Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gigoló (törölt)

0 bejegyzést írt és 48 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Oiduft találta a történetet, amelyben a gödöllői Kis-Kastély étterem jóságos személyzete a toalettet kínálta fel szoptatásra. Amikor naiv anyuka ennek ellenére inkább a falnak fordulva, pelenkával letakarva merészelt szoptatni, felszólították, hogy hagyja abba:Gödöllő,…..
Alant Zed epikus párbaja olvasható a debreceni közlekedési zéerté ellenőreivel, két fejezetben. Az első esete önmagában nem halálosan izgalmas, de abból a szempontból fontos, hogy innen indul az a csodálatos ív, aminek a csúcspontján elhangzik a nap mondata: "Az eset után…..
Virág szerint, amit a Homár is csak megerősíteni tud sajnos, a T-Mobile még mindig azzal szórakozik, hogy 200 forintokra húzza le az új ügyfeleit, ha rendeltetészerűen szeretnék használni a telefonjukat: Talán csak Nekem, de nagyon meglepő volt a T-Mobile pofátlansága. Párom 8-10…..
Frensysnek sikerült egy olyan Whirpool-mosógépet vásárolnia az Auchanban, ami minduntalan elkalandozik, ezért még a legrövidebb mosási programja sem ér sohase véget. A Homár különösen szereti a mosógépszerelőket, de még így is meglepő a "processzorcsere" utáni…..
Tamás kénytelen lesz újra megtanulni autót vezetni, minthogy a látási viszonyokat némileg rontja a bármikor az arcába robbanó légzsák. Az Opel-szerviz szerint hibakód nem olvasható ki, úgyhogy ez rendeltetésszerű jelenség: 2010 március 12-én menet közben kb 40 km/h-s…..
Gigoló (törölt) 2010.06.07 18:45:11
Illedelmes lány, izgalmas horror, igazi sznob, makogás, globális rálátású ember. Ezek Hybrid szomorú történetének kulcsszavai. Olvasónk barátnője a moziülésben hagyta két lehalkított mobilját, emlékeik szerint utolsónak hagyták el a termet, pár perccel később mégsem voltak…..
Nóriék rossz számlaszámot adtak meg egy szállás lefoglalásához, a bankjuk mégis elküldte az összeget, ami viszont valahogy egy időre eltűnt a süllyesztőben. Az osztrák bank nem tudott róla, hiszen ilyen esetben nem szokás elutalni - a banki ügyintéző szinte csak tippelni tud, mi…..
Gigoló (törölt) 2010.06.03 17:17:10
Nehéz biznisz az ételbiznisz: egyszer, egyetlenegyszer hibázik az ebédfutár, és azonnal kiábrándulnak belőle, mint Mikola István az orrpiercingből. Veronika például azért szakított az Interfooddal, mert alienmájat hoztak ki neki libamáj helyett. Engem lelkesített volna a dolog, meg…..
Ágnes profi, nem hisz vakon a Tesco árleszállításaiban. A megkapargatott árcéduláknak köszönhetően most is kiderült, hogy az árleszállítás valójában drágulást jelent, a gyanúsan alacsony ár pedig nem is létezik. Tegnap szerettem volna kihasználni a 30%-os ruházati…..
Gigoló (törölt) 2010.05.31 11:15:51
Autószerelőkről csak-csak szoktak írni a Homárnak, autószerelők maguk kicsit ritkábban. Örömmel köszöntjük tehát levélíróink között Lászlót, aki ehhez képest nem jókedvű. Először összetörte a kocsiját, aztán meg kellett vennie bele a jobb első lámpát, de amikor a…..
Gigoló (törölt) 2010.05.31 10:56:01
Micsoda csodás végkifejlet: a Vodafone olvasta a Homárt, megkereste pórul járt Balázst,  elismerte a hibát és 3 havi ingyen mobilnettel kárpótolta az ügyfelét. Kedves Homár! A Vodafone elolvasta a Homáron a szívfájdalmam és - anélkül, hogy nála panaszt tettem volna -…..
Gigoló (törölt) 2010.05.01 00:13:41
Jó érzés, hogy a Homárt régivágású úriemberek is olvassák. Peti biztosan ilyen, hiszen a "szeszkazán" szót is használja. Annyi sztori szólt nálunk bunkó, erőszakos ellenőrökről és biztonságiakról, most végre itt áll előttünk két Részeg Tizenéves Ügyfél, akik…..
Gigoló (törölt) 2010.04.21 02:16:01
Mit kell elkövetnie a serdületlen vásárlónak ahhoz, hogy a biztonsági őr agyatlan kurvának nevezze? Mindezt egy akciós napon, amikor nyilván hatalmas a tömeg és sor áll a próbfülkéknél is? Nem kell sok: a két fiatal lányka együtt vonult be a fülkébe, ezzel érdemelve ki a…..
Gigoló (törölt) 2010.04.15 22:41:17
Ildikó édesanyjával szórakozik a nagykőrösi Posta. Először azt mondták neki, csak meghatalmazással veheti át a levelet, majd amikor azt beszerezte, már csak személyesen a címzett vehette volna át: 2010. március 29-en állandó lakcímemen a postai kezbesítő értesítést hagyott,…..
Dóri kiszúrta, hogy 3000 forintot spórolhatunk, ha nem kérjük a Sony Cyber-shot DSC-W190 fényképezőgép mellé az ajándlk 2 gigabájtos memóriakártyát. A cég tehát a gyakorlatban is tanít a népszerű igazságra, miszerint semmi sincs ingyen.Az Extreme Digital-nál kapható Sony…..
Gigoló (törölt) 2010.04.01 01:51:58
Zümbenő azt álltja, Nagytarcsán egy olyan cég tartja kézben a kommunális szemétszállítást, amelyik nem levélben vagy mailben, hanem szórólapokon kommunikál. Csekken vagy átutalással fizetni nem lehet, csak egy irodában. Aki elmarad a díjjal, azt nem figyelmeztetik, bár ez…..
Gigoló (törölt) 2010.03.31 03:02:11
Ez sztori egyre jobb, máris egy jóízű autós-bringás balhé közepén érzem magam, de én motoros vagyok, úgyhogy önfeledten kacagok. Úgy kezdődött minden, hogy írtam egy posztot "Kurvaanyázó leveleket küldtek a Critical Mass szervezőjének az Emberibb Parkolásért mozgalom…..
BB a kellemes, de kevéssé vérforraló Mr Scruff koncertjére fizetett be, íme egy kis minta: Cserébe a Merlin felforralta BB vérét, merthogy olvasónk azt állítja, a karszalag ellenére fél tíz tájban nem engedték, hogy kimenjen az épületből. Vagyis kimehetett volna, de akkor…..
Gigoló (törölt) 2010.03.30 02:49:00
Az alábbi e-mailt kaptuk ma a Sziget szervezőirodájától: "Az idei Sziget „mínusz egyedik” napján, a fesztivál nagyszínpadán – több mint 20 éves aktív zenélés után - egy majd’ háromórás megakoncerttel, zenészbarátaik társaságában búcsúzik…..
Gigoló (törölt) 2010.03.30 00:31:00
Az alanti levelet azért posztolom be, hogy minden olvasó láthassa, milyen keskeny a mesgye a jogos ügyfélpanasz és a szolgáltatót joggal felbosszantó ügyfélügyeskedés között. Itt van Dávid, aki őszintén fel van háborodva, hogy egy pár perces, felszínes fékvizsgálatért 3750…..
Gigoló (törölt) 2010.03.29 10:52:28
Hát most mi sem lennénk szívesen RobRoy szomszédai, úgyanis ő az a fazon, akinek minden reggel 6 és 6:30 között bekapcsol a riasztója a parkolóban. És a csajának is és mindenhol máshol, ahol szeretnék kinyitni az újonnan vett Fiat Bravo-t, ugyanis a központi zár mindkét kocsinál…..
A posztposztminden-korszak egyszerűen képtelen lépést tartani a való viággal. Ravasz számítógépes programok segítségével már szinte bárki lehet kortárs művész:A Nagykörúton pár lépésre az Oktogontól egy naptárárusnál lőttem ezt a kiírást. Nem elég, hogy színes…..
Gigoló (törölt) 2010.03.27 11:10:24
Csaba a Pannon mobilnetes trükkje miatt átverve érzi magát és 10 év után szolgáltatót vált. A munkához használt netet pár hete lekorlátozta a Pannon és a szerződését módosították, de erről sem sms-ben, sem más úton nem értesítette vagy kérdezte meg ügyfelét. Kedves…..
A délelőtt bepanaszolt tablófotós is bejelentkezett, aki szerint teljes félreértés ill. ferdítés történt, amit mi jól tényként kezeltünk: igenis volt pontos árajánlat, ami a megfelelő és érvényes árjegyzék alapján készült és aminek az áraitól ők végig nem tértek el.…..
Gigoló (törölt) 2010.03.26 06:11:05
A magyar cégek, önkormányzatok és kormányszervek mind-mind az ügyeleikkel történő kommunikáció nagymesterei, miért maradna ki a sorból az egészségügy? A Naiv Ember persze hiheti, hogy ahol egészség és betegség, meg élet és halál a tét, ott azért kétszer meggondolják, mit…..