Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bandigyerek

0 bejegyzést írt és 1270 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A sarkvidéki vizeken a téli, jeges időszak már hosszú évszázadok óta komoly kihívások elé állította a tengerészeket: a hőmérséklet zuhanásával egyre vastagabbá váló jégtakaró nem egy és nem két hajót ejtett fogságba, aztán a legénység túlélése - elvágva az utánpótlástól - Fortuna istennő kezében…..
Egy nem is olyan régen élesített posztunkban bemutattuk nektek, hogy milyen volt az élet Japánban a második világháborús vereséget követő amerikai megszállás alatt. Ez az időszak volt a szigetország újjászületésének korszaka, amikor a militarizmust - legalábbis a felszínen - felváltotta a…..
Szeretnék elétek tárni mozzanatokat zsenge gyermekkorom táplálkozási szokásaiból. Ehhez kis falumra, főként nagyszüleim életmódjára gondolok vissza, előhívva emlékeimet. Nagyszüleimet mindig népes család vette körül. Előbb a sok gyerek, majd az utánuk következő generáció, kik közé magam is…..
bandigyerek 2021.11.29 18:10:06
Az Amit látnod kell Miskolcon című sorozatom második részében a Tündérkertet, avagy a WOW parkot mutatom be nektek. Sok "kulisszatitkot" tudtam meg a parkról, érdemes lesz velem tartani!   A Tündérkert vár felőli bejáratánál ez a látvány fogad minket   A Tündérkertet mindenki ismeri már…..
fáymiklós Fanhohizálás 2021.08.12 06:55:46
Emlékszem, amikor először voltam Amszterdamban, és hallgattam, hogy beszélnek a helyiek, ezt a sok szóközepi ss hangot, röhögtünk, hogy ha úgy kezdenénk el beszélni, ahogy a helyiek, itt vagyunk Amssterdamban, a Rejkssmúzeumban, otthon kiröhögnének. Nem azért, hogy mennyire megjátsszuk a műveltet,…..
bandigyerek 2021.08.13 10:38:59
@gigabursch: egyébként az ominózus közvetítésben Györgyi Ernoldnak ejtette, a blogger rosszul emlékszik.
Annyiféle elmélet létezik, hogy miért és hogyan álmodunk, de még mindig hiányzik a végleges válasz az álom eredetéről és céljáról. Akár egy élethelyzet feldolgozását segítenék, akár harc vagy menekülés valamitől, valakitől, akár valami teljesen más célja van, mindannyian azon gondolkodunk, hogy…..
Az utóbbi években a filmstúdiókat egyre gyakrabban fektetnek science fiction-be. Cuarón Gravitációját és Nolan Csillagok közöttjét olyan filmek követték, mint a Mentőexpedíció, az Érkezés, az Élet, az Expedíció, illetve a tavalyi év egyik nagy csalódása, az Ad Astra. Mindemellett a túlélőfilmek…..
bandigyerek 2020.12.30 08:05:43
@Nemozoli: Nézzél dokufilmeket.
Bevallom, hogy én nem vagyok egy nagy sörfogyasztó, viszont bárhol járok a világban, akklimatizálódok az országhoz, magyarán mindig megkóstolom a helyi specialitásokat. Nem volt ez másképp Prágában sem, ahol már több alkalommal megfordultunk, köszönhetően, hogy van a családban nagy sörös. Nem mondok…..
Sándor Zsolt és barátai egy különleges családi boros pincétúrát szerveznek nemzeti ünnepünk napján, augusztus 20-án. Ennek apropóján és az új, tokaji birtokról származó borairól - is - beszélgettünk. Sándor Zsolt Organikus Pincészete fogalom a szakmában és következő generációnak is utat mutat majd a…..
A magyar szakihelyzetet nem kell bemutatnom. Mindenkinek van saját magát vagy közeli hozzátartozóját érintő története arról, hogy milyen nehéz manapság jó szakembert találni, legyen szó a mosógép megjavításáról vagy a csempe felrakásáról. Az okok számosak, ezeket nem fogom boncolgatni, de az ember…..
bandigyerek 2018.05.31 18:06:46
Hát nem tudom milyen gyakorlati tapasztalata van ezen a téren a szerzőnek de sok helyen vérzik az írás. Marhára nem biztos, egy generálkivitelezővel jór jár bárki is, a következők miatt: a lakosságnak szolgáltató generálos vállalkozások úgy néznek ki, hogy van 4-6 saját alkalmazott, akik általában festők/gipszkartonosok, nekik tud folyamatos munkát biztosítani a cég, minimális gép/eszköz ráfordítással, és az összes szakipari munkát továbbadja az alvállalkozóinak, természetesen az ő vállalási áraikat alaposan megfejelve. Viszont ezek az alvállalkozók- ha viszonylagos rendszerességgel foglalkoztatja őket a generálos- valamivel a piaci ár alatt dolgoznak neki, tehát a saját melójuk mindig fontosabb lesz, ezért korántsem biztos, hogy olyan flottul fog menni a generálkivitelezős munkavégzés, főleg a mai szakemberhiányos időkben.
Az árajánlatról: én nagyon régóta egyösszegű árajánlatot adok, ami úgy épül fel, hogy egy helyszíni felmérés után használok négyzetméter árakat kiindulási pontnak, kalkulálom a munkafázisok problémás mivoltát (mondjuk egy fürdőszoba felújítás esetében csak a régi burkolat bontása után derül ki, mennyi javítómunka lesz, stb). A kialakult végösszegre rákerül egy 10%, ez a variafaktor. Komplett lakossági felújításoknál az esetek 90%-ban napról napra történnek változások az alapmegegyezéshez képest, és úgy gondoltam, mindenféle apró-cseprő pótmunkák esetében ne kelljen már cigánykodni, hogy ez 2000 lesz, az 5000, stb. Persze ha nagyobb módosítás akad, akkor rögtön jelzem, hogy mennyibe fog kerülni, a későbbi vitákat elkerülendő. Tételes árajánlatot csak kifejezett kérésre adok, de nem sok értelmét látom, mert ha mondjuk öt tétel szerepel az ajánlatban, és a megrendelő nem kér ebből hármat, a maradék kettő korántsem annyiba fog kerülni, mint ami az ajánlatban szerepel. Most hirtelen ennyi jutott eszembe, köszönöm a figyelmet.
bandigyerek 2020.06.05 07:23:20
@EG0: Hát, ha ezt a hülyeséghalmazt egyedül hoztad össze, csak gratulálni tudok, feketeöves vagy a fogalmatlan vádaskodás kategóriában. 35 éve dolgozom az építőiparban, 30 éve vagyok vállalkozó, kizárólag lakossági szolgáltatást végzek. (Mielőtt hozzákezdenél, dolgozom, a két tulajdon kezemmel.) A fentiekben leírt mondandómat még egyszer leírom, hátha megérted: Vegyünk öt munkafázist ami egy lakásfelújítás során felmerülhet. Nyílászárók cseréje, gipszkartonos munkák, festés- mázolás, Hidegburkolás, melegburkolás. Erre nekem megvannak a tételes vállalási áraim, amiket a komplett vállalási árban 20-25 %-kal LEFELÉ! szorítok, magyarán komplett munka esetén jeléentős kedvezményt adok a megrendelőnek. Ezért van az, ha mondjuk a tételes árajánlatban pl. a gipszkartonozásra 300.000 ft. van beállítva, és mondjuk a tulaj csak azt kéri, akkor az mindjárt 360.000 lesz, mert elvesztette a komplettért adott kedvezmény, capisi? Nem tudom, hol élsz te, ahol egy nap egy munkafázis egy lakásfelújítás során, valamint heti félmillióért dolgoznak a kivitelezők, de az biztos, kiviláglik a totális fogalmatlanságod a témakört illetően, gyanítom, mostanában nagyon átbaszhatott valami kókler, azért duzzogsz ennyire.
bandigyerek 2020.06.15 17:05:33
@EG0: Na ettől az általánosítástól okádok: Átvert a kivitelező= minden iparos, kókler szélhámos. Tényleg, csináld meg magadnak, ha ennyire sokallod mindennek az árát. Sajnos jelen vagyok a másik oldalon is, javíttatom az autómat, megyek magánorvoshoz stb. ott is vastagon fog a cerka. A fél év alatt megszerezhető tudásról: Mint mondtam, 35 éve dolgozom a szakmában, a mai napig tanulok, csak így lehet fenttmaradni. Gondolom, Budapesten vagy környékén élsz, ott nyilvánvalóan összeverődik a sok kókler a nagy pénz reményében... Ja, ÁFA-mentes vagyok, tudod, olyan is van. Összegezve: te igen nagy májer lehetsz, szánj rá egy fél évet az életedből, képezd magad építőipari zsenivé, és a szellemed ragyogásához társítva a kivitelezői zsenialitásodat nayg jövő előtt állsz. Sok Sikert.
Folytatom a Magyar Televízióban sugárzott gyerekeknek készült filmek, magazinok és vetélkedők bemutatását nektek, amivel szerintem nagyon sokan találkoztatok is gyerekként.Persze a mai fiatalság számára ezek a televíziós műsorok leginkább megmosolyogtatóak, de nekünk akkoriban csak ez jutott…..
Kéktúra Bánkúttól Mályinkáig 2020.04.15 06:54:00
Rövidebb, de így legalább gyerekkel is könnyen bejárható szakasz Bánkút síházától Mályinka kilátójáig. Buszokkal, egri átszállással jutottam el Szilvásváradig. (Az egri buszállomás kerek épülete a 20. század második feléből az egyik legjobb közlekedési épület az országban, érdemes útba ejteni.)…..
A történelmet mindig a győztesek írják - mondta Napóleon, és milyen igazan. És a történelem talán egyetlen igazi győztese az nem más, mint az Amerikai Egyesült Államok. Azonban - a filmekkel ellentétben - még nekik sem volt makulátlan, fényes diadalmenet a történelem útja. Éppen ezért kerestem olyan…..
Ismét egy szuper finom étel, amit szintén nem kell különösebben ismertetni, mindenki szereti (igaz?), és most, amikor többnyire az otthon maradás az indkolt és főzni kell az alapanyagokból, akkor ez viszonylag olcsón és gyorsan összedobható.  Ha már a részletekbe megyünk, akkor nagy kérdés, hogy…..
Előre is elnézést kérek a vulgáris címért, de higgyétek el sehol nem vagyok ahhoz a mocsokhoz képest, amit élelmiszer címén nap mint nap megetet velünk az élelmiszeripar. Van egy vicc, ami úgy hangzik, hogy: Anyu, mi lesz ma az ebéd? Szar rizzsel, kisfiam. Fúj Anya, már megint rizzsel? Ezen…..
bandigyerek 2020.02.29 13:36:06
Miért eszünk szart? Mert olcsó, a magyar ember vígan kanalazza a kutyaszart is, ha elég olcsó. Persze puffog a neten, hogy milyen hulladékot etetnek vele, de a régi mondás szerint, amíg lószar van, veréb is lesz, ötszáz forintos parizertől, virslitől ne várjunk sokat... Háztáji... vicces, a magyar paraszt rég nem foglalkozik olyasmivel, amihez kézzel hozzá kel nyúlni. Ez a régen minden jobb volt-szemlélet meg... Azt írod, kezdjük az elején, mikor az elején? Gondolom, az ipari forradalom előtti időkről beszélsz, a feudalizmusba ragadt, középkori Európáról, bár folyamatosan a háztáji gazdálkodást emlegeted, ami a Kádári időszak találmánya, de ne akadjunk most ezen fenn... Akkoriban az emberek maguknak termelték az élelmiszert, nem spóroltak ki belőle semmit... Hát marhára nem úgy ment akkoriban, hogy minden parasztnak volt egy hektár földje, és boldogan kapirgált a családjával rajta, a búzától a mákig mindent megtermelve. Általános iskolai történelem anyag, hogy akkoriban aki termelt, annak jutott a legkevesebb az élelmiszerből, mivel az nem az övé volt, nem volt részükről felhalmozás, ha jött valami gebasz, akkor éhínség, éhhalál és társai. Max. a telkesjobbágyok tudtak a ház körüli veteményesben valamit összekotorni, hacsak el nem vitte valami kóborló szabadcsapat, és ezt sokáig tudnám folytatni. Igaz, hogy vegyszermentes volt a termelés, de ez nem minden, mert ugye minden kert biokert volt de aki megérte a hetvenet a vásárban mutogatták. Aztán jött az ipari forradalom, ami jelentős munkaerő átcsoportosulással járt, kevesebb mezőgazdasági termelőnek, több élelmiszert kellett előállítani, ennek ára van. A szocialista tömegtermeléses mezőgazdaság meg... inkább hagyjuk. Azt mondod, az a nyerő aki tápanyag nélküli élelmiszert tud előálltani. Hát ez Magyarországon igaz is, mert itt mint mondtam óriási piaca van a szemétnek, és nem (csak ) az ára miatt, hanem mert a magyar emberek java része még mindig mennyiségi fogyasztó, egy négy tagú család még mindig inkább 3 kiló vegyipari csirkecombból csinálja a vasárnapi rántotthúst, minthogy ugyanannyi pénzért venne négy szelet minőségi sertéshúst, és ha nem is sokat, de jót enne. A "háztáji" termelés meg egyszerűen utópia, meg kell nézni mennyi műveletlen kert van vidéken, nem éri meg foglalkozni vele, maximum hobbi szinten. Az őstermelőkről mondottakkal egyetértek.
Elég érdekes időket élünk manapság Miskolcon. A minap lehetett olvasni, hogy elszabadult lovakat láttak az Avas egyik legfrekventáltabb részén, most épp egy medve jelenléte hozta lázba a lakosságot, de számomra egyértelműen viszi a prímet az a nem mindennapi baleset, ami egy hete történt a…..
Legalábbis, nemrég megosztott Insta-sztoris képe alapján erre lehet következtetni. Néhány órája arról írtunk, hogy Sebestyén Balázs családja új taggal bővült, most pedig arra gondoltunk, hogy ebéd után megosztjuk a Rádió 1 reggeli adásának másik arcát - szó szerint. Ezen arc - egyébként - igencsak…..
bandigyerek 2020.02.13 19:21:04
1918. június. A Hagenbeck-Wallace cirkusz vonatbalesetének áldozatait temetik Hammondban (Indiana, USA). A brutális utoléréses balesetben a cirkusz 86 művésze és alkalmazottja halt meg, és további 217-en sérültek meg..
bandigyerek 2020.01.08 06:21:22
@Szabi DMC: Nyilván vattába csomagolva tartod egy fűtött garázsban. Amit ma egy átlag autó kap mondjuk 10 év alatt egy DMC atomjaira hullana, és ezt te is tudod.
Annyi helyen, annyi rosszat lehet olvasni Miskolcról, arról, hogy miért nem jó itt élni. Ezért úgy gondoltam, összegyűjtöm azokat az okokat, hogy miért jó miskolcinak lenni! Mi ez az életérzés, melyet kevés helyen lehet érezni az országban? Miért büszkék arra a miskolciak, hogy…..
bandigyerek 2020.01.05 06:28:46
@judit1010: jajj de vártam már, hogy valaki idetegye ezt a gagyi összefércelt gánymunkát...
Néhány napja a politikai elit öltözködéséről tűnődtem. Előfordult benne Parászka Boróka neve is, és meghökkentett, sőt felháborított, hogy a jobboldali trollok milyen dühvel gyalázták a marosvásárhelyi közírót. De ha a minősítgetések nem lettek volna minősíthetetlenek, akkor talán sosem fedeztem…..
bandigyerek 2019.12.29 06:51:15
@midnight coder: Ja, ahol rádszólnak ha este 10 után lehúzod a wc.-t...
Azt mondják, a meghatározó gyermekkori élmények örökre elkísérik az embert, és vissza-visszatérnek az életében. Bruce Dickinson (gondolom, egyik oldaláról sem szükséges már bemutatni őt) szintén ezt az álláspontot képviseli. Sőt, budapesti előadását – mármint az érdemi részét – e gondolattal kezdte.…..
Alighanem sokan elborzadnak a koponyalékelés szó hallatán, pedig egyes műtéteknél ma is alkalmazzák a koponyaűri nyomás csökkentésére. A beavatkozás nem volt ritka a honfoglalás kori Kárpát-medencében, és persze akkor is megvolt a maga sajátos szerepe. Honfoglaló őseink a koponyalékelést két…..
bandigyerek 2019.10.18 23:19:03
@megamovieboy: "a legtöbb betegséget az ima gyógyítja." vgy valami ilyesmi...
bandigyerek 2019.10.21 17:42:35
@megamovieboy: Egy szóval nem állítottam, hogy okosabb lennék bárkitől. Nem ismerem a fent említett illető múltját, csak a jelenkori megnyilvánulásait, mindezzel együtt nem gondolom szerencsés döntésnek, ha egy nagybecsű tudósember idős korára teljesen elhülyülve felelős politikusnak áll.
bandigyerek 2019.10.28 05:35:15
@megamovieboy: Szerintem te el sem olvasod amit leírsz. Szép napot!
A vaskohászat nem habos torta, nem csoda hát, hogy a nagyipari körzetek sajátos feelingje táptalajként szolgált érces hangú metálbandáknak szerte a világon. Mai válogatásom Miskolchoz kötődik, ami legjobb példája a szocialista idők melós életérzésének (mert Csepelhez képest még messze is volt…..
Immár hetedik részéhez érkezett a Tíz történelmi érdekesség, amit nem biztos, hogy tudtál Miskolcról című sorozatom. Szeretném hinni, hogy sok-sok újdonságot, érdekességet adok a sorozattal, sok olyat, amit még a legnagyobb lokálpatrióták sem tudnak városunkról. Tartsatok velem, ismerjetek meg újabb…..
bandigyerek 2019.10.21 17:51:40
@Reiman Zoltán: Persze, írd csak le, nincs ezzel semmi baj, csak kicsit béna lett, na...
Sok olyan fontos, de sikertelen programról hallunk, például a szegények felzárkóztatása terén, ahol végül rengeteg munka, pénz és remény vész el örökre, mert a világ mégsem úgy működik, ahogy gondoltuk/gondolták. Így felüdülés volt az EU Danube Transnational Programjáról szóló beszámolót…..
bandigyerek 2019.10.21 17:47:54
@Kikívánkozott belőlem: Arra próbáltam cizelláltan rámutatni, hogy Magyarországon az ilyen irányú felmérések enyhén szólva kihívásokkal küzdenek, hiszen a lakosság jelentős része korántsem annyiból él, amennyi az adóbevallásban, vagy a felmérések kérdőívein szerepel, lévén Magyarországon az adócsalás nemzeti sport.