Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szappanopera

7 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Lám, lám ... és egyesek azt mondják, hogy Matolcsy Gyuri be van havazva, mert döglődik a gazdaság, sok a tennivaló... hát nem! A jó Gyuri mindenre figyel, még arra is, hogy Schmitt Pál, illetve a volt elnökök juttatásai sarkalatos, vagyis kétharmados törvény legyen. Az egyszerű…..
Egyszerűen nem vagyunk ahhoz hozzászokva, hogy egy ellenzékben lévő párt előterjeszt valamit, amit aztán ellenszavazat nélkül elfogadnak, pedig most pont ezt történt: az LMP rájött, hogy a metróépítés miatt a forgalom elől elzárt Móricz jó úgy, ahogy van, nem nőtt meg a…..
28 ügynökség indult a tenderen, de a végén csak egy maradt. Megküzdöttünk a Mammuttal, de alulmaradtunk. Pedig mindent beleadtunk. Vagy mégsem? Szerencse, hogy nem az őskorban élünk, így most olyat tehetünk, amilyet még soha senki: megmutatunk mindent, amit eddig csak az ügyfél…..
Klári volt az első nő az életemben, aki nem okozott szenvedést. Odaadó volt, gyönyörű és tündéri. Szexuális téren tapasztaltabb volt nálam, de türelmes tanítónak bizonyult. Már 13 évesen elvesztette a szüzességét és 15 éves korára mindent megtanult, amit egy tini…..
Szeresd a nőt! 6. rész: Klári 2010.02.21 01:18:25
A zenekarok egyre sikeresebb lett és már más városokba is hívtak minket. Egy ilyen koncert alkalmával figyeltem fel egy feltűnően szép lányra, aki önfeledten táncolt, de valahogy különbözött a többitől, akiket mi csak „csápoló szutykoknak” hívtunk. A koncert után…..
Nőkhöz való viszonyom passzív szenvedő korszakának végét egy látszólag ostoba tanács jelentette. Egyik barátom, aki nagy rockrajongó volt, de nem az igénytelen fajtából, egyszer azt mondta nekem: „Növessz hajat, arra buknak a nők”. Mivel őt imádták a nők, úgy…..
Érdekes egybeesés, de az első barátnőmmel aznap jöttem össze, amikor megesett az első magömlésem. Utóbbi úgy történt, ahogy bárkivel. Egy szenvedélyes álom után arra ébredtem, hogy foltos a pizsamám. Tudtam, hogy miről van szó, elvégre sok német pornóvideót néztem már…..
Szeresd a nőt! 3. rész: Zsófi 2010.02.21 01:04:00
Kevés ember emlékszik arra, hogy mikor lett kamasz. Én azon kevesek közé tartozom, akik pontosan emlékeznek arra a pillanatra, amikor ráébredtek a férfi és nő közötti különbségre, és egyetlen szempillantás alatt léptem a pubertáskorba.A kamaszodó fiúk nehezen viselik a…..
Szeresd a nőt! 2. rész: Móni 2010.02.21 00:59:00
Az első szerelmi kalandom és gyermeki erotikus élményem után egyfajta függésbe kerültem: csak akkor voltam boldog, ha reménytelenül szerelmes lehettem. Általános iskolai éveim alatt három-négyhavonta beleszerettem valakibe. Lassan nem volt olyan lány osztálytársam, majd lány…..
Szeresd a nőt! 1. rész: Kati 2010.02.21 00:50:00
Igaz történetet írok, folytatásokban. A tényeket csak ott változtatom meg, ahol valaki könnyen felismerhető lenne. Ezért kicserélem a neveket és bizonyos helyszíneket, de az érzelmek, a gondolatok és persze a szereplők valóságosak.Egy vidéki városban születtem, közepesen…..