyen már meghatva!

Vőlegény felemeli a fátylat és akkor oda lesz készítve neki az oxigénpalack maszkkal, hogy kapjon levegőt is, mg a kiütős szívmasszázs. Ha túléli a látványomat, el is vehet. És közben nyílhat halkan a cipőm is, amilyen formám van nekem úgy általában murphysen.@Habakuk999: Az a legnagyobb film Auschwitzról szerintem.

Emlékszel, hogy kapta az Oscart érte? Sophia Loren meg az ő tekintélyes keblei hirdették ki, hogy Oscar goes to..... Roberto Beningi. A kis olasz meg felugrott és a székek támláján!! keresztül rohant fel a színpadra a fejedelmi mellekre vetve magát. Óriási volt.
a szív fészkei 2012.12.14 19:12:36
It baromkodik erről: www.youtube.com/watch?v=XO7yqyR1mBk Imádom Jim Jarmusch filmjei óta! Megint jövök a taxisofőr figurájával, meghaltam tőle.
a szív fészkei 2012.12.14 19:24:24
@Mariann19: Én láttam, elég vehemensen irkál - virul, már mint a tök. ;-DD Nekem viszont kapar a torkom, az uram is beteg, kezdődik a téli etapunk. Brrrrrrrrr.
Azért lehet jó Semjén Zsoltnak lenni, mert beszél hozzá az Úristen. Nem, nem a felcsúti pufi, hanem a másik, amelyiknek egyetlen fia vezekel a kereszten.  Legalábbis ez terjed róla a szakdolgozatának szövegazonosságával kapcsolatban egyetlen magyarázatként, legbölcsebb…..
a szív fészkei 2012.12.13 01:24:56
@épészmérnök: Jó éjt!
a szív fészkei 2012.12.13 01:44:16
@for my reddot posthumus deBill Vérmókus: Kösz, most nem hiszem, hogy ilyen helyekre fogunk járni. BX-ben eddig se ilyenekbe jártunk. ;-DD

Na drága száranyosotk annyira örült a Pussy Riot elítélésének a szent vallás nevében: élvezkedjen még: hvg.hu/kultura/20121212_Varrono_lett_a_munkataborban_a_szexis_Nag

Putyin az idol ilyen mocsok ítélettel, Irán az akasztásokkal,meg a többi finom hely a Jobbiknak így neki is. És ha ezt a nézetet, ha kikérjük ariellel magunknak, akkor mi túl komolyan vesszük a kommentelést.
Nem a dicsőség napjai ezek Iránymutató Fénylő Csillagunk számára. Egyetemisták hidat és kormányirodát foglalnak, hivatalnokai nyilatkozataikkal úgy rugdossák tökön a kormánypártot nekifutásból, mintha kötelező feladat lenne, Pokorni Zoltán…..
Én azért szeretem Selmeczi Gabriellát, mert ő egyszerre X Faktor és The Voice. Tagadhatatlanul ott lappang benne az a faktor ami kiemeli a mezőnyből, és ha a hangját meghallod kedves honfitársam akkor te is Pavlov kutyájaként nézel ki a fejedből mert tudod: most valami iszonyúan…..
a szív fészkei 2012.12.11 12:58:42
@Habakuk999: A sátánit én se olvastam még. De a firenzei könyve parallel veszi górcső alá a nagy mogul birodalomban, Firenzében meg az oszmánoknál történteket, ez Macchiavelli kora: azért szoktam idézgetni ezt, hogy ő nem volt annyira mocskos állat, amilyennek hiszik a munkája által és amilyen tetvek felhasználják önigazolásukra.

Nekem tetszik az az áradó mesélés - követni kell, mert annyi mindent zsufizik be, mint a Waltari meg Passuth - de el tudja az embert. Én nem untam, ahogy ezt az Éjfél gyermekeit se. Igaz, nem egyvégtében vágtázok; van, hogy napokat kihagyok, mert tömény, de ha olvasom, akkor hajnalig. ;-DDD
a szív fészkei 2012.12.11 13:14:46
@Habakuk999: bookline.hu/product/home.action?id=76354&type=22&_v=Salman_Rushdie_A_firenzei_varazslono

@Légifarkas: Mondjuk, én úgy tudom, nyugaton azok az egyetemek a legsikeresebbek - államok az államban - , ahonnan a diplomájuk révén szinte azonnal a legjobb állásokba lehet menni. Ezek a keleti és a nyugati parton vannak az USA-ban, iszonyú előkelő a hírük, és ez ottani papír automatikus belépő a felsőbb kasztba, már ha nem onnan mész egyenesen a padjaiba. És amerikai szülők a kölyök első lélegzetvételétől gyűjtenek a továbbtanulására külön tartva minden mástól, nehogy feléljék... Mert egy igazi jó diploma, az megoldja srác életét.

A többi hely meg +futottak még Rizibizi"-kategória, és nem tudom milyen állami támogatás van ott, de hogy a piac méri a színvonalat, az tuti. Franciáknál is - ott is van két nagyhírű intézmény és a politikusok zöme onnan rajzik ki fiatalon. De ez van másoknál is.

Itt is az ÁJTK-jogi dipo nem ugyanaz, mint a szaros Pázmány vágy Károli papírkája. És ezeket a régi, méltán híres nagyokat nyírja ki Orvbűn, nem véletlenül,noha ő is az ELTE jogra járhatott a tetű tökingyen kivételezve.

Oké, hogy a tudás számít a legtöbb jól fizető helyen, nem a papír - a fiammal is adott nyelven beszélgettek, nem nézték a nyelvvizsga igazolásait - de egy neves egyetemről kijőve már eleve máshogy állnak hozzád.

Amerikában élő biológus ismerősök mondták, hogy a grantek - tudományos fokozatok vagy mik, amik az előmenetelt segítik - nem mindegy, hogy melyik egyetemen végzett munkából származnak, a tudományos élet bizonyos helyeken kulminálódik, pl. San Francisco-i Stanford Egyetem, UCLA vagy fent a Boston környékiek. Míg az elnökök leginkább a Harvardon, Yale-n jogot végzettek közül kerülnek ki,szóval fel van ez találva, hogy a használható dipo mérje az intézményt.

Itt fellazították a régi színvonalat sok ócska szarral, most ihatjuk a levét. Noha az én gyerekem kurvaokos, mindig nagyon jól tanult,de bizony fizettük a külön egyetemi felkészítőt neki utolsó évben, hogy bejuthasson az ELTE-re, mert magas volt a pontszám és sok a jó aspiráns.
a szív fészkei 2012.12.11 20:11:18
@Habakuk999: Hát valahol megértem, mit barátkozzon két magának való géniusz? De itt azért ekvivalecia volt a tehetségeben köztük, míg Salieri és Mozart közt nem. Ott egy nagyon jó és a korszakos, utol nem érhető merődött össze, szerintem Salieri ezt tudván tudta.

Leonardo és Michelangelo meg máig megfejthetetlenül zsenik és mindnehez értő határtalan tehetségek. És akkor még ott volt a bájos fiatal Raffaello - az ő életéről is olvastam, azt hiszem A szép fornarina vagy mi volt a könyv címe. Mert bármily könnyed és puha volt az ő művészete a két másikéhoz képest, azért iszonyú erejű is volt a puttócskáival, madonnáival.

És a pápák ilyen körből szemelgettek. Én nem tudom elítélni Leót, hogy erre gyűjtve elkezdte pénzért adni a bűnbocsikát. ;-DDD Végülis Luthert leszámítva win-win helyzet lett: a bűnösök megnyugodtak ki mani kipengetése után, hisz úgyis arra megy a papság, még a holtaktól is, ő meg, a Medici pápa&bizniszmen létrehozhatott egy világcsodát.

Ma a drágajó katkó egyház mi a jómáriásteringettét hoz létre a Semjénen túl?????
Egyszer volt, hol nem volt, a Dózsa György úton túl, de a Körvasútsoron innen dolgozott az ember, aki legutóbbi öndefiníciója alapján már csak ilyen "feljelentős típus." Tündérmeseország fővárosának Feritél kerületének vezetője nem szereti, ha ellenfelei és egy idő után…..
a szív fészkei 2012.12.10 10:54:12
@rodeo36: Biztos egy csomó mindent még nem próbáltam. De nekem magyar gyomrom van, hisz ugye mikor találkozhattam ezekkel? Erősen felnőtt koromban, ha egyáltalán. pláne nem frissen, csak ideszállítva, ki tudja, mikor leszedve.

Úgyhogy egy csomó egzotikum megindító hatással van rám, tehát hanyagolnom kell, mások annyira nem ízlenek. A gránátalmát szeretem, van is otthon,meg kéne csinálni salinak. A mangó, avokadó elmegy néha, de nem veszek meg érte annyira,mint egy finom barackért vagy málnáért, pláne a germersdorfi cseresznyéért!

Minden gyümölcs gyógyszer a maga nemében,nem?
a szív fészkei 2012.12.10 10:55:56
@rodeo36: A legjobb watch dogok
a szív fészkei 2012.12.10 10:58:24
@Légifarkas: A legnagyobb környezetkárosítók ők maguk a létükkel. Figyelgessék hát őket.
"...ne tanuljatok többet, mint mi jól esik - mondá az Úr - és megteremté a másolás fogalmát az ő igen nagy kegyelmében..." Kedves gyülekezet, világ keresztényei, kereszténydemokratái, fele és egész barátaim, Fidesz-KDNP kettős tagok és Pálffy Pista! Szomorú nap ez az én…..
a szív fészkei 2012.12.09 01:32:33
@Knósszosz: :-) Neked is. Megyek én is víz alá, bár az pesti és kemény. Sehol a só. ;-(((((
a szív fészkei 2012.12.09 01:34:34
@rodeo36: És azoknak ez a debil bűnöző jó? aki egy 15 éves kurváért elfelejti mivel is bízták meg? Uramatyám, romlanak a szolgálatok már nagyon!

DSK is a sliccén keresztül volt rángatva, de az alapból nem volt hülye két dugvány között. Ez meg?
a szív fészkei 2012.12.09 10:38:29
@Fabius: Nekem ez túl sok reggelire, de neked egészségedre!! ;-))))
Áder János tegnap ismét tett egy lépést káderkliséből kifelé vezető úton. A régen látott nagyságú fikacunamit kiváltó regisztrációs törvény Ádernek köszönhetően elindult alkotmányossági normakontrollra, nekünk halvány reményt, Orbánnak jelzésértékű sallert…..
a szív fészkei 2012.12.08 13:35:18
@Pirospöttyös seggű félázsiai The Lonewolf: Közben BX-ben elvégezted a csipkeverő szakot is.
a szív fészkei 2012.12.08 15:00:58
@Mariann19: :-)) Kösz, remélem finomakat evett és álmodott a fiamúr!

Nézd, van hogy elkapok nyavalyát, akkor pár napig halódok kicsit, aztán csalánba nem üt a ménű-alapon, poraimból feltámadok. :-DD

Én ugye tömegesen közlekedek, kevesebb fogást találnak rajta kórságok, mert egész Kurucmagyarország baszik zsebkendőbe trüsszögni, nyálat folyatni. Harcolnak a rohattmulit Zewa ellen! És ezért ez az én influenzaoltásom, vagyis védettségadóm, a hatos combino.

Mindig az a barátnőm esik le a lábáról, aki mint nagy szafariélményét mesélte a hetes buszon 100 évben egyszer véletlen történt utazását, amúgy kurvadrága kocsival hasít mindenhova.
a szív fészkei 2012.12.08 15:20:41
@Mariann19: EGyébként Knósszoszra visszatérve, örülök, hogy ilyen jólnevelt ded, mivel neked is van fiad (lányod is?) tudod, hogy hogy a fiúk - ha épp nem ütik agyon az anyjukat, van ilyen is - nagyon édes lovagiasak bírnak lenni pici koruktól.

Nekem van egy képem, amin ketten vagyunk az akkor pici, tán három éves gyerekemmel: átöleli a térdemet és olyan valóban vallásos rajongással néz fel rám,amit én még egyetlen más szempárban fel nem fedeztem. ;-)))))
És az az igazság, mai napig nagyon aranyos és udvarias velem, egyáltalán nem balhézunk soha, míg a lányommal azért csörrennek a tányérok, kanalak néha.

Szóval Knósszosz beillik a sorba. ;-DD Add át neki, ha én nem látnám. Na megyek a másikra két szívás (por) között, ahol Rodeoék megnyitották az exkluzív porto-spanyol klubjukat hármuknak meg a guglinak. Abból tehát kimaradok, de látom, te már ott vagy. ;-)))
"Arra már láttunk példát, hogy aki az ifjúságot semmibe vette, az sokáig nem maradt hatalmon"    "Viszlát magyar felsőoktatás? NEM!Legyen ez az első lépés: oszd meg ezt, hogy mindenki lássa, hogyan hazudnak a képünkbe azok, akik csak papolni tudnak! A kettő az lesz,…..
a szív fészkei 2012.12.06 11:07:46
@Bánegressy: Ja, tigrisek. Így. Csakis. Akkor elmehetne már egy fa alá vagyonát hátrahagyva csórin meditálni, azt is tanulhatná abból a kultúrkörből.

Az a herceg is megunta a gazdagságot hajszolni a mások kizsákmányolása révén.
a szív fészkei 2012.12.07 18:42:55
@tucano: Ja drágám, nem, csak azt, amikor a Gálvölgyi szénné parodizálta. Én a vak lányost néztem meg a ikrest, azt a paulásat. Isauránál még nem éreztem késztetést sorozatfüggeni.
a szív fészkei 2012.12.07 18:45:35
@Le veau d'or: Ez honnan van?
Fénylő Csillagunk kezdhet aggódni, komoly kihívója akadt. Bár ő maga még most azt hisz, a derék álcivil jómunkásember az ő csatlósa és bármire hajlandó vizesnyolcasa, de egyszer majdcsak rájön - ha más nem - a habonyárpi, hogy mekkorát téved. Mert, ha a nép, az istenadta szó…..
a szív fészkei 2012.12.07 00:50:53
@rodeo36: Én valahol azt olvastam, a közgazdák több hiroshimai atomcsapással érnek fel. Uramnak szoktam volt idézni, annyira nem cáfolt eddig.
a szív fészkei 2012.12.07 01:21:27
Azta, tökös Áder Bronson, de odacsap! nol.hu/belfold/elozetes_alkotmanybirosagi_normakontrollt_kezdemenyezett_ader

[..]"A Magyarországon élőkre vonatkozó szabályozás kapcsán viszont talált alkotmányosan aggályos részeket. A feliratkozást önmagában – miután azt az alaptörvény rögzíti – azonban nem vizsgálta, de nyilván egyet is ért a regisztráció bevezetésével, hiszen az új intézményt alkotmányos rangra emelő törvényt gond nélkül aláírta.

Így most legfeljebb részletszabályokat vitat. Az államfő szerint az egyik aggályos pont, hogy a feliratkozást csak a lakóhely szerinti jegyzőnél lehet kérni. A másik, hogy a Magyarországon élő, de itt lakóhellyel nem rendelkező külföldiek nem kezdeményezhetik személyesen a választói nyilvántartásba vételüket." Selyemmasni a pápa tökén, kb. ennyi a nagy demokráciaféltése. Pont annyi értelme van, mint említett objet-nak az említett alig használt alkatrészen.
a szív fészkei 2012.12.07 11:57:56
@Légifarkas: Nézd meg, én azt mondtam, hogy azért fogja visszadobni, mert rossz helyen van a kettőspont... Hát kb. ez történt.

A jó Áder ügyel a törvényességre, aham: de hogy ez a törvény alapvetően egy mocskos szar tetves antidemokratikus lófütty a népség kizárásra játszva, amit nem is lehet teljesíteni - jegyző 40 másodpercenként regisztrálna, közben pisálni se megy közben, ha minden választópolgár ezt igénybevenné - az Ádercucut nem zavarja.

Ezt azoknak írd, akik Ádert annyira ünnepelték, mint a jog fényes páncélzatú nemes harcosát Slicc után.
"Próbálom én, unos és untalan, de egyszerre vagyok súlyos és súlytalan, ahogy erőlködök újra talpra állok, de akkor is vagyok, ha semmit nem csinálok! Gyöngyöt szórok a disznók elé, adom a pofont a szarnak, Kalimpálok a semmi után, fejjel megyek a falnak. " (via) Az…..
a szív fészkei 2012.12.05 23:59:08
@Mariann19: Megtisztelsz, köszönöm szépen! :-)))

NEm bánok semmit, mert ha be akartam volna futni, akkor azt csinálom teljes elánnal. Én azok közt, akiket láttam, nem akartam. Látod, mekkora pofám, fékezetlenül habzok, mint Klapka mosópora, nem ilyen attitűddel lehet jó helyezkedni.
Amiket akartam, kiírtam magamból. Mindenki nem szeret, megosztó vagyok vagy, vagy. De már ezt is elfogadtam.

Tudnék jobb módot elképzelni magamnak, de ... Nem vagyok ezzel egyedül.

Mindenesetre most láttam az RTL-en, hogy elég bátran kezelik az Alföldi pályázati himihumikat, rámutatva, mennyire Vidnyánszkyra van bazírozva az egész. Persze amennyire tetűk, még fel sem merik vállalni ezt.
És ami a legjobb, hajdani nagy idolomat - akit a régebbi fullmagyarkodása miatt már hanyagoltam - újra becsülöm: Szörényi keményen kiáll Alföldiért és ez előtt le a kalappal!

Szóval persze van élet és normálisan lehet élni, ha néha hányinger kerülget is ettől a körítéstől. Röhögni tényleg kell! :-DDD De bohémkodj itt még többet, jól áll!
a szív fészkei 2012.12.06 10:44:51
@rdos: Bocs, félrement. A kormányok, látod, mindig a katasztrófa után egy perccel lépnek, remélem, mondjuk a hármas metrónál ehhez nem kellenek elszenesedett holttestek. Mert hogy ez még nem történt meg hálisten, az se a kormányok előrelátásán múlik, csak a vakszerencsén.

Térkövezésből lehet simán lopni és visszakapni 20 %-okat, így erre elfolyik az Eu-milliárdok tömege, ebből a gátépítésből úgy látszik nem annyira. Talán ez a Balkánnál is rosszabb.
a szív fészkei 2012.12.06 19:14:50
@Mariann19: Persze, hogy ő lesz,de ennyire gennyesen kivitelezve? Blöáááááááááá.

MEg kell mondjam, csak Gross Arnold kiállításán voltam a Nemzeti Salátabárban, annyira randa az épület, belül annyira csicsa, hogy fúj. És Stohl Bucus se izgatott, sőt, ezért a fittyfirittyfaszért így kiállni nem kelett volna AR-nek, de ő tudja...

Na szóval Alföldiért, mint szituért izgulok, nem az én világom az ő világa annyira. A Velencei kalmár rendezése tetszett még régen, de a többit nem láttam. Amikor a III. Richárdot adták onnan a Kulkával, bealudtam rajta, sajnálom.

Unalomért meg nem fizetek horrorpénzt, ha cool is odajárni. Uram tüntetett érte a Jobbik ellenében, ennyi, tényleg nagyformátumú ember, megérdemelne több bizalmat, de ez nem erről szól. Vidnyánszky is tehetséges, mondják, de Orvbűn kettő a színházában. És gyáva, hogy előre dekára megvett emberekkel nyer majd, Törőcsik ehhez a nevét adja??? Mert ő is a bizottságban van.

Remélem, nem.

Amúgy régen voltam színházban, két éve, amikor a meggyilkolandó - elveszik a támogatásukat - Szkénében láttam a nagyon ütős kemény zseniális Szutyok c. darabot. www.jegy.hu/programs/27235/Pinter_Bela_Es_Tarsulata_Szutyok.html (HA bírod idegekkel, akkor, ha van rá mód, nézd meg! Most nem játsszák, de egyszer hátha. Mai és véraktuális)
Sajátos szerepcserének lehettünk tanúi tegnap. A NEM tüntetés hatására az eddig agresszorkodó Jobbik sietett kijelenteni Vona Gábor szájával, hogy kedves nép, be tetszettünk fosni, mostan találtunk rettegni valót mert meg leszünk ám semmisítve. Úgybiza. Az…..
a szív fészkei 2012.12.03 23:52:32
@miva?: Az orvbűni hülyeség neked nem állandó és megbízható?
a szív fészkei 2012.12.03 23:59:51
@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Vagy van, de nincs benne szégyenérzet.
a szív fészkei 2012.12.04 00:31:49
@Mariann19: Írtam: bambultam a tévét, fél 9-től kb 11-12-ig átadom a gépet, nem akarok teljesen ideragadni.

De ezt a Vinylfiút már délben tahótanítottam, alacsony lett a singerküszöböm, vagy mi... megfeküdték az utóbbi napok a gyomromat.

Hős egri lányok, asszonyok, hódolatom a küzdésért!!
Világszerte üldözik a keresztényeket - mondja Rétvári Bence, mire Víz Péter a Nemzetközi Krisztusi Szolidaritás - az ezmiazt majd magyarázza el valaki kommentben, mert az én ateista képzeletemben ők, tudjátok, világszerte megfeszítve szolidárisak, hogy átérezzék az Úrjézus…..
a szív fészkei 2012.12.03 10:59:43
@rodeo36: Persze, a Vörösmarty téren se kutyaütők rajzolnak, hanem főiskolát végzettek, tudom. Csak lemennek néha kutyába kiszolgálni a közízlést.

Én szerettem faszénnel portrékat rajzolni, de nem lennék sikeres - játszottam a gondolattal külföldön kiülni és csinálni - , mert nem tudom cukormázzal leönteni, hogy tessen is a megrendelőnek.Az meg nem a valóságért akar fizetni ugye,megértem, hanem égi másáért.
a szív fészkei 2012.12.03 15:05:32
@Penivaldes: Ha szabályos arcod van,akkor nehéz.

Karikatúra ugye túlzás,tehát a hibára fókuszálás mondjuk egy Cyranoról nem nagy kihívás csinálni.
a szív fészkei 2012.12.03 17:14:54
@Mariann19: Én nem tartottam meghatónak az egységet, ez szerintem nem az volt, hanem katonai vasfegyelem by Hitgyüli. Igazi tüntin pont ez nincs, hanem egész más hangulat, az aura, minden. De ezt annyit ragoztam, szerintem mocskos átbaszás az egész, úgy, ahogy van.

Egyenzászlócskák tegnap minden kurva kézben, ma meg a megtaposott zászlócskák miatti cirkusz... Nekem ez is büdös, kétarcú az egész, istenem, nem lehetünk ennyire hülyék,hogy beszopjuk! Pedig, de... :-((

Na ez az elkeseredettségem oka, a cassandrai előérzet, ami mindig eddig még bejött. És ami miatt mindig hülyének is néztek.

Drámai helyzet, hogy nem lesz elég komoly a karácsonyunk. DE hát ez van; hálisten nincs kicsi unokám - pont emiatt,mert nincs miből felnevelni - akinek nemet kéne mondani. Felnőtt megérti.
Kedves Népem! Tündérbogaraim. Így állunk? Így? Pofáztok és szembeszegültök? Lármáztok, elégedetlenek vagytok és a beletörődés  kompromisszum legkisebb jele nélkül képesek vagytok még mindig ezen a regisztráción műbalhézni?  Lárifári!  Nem…..
a szív fészkei 2012.12.03 00:24:54
@félázsiai 2llkedő: Ez a rohadt mocsok az általános és teljes választójog ellen kampányol? Alig nácin? És itt lehet még mindig? Beszarok, komolyan.
a szív fészkei 2012.12.03 00:40:42
@De hol van Columbo felesége?: Knauuusz? Az a liba, aki állandóan orgazmust sikított a Tótán, amikor Árpád írt valamit: folyton áradozott (meg magáról is, mekkora újságíró is), hogy Tóta legeslegnagyobb magyar újságíró, imádja őt olvasni,blablabla, már Árpádnak volt kínos,noha ő tényleg zseniális amúgy... Orica hülyét kapott tőle.

Mi viszonylag jóban voltunk a csajjal, aki már-már stefis jelenség volt az abusztditásában, így kíváncsi voltam rá valamelyest, aztán hamar kiderült, hogy ez a nő valódi. Mokány jobber katonatiszt férjjel, valami Rebeka nevű lánygyerekkel és előző házasságból való nagyfiúval alkottak családot, a csaj meg vadul és millió színes cerkával - ahogy folyton írta - angolul tanult: még Rodeo adott is neki feladványokat.

Aztán elkezdte, hogy emberek, nagy jó készül, Kumin, A KUMIN blogot indít. Na, húztam a szemöldököm, de hát elolvastam az elsőt, ne legyek előítéletes ugye. Kérdeztem utána a csajt, most én vagyok-e hülye, vagy ez a Kumin tényleg egy Orvbűn végbéldarab, ami kilóg onnan? Akkor elismerte, hogy ja, ja, kicsit nem objektív.

Aztán Árpád el az Indextől, most Mariann írt Kanuszról (pár dologban voltak rezonanciáik), de hogy látta, a Töröknél megint elcseppent a blogtulajra.

Úgy látszik, neki ez az erogénzónája, ami elég érdekes,én máshogy oldom meg. ;-DDDD.

Szóval ezek szerint, ezt pártolva már megint vad fideSSnyik lett, mert coming outolt anno Árpádnál, hogy volt ő megtévedt jobbos bárányka is a férje miatt.

Hát menjen csak regisztrálni és szarjon közben tűpárnát! (sünt nem, mert azokat szeretem és állatot nem kínzunk.) Remélem,közbe jön neki valami és nem sikerál ez egyszerű és Orvbűnjének kedves feliratkozás neki időben.

Ez a regisztráció mekkora aljasság és totál felesleges, ahogy én is logikáztam: ha hazug volt a nyilvántartás, ami alapján a FideSS kétharmaddal nyert, akkor az a választás hamis, minden akkori eredményt meg kell semmisíteni. De az önkoris legyaluló választásokét is, akkor is a hazug nyilvántartás alapján szavaztak a népek. Az is semmis. Vissza a babaruhát azonnal!!!

Ja ki akart emigrálni amúgy Angliába Kanusz akkoriban. Lehet, hogy onnan olyan nagyon lelkes, mert őt ez nem is érinti.
Tűzgömb szállt el Magyarország fölött, és kicsivel később megszületett - nem, nem az Úrjézus 2.0 - Palesztina. A felhőtlen örömbe némi üröm vegyült, mert itthon a piréz-izraeli összeesküvés úgy átbaszta a palánkon a numero unó parlamenti pizsamanácit, hogy a…..
a szív fészkei 2012.12.01 14:22:37
a szív fészkei 2012.12.01 14:23:39
@Habakuk999: Kösz.
a szív fészkei 2012.12.02 01:12:57
@Mariann19: :-))
Mesterházy Attila azt álmodta, hogy ő lesz a bajnaigordon.  Hogy ezt tudatmódosító varázsgomba, vagy az MSZP felemeléséréért kifejtett kétéves erőlködés hatására fellépő agyi károsodás következtében álmodta, azt a Kökény Mihály vezette tudóscsoport most próbálja…..
a szív fészkei 2012.11.30 01:58:39
@Fabius: Mert azt nem állítottátok be a vidék megmentőjének. Ő sem magát. Ángyánt meg ennek ünnepeltétek, a kisember harcos megvédőjének, aki pofánbassza a földharácsoló mutyizó Orvbűnt.

nol.hu/belfold/20121113-a_rendorseg_vizsgalja_az_akciot [..]"A szocialista párt azt kezdeményezi, ne az NFA ellenőrizze, hogy az állami földbérletek nyertesei teljesítik-e a pályázatukban vállaltakat. Gőgös Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő azt mondta: sorozatosan kapnak olyan jelzéseket, hogy a földbérletpályázatok nyertesei nem teljesítik az állatállomány növelésére vonatkozó vállalásaikat. Közölte, olyan ügyekben tettek feljelentést az elmúlt napokban okirat-hamisítás miatt, amelyeknél nyilvánvaló, hogy a földbérletek nyertesei fiktív lakcímet létesítettek azért, hogy a kiírásnak megfelelve 20 kilométeren belül élőként pályázhassanak termőföldre."

It együtt ülnek hárman: www.noltv.hu/video/4697.html
a szív fészkei 2012.11.30 02:00:33
@Légifarkas: Bajnai elkezdett utazni saját költségén az országban. El lehet hívni, személyesen nekimenni, szembesíteni, meghallgatni. Boli már volt ilyenen, kérdezd meg a véleményét. Úgy olvastam,elég jó.
a szív fészkei 2012.11.30 10:52:20
@Fabius: Hát amennyit én a városi virágcserép mellől ebből felfogok, veled, a vidéki származásúval szemben: Gőgös azt mondja, hogy ő a földből gyakorlatban megélve inkább a nagybirtokon képzeli el emberek foglalkoztatását modern kereketek között (erre utalt gondolom, Ángyán a barikádosoknak a maszop=téeszcsé-allegóriával), amihez Raskó
- szerintem - hozzátette, hogy ha kicsibe parcelláznak (ez a degradáció?), akkor eltűnik az állattenyésztés előbb-utóbb és a paraszt szépen
visszaaraszolva a Stefi-féle meztélábas, feudális idillbe, lóval fog szántani, ha lesz neki.

Persze, lehet ez is a cél. Az meg szerintem korrekt javaslat - még ha nem is nagyon hallgatta meg a címzett - , hogy valóban, próbálja ki a gyakorlatban egy elméleti szakember, mit hoz a javaslata IRL.

De, ha az egészet félreértettem, akkor elnézést. Vannak itt még vidékiek rajtad kívül, úgyis leugatják a fejem, ha hülye vagyok.

Ettől a Gőgöstől se dobban kicsi szívem: valóban téeszcsés fazon, biztos abban is nyomult, ám akkoriban mintha a mezőgazdaságunk - igen a hatalmas minden szart is felvevő orosz piaccal a háta megett, tudom - de sikerágazat lett volna...
Most meg? Kis családiban méregdrága bióságot nyomatni, biztos kurvajól esik a MOM piac odajáró úrinőinek, akik ezt meg tudják venni. Én is mehetnék oda, útba is esne de én ennyit nem adok kajáért.

Amellett az egy dolog, hogy a jónőd Rebeka - tényleg helyeske - földet fogla, zetornyeregben zsándárkosan, de mint parlamenti képviselő, aki törvényeket gyárt és hoz, ugye mégsem állhatna törvénytelenség mellé, ha jól értelmeztem Vörös exalkotmánybíró múltkori szavait. Mert ez azért e magatartása felkérés keringőre a lakosságnak, hogy há skacok tényleg semmit nem kell ezentúl betartani,mert úgy szar, ahogy van minden és nekünk nem jó(valóban).

Gőgösék meg bíróságra mennek feljelenteni a hivatalos utat elkezdve és bejárva így jelezve, hogy az amúgy is szar földtörvényt kijátszva hogyan hamisítanak lakhatási és egyéb igazolásokat a harács kedvéért a kormányközeli nyertesek. Ekképp bíróságra, nem a gazdák ad hoc hangulatára alapozzák ezek elkaszálását. És ezek után mehetnek majd Strasbourgig is, némi legális figyelmet adva a dolognak.

Ángyán meg se nem volt földfoglalni, se nem perelt a sajtóban - a nemzeti radikálisban sem - a birkaszart vesztő alcsúti juhászért, se nem hallok mostanában róla semmit, csak legalább tudom, hogy mint nemzeti radikálisnak Bajnai a legnagyobb sértés számára.

Na akkor ennyit, ebben nem jutunk dűlőre, de mintha nem lépett volna ki Ángyán a FideSSből máig, sőt a regi mellett igennel szavazott tudtommal. Szóval a legtöbb aljas geciség ellen azért mégsincs kifogása, csakis Bajnaiék ellen. Ezt nekem jó tudni. Na ugrok a témáról.
A lehetetlenre vállalkozik ma az a kormánypárti képviselő, aki a választóknak magyarázná a kiagyalt regisztrációt. Mégis van aki nekilát ennek a reménytelen próbálkozásnak, pedig pontosan tudja, hogy se az asztalnál ülő vitapartnere, se a teremben ülő közönség nem fog vele…..
a szív fészkei 2012.11.29 13:17:14
@jaegtoer: Olvasd a feljjebbimet. Nem Tündérlalák a szocik, nagyon nem, de egyelőre nem találnak fogást rajtuk,még ekkora minden bokorban FideSS-bíróval, ügyészi apparátussal, zsarolással, Kecskemétre, ide-odahelyezett tárgyalásokkal se. Akkor vagy nem annyira hülyék a szockók, mint látszanak vagy nincs akkora ügy.

TE emlékszel Tótán a Zusi-perben dolgozó egyik ügyvédre, ugye? Kommentelt oda sokat és jól elég szenvedélyesen, szadeszos volt amúgy, aztán teljesen kiakadt az egész koncepciós per-szerűségén és visszadtaa megbíztását. Jófej faszi volt, most nem ugrik be a nickje hirtelen, szerette a zúzós rockot, ahogy emlékszem.

Ja meg van, ő volt Lapi!!! Tudsz róla valamit?

Ő mesélhetne, pedig Zusit a szocik vágták sittre. És akkor mit mesélhetnének a mostani jogászok! És mégsincs látható, kufstein vadgolyót felmutató eredmény, csak Bugyulka kérhet félóránként bocsikát minden megvádolttól szinte. Szóval? Szerinted? Minden bírót Gyurcsink irányít Kötcséről még most is? Ajha, de ügyes.

Loptak, ahogy minden párt lop, mert az egész finanszírozási szisztéma így van kitalálva. A FideSS ehhez egész alkotmányt rendelt, hogy ő lophasson a legtöbbet a legzavartalanabbul, megy is mint az ágybaszarás.
Fel lehet ezen háborodni, de lám, a Jobbik utált de elfogadott brüsszeli pénzekkel machinált a kis hírharsonáját életben tartva, az LMP-t támogatta Field és az LMP annyira nem is jelent meg a nyilvánosságban csak gerillamódszerekkel, amikor rendőrségi ügyet generáltak néha láncolásból, földfoglalásból. Bajnai megmondta, hogy saját zsét tolnak Oszkóval az Együttbe.

Nem szép, de én kinőttem a tündérmesékből, lalákból, sejtem mások kintiek elbeszélésé nyomán, hogy ez így megy mindenhol. A mérték a lényeg talán, hogy legyen egy határ és valami fék a köz lerablásában. Régi pénzügyérként ilyenért is - aztán megint előkerülhet - , nálunk nem.

De a nokiás doboz vagy a nokiás dobozokkal teli uszály, kamionsereg avagy tehrvonatszállítmány mégiscsak difi.
a szív fészkei 2012.11.29 13:18:19
Fénylő Csillagunk tegnap télakot vett az országból. Kedves népe hiába várta, hogy a név szerinti szavazáson magát kihúzva, termetének mélységét magasságnak láttatva megszólaljon azon a kiművelt egérhangján: igen! Büszkén, férfiasan, ahogy csak egy téeszelnök képes a…..
a szív fészkei 2012.11.28 01:00:25
@De hol van Columbo felesége?: Nézd, én éltem annak az éles korszakában, amikor ment így, mert csak így mehetett a kritika. A benyalás non plusz ultrává fokozásával, hogy az átforduljon önmagam paródiájába. Én ezt érzem.

Szerintem egy sima Kósa-benyalat nem így fogalmazódna.
a szív fészkei 2012.11.28 01:00:55
a szív fészkei 2012.11.28 11:33:42
@sörtelen: Igen, lehet tippelni, bár őszintén a parlamentnél hétfőnegészen meglepődtem, mennyien lettünk. Áder, na róla inkább semmit... Hisz a választási törvényt is ő ötlötte ki a csodás határátfirkálásokkal.
Nem a dicsőség napjai ezek Kedves Vezetőnknek és a nernek. Leminősítés, alaposan megnyírt uniós kassza kilátásba helyezés után úgy hozták nullára a hétvégét, hogy a Gyurcsány párt húzott két strigulát, a Jobbik egyet a hétvégén megtartott időközi választásokból.…..
a szív fészkei 2012.11.27 01:30:03
@saravad: Már a vallás ugyanaz, az a legnagyobb globálissá tévő. És mióta! A cumók csak a gondolatok után jönnek.
a szív fészkei 2012.11.27 01:30:48
@Légifarkas: Mi van? Rodeo priviben Stefivel nyomta és tanácskozta meg a marhaságait?
a szív fészkei 2012.11.27 01:32:07
@rodeo36: A D&G márka abbafejezi, mert nem éri meg Dolce@Gabbanának ez az olcsóbb változat. Pedig azt vették, mint a cukrot.