Regisztráció Blogot indítok
Adatok
[Todec]

81 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nagy örömömre szolgál, hogy túlélőkéses blogomat lelkesen olvassátok, ezért az egyik legnépszerűbb témáról, a hőkezelésről írok Nektek dióhéjban. Sőt, azt hiszem sikerült olyan érthetően megfogalmaznom, hogy mi történik edzéskor, hogy ha az egyetemen is így tanították…..
BASSLAP Borgore a Műegyetemen 2012.09.13 23:00:35
Nagy eseménynek lehettünk szem és fültanúi szeptember 11-én Budapesten. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Műegyetem) Egyetemi Napok rendezvénysorozatánakének keretei belül ugyanis a nagyszínpadon fellépett a dubstep fenegyereke, a világhíres producer és dj,…..
Régóta nem írtam az oldalra, nem frissítettem. Ezt némileg ellensúlyozandó írnék pár sort a tapasztalataimról, hiszen nem tűntem el, csupán nem volt időm foglalkozni a témával. Megosztom Veletek, hogy mit csinálnék másképp az első késemen (mely készítéséről szól ez a…..
Audio Magyarországon is népszerűsíti új albumát, melyet egyesek egyébként az év drum and bass albumaként emlegetnek. A Genesis Device csak most jelent meg mégis vezeti a letöltési listákat. A remekmű bulijára 2010.11.13-án kerül sor Budapesten a  Mozaik7 nevű…..
A nátha ellen nem lehet tablettát bevenni, azért vannak olyan szerek, amelyek segítenek a fertőzés minél hamarabbi és komplikációmentesebb lefolyásában.Igyon sokat! A szervezet folyadéktartalékai megcsappannak nátha idején. Ahhoz, hogy az orrnyálkahártya megfelelő…..
Igen, örömmel közölhetem, hogy a közeljövőben új túlélőkés gyártását fontolgatom. Az első kés gyártásánál elkövetett hibákból okulva, és az azóta megszerzett tudásom, valamint tapasztalataim segítségére támaszkodva állok neki a következő full tang késemnek. A…..
BASSLAP artist info - Exorcist 2010.10.09 10:53:16
Exorcist, azaz Kovács Balázs Balassagyarmaton született 1989. október 28-án. Az elektronikus zenét a Kosheen-en, a The Cristal Method-on, valamint a The Casio Samles-szen keresztül ismerte meg. meg. E zenék inspirálására kezdett producerkedéssel és keveréssel foglalkozni, pultját…..
Az Unknown Error duó 2004-ben robbant be a Hardware-hez Shadows című számukkal. 2006-ban pedig már a Moving Shadow jegyezte duplájukat a Heaven and Hell EP-t, valamint olyan kiadóknál jelentek meg munkáik, mint a Cymbalism, a Lifted vagy a már említett Renegade Hardware, ahol Fear No…..
Atomkor [atom-18] 2010.09.28 00:02:26
A befejezésben atomenergia és a fenntarthatóság kapcsolatát szeretném vizsgálni. Mindannyiunk számára egyértelmű, hogy a jövőben egyre több és több energiára lesz szükségünk, és hogy ezeket valahonnan pótolni kell, valahogyan elő kell állítani. Napjainkban népszerű a…..
Íme itt az ideje, hogy folytassam a nyári kalandozásaim leírását újdonsült túlélőkésemmel. Egy kisebb baráti társasággal részt vettünk egy pár napos sátrazós túrázáson, ahova természetesen a kést is magammal vittem. A fa darabolásánál a következőket tapasztaltam: A…..
A serdülőkorban jelentkező pszichés zavarok egyik csoportját szorongások, fokozott befelé fordulás, depresszió, öngyilkossági gondolatok és kísérletek jellemzik. Ezeket a tüneteket elsősorban az érzelmi zavarok okozzák.…..
Forbidden Society, a cseh producer 1996-ban kezdett elektronikus zenével foglalkozni a Desert Storm Breakcore Squad nevű felállásban barátjával, JayB-vel. A hardcore techno és jungle műfajok hangzásvilágait ötvözték, mivel Forbidden Society korábban hardcore/speedcore-ral, míg…..
Augusztus másodikán jelent meg Dj Fresh az angol mainsteam dnb producer nagylemeze. Felcsendülnek rajta olyan kötelező számok, mint a Talkbox, Heavyweight valamint a Gold Dust. Abszolút szubjektív véleményem szerint Fresh új albuma az utóbbi idők legjobbja a szcénában. Trackjei minden…..
A visszautasítás gyakori érzése olyan tartós gyulladásos választ vált ki a testben, amely növelheti az egyének kockázatát olyan betegségekre, mint az asztma, a szív- és érrendszeri megbetegedések vagy a depresszió - állapították meg amerikai kutatók. A Kaliforniai Egyetem…..
Atomkor [atom-17] 2010.08.05 12:18:38
A negyvenes évek végén megalakult a Rektorbiztonsági Tanács Teller Ede elnökletével. Teller a következő biztonsági filozófiát követte: a nem nukleáris iparban bevett szokás, hogy az új technológiákat nagyon gyorsan alkalmazzák. A működés közben felmerülő problémákat aztán…..
Atomkor [atom-16] 2010.08.05 12:18:01
Groves felkérte Henry Simson hadügyminisztert, hogy internáltassa Szilárdot, mint veszélyes ellenséget, de Simson ezt elutasította. Groves ekkor a CIA-t uszította Szilárdra azzal a váddal, hogy fontos titkokat ad át a náciknak. Szilárdot megfigyelés alá helyezték. Titkos jelentések…..
Atomkor [atom-15] 2010.08.05 12:17:17
Az amerikai atombomba előállításához egy szigorúan őrzött új-mexikói katonai területen, Los Alamosban került sor.  Ide azonban Szilárd Leót már nem hívták meg, ő Chicagóban maradt. Befolyása csökkenni kezdett, háttérbe szorult, sőt kívülállóvá vált. Ebben nem kis…..
Bocsássátok meg, hogy ilyen sokáig nem frissítettem az oldalt, de sajnos egyéb elfoglaltságaim miatt erre volt a legkevesebb időm. Viszont a jó hír az, hogy a kés már eljött velem túrázni, így alkalmam volt kipróbálására is. Az alábbiakban az ott tapasztaltakat szeretném…..
A Black Sun Empire producertrió 1998 óta meghatározó eleme a drum and bass kultúrának, a tagok: Milan (aka Crash), Rene (aka Suture) és Micha (aka Naye’i). Milan és Rene még az iskolában találkoztak és hamar úgy döntöttek, hogy közösen hasznosítják tehetségüket. Micha…..
BASSLAP artist info - High Contrast 2010.07.25 19:50:10
Lincoln Barrett aka High Contrast 1979. szeptember 8-án született Penarth-ben. Tizenhét éves korában kezdett érdeklődni a drum and bass irányzat iránt. Érdeklődését J’Majik Arabian Nights című trackje keltette fel. Nem sokkal később elkezdett zenéket írni, majd ezt…..
Atomkor [atom-14] 2010.07.25 19:46:00
Wigner Jenő így emlékezett vissza erre a napra: „- Szerda reggel  a stadion alatt lévő nagy 10-szer 20 méteres teremben már 8. 30-kor gyülekezni kezdtünk. A terem közepén egy nagy halom fekete grafit volt, rajta fa tartórudak látszottak. A máglya alaprajza négyzet…..
Napjainkban sajnos egyre nagyobb probléma az elhízás. Akik már fogyókúráztak, általában egyetértenek abban, hogy a legtöbbször keservesen meg kell küzdeni minden egyes kilónyi túlsúly leadásáért. Most pár hasznos tanáccsal szeretnénk bemutatni, hogyan lehet megelőzni az…..
Örömmel közölhetem, hogy nem csak a sokak által (szerkesztőség szerint is) a dnb-től már rég távol álló Pendulum "képviselte" a drum and bass nemes műfaját a Heineken Balaton Sound-on, hanem Dj Fresh, Mindscape és Statik is megtisztelték a rendezvényt, így okozva…..
Túlélőkés Elkészült a kés! 2010.07.11 16:19:00
Íme, megérte várakozni, végre bemutathatom az immáron elkészült, első egyedi túlélőkésemet. Nagyon örülök, hogy végre eljutottam idáig, és most egy olyan kés birtokosa lehetek, melyről tudom, hogy nagyon jó minőségű anyagból készült, és ki kell bírnia az igénybevételt.…..
Atomkor [atom-13] 2010.07.11 16:15:28
1942. december 2-ára Szilárd alapötlete alapján, Fermi vezetésével Zinn építette fel az "atommáglyát". A helyszín a Chicagói Egyetem sportstadionjának lelátója alatti helyiség volt. A padozatra egy kis neutronforrást helyeztek. Erre egyre több grafittömböt helyeztek,…..